Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)
1968-10-17 / 40. szám
Thursday, October 17, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 2 Rácz László: “Nein Masaryk, hanem Lenin”... Ez az osztálytudatos és ma annyira időszerű megállapitás nem a még megoldatlan cseh válság folyamán, hanem 34 évvel ezelőtt hangzott el a prágai parlamentben. Egy kommunista szenátor kiáltotta ezt oda, a szociáldemokrata szónoknak, ki áradozva dicsőítette a “Masaryk szellemében” felépült csehszlovák demokráciát. A szolgalelkü parlamenti többség azonnal felfüggesztette a kommunista szenátor mentelmi jogát. Ennek nevére ma már nem emlékszem, annak dacára, hogy vele együtt nyolcadmagammal majd öt hónapon át seny vedtünk a prágai Pankrác nevű börtön kazamatáiban. De a prágai ügyészség irattárában könnyen megtalálhatjuk az 1934 november 8-i keletű aktacsomóban a szenátor nevét. Rajtakivül a kommunista parlamenti csoport titkárának: Zlansxky-nak és jómagámnak is a neveit, kik a nyomozás adatai szerint “fegyveres puccsot” készítettünk volna elő a csehszlovák állam biztonságát veszélyeztetve. Évekkel a második világháború kitörése és a német-náci imperializmus megrohanása előtt, ez a látványosnak indult per tükörképe annak az álnok és kétszínű cseh polgárt demokráciának, melyet a mostani ellenforradalmárok visszasírnak. De ugyan ekkor a megtévesztett vagy értetlen külföldi baloldali rétegek számára is megvilágítja, hogy hová vezethetett volna a "Masaryk szellemében" eltúlzott "demokratizálási" folyamat, a belső válságoktól meggyengült jelenlegi csehszlovák proletárdiktatúra idejében. Ha nem akadályozta volna meg azt az öt szocialista állam testvéri fegyveres segítsége még kellő időben. Meghiúsítva azonosan az ugrásra kész szomszéd: az uj nyugat-német imperializmus terjeszkedését, melyet ma — eltérően a múlttól —, a nyugati tőkéshatalmak támogatnak. Történeti forrásmunkának szánt könyvemben: “Porszem a viharban”, mely a newyorki “Amerikai Magyar Szó” gondozásában három évvel ezelőtt jelent meg és nem várt visszhangra talált, egy teljes fejezetben emlékeztem vissza az akkori cseh demokrácia lényegére. Úgy gondolom, nem végzek szükségtelen munkát, ha egészen rövidre fogva, felvázolom ma ennek a “demokráciának” 34 év előtti igaz képét. A francia imperializmus járszalagján vezetve, a cseh nagytőke testvériesen osztozkodott francia osztályos társaival, Szlovenszkó és a “gyámsága” alá kaparintott Ruszinszkó gyarmati kizsákmányolásában. Külpolitikájában is — egészen a németnáci imperializmus megerősödéséig — híven alkalmazkodott a párizsi utasításokhoz. Belpolitikájában azonban, ravaszul megjátszotta “Masaryk szellemében” egy széles körű demokratikus állam szerepét. Ez semmiképpen sem zárta ki, hogy gyarmati területein a nemzeti kisebbségek jogait meg- csorbitsa. Sem azt, hogy a munkásmozgalomban, a mind erősebb kommunista pártot üldözze és az áruló kispolgári szocdem mozgalmat minden erővel támogassa. Mint anti-náci újságíró 1934 november első napjaiban érkeztem Prágába, ahol német és osztrák politikai menekültekkel tárgyaltam a Nemzetközi Munkás Segély aktuális feladatairól. Teljesen legális osztrák útlevelem és újságírói igazolványom birtokában, törvényesen bejelentve lakásomról, eszem ágában sem volt cseh munkásmozgalmi ügyekbe beavatkozni. A fentemlitett két cseh kommunista vezetőt nem is ismertem. Azt is csak később tudtam meg, hogy a német politikai menekült: Traute Hoelz — kivel e Munkás Segély dolgaiban tárgyaltam — élettársa volt Zlánszky-nak. Az sem sejtettem, hogy a prágai szovjet követségen, a forradalom évfordulóján való látogatásom — a polgári szabadságjogok hazájában —, mint alapos gyanú szerepelhet ellenem. Érthető volt tehát felháborodásom, amikor másnap a vasútállomáson a bécsi gyorsra várakozva, két rosszarcu rendőrügynök igazolásra szólított föl, a kíséretemben lévő prágai orvos-házaspárral egyetemben. Felmutatott útlevelemet és tiltakozásomat semmibe se véve, beerőszakoltak egy rendőrautóba, majd belöktek a központi rendőrfőnökség egyik tört- ablaku piszkos cellájába. A fagyos hidegben fogcsikorgatva elmélkedhettem másnap reggelig az égig magasztalt cseh szabadságjogokról. A katonai ügyész, aki elé másnap kihallgatásra vezettek és akitől a legerélyesebb szavakkal magyarázatot követeltem lefogatásomért, orosz nyelven válaszolt. Bár értettem oroszul, tudva, hogy csak provokációról lehet szó, követeltem, hogy mint osztrák polgárnak német tolmács segítségével körvonalazza a vádat ellenem. A megérkezett tolmács utján az ügyész fenyegetőzve közölte velem, hogy tudják, miszerint mint fontos “moszkvai ügynök” azért jöttem Prágába, hogy itt vezető kommunistákkal fegyveres puccsot szervezzek a prágai kormány ellen. Egyébként is — tette hozzá — osztrák okmányaimról röntgen apparátussal megállapították, hogy azok hamisítványok. Higgadtan csak annyit válaszoltam, hogy mig a közeli osztrák konzulátus utján nem állapítják meg okmányaim valódiságát, megtagadok minden vallomást. így is történt. Végül is az ügyész elküldte egy őrmesterrel okmányaimat. Ez visszajövet hallhatóan odasugta az ügyésznek, hogy azok valódiak. Most már még energikusabban követeltem, hogy azonnal vessen véget alaptalan lefogatásomnak és kérjenek bocsánatot az elkövetett erőszakért. Az ügyész dühösén további 24 órai zárkát diktált “sértő fellépésemért”. Az általa fabrikált cseh nyelvű jegyzőkönyv aláírását megvetéssel visszautasítottam. Két nap múlva súlyos hüléssel átszállítottak a hírhedt pan- kráci börtönbe, ennek is egy földszinti cellájába, hová sohasem ért el a nappali világosság. A vizsgálóbíró — ki még a régi osztrák rendszerből való volt — emberséges érzéssel kezelt. Megtudtam tőle, hogy egy kivételes törvény alapján fogtak le, mint gyanús idegent és hogy a vád még nincs körvonalazva ellenem. Bizalmasan közölte, hogy azt hiszi, miszerint az orosz követség ünnepségén való részvételem az egyetlen szilárd pont a vádban. Megtudtam tőle, hogy ügyemben még hét másik gyanúsítottat is lefogtak. Köztük az előttem teljesen ismeretlen két kommunista vezetőt. Külön is megjegyezte, hogy mint jogász helyesen cselekedtem, amikor vád híján megtagadtam a vallomást és a jegyzőköny aláírását. íme, a régi osztrák bürokratának több megértése volt az emberi elemi jogokat illetőleg, mint a “Masaryk szellemében” működő cseh “demokratikus” jogrendszernek. Fellebbezést jelentettem be előzetes letartóztatásom ellen. Megneveztem védőmnek elvtársamat: dr. Sekanina ügyvédet. Ez rövidesen meg is látogatott és kérve-kért, vonjam vissza fellebbezésemet, ezzel csak elnyújtom szenvedésem idejét. A jelen volt cseh kommunista titkárral egyetemben hangsúlyozták, amit én jól sejtettem, hogy a Hodzsa- kormány uj külpolitikai orientációjáról van szó. Miután Anglia és Franciaország közönnyel nézi a fenyegetett Csehszlovákia sorsát, Hodzsa kormánya egy látványos anti-kommunista perrel és szovjetellenes akcióval próbálkozik Hitler jóindulatát megszerezni. Nem fogadtam el barátaim tanácsát. Kijelentettem, hogy a politikai terrorral szemben csak offenzív taktika segíthet. Kimerítettem az összes jogorvoslatokat. Megbíztam Sekaninát, indítson sajtópört három reakciós prágai napilap ellen, melyek szenzációs cikkeket közöltek a “meghiúsult moszkvai puccsról” és rólam “a fontos moszkvai ügynökről.” Arról is tudattak, hogy egy nagy ládában fegyvereket csempésztem be, a puccs végrehajtására. A sajtóperektől — melyeknél mint magánvádlónak jogom lett volna megjelenni — álnok módon távol tartottak. Mint a tárgyalás vezetője szemfor- gatóan közölte panaszomra, “elfeledkeztek” rólam. Ez is egy adalék a cseh bíráskodás “demokrata” voltához. Cellámból levelet küldtem az akkori szocdem igazságügyminiszterhez dr. Dérer Iván-hoz. Megírtam neki, hogy a félfasiszta Ausztriában zaklatás nélkül élhettem, mint anti-náci újságíró és dolgozhattam Hitlerék ellen. Mig az ő “demokráciájukban” minden vád nélkül nyolcán senyve- dünk fogságban. Levelemben lelepleztem a pankrá- ci szörnyűséges börtönviszonyokat is, melyek tűrhetetlenebbek voltak, mint nyílt fasiszta országokban. A miniszter szemforgatóan ígérte válaszában, hogy gyorsítani fogja ügyünket. De az emberséges vizsgálóbíró megmondotta, hogy ügyünk azért késik, mert a kormány várakozó álláspontot foglalt el (t. i. hogy Hitler miként reagál közeledésükre). Öt hónapja voltam már fogságban. Nem láttam más kiutat: politikai éhségsztrájkba léptem. Erről tudomást szerzett egyik védőm és egy kis hirt adott le a befolyásos német napilapban, a “Prager Tagblatt”-ban. Ennek rövidesen meg lett a hatása. Hivattak a vizsgálóbíró elé. Ez közölte, hogy szar badonbocsátanak mindannyiunkat azzal, hogy enge met örökre kitiltottak a csehszlovák köztársaság területéről. Kértem az indokolást. Semmi! Boldognak érezhettem magam, hogy két rendőrügynök kíséretében sárgasággal, csontig lefogyva, öt hónap múltával visszatérhettem a félfasiszta Ausztriába. Itt egész 1938-ig, Hitlerék bevonulásáig, mint a “Tassz” munkatársa dolgozhattam mindaddig, mig a Gestapo le nem fogott. Illúzió volna hinni, hogy szabadulásomat egyedül offenzív magatartásomnak köszönhettem. A cseh “humánus” jog- és börtönrendszerben nyugodtan hagytak volna elpusztulni. A látványosnak szánt per is csak azért maradt el, mert Hitler — akkor már biztosnak látta a szudéta-németek felszabadítását — jól tudta, hogy a tőkés nagyhatalmak cserbenhagyták a csehszlovák vazallusukat. A párhuzamot a 34 év előtti csehszlovák “demokrácia” és a mostani túlhajtott “demokratizálás” között az olvasóknak kell megvonni. A mostani proletárdiktatúra idejében, a soviniszta ellenzék egyik főkövetelését: a Szociáldemokrata párt uj raalakitását, sem kell külön jellemeznem. A tények önmagukért beszélnek. Mint 34 évvel ezelőtt, ma a cseh proletárdiktatúra válsága idejében éppen annyira aktuális a megállapitás: “NEM MASARYK, HANEM LENIN”... SEMMI SEM VÁLTOZOTT? Bölcseleti alaptétel: “Minden állandóan változik.” Úgy véljük, hogy ez a bölcseleti megállapitás helyes, mert visszatükrözi a dolgok lényezét. Mégis mit látunk az amerikai hadsereg parancsnokságánál? Charles P. Stone tábornok, a negyedik gyalogezred parancsnoka Vietnamban, elrendelte, hogy “minden katonát frontszolgálatra kell küldeni, aki nem szalutál feljebbvalójának.” Az osztrák-magyar hadsereg Stone tábornok rendelete ösztönszerüen Jaros- lav Hasek hires cseh iró világhírű müvét, a Svejk- et juttatja eszünkbe. Hasek e remekművében leírja az osztrák-magyar hadseregben előirt szabályokat, melyek szerint minden katonának szalutálni kellett feljebbvalójának MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT. Hasek leírja, hogy a közkatonáknak még akkor is haptákba kellett állniok, amikor a szabadban, lévő latrinákon szükségletüket végezték. Közbe« nadrágjuk leesett, de a szabály az szabály! Amilyen komikusnak hat az osztrák-magyar hadseregben fennálló szokások leírása, olyan tragikus az “Enari” táborban állomásozó 18,000 amerikai gyalogos sorsa, akik Stone tábornok ukáza szerint frontszolgálatra mennek, ha — bármi oknál fogva — nem szalutálnak feljebbvalóiknak. Az osztrák-magyar hadseregben a múlt században lefektetett reglama még ma is érvényben van — az amerikai haderegben. Kétséget támaszt ez bennünk azon bölcseleti alaptétel iránt, amely azt mondja, hogy “minden állandóan változik.” ... g ... e Kinshasa, Kongó, katonai bírósága halálra Ítélte Pierre Mulele-t, aki mint közoktatásügyi miniszter működött Lumumba kormányában. • Washington, D. C. — Az északkoreai hírügynökség jelenti, hogy a Pueblo amerikai kémhajó tiszta kara és legénysége kegyelmi kérvényt nyújtott be a Koreai Demokratikus Köztársaság kormányához. “Bűnösök vagyunk — mondotta a hajó 82 tagú személyzete — a világ itélőszéke előtt. Kémkedtünk és gaztettek elkövetését terveztük, gaztetteket, melyeknek förtelmességéhez alig találunk hasonlót az emberiség történelmében.” New York, N. Y. — 2000-en vettek részt a Paul O’Dwyer demokrata szenátorjelölt tiszteletére rendezett banketten. A megjelentek 100 dollárt fizettek fejenként a bankettjegyért és azon felül 20» ezer dollárt adományoztak a kampány továbbvitelére. A bankett főszónoka Eugene McCarthy szenátor volt. ___J
