Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)
1968-10-03 / 38. szám
Thursday, October 3, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Rácz László: A cseh események háttere * Kilátszik a lóláb... Afelett talán lehet vitatkozni, hogy jóizlésre vall- e, amikor egy lelépni készülő elnök — államfői működésének utolsó hónapjaiban — a Legfelsőbb Biróság élére uj főbírót javasol a szenátusnak jóváhagyás céljából, ahelyett, hogy a megüresedett magas tisztség betöltésének a jogát átengedné utódjának, aki 1969 január 20-án veszi át tőle az elnöki hivatalt. De semmiféle vitának nem lehet helye afelett, hogy a mindenkori elnöknek joga van — szolgálati terminusának még az utolsó napjaiban is — dezignálni jelölteket a legmagasabb szövetségi tisztségek betöltésére. Természetesen: a végső döntés viszont a szenátus kizárólagos előjoga. Ha ez a testület a jelöltet nem tartja alkalmasnak és képesnek a szóbanforgó szerepre, egyszerű szavazattöbbséggel megtagadhatja tőle a megerősítést és ezzel kényszerítheti az elnököt a jelölés visszavonására. Az első kérdés tehát az, hogy a jelölt alkalmas-e a megüresedett tisztségre. Abe Fortas jogászi fel- készültsége, egyéni karaktere és egyéb lényeges kvalifikációja 1965-ben, amikor az ENSZ-nagykö- vetté kinevezett Arthur Goldberg-et követte a Legfelsőbb Biróság egyik társbirói székében, igen alapos és minden támadható pontot tüzetesen firtató vizsgálatnak volt alávetve — ugyanennek a szenátusnak a részéről. Akkor nem esett sem a felkészültsége, sem a jelleme kifogás alá. Aki pedig alkalmas a társbirói tisztségre, az nem lehet alkalmatlan a főbírói tisztségre sem, mert tudni kell, hogy a főbiró — befolyás dolgában — semmivel sem áll felette a társbiróknak; igen gyakran előfordul, hogy a legtöbbször 5:4 arányban elért döntések esetében a főbírót a kisebbségben maradt csoportban találjuk, vagyis — ha ugyan megkísérelte — nem sikerült neki a többséget képező öt társ- biró közül akár csak egyet is a maga oldalára csábítani. Ha volna befolyása az életük fogytáig teljesen független kollégákra, akkor bizony igen ritkán adódhatna elő, hogy az ő álláspontja nem nyeri el a szükséges öt szavazatot a kilenc közül... Egyszóval: a főbiró valójában nem több, mint “primus inter pares”, azaz “első az egyenlők között” — az évi fizetése is csupán egy jelképes összeggel magasabb, mint a többié. Amikor néhány hónappal ezelőtt Johnson dezig- nálta Fortast a főbírói állásra, a republikánus szenátorok egy kis csoportja, szövetkezve a déli ultrareakciós “demokrata” szenátorok egy részével, hatalmas zenebonát csapott a jelölés ellen, mert — úgymond — a lelépő elnöknek nem áll jogában az utódjára rákényszeríteni egy uj főbírót — a politikai becsület azt parancsolja, hogy az uj főbírót az uj elnök jelölje ki. De hamarosan rájöttek, hogy ez az érvelésük tarthatatlan, mert hiszen az Alkotmány szerint az elnök — terminusa lejártáig — szabadon élhet minden hivatalos előjogával, igy bármely megüresedett szövetségi tisztség betöltésének a jogával is, tehát okosabban teszik, ha elejtik ezt a vonalat (ami úgysem járhat sikerrel) és ráfeküsznek Fortas birói működésének, egyéni filozófiájának s baráti kapcsolatainak a kifürkészésé- re, hátha ott találnak valami megtámadható felületet. Nagy buzgalommal végzett kutatásuk “szenzációs sikerrel” járt, amit igy lehetne összegezni: 1. Fortas azoknak a bíróknak az oldalán szavazott, akik hatálytalanítottak egy bizonyos film bemutatását betiltó helyhatósági rendeletet (vagyis: cenzúrát). 2. Állítólag alkotmányjogi kérdésekben, valamint a kongresszushoz intézett üzenetek megfogalmazásában tanácsokat adott az elnöknek, aki — mint régi barátját és jogtanácsosát — erre felkérte. 3. A főváros egyik egyetemén egy nyolcnapos jogtudományi szemináriumot vezetett és ezért a munkájáért elfogadott egy 15,000 dolláros tiszteletdijat. Nézzük csak, mennyire komolyak és helytállóak ezek a vádak: 1. A film-cenzura kérdésében Fortas a többséggel szavazott, ha tehát ez az állásfoglalása méltatA polgári sajtó világméretekben a lezajlott csehszlovák válságot összpontosított támadásokra használta fel a Szovjetunió ellen. Felujult az alighogy megszűnt hidegháború. Ugyanekkor baloldali körök. sőt kommunista munkáspártok is, zavarodottan, sokszor teljes értetlenül látják a cseh eseményeket. Akárcsak 1956-ban a szülhazánkban lezajlott ellenforradalmat, melyet csak a testvéri szovjet segítséggel lehetett legyőzni. Indokolt ennélfogva rávilágítani a legutóbbi ese menyek hátterére. Azokra az okokra és összefüggésekre, melyek a cseh válságot kirobbantották és a testvéri gyors fegyveres beavatkozást elkerülhetetlenné tették. A múlt év derekán, a NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG (DDR) hivatalos kiadásában egy 400 oldalas könyv jelent meg: “GRAUBUCH” (Szürke Könyv) címen. Ez a fényképek és titkos dokumentumok másolatával bővelkedő adatgyűjtemény, maradék nélkül igazolta a könyv célkitűzését. Azt, hogy rámutasson reflektorszerüen a nyugatnémet imperializmus területi terjeszkedést célzó politikájára és a hamvaiból uj életre ébredt náci pártmozgalomra. Azok — kik, mint e cikk Írója — Berlinben éltük át a Hitler győzelmét megelőző éveket, a könyv elolvasása után, megdöbbenve állapítjuk meg, hogy a demokratikusnak álcázott Kiesinger—Strauss-kormány, agresszív politikájával és az újonnan imperialista támogatással élet- rehivott uj-náci párttal, semmiben sem különbözik attól a korszaktól, mely 1931—32-ben, mint az eljövendő világégés bevezetője pergett le szemünk előtt. A könyv tárgyilagos adatokkal mutat rá a nyu- * 2 3 lanná teszi őt a főbírói tisztre, akkor nyilvánvaló, hogy a másik négy biró, akivel egyhuron pendült, nem méltó a társbirói tisztség betöltésére. Másszóval: a Legfelsőbb Biróság többsége inkompetens, alkalmatlan kontárokból áll. Jól néznénk ki, ha a kongresszusnak joga volna kérdőre vonni egy szövetségi bírót vagy főbírót, hogy miért szavazott valami mellett vagy valami ellen! Ez egyet jelentene a bírák lelkiismereti szabadságának, függetlenségének és a testület tekintélyének az aláásásával. Szövetségi bírák nem tartoznak számadással a kong resszus tagjainak döntéseik indokaira nézve — kivéve a formális vád alá helyezés esetét (impeachment). 2. Egy több évtizedes barátság két egyén között nem szűnik meg máról holnapra csak azért, mert az egyik közben véletlenül elnök lett és ebbeli minőségében kinevezte a másikat a Legfelsőbb Biróság tagjává. És ha az elnök — éppen e meghitt barátság szellemében — bizonyos, fogas jogi kérdésekben kikéri jogtudós barátja véleményét, vagy felkéri, hogy a kongresszusnak szánt törvényjavaslati üzenetét nézze át alkotmányjogi szempontból, abban senkifia sem találhat kárhoztatni valót. Ez a művelet a közre nézve inkább hasznosnak tekinthető, hiszen az alkotmányjogi kérdésekben kevésbé járatos elnököt visszatarthatja bizonyos tévedések elkövetésétől. (Bár külügyi kérdésekben is gyakrabban fordulna az elnök igazi szakértőkhöz!) 3. Hogy Fortas a sok előkészülettel és kutatómunkával járó szemináriumi előadásaiért tiszteletdijat fogadott el (az összeg teljesen mellékes!), az ellen csak olyan egyének emelhetnének kifogást, akik hasonló esetben készek volnának teljesen ingyen felkínálni idejüket, energiájukat és tudásukat. Nos, a szenátor urakról köztudomású, hogy egy-egy előadásért 1,000, 1,500, 2,000 dolláros honoráriumot vágnak zsebre — minden lelkiismereti skrupulus nélkül... De az sem titok, hogy Fortas kollégái is szemrebbenés nélkül elfogadják a tekintélyes előadói tiszteletdijat valahányszor egy-egy nyilvános programon szerepelnek... Ha Fortas-nak ez a “bűne” elegendő ok arra, hogy a szenátor urak megtagadják tőle a főbírói tisztségben való megerősítést, akkor ugyanezen oknál fogva diszkvalifikálniuk kellene a Legfelsőbb Biróság többi tagjait is, de elsősorban ÖNMAGUKAT! Ha a szenátusnak az a hangos egyharmada, amely kézzel-lábbal harcol Fortas kinevezése ellen, gatnémet imperializmus felduzzadására. Ezt ax amerikai hárommilliárd dollárnyi tőkebefektetés még jobban növeli. (Az egész Európába befektetett amerikai tőke 28 százaléka.) Ennek alapján kérkedve jelenthette ki a koalíciós kormány legbefolyásosabb tagja, a bajor katolikus néppárt yeze* tője: Franz Josef Strauss pénzügyminiszter, hogy “a gazdaságilag óriássá nőtt Nyugat-Németország nem tűrheti, hogy a világpolitikában törpe maradjon.” Sutba dobva az 1945. évi összeomlás után hozott összes nemzetközi megállapodásokat, és pontosan másolva a hitleri hóditó módszerekét, a jelenlegi nyugatnémet kormány szakadatlanul igyekszik terjeszkedési politikájának nem is titkolt célkitűzéseit valóra váltani. A yaltai és potsdami nemzetközi megállapodások értelmében a Szövetséges Hatalmak, Nyugat-Ber- linnek külön államjogi státuszt biztosítottak, a győztes nagyhatalmak ellenőrzése alatt. Mindezek dacára a Kiesinger—Strauss-kormány tudatosan bitorolja a jogot, hogy Nyugat-Berlint provokáló módon mind szorosabbra fűzze Nyugat-Németország- hoz. Abban bízva, hogy a tőkés nagyhatalmak ezt nem akadályozzák meg. Ez az első szakasza a bonni annexiós törekvéseknek. A második és legfontosabb szakasz: az önálló DDR — Kelet-Németország —bekebelezése, a mostani “csonka” német nemzet- testbe. A bonni kormány már kezdettől fogva is csak fogcsikorgatva nyugodott bele a változhatat- lanba. Abba, hogy Kelet-Németországban, a Szovjetunió védő szárnyai alatt, egy szocialista állam alakult ki. A német imperializmus nem tanult és nem felejtett. Nem hajlandó elvesztett gyárairólengedné szavazás alá bocsátani a megerősítés kérdését, a szenátus tekintélyes többsége minden bizonnyal Fortas mellett szavazna. De ez az anti- Fortas kisebbség a “filibuster” néven ismeretes parlamenti manőver révén (odahaza ezt “obstruk- ció”-nak hívtuk) egyszerűen megakadályozza, hogy a jelölés a szenátus plénumában szavazásra kerüljön. Az a tervük, hogy a filibuster-t kinyújtják, ha kell, az ülésszak végéig és akkor az ülések elnapolása folytán az elnöki javaslat automatikusan érvényét veszíti. Napnál vüágosabb, hogy NEM a fentemlitett “vádak” az igazi rugói a heves harcnak. A Legfelsőbb Bíróságnak hagyományosan legalább egy tagja zsidó. Úgy látszik, az anti-Fortas elemek abba már nagynehezen beletörődtek, hogy a kilenc tag között egy zsidó is nagyszerényen meghúzza magát, de az, hogy egy zsidó legyen az első a kilenc között: egyszerűen elviselhetetlen gondolat az 6 számukra. Hogyisne, még csak az kellene! Ha ma egy zsidó főbiró lehet, hát maholnap az a hallatlan dolog is bekövetkezhetik. hogy egy másik zsidó elég vakmerő lesz az elnöki tisztségre pályázni! Ilyen veszedelmes precedenst nem teremthetünk! Persze, nekünk szenátoroknak fenn kell tartanunk a “fair play” elvének a mítoszát, tehát gondosan vigyáznunk kell arra, hogy az antiszemitizmus gyanújába ne keveredjünk... Ki kell találnunk f>lyan ürügyeket, kifogásokat, amelyek nem hozhatók kapcsolatba a mi zsidó-ellenes beállítottságunkkal — igy senki sem foghatja ránk, hogy mi faji.vagy felekezeti elfogultságból próbáljuk megakadályozni Fortas előléptetését... ' De szenátor urak, az antiszemitizmus Ördögének a lólába feltűnően kilátszik ebből a furfangos manőverezésből! Attól eltekintve, hogy a felhozott “vádak” nem egyebek, mint légbőlkapott és felfújt ürügyek, van itt egy mindennél meggyőzőbb körülmény, amely pőrére vetkőzteti önöket ax amerikai publikum előtt: Ez az első eset az Egyesült Államok történetében, hogy az elnök egy zsidó egyént dezignált a főbírói székbe. . . Ez az első eset ennek az országnak a történetében, hogy egy főbírói kinevezés megakadályozása céljából a szenátus kisebbsége a “filibuster” fegyverét alkalmazza... Aki ebben nem fedezi fel a lólábat, annak mel^ gén ajánlom, hogy sürgősen látogassa meg a szemorvosát! (Folytatás a 12-ik oldalon) ( írja: Rev. Gross A. László _________________B. D„ Th. M._______________
