Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-15 / 7. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, February 15, 1968

■

8

ÉLETÜNK HÉTKÖZNAPJAI ÉS A REFORM

— Beszélgetés Nyers Rezsővel —

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kimondta a végső igent a gazdaságirányítás reformjára. Ebből az alkalomból felkerestük Nyers Rezsőt, a párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, fejtse ki nézeteit: mit várhat társadalmunk a reformtól?

Ö készséggel eleget tett kérésünknek. A beszélgetés tartalmát továbbítom Olvasóinknak.

— Nyers Rezső, ön is családapa. Elsősorban arra a kérdésre szeretnék választ kapni: mire számíthat az uj mechanizmusban a család? Hogyan alakul az emberek életmódja, lesz-e elég munkaalkalom? Különösen a nők és fiatalok szempontjából izgalmas a kérdés— A reform nem kis mértékben hat az emberekbe, mint? dolgozókra, akik kisebb-nagyobb közös- fségben tevékenykednek, s munkájukért fizetést ítapnak. A termelő kollektívákban sok problémával találkozik az ember, amelyek a mádtól eltérő módon oldhatók csak meg a köz javára és végső főkön az egyes ember javára is. Annyi bizonyos: u reform ösztönzi a vállalatokat a jobb vezetésre, *, gazdaságosabb működésre, s e törekvésük általában egybeesik a dolgozók érdekeivel. Tehát a reform közelebb hozza egymáshoz a vezetőket és vezetetteket. nagyobb erőfeszítésre ösztönzi őket a közös ügy érdekében: megteremti a jobb anyagi boldogulás előfeltételeit. Nem azonnal ugyan, é3 nem is automatikusan. A lehetőségek kihasználásától függ minden.

v —S mit várhat a reformtól az ember, mint fogyasztó?

— Az uj viszonyok a családi jövedelmek alakulását valamivel jobban függővé teszik a végzett munka társadalmi értékétől, hasznosságától. Azaz: amelyik vállalat, vagy szövetkezet társadalmilag jövedelmezőbb munkát végez, ott nagyobb lehetőség lesz a fizetések emelésére. A társadalmi foglalkoztatottság elért színvonala megmarad, a család keresőinek száma tehát nem csökken. E gazdasági hatások következtében a családi jövedelmek hol kisebb, hol nagyobb mértékben nőnek majd. Ugyanakkor mindenki számára kedvező lesz, hogy nő az árubőség, javulnak a szolgáltatások. Ez utóbbiakra eddig igen sok panasz volt. Tény. hogy a nők egyre növekvő számban vesznek részt a termelőmunkában, de ezzel nem tartott lépést például a háztartás gépesítése, a szolgáltatások színvonala. Ha mindezen javítunk, ennek pozitívan-kell hatnia a család életére, könnyebbé válik a második műszak. Kevesebb időt vesz igénybe a házimunka, több lesz a nők szabad ideje.

— Mennyiben hat a reform az egyén és a közösség viszonyára, előtérben marad-e a bol

dogulás közösségi útja?

— Az uj mechanizmusban kedvezőbbé válnak az egyéni érvényesülés lehetőségei. Akinek képessége, munkabírása nagyobb, jobban boldogul. Természetesen számolunk azzal, hogy az emberek teherbírása nem egyforma. Ezért, ha lassan is, de következetesen megvalósítandó az a helyes elv, hogy mindenki képességeinek megfelelő munkör- be kerüljön.

Itt említem meg, hogy a munka intenzitásának emelkedése erőteljesebben igénybe veszi az emberek idegrendszerét, fizikumát. De mégis nagyobb teljesítményeket kell követelnünk, mert enélkül nincs jövő sem a család, sem a nemzet számára. Mindezt tudva, az elkövetkezendő időben nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kulturálódási, pihenési lehetőségekre, könnyiteni kell a munkán kívüli mindennapi életet, Helyes szociálpolitikával, jobb ügyintézéssel, színvonalasabb kereskedelemmel és szolgáltatással a minimumra kell csökkenteni az ember idegrendszerének fölösleges koptatását. Ez állampolitikánk fontos célja.

összegezve: a reform buzditja az egyént a jobb munkára, de a lényege mégsem az egyéni szerzés. A jövőben a legdöntőbb feladat lesz a vállalat, vagy szövetkezeti közösség sikeres, jó gazdálkodása. E cél magasabbrendü tevékenységre buzditja az egyes embert. Ma már — legyen bármilyen ügyes és szemfüles valaki — nem jut? messzire, ha csak önmaga akar boldogulni. E törekvés esetleges és ritka kivételként eredményre vezethetett az ipar kezdeti fejlődésének időszakában, amikor valaki például cipőtisztítóként kezdte, s végül gyá- ros letk Most közös erőfeszítésekre vagyunk utalva, mert újfajta kollektiv érdekeltség irányítja életünket. Ezt juttatja kifejezésre a reform is.

— Eddig arra kaptunk választ: hogyan alakul életmódunk a jövőben. Emlékeztetem Önt a munkaalkalmak nem kis problémájára.

— Az előbbiekben vázoltam, hogy a reform törekszik az áruforgalom, a szolgáltatások hálózatának rendszeres bővítésére. Ennek következtében a munkalehetőségek magas szinten biztosítottak lesznek. Számolunk persze azzal is, hogy a gépesítés, az automatizáció bizonyos munkaterületeken élő munkát tesz fölöslegessé. De ez a mi viszonyaink között nem okozhat társadalmi méretű problémát, nem járhat munkanélküliséggel.

A következő két-három évben ezen a téren is sok mindenben változtatni kell a helyzeten. Egyik- másik vállalat olyan termékeket is gyárt, amelyeknek nincs, vagy egyre szűkülő a fogyasztó- piaca. Ez esetben át kell alakítania a gyártási terveket olyan termékek, vagy olyan fogyasztási cikkek termelésére, melyek eladhatók. Erre múlhatatlanul szükség van, különben az adott kollektívának nem lesz társadalmilag hasznos a munkája. Azaz: az előállított termék a raktárban marad.

Ha valamely vállalat nem tudná — vagy nem teljes mértékben tudná — átszervezni hasznos cikkek gyártására termelési kapacitását, ez átmenetileg kényelmetlenséget okoz majd az érintett dolgozóknak, mert a keresetük nem növekedhet, sőt egy részüknek esetleg az ipar, vagy a kereskedelem más területén kell elhelyezkedniük.

Bizonyos mérvű munkaerő-vándorlás elkerülhetetlen, de ez a társadalom érdekei szenpontjá- ból előnyös és szükséges. Munkanélküliséggel kapcsolatos gondjaink tehát nem lesznek, vagy legalábbis a jelenlegi problémáknál nagyobbra nem kell számítani. Konkrétan: a következő, 1968-as népgazdasági évben 30—40 ezer fővel emelkedik a munkások és alkalmazottak létszáma. Figyelembe véve a nyugdíjba vonulókat, és az anyasági segélyt igénybe vevő nőket, ez a szám biztosítja, hogy az újonnan munkába lépő fiatal generációnak lesz munkája.

Ez nem azt jelenti, hogy mindenki az óhajtott munkaterületen dolgozhat. A társadalom szervezettségének mai fokán ez lehetetlen.

— Érthető' okokból mindenkit nagyon érdekel a munkaidő csökkentésének terve. Hogyan látja ön a megvalósítás lehetőségeit?

—A téma összefügg az uj gazdasági mechanizmussal. A reform elősegíti, hogy a munkaidő csökkentése megvalósuljon. A IX. nártkoneresszus elsősorban az ipar területét jelöli meg. Teliesen indokoltan. Mindenekelőtt az anyagi javak termelőinek kell több szabadidőt biztositanunk. Eddig a vállalat nem volt anyagilag érdekelve abban, hogv a kieső munkaidő-alap anyagi fedezetét megteremtse. Most más a helyzet. Néhány üzemben már elkezdték a munkaidő csökkentését. Én, szélesebb keretekben, 1968 közepétől látom indokoltnak. Véleményem szerint azonban még akkortól sem volna helves az egészből egy rövid időre szóló nemzeti mozgalmat szervezni. A munkaidő

csökkentésének meg kell teremteni a feltételeit:

a termelés magasabb szintű szervezettségét, $ hogy ne legyen zökkenő az áruk előállításában, különben áruhiányhoz, árdrágításhoz vezetne.

A textilipar az a terület, ahol társadalmilag legindokoltabb a rövidebb munkaidő. Mindenképpen méltányos lenne, hogy ahol nők, családanyák dolgoznak, több idejük maradjon a családra, a gyerekek nevelésére. Sajnos, ezen a területen a legmostohábbak a műszaki feltételek, s kevés a vállalatok anyagi fedezete. Ezen a helyzeten az önerő igénybevétele mellett sok vállalatnál központi segítségre is szükség lesz.

— Sokan attól tartanak, hogy a gazdaságosság szempontjai háttérbe szorítják a szociális meggondolásokat. Azaz: tudott dolog, hogy a kisgyermekes anyák, gyermekük esetleges betegsége miatt, tehát önhibájukon kívül többet maradnak otthon. Ebből táplálkozik a szemlélet, hogy az anyákkal mindig több baj van. Aggódnak, hogy a vállalatok nem alkalmazzák, vagy éppen őket bocsátják el.

— Ma is, a jövőben is akadnak szüklátókörü- ségből eredő egyes intézkedések. De társadalmi méretekben politikánknak érvényesülnie kell a téren is. Már beszélgetésünk elején említettem, hogy államunk tovább fejleszti az okos, célszerű szociálpolitikáját). Az anyasági segélyrendszer sok mindent megold mindkét félre nézve kedvezően. Emellett az üzemek, vállalatok döntő-többségükben ezután is rá lesznek utalva a lelkiismeretes dolgozókra, még akkor is, ha ebből gondjaá származnak a vezetőknek is. Tehát saját jól felfogott érdekükben sem nyúlhatnak indokolatlanul az elbocsátás drasztikus eszközéhez. Egyébként a jól dolgozó kollektíva, vezetők és vezetettek méltányolják .egymást, vagyis dolgozótársaik gondjait, s ha mégis előfordul a szocialista erkölcsöt sértő eset, a szakszervezetek élnek majd érdekvédelmi jogaikkal.

Egyébként szociális vívmányainkat tovább fejlesztjük. Központilag javítjuk -kórházi ellátottságunkat, iskolákat), óvodákat létesítünk, bővítjük orvosi hálózatunkat. E téren a szükségletek növekedése diktálja a fejlesztés mértékét.

Egyetlen társadalmi juttatás van, ami ellen élesen harcba szádunk: az árukkal, a szolgáltatósokkal, tehát a fogyasztással kapcsolatos állami árhozzájárulások (dotációk), mert azok igazságtalanok, egyenlősitenek, semmi közük a végzett munkához. Ezek többségükben olyan borítékon kívüli állami juttatások, melyek sem a végzett munkát, sem a szükségletet nem veszik figyelembe. Elvünk ezért az, hogy minden borítékon kívüli kedvezmény fokozatosan kerüljön be a borítékba.

Igen, a boríték életünk alakulásának nem lényegtelen meghatározója. Ezzel kapcsolatban sokféle hir jár az országban, őszintén szólva, pillanatnyilag az uj gazdasági mechanizmus árpolitikája érdekli legjobban az embereket. Ez érthető is: mint fogyasztók a reformmal először az üzletekben találkozunk. Kérem önt, fejtse ki az uj árpolitika lényegét.

— Kettős elvre épül: egyfelől a gazdasági ész- szerüségre, másfelől az életszinvonalra vonatkozó politikai megfontolásokra. Eszerint kombináljuk a jövőben a hatásági és a szabad árak rendszerét. Ami a legfontosabb: a fő fogyasztási cikkek, mint az élelmiszer, a háztartási cikkek árait hatóságilag rögzíti az állam. Ez kiskereskedelmi áruforgalmunk 50 százalékát foglalja magában. E cikkek árát úgy állapították meg, hogy alátámasz- szák a jelenlegi életszínvonalat, s azok árai ne ingadozzanak a fogyasztók számára elviselhetetlen teherként. Még akkor sem, ha azt a szobán forgó fogyasztási cikkek önköltsége, a kereslet és kínálat viszonya egyébként indokolná. A hatósági árak tehál* 1968. január 1-től kezdve nem mutatnak emelkedő tendenciát, stabilak maradnak.

Az államilag meghatározott keretek között mozgó árak a forgalom 27 százalékát teszik ki. Ezeknek a hatóságok állapítják meg az alsó és felső határál), s e határok között mozoghatnak az árak, az önköltségtől, a kereslet-kínálat viszonyától függően.