Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-15 / 7. szám

Thursday, February 15, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 MÉLTÁNYOS ÉS JOGOS-E A SZÖVETSÉGI NYUGDÍJ SZÁZ SZÁZALÉKOS FELEMELÉSE? 1968-ban az Egyesült Államok, a jelek szerint 800 milliárd dollár értékű árut és szolgálatot fog előállítani. A kormány uj költségvetése 180 mil­liárd dollárt tesz ki. A 800 milliárd dolláros nem­zeti jövedelem 50 milliárd dollár többletet jelent az 1967-es év jövedelméhez viszonyítva. E három adat lényegében megadja a választ arra a kérdésre, hogy méltányos-e a nyugdij 100 száza­lékos felemelése? Hogyan kapnak viszonylagosan magasabb nyugdijat a nyugati államokban? Mi a magyarázata annak, hogy Angliában, Nyu- gat-Németországban, Hollandiában, Norvégiában, Luxemburgban, Svédországban, az összes fejlett kapitalista államokban kevesebb a különbség a bér és a szövetségi nyugdij összege között, mint az Egyesült Államokban? A válasz erre nagyon egyszerű. Minden előrehaladott ipari országban a kormány hozzájárul a társadalombiztosítási kiadáshoz, leg­alább annyival, mint amennyit a biztosítottak és a munkáltatók adó fejében befizetnek. íme egy példa: Karl de Schweinitz “Ut Angliában a társadalom­biztosítás felé” (England’s Road to Social Security) cimü könyvének 1961. kiadásában közölt adatok szerint, az ország társadalombiztosítási alapja a kö­vetkezőképen alakul: A biztosítottak adója.......... 192,000,000 A munkáltatók adója.......... 132,000,000 Az alap után járó kamat .. 15,000,000 A kormány hozzájárulása . . 519,000,000 E táblázat szerint mig a három első forrásból 339 millió font sterlinget fizetnek be a társada­lombiztosítási alapra, addig a kormány 519 millió font sterlinggel járul hozzá ehhez az alaphoz. Honnan veszi a kormány a pénzt? Az angol kormány, mint minden más iparilag fejlett ország kormánya, az általános adóból utalja át a szükséges összeget a társadalombiztosítási alapra. Ha az amerikai kormány is ilyen rendszert vezetne be és az általános adóbevételből bizonyos összeget átutalna, mely egyenlő a biztosítottaktól és a munkáltatóktól bekollektált összeggel, akkor LEHETŐVÉ VÁLNA A NYUGDÍJ, A ROKKANT­SÁGI, VALAMINT AZ ÖZVEGYEK ÉS ÁRVÁK BIZTOSÍTÁSÁNAK SZÁZ SZÁZALÉKOS FEL­EMELÉSE. Az Egyesült Államokban a helyzet a fentinek a megforditottja, vagyis a biztosítottak és a munkál­tatók által befizetett összegnek csak egy részét fi­zetik ki nyugdij, stb. fejében, a fennmaradt ösz- szegből a kormány más kiadásokat fedez. Vagy nézzük meg a helyzetet más szempontból. A fejlett európai országokban minden olyan esz­tendőben, amikor a nemzeti jövedelem, az ország gyártmányainak és szolgálatainak értéke az előző évihez viszonyítva emelkedik, a nyugdijat feleme­lik. Egyedül ezen elmélet alapján, ha az Egyesült Ál­lamokban az 1968-as jövedelemtöbbletnek, az öt­ven milliárd dollárnak a FELÉT a társadalombiz­tosításra fordítanák, fel lehetne emelni a szövetsé­gi nyugdijat, rokkantsegélyt, stb. 100 százalékkal. Mi a fontos: hadikiadás, vagy társadalombiztosítás? Az Egyesült Államok 1968-ban 80 milliárd dol­lárt költ a hadikiadásokra; ezzel szemben csupán 24 milliárd dollárt nyugdíjra, rokkant-biztosításra, özvegyek és árvák támogatására. Kérdezzük: helyénvaló volna-e a 80 milliárd dol­lár hadikiadást 24 milliárd dollárral csökkenteni és ezáltal lehetővé tenni a szövetségi nyugdíj, stb. száz százalékos felemelését? Vagy tegyük fel a kérdést- az erkölcstelen viet­nami háborúra több mint 30 milliárd dollárt köl­tünk ÉVENTE. Vagyis, ha befejeznénk a vietnami háborút és az arra elpocsékolt pénzt a társadalom- biztosításra fordítanánk, lehetővé válna a nyugdij, stb száz százalékos felemelése. A kérdés tehát: folytassuk a vietnami háborút továbbra is és erre pocsékoljuk az adófizetők pén­zét, vagy fejezzük be a piszkos háborút és emeljük fel a nyugdijat, rokkantak, özvegyek és árvák biz­tosítását száz százalékkal? Jogos-e a nyugdij 100 százalékos felemelése? Csupán az erőviszonyok szabják meg, hogy mi jogos és mi nem. A középkorban jogos volt, hogy a földesur éljen az első éj jogával. Ezt a jogot el­vesztette, amikor a jobbágy és a földesur között az erőviszonyok megváltoztak. 1936 előtt az Egyesült Államokban csak álom volt a munkanélküli biztosítás. Mihelyt a munká­sok megfelelő erővel rendelkeztek, képesek voltak kiharcolni a törvényhozó testületektől a munka- nélküli biztosítás törvénybe iktatását. Ezzel az “álom” valóra vált. A munkanélküli biztosítás éppen olyan méltá­nyos volt a törvény beiktatása előtt, mint utána. De a jelenlegi társadalmi rendszerben nem azt a Johnson elnök egy un. egészségügyi “modell program” megindítását jelentette be Washington szegény lakosai számára, különösen az öregek ré­szére. A program a főváros területén kezdené meg kísérleti működését, idővel más városokban is ha­sonló programokat vezetnének be. Washingtonban a National Medical Association, 97 százalékban néger orvosokból álló inézmény védnöklete alatt kezdenék meg a program kivitele­zését, melyhez anyagi és technikai segítséget a szö­vetségi kormány, a District of Columbia és a How­ard Egyetem nyújtana. A néger orvosszervezet el­nöke, dr. Lionel F. Swan bejelentette, hogy a De­partment of Health, Education and Welfare, a “ki­terjedt egészségügyi program” megindításához 60,550 dollárt utalt ki a szervezet alapítványának. Mindössze hatvanezerötszázötven dollárt! És ez­zel akarnak Washingtonban megindítani “kiter­jedt” egészségügyi programot, mely ha sikerre ve­zet, más városoknak fog például szolgálni! Ebből az összegből közegészségügyben gyakor­lott vezetőt fog az alapítvány alkalmazni, aki a program keresztülvitelét koordinálja és kiterjezi; az ő irányítása alatt állapítják meg, hogy milyen egészségügyi szolgálatokra van szükség. Dr. Swan úgy gondolja, hogy Washingtonban már egy éven belül működésbe jöhet a tervezett egészségügyi központ. Megértjük, hogy Johnson elnöknek a közelgő New York különböző negyedeiben az utcán, nyíl­tan árusítják és veszik a kábítószereket anélkül, hogy valaki törődne vele. Olyan mindennapi lát­vány ez, hogy fel sem tűnik a járókelőknek, ha kis csoportokba összeverődött emberek, fiatalok és fel­nőttek gyors mozdulatokkal bonyolítják le az üz­letet egymás között. A legnagyobb forgalom kábí­tószerekben a Harlemben van, a néger nyomorta­nyán, ahol a legtöbb elesett, letört, reményvesztett ember keres menekülést a valóságtól. A múlt hónapban egy városi tanácskozáson je­lentették, hogy több mint 100 ezer rabja van a ká­bítószereknek New Yorkban és ezt a szenvedélyt csak úgy tudják kielégíteni, hogy lopnak — min­den nap 100 dollár értékű lopást kell egyénenként elkövetniük, hogy a kábítószereket megvásárolhas­sák. Egyre több rendőrt küldenek a Harlembe, de ezek az utcai üzelmek mégis tovább folynak és egyre gyakoribban: lesznek. Harlem lakói, akik napról napra látják ezeket az utcai üzletkötéseket, monctjak, hogy többnyire fe­hér árusítók hozzák a kábító portékát a Harlemba. A csikorgó mdegben is az utcán várják őket a “ve­vők” és veszik a heroint, vagy más kábítószert, melyhez Szervezetük annyira hozzászokott, hogy nem tudnak meglenni nélküle. Az üzérek az utcán nagyobb bizionságbaj. ■ ié magukat, mint házon követelést emelik törvényerőre, ami méltányos, hanem azt, ami előnyös a gazdagok részére és ami­re a munkásosztály kényszeríti a törvényhozókat. A szövetségi nyugdij 100 százalékos felemelés© méltányos, de csak akkor válhat törvénnyé, ha a nyugdíjasok a szervezett munkásokkal és a haladó szellemű polgárokkal szövetkeznek és együttes erő­vel kényszerítik a törvényhozókat, vagy olyan kép­viselőket és szenátorokat küldenek a törvényhozó testületbe, akik törvényre emelik e méltányos követelést. ^ Ezért folytat az Amerikai Magyar Szó kampányt, ezért kérjük olvasóinkat, hogy szerezzenek aláírá­sokat arra a PETÍCIÓRA, melyben javasoljuk a szövetségi nyugdij száz százalékos felemelését. Egyedül ez a petíció-kampány nem fogja megvál­toztatni a helyzetet. Ha azonban az amerikai szak- szervezeti mozgalom és minden más haladó Szelle­mű szervezet hasonló kampányt indít, akkor van lehetőség arra, hogy a szövetségi nyugdijat száz százalékkal felemeljék és ami ma még csak “álom”, az valóra váljon. Tehát tel a munkára! Szerezzünk aláírásokat a PETÍCIÓRA! Az Amerikai Magyar Szó Ügyvezető Bizottsága büszke arra, hogy ilyen érdemes mozgalom élén állhat. választásokhoz olyan publicitásra van szüksége, amellyel egyre hanyatló népszerűségét növelheti. Az elnök ki is jelentette: “Véleményem szerint ez a terv Washington szegény és öreg lakosai számá­ra régen nélkülözött szükségletet fog kielégiteni.’‘ így szándékszik Johnson, mint a nép jótevője, ér­demeket szerezni. Az egészségügyi modell-telep Washingtonban, a Howard Egyetem közelében 335 acre területet foglalna el és a Howard Medical School technikai és anyagi segítségével működne. A Fehér Ház je­lentése szerint a működéséhez szükséges 3 millió dollár privát alapítványokból és hozzájárulásokból gyűlne össze. A tervek szerint az egészségügyi köz­pont csoportosan rendelő orvosokkal ellátott klini­kai épületből, lábadozó otthonból, társadalmi gon­dozó intézetből, öregek számára szolgáló lakóház­ból, adminisztrációs épületből és aggkori szolgálati intézményből állna és úgy szegények, mint nem­szegények számára szolgálatot nyújtana. Ugyanott szakképző iskola is létesülne azokban az egészség- ügyi ágakban, amelyeknél munkaerőben a legna­gyobb hiány van. A kormány szűkmarkú kezdeményezésével két­séges, hogy még ez az első, modell-telep is sikere­sen működhet. Annál kevesebb kilátás van arra, hogy ilyen, vagy hasonló egészségügyi telepek má­sutt az országban létrejöhessenek, a megfelelő anyagi támogatás nélkül. belül, mert a vevők tönkrement idegállapotukban veszedelmesek. A rendőrtől nem félnek, mert azt messziről megismerik. A detektívek pedig szempt hunynak a “kis kócosokénak, mert ők fontosabb bűnözők után kutatnak és nem érdeklik őket az ilyen “pitiánerek.” Az üzérek az egyetemeket és az ifjúsági gyüle kezőhelyeket is látogatják. Sokan azért válnak üzérré, hogy a saját kábítószer-szükségletüket igy kielégíthessék. A rablások, lopások, utonállások és erőszakos támadások azért öltöttek olyan ijesztő méreteket, mert a kábítószerek használata olyan nagy mértékben elterjedt. Akik rabjai lesznek, semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezhes­sék a heroin vagy más szerekre szükséges pénzt. Mialatt a “kis kócosok” az utcán árusítják a mér­get, ami használójukból emberi roncsot csinál, a háttérben valahol jól megszedik magukat a “nagy- fejüek”, akik lopják vagy külföldről csempészik óriási mennyiségben a kábítószereket. Ezek ter­jesztik, nyomják a kábítószerek használatát nem­csak a nyomorvidékeken, hanem a jómódú közép­re 7’-'.:' rropfcei között, az egyetemeken, sőt még a középiskolákban is. Beteg társadalmunk szomo­rú tüneménye, hogy ezek a méregárusitó kufárok zavartalanul kereshetnek milliókat a fiatalok, a szegények és szerencsétlenek életén. nyíltan árusítják a kábítószereket Irta: LUSZTIG IMRE JOHNSON SZŰKMARKÚ EGÉSZSÉGI PROGRAMJA

Next

/
Thumbnails
Contents