Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-08 / 6. szám
Thursday, February 8, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 WVVVAMVtAiVVVV/WVAAMAMAAMIVVV/VVAWUW^ PAfll MÁTHÉ noma j A vak tükör Mindenki nézett már olyan tükörbe, amely foltos, homályos és mindent eltorzitva mutat. Az ilyen hasznavehetetlen jószág előbb-utóbb a szemétdombra kerül. Persze vannak maradi emberek, akik semmit sem dobnak el, ezt is megtartják, azzal az érvvel, hogy ha ló nincs, a szamár is jó. Használják a régi tükröt, akármilyen torz képet mutat is. Ilyenformán gondolkodhat egy régi ismerősöm, akinek fényképét látom a “Wisconsini Magyarságában, mely lapnak ő a tulajdonosa. A vonásai ugyanolyanok, mint 40 évvel ezelőtt voltak, csak kövérebb lett. így nem vagyok bizonyos, hogy azt ábrázolja-e a kép, akit a huszas évek derekán ismertem, vagy pedig a fiát. Mr. Kleinnek ugylátszik mindegy, hogy mennyire torzít lapjának tükre. A lap minden számában, a “Világtükör” feliratú cikkben mutatja be a világeseményeket, éppúgy eltorzitva, mint az említett tükrök. Mivel a lapot meg kell tölteni valamivel — és ez a “Világtükör” nem kerül pénzbe — R. 0. neve alatt bármilyen eltorzított cikkeket leközöl. A “Világtükör” Írója Johnson elnökünkről és kormányáról következetesen olyan tükörképet mutat, mely úgy torzítja őket, mintha a világ legderekabb emberei lennének. Mintha minden tettük a szabadság, igazság, egyenlőség visszatükröződése lenne és a kormányzatuk alatt nyögő amerikai nép a boldog megelégedettség gyönyöreit élvezné. Másik torzítás az, hogy amit a szocialista országokban, de különösen Oroszországban és Magyar- országon a kormányok csinálnak, az mind rossz; népeik nélkülözik a legelemibb szabadságot és függetlenséget és a legnagyobb nyomorban, szolgaságban szenvednek a terroruralom alatt. Minden egyes alkalommal azt bizonyítja — éppúgy, mint fasiszta és a saját köldöküket analizáló ál-baloldali kollégái —, hogy a szocialista országokban nincs kommunizmus. Holott ezekben az országokban, se szóban, se írásban, senki sem állítja, hogy ott kommunista társadalmi rendszer van. Csak azt a letagadhatatlan tényt hirdetik, hogy a népjólét folytonos emelkedésével, a lehető legmagasabb fokú tudás kifejlesztésével nevelődő Uj Ember építi az uj társadalmi rendszert, melyben mindenki tehetségéhez képest járul hozzá a termeléshez és szükséglete szerint részesül a megtermelt javakban. A jobbkéz és balkéz Most példát adok arról a mondásról: “Ne tudja a jobb kezed, mit csinál a bal”, helyesebben mit ir R. O. és mit ir egy másvalaki, nem kommunista, hanem csak tisztánlátó, liberális polgári ember, ugyanazon lapszámban. Vietnamról ir mind a kettő. R. 0. azt mondja, hogy “Johnson St. Antonio-i beszéde béke-készségének vitathatatlan, őszinte, igaz jele volt, amelyet Észak-Vietnam újból elutasított. Ez eklatáns példája Észak-Vietnam és a mögötte álló kommunista nagyhatalmak imperialista makacsságának, béke ellenességének.” Másutt igy folytatja a vak tükör írója: “Mi nem hiszünk a Vietconggal való tisztességes, becsületes béke lehetőségében.” R. O.-t nem zavarja, hogy a világ írói, művészei, tudósai, az általa szentnek tartott pápa, a katolikus püspökök, a protestánsok világszervezetei, amerikai tábornokok, üzletemberek, diákok és tanárok, nemcsak hisznek a béke lehetőségében, hanem hangosan követelik is. Az Amerikával szövetséges kormányok is követelik a vietnami nép irtásával egybekötött agresszió megszüntetését. Észak-Vietnam is ezt követeli és természetes, Vidor Perlő: Az adók problémája Egyre növekszik a közvélemény haragja a folytonosan növekedő adókkal szemben. A kereseti adólevonások gyorsabban emelkednek, mint a fizetések. Gyakran emelik a forgalmi, a hajtási adókat és a családi házak adója is évente emelkedik. Johnson egyre jobban próbálja keresztülvinni 10%-os pótadó-javaslatát. A magas adózást ellenző kampánnyal megválasztott Reagan kormányzó Kaliforniában rekord magasra emelte az adókat. Rockefeller is ezt próbálja New Yorkban, amikor az 1965. évi költségvetésnek majdnem kétszeresét nyújtja be 1969-re. Az adók évente 10 százalékkal emelkednek Régen fenálló problémák állnak emögött, melyeket a vietnami háború még jobban elmélyített. A szövetségi, az állami és a helyi adók húsz év alatt négyszeresen emelkedtek, 1960-ban 140 mil- liárdról, 1965-ben 189 milliárdra és 1967-ben 227 milliárdra. Az 1960-as és 1965-ös évek között 6 százalékos volt az évi emelkedés, de 1965 és ’67 között már majdnem évi 10% lett, a vietnami háború miatt. Mivel az adórendszer fordított irányban csökkenő, az évi adóemelkedés több mint 10%-a a munkásságra hárul. Ez többet tesz ki, mint a munkabérek emelkedése és csökkenti a munkások életszínvonalát. Múlt évben az adóbevétel az országos jövedelem 35%-át érte el, olyan rekordmagasságot, amely túltett a második világháború és a koreai háború nagyon magas adózási évein is. Ez a probléma ideiglenesen enyhül, de nem szűnik meg, ha a vietnami háború véget ér. Az állami és helyi költekezések a szövetségi kiadásoknál gyorsabban emelkedtek és egyre nagyobb mértékben szorultak szövetségi hozzájárulásra. A szövetségi kiutalások 1960 és ’66 között 127%-nyira emelkedtek, de az emelkedés most már majdnem teljesen megszűnt és Johnson uj költségvetésében egyszerűen véget ér. Ugyanakkor, a vietnami háború miatt a kormány mindenfajta működésének költsége emelkedett, igy az állami és helyi adók emelésére való nyomás is megsokszorozódott. Az állami és helyi adórendszerek hibái Több iskolára, köztisztasági szolgálatra, kórházra van szükség és a közalkalmazottak is megérdemlik a fizetésemelést. A magasabb költségek egy része mégis teljesen szükségtelen. Ezek nem jelentenek mást, mint az elnyomó erők és a parazita bürokrácia növekedését, a helyi adminisztrációk szállítóinak nyerészkedését a monopóliumszerű árak emelése révén egyre nagyobb megvesztegetések kifizetését vállalkozóknak és nagyobb kamatokat a bankároknak. A rendőrség létszáma 17%-kal, a financiális és más adminisztrációs alkalmazottak száma 15%-kal emelkedett 1961 és 1966 között. Az állami és helyi adók reménytelenül fordított arányúak és igazságtalan eltolódásuk még egyre nagyobb arányúvá válik. A vállalati jövedelmi adók jelentéktelenek, vagy egyáltalán nem léteznek. A személyes jövedelmi adók pedig nagyjából a munkabérekből, fizetésekből levont adók. A kereskedelmi és más forgalmi adók az össz-adóknak több mint a felét teszik ki. Utána következnek az ingatlan-adók, de ezeknek nagy részét a kis, családi ház- tulajdonosok fizetik, a nagy gyárak csak kisebbik részét. (Folytatás a 12-ik oldalon) hogy elutasít olyan “becsületes és őszinte” békeajánlatot, mint amilyet Johnson tett, 5 pontban összefoglalt feltételeiben. Nézzük most meg, hogyan tekinti a vietnami kérdést egy elfogulatlan, de becsületes magyar ember. Ha helyünk lenne — bár nem mindenben értünk vele egyet — leközölnénk teljes egészében Uobay Raymond cikkét, mely közvetlenül R. 0. cikke mellett jelent meg. Megírja, hogy a második világháborúban milyen egységesen támogatta Amerika népe a náci fasiszta hordák elleni háborút.. Ezzel ellentétben, most “egy érzelmeiben kettészakadt nemzetet kell látnunk, tüntető felvonulásokkal, lobogónk elégetésével. A fiatalok ahelyett, hogy ezrével igyekeznének a katonaságba, elégetik katonai igazolványukat, sőt megszöknek a fegyveres erőkből...” Ha félénken is, de rávilágít az okokra, amelyeket abban lát, hogy “eltávolodtunk azoktól az ideáloktól, melyekre nemzetünket alapították.” “Annyi bizonyos — Írja tovább Dobay —, hogy az egyéni és vallásszabadság, a morális okok... azt követelték volna, hogy ne térjünk el az ország alapvető eszméitől, hanem Isten és ember előtt valamennyien egyenlők, szabadok és függetlenek legyünk. . . ahelyett ezeket az alapelveket elfelejtve, gazdasági előnyökért embertársainkat rabszolgává süllyesztettük.” Minden vagyonunk a háborúra megy “A rendkívül drága vietnami háborúra havonta 2 ezer 700 millió dollárt költünk. . . azonkívül. . . nagy hadsereget tartunk Európában, a Távol-Keleten, ami szintén sok kiadással jár... Sajnos, kényes helyzetbe lovaltuk magunkat Vietnamban. Hiába magyarázza Johnson elnökünk az anyáknak, hogy szükséges innen 6—8 ezer mérföldre küldeni véreinket, országunk kincseit, billiónyi értékeit. Ha gyermekeink elpusztulnak, ha minden nap drágább lesz az életünk, ha gyermekeink morális és vallási alapja megrendül, ezek a magyarázatok nem fognak megértésre találni.” Sürgeti, hogy fogjunk össze. Nem hiszi, hogy a négerek problémáit, a szegénység felszámolását tovább lehet halasztani és a háború felszámolását el lehet odázni. De ha ezek mégsem történnek meg— igy fejezi be Mr. Dobay a fejtegetését —, akkor “jobb ha felkészülünk ebben a gyönyörű országban a polgárháborúra, amely elpusztítja majd pótolhatatlan erényeinket, a nemzeti egységet.” Nem a mi elgondolásunkat mondta el Dobay Raymond, de ő is látja az amerikai imperializmus vad tobzódását Vietnamban, a Távol-Keleten. Ugrásra készen áll az egész világon, hogy visszaállítsa a régi, gyannati rendszert, vagy pedig gazdasági és politikai befolyásával uralja a felszabadult országokat. De nem elég ezt meglátni, hanem mint a második világháború idején, nemzetközileg össze kell fogni és keményen kell harcolni az imperializmus ellen mindenütt, ahol felüti fejét, mert ezen agresszió nemcsak polgárháborút jelenthet, ha nem az emberiségre szabadíthatja a mindent elpusztító harmadik világháborút is. Mégis szívesen emeljük ki Mr. Dobay meglátásait, amelyek tisztán mutatják a különbséget közte és ugyanannak a lapnak vérszomjas Írója között, akit rászabadítottak a Wisconsini Magyarság jobb sorsra méltó olvasóira. Ezért Mr. Klein lapja nem “magyar pásztortüz’*, hanem egyike azoknak a sajtótermékeknek, amelyek akár az egész világot hajlandók lennének felgyújtani. IÁ8C1US IDUSÁNAK ÜNNEPLÉSE ÉS MAGYAR SZÓ BANKETT Ili YORKBAN! 1968 március hó 17-én, vasárnap :• délután 1 órai kezdettel Az ünnepély során megemlékezünk ;! GELLÉRT HUGÓ !► ötven éves munkásmozgalmi tevékenységéről IRVING PLAZA HALL | 17 IRVING PLACE, NEW YORK, N. Y. | (A 15-ik utca sarkán) «> ÜNNEPI SZÓNOK: i; REV. GROSS A. LÁSZLÓ CHICAGÓBÓL I ÍZLETES EBÉD * PROGRAM Részvételi dij személyenként $5.00 Rezerválja helyét minél előbb a lap Kiadóhivatalában: AL 4-0397 számon Legyünk ott mindannyian!
