Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-01 / 5. szám
Thursday, February 1, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Victor Perlő: MIÉRT NEM SIKERÜLHET JOHNSONNAK A DOLLAR VÉDELME? Johnson dollármegmentési programja nem sikerülhet, mert ezzel a dollárkrizis alapvető oka nincs megoldva, mert az üzletemberek nem bíznak benne és mert szitával nem lehet az árvizet visszatartani. Tárgyaljuk meg először ezt a legutolsó pontot. Johnson a legnagyobb súlyt a külföldi, közvetlen befektetések korlátozására helyezi; az elmúlt három év alatt alkalmazott program szigorítására. Ez alatt az idő alatt a kereskedelmi minisztérium gyakran adott ki optimista jelentéseket a korporációk közreműködéséről. A valóságban azonban a vállalatok a külföldi gyárfelszerelésekre fordított költekezéseiket 1964-ben 6.2 milliárd dollárról 1967-ben 10.2 milliárd dollárra emelték és ennek megfelelőleg növekedett a dollár kivándorlása, a befektetés részleges finanszírozására. Az uj szigorítások csak az európai és dél-afrikai befektetéseket érintik súlyosan. Kevésbé súlyosan vonatkoznak ezek egyes kivételes országokra, mint pl. Angliára, Japánra és Kanadára. A kevésbé fejlett országokban a befektetés serkentése a cél. A kormány két európai országot is ebbe a kategóriába soroz: Görögországot, ahol a kormány segíteni akarja a diktátor kormányt és Finnországot, ahol alá akarja ásni az országnak a szocialistakommunista államokkal való szövetségét. A nemzetközi költekezés kibúvói A részvénytársaságok korlátlanul használhatnak fel elértéktelenedési alapokat és külföldi kölcsönöket. A tőke-átutalásokat üzemi költségek címén rejthetik el, az árakat az alvállalatok között manipulálhatják és száz másféle trükkel oda küldhetik a pénzt, ahová akarják. Egyes kormányok és részvénytársasági csoportok — elsősorban az olajbárók nyomására — a szigorításokból kivételeket tesznek. Semmiféle gépezet nem létezik a szigorítások végrehajtására és törvényes alapja is olyan kétséges, hogy bármely vállalat, amely szembeszáll a kormánnyal, a biróságon könnyen megsemmisítheti a rendeleteket. Az uj szabályok nem elég erősek ahhoz, hogy kényszerítsék az amerikai nagyvállalatokat a tőke exportálásának beszüntetésére, hogy feladják az egész “szabad világ” munkásságának és nyersanyagának kizsákmányolását. Csak olyan módon származik belőle igazi korlátozás, hogy egyre nagyobb lesz az ellenállás az U.S. behatolásával szemben és egyes országokban a rossz üzleti viszonyok akadályozzák meg a befektetést. A rendelet, hogy a külföldi alvállalatok a befektetésből eredő profit nagyobb részét hozzák haza, nem más, mint az országok szuverénitásának végre nem hajtható megsértése, amint azt a franciák már meg is jegyezték. A2 Eurodollar felgyülemlése Ugyanilyen vonatkozásban a Federal Reserve Board is elrendelte, hogy a pénzügyintézetek valamennyire redukálják külföldi kölcsöneiket. Ez a rendelet abból áll, hogy a bankok külföldi fiókjai, melyeket a rendelet nem érint, szabadon adhatnak annyi kölcsönt, amennyit akarnak, mindaddig, míg a pénz nem a hazai bankból jön. Ezt a rendeletet is éppúgy kijátsszák majd, mint az előbbit úgyhogy az amerikai privát tőke nagy összegeit az itteni bankokból a külföldi fiókokba, vagy más európai bankokba helyezik át. A 15 milliárd dollárnyi “Eurodollár”, amely már eddig ilymódon összegyülemlett, az egyik legnagyobb tehertétel lett az U.S. külföldi mérlegében s ennek a további felgyülemlését lényegesen nem nehezíti meg Johnson szabályrendelete. A külföldi utazás korlátc-zásának aligha lesz meg a kívánt hatása egyrészt, mert a repülőtársaságok. a szálloda vállalatok, képviselők ellenzik, másrészt sokan majd Dél-Amerikába utaznak. Az európai országok pedig azzal fenyegetnek, hogy hasonló szigorításokat léptetnek életbe az amerikai utazással kapcsolatban. Nagyon jóakaróan feltételezhetjük, hogy ha a tőke és az utazás szigorításával Johnson fele célkitűzéseit eléri, akkor egymilliárd dollárt takarít meg. Még washingtoni hivatalos körökben is beismerik, hogy a külföldi katonai költekezés redukálása semmit sem ér mindaddig, mig a vietnami háború tovább tart. Ennek a redukálásnak félmilliárd dollárral kellene helyrebillentenie a fizetések mérlegét. A valóságban a mérleg még annyira romlani fog, hogy a más rendelkezések révén elérhető esetleges eredményt is érvényteleníti. A Journal of Commerce idézi “jólértesült washingtoni szakértők” kijelentéseit, akik megjósolják, hogy a kereskedelmi mérleg 1968-ban 1 milliárd dollárral fog romlani. Behozatali áradat Előreláthatólag az importcikkek áradata várható. A nagyvállalatok megtöltik raktáraikat a fémiparban várható sztrájkok előtt. Az irányzat, hogy a nagyvállalatok olcsóbb, külföldi beszerzési forráshoz jussanak, lehetőleg a saját tulajdonukban levő cégeken keresztül, most már valóságos pánikszerű rohanássá válik és ezt bizonyos esetekben még a kormány is elősegíti. Mióta Johnson bejelentette programját: ► A kormány az olaj-behozatal mennyiségének felemelését engedélyezte a petrokémiai vállalatoknak. ► A General Motors Buick osztálya bejelentette, hogy az idén, a tavalyinak kétszeresére emeli az Opel Kadétté kocsik behozatalát. ► Az American Electric Power és a Consolidated Edison nagymennyiségű európai áramfejlesztő felszerelés vásárlását jelentette. Arról is voltak jelentések, hogy japán elektronikus vállalatok 1968-ban 500,000 színes televízió készüléket szándékoznak itt eladni, a tavalyi 330 ezerhez képest; hogy amerikai gépszerszám-készi- tők külföldi vállalatai és más külföldi nagy cégek több mint 100 millió dollár értékű árut importálnak ebből a valamikor hagyományosan amerikai exportcikkből; a külföldi acélbehozatal mindenkori rekordmagasságot ért el novemberben, mikor ebből 1,308,159 tonnányit importáltak, még jóval a sztrájk-előtti nagy bevásárlások előtt. A deficitre vonatkozólag könnyen lehet téves jóslásokat tenni. De semmi esetre sem indokolt feltételezni, hogy az U.S. fizetési mérlegében egyszerre valami nagy javulás állhat be 1968-ban, arról nem is szólva, hogy Johnson abbeli igyekezete, hogy a deficitet közel 4 milliárdról 500 millióra redukálja, megvalósulhasson. Csak a kölcsönös együttműködés és bizalom határozhatja meg mindenegyes pénzügyi krízis kimenetelét. A szövetségesek a maguk érdekét tekintik Eddig még csak egyetlen külföldi ország ajánlott fel határozott, felmérhető segítséget Washingtonnak — Izrael. Megígérte, hogy dollárkészletéből 200 millió értékű “Roose Bond”-ot fog vásárolni, amely ténylegesen redukálja az U.S. deficitjét. Amellett Izrael nagyon szívesen vásárol amerikai fegyvereket, amelyeknek eladását a Pentagon jobban nyomja, mint valaha. De persze, mindez az izraeli “segítség” csak azt a pénzt adja vissza, amit itt nálunk az izraeli bondok eladásával összegyűjtöttek és más tranzakciókban kiutaltak. A többiek, Nyugat-Németország és Japán, a szimpátián kívül édeskevés praktikus segítségeit ajánlanak. Anglia azzal fenyeget, hogy beszünteti fegyvervásárlásait és más intézkedéseket tesz k dollár rovására. Belgium, Spanyolország és Ausztrália “kivételes” bánásmódot kérnek a szabályok alól és van elég alkudnivalójuk, amivel ezt alátámasszák. Az amerikai milliomosok számozott bankbetétjei Hogyan áll a helyzet Svájccal, az európai pénzügyi világ központjával? Paul Erdman, a Basel.-i Sálik Bank feje, amerikai klienseinek azt irta, az a meggyőződése, hogy az arany ára emelkedni fog. Célzást tett arra, hogy az ő szolgálatai nagyon hasznosaknak bizonyulhatnak más amerikai kliensek számára is. Amerika gazdagjai már késedelem nélkül fektetik be vagyonukat árukba, nemesfémekbe és külföldi valutába. A Wall Street Journal is ezt jelentette december elsején és ugyanezt ismételte él január 9-én, Johnson rendelete után. Ezek a tipikus ujságfejcimek mutatják a programba vetett bizalom teljes hiányát: “A bankároknak nem tetszik Johnson programja; Az üzletemberek azt kérdezik, kit akarnak ellenőrizni; A probléma alap-okait nem veszik figyelembe. (Journal of Commerce, jan. 3.) “Angliában a font devalválása nagy pénzügyi vihar kitörését idézi elő”. (N. Y. Times, jan. 7.) Kik hozzák az áldozatot? Johnson maga nem merészkedett volna ennek a programnak az előterjesztésére a legvadabb “héja” bankárok és kapitalisták támogatása nélkül, mint pl. Sidney Weinberg, a kormány pénzügyi tanácsadója. “Száz százalékban támogatom. . . háborúban vagyunk és ilyenkor a népnek áldozatot kell hoznia” — mondotta. De Weinberg a kisebbséghez tartozik. Még olyanok is, mint David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank vezetőségéből, e kérdésben bizonytalan álláspontra helyezkednek. A tengerentúli összekötte tés'ü bankok között a legelső, a First National City Bank elitélte a javaslatot, azzal az érvvel, hogy ha ezt keresztül viszik: “A dollárban többé nem lehet bízni, mint a világon mindenütt elfogadott, általános valutában... Helyette az arany lesz fontosabb, mint valaha. . . A szigorítás révén a dollár értékében való bizalom megingását hosszú évekbe telne helyrehozni.” Ezt még Johnson bejelentése előtt Írták, de nyilván tudták, hogy mi lesz annak a tartalma. A bejelentés után pár napig az arany-spekuláció alább hagyott, de miután a javaslatokat átértékelték, egy héttel később újra fellobbant és a new- yorki tőzsdén egyes arany részvények rendkívül magasra szöktek. Az üzletemberek hazafiasságból nem fognak együttműködni ezzel a programmal, különösen, hogy a Johnson iránti általános megvetés és a politikájával való elégedetlenség már a kapitalisták között is elterjedt, akik őt okolják a jelenlegi dollárbázisért. A Fairchild Publications véleménykutatása az üzletemberek között azt mutatja, hogy csak 14 százalék fog Johnsonra szavazni ’68-bap, 64 százalék pedig republikánusra szándékszik szavazni. Egészen más képet mutat ez, mint 1964-ben, amikor Johnson kapta “üzletemberektől a legtöbb szavazatot, amit demokrata elnökjelölt valaha kapott.” A legbefolyásosabb kapitalisták aktiv közreműködése nélkül Johnson terveit még rövid ideig sem koronázhatja siker. Az pedig valószínűtlen, hogy a dollárra irányuló nyomás hosszabb ideig megszűnhessen. Mi lenne a következménye a dollár devalválásának? Mit csináljanak a dolgozók, akik nem fordulhatnak svájci bankokhoz védelemért? Erre a választ majd egy következő cikkem adja meg. MÁRCIUS IDUSÁNAK ÜNNEPLÉSE ÉS MAGYAR SZÓ BANKETT NEW YORKBAN! 1968 március hó 17-én, vasárnap í délután 1 órai kezdettel Az ünnepély során megemlékezünk GELLÉRT HUGÓ \ ötven éves munkásmozgalmi tevékenységéről i IRVING PLAZA HALL 17 IRVING PLACE, NEW YORK, N. Y. (A 15-ik utca sarkán) ÜNNEPI SZÓNOK: REV. GROSS A. LÁSZLÓ CHICAGÓBÓL J ÍZLETES EBÉD ★ PROGRAM I Részvételi dij személyenként $5.00 Rezerválja helyét minél előbb a lap I Kiadóhivatalában: AL 4-0397 számon Legyünk ott mindannyian!
