Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-27 / 26. szám
Thursday, June 27, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 UJRA BERLIN Mi lesz a következő lépés? Számtalan tömeg-demonstráció, rengeteg néger fej beverése, egy sereg négernek a bebörtönzése, óriási összegre rugó pénzbírságok lefizetése és számos emberélet kioltása után — törvényhozásunk két háza végre összetákolt és megszavazott egy úgynevezett “open occupancy” törvényjavaslatot, amely — elméletben és papíron — lehetővé teszi a négerek számára, hogy — bizonyos korlátozásokkal! — “bárhol” vásárolhassanak lakóházat, illetve bérelhessenek lakást maguknak. A különféle megszorításokkal, amelyek számos kivételt sorolnak fel, most ne is foglalkozzunk; legyen elég annyit megjegyezni, hogy a nagynehezen megszületett törvényjavaslat sokkal nagyobb gondot fordít arra, hogy a fehér háztulajdonos, akinek eladó háza vagy kiadó lakása van, miképpen tudjon kibújni a néger vevővel kötendő adásvételi vagy bérleti szerződés megkötése alól, mint arra, hogy a gettóban élő és onnan kiszabadulni akaró néger mimódon juthatna emberhez méltó, tisztességes hajlékhoz. Minden elképzelhető, nyakatekert álokoskodással próbálták a mi derék honatyáink elodázni a törvényjavaslat napirendre tűzését s majd amikor a további halogatás már lehetetlenné vált, a leg- agyafurtabb argumentumokkal álltak elő annak “az alkotmányban gyökerező, sérthetetlen elvnek” a megvédésére, hogy “az én házam: az én váram”, tehát semmiféle hatóság — városi, állami vagy szövetségi — nem írhatja elő a tulajdonosnak, hogy kinek adja el eladó házát, vagy kinek adja bérbe kiadó lakását. Vagy megfordítva: nincs olyan hatóság, amely megtilthatná a háztulajdonosnak, hogy bárkitől is — bármilyen cimen — megtagadja az eladó ház, vagy kiadó lakás megszerzését. Hosszú hónapokig folytak a heves viták a törvényhozás két házában, mig végre megszületett egy alaposan felvizezett, csenevész törvényjavaslat, amelyet a bigott fehérek tulerősnek, a négerek pedig tulgyengének tartanak. Sok benne a kivétel, még több a kibúvó; kihágás esetében pedig a jogorvoslat olyan bonyodalmas a panaszos számára, hogy inkább eláll a vásárlás vagy lakásbérlet szándékától, semhogy végigjárja a törvényes eljárás hosszadalmas és költséges kálváriáját. Sikerült a honatyáknak egy olyan fogatlan törvény- javaslatot produkálni, amely nem tudja megharapni a megszegőit... • Miközben a kongresszusi csatározások javában folytak, egy szemfüles ügyvéd, aki egy néger férfit és annak fehér feleségét képviselte egy házvásárlási ügyben, amely a férj fekete bőre miatt meghiúsult, kiásott az Egyesült Államok törvénytárából egy nagyon régi — pontosan 102 éves — törvénycikkelyt, amely minden ötölés-hatolás nélkül kimondja, hogy: “Az Egyesült Államok minden egyes polgárának uoyanclyan joqa van házak és ingatlanok öröklésére, megvásárlására, bérlésére, eladására és átruházására, mint bármely más fehér polgárnak." Punktum! Sem több, sem kevesebb! Ezt a régen elfelejtett, porlepte, nárszavas paragrafust vitte a panaszos “vegyes” házaspár ügyvédje a Legfelsőbb Bíróság fóruma e’é, elvi döntés céljából. Nagyon valószínű, hogy maguk a magas testület tagjai is meglepetéssel vettek tudomást ennek a világos, félre nem érthető, félre nem magyarázható, de sohasem használt törvénycikknek a létezéséről. Gondosan utánanéztek a dolognak és kiderült, hogy ez a röviddel a polgárháború befejezte után — 1866-ban — hozott törvény valóban igen szerényen ott húzódik meg a rekonstrukciós törvénvek sokasága között — kirádiro^hat^t- lanul: . . Frre a l egfelsőbb Birósá0. nem tehetvén egyebet, kimondta a napokban (hét szavazattal kettő ellenében!), hogy az idézett paragrafus “ennek az országnak (tehát minden államnak, minden városnak, minden falunak! érvénvben lévő törvénye.” Efölött további vitának helye nincs! Derék honatyáink most sutbadobhatják a megszorításoktól és kivételektől hemzsegő, tessék-lássék A volt birodalmi főváros ma a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) területén belül van és két részre oszlik. A keleti rész az NDK fővárosa, a nyugatinak a pptsdami egyezmény alapján szabad városnak kellene lennie, de a Német Szövetséges Köztársaság (NSZK), azaz Nyugat-Németország azt a maga szerves részeként kezeli. A potsdami egyezmény alapján légi utón és az NDK-án át autóuta- kon Nyugat-Berlinbe lehet utazni és bár Nyugat- Berlin politikai helyzete ellentmond az egyezménynek, valamint az NDK nehezen tűr területén egy idegen, ellenséges területet, a forgalom 20 év óta akadálytalan. De ez nem zárja ki, hogy az NDK- kormány, politikai és biztonsági érdekből, a forgalmat figyelje és ha kell szabályozza. Ezt tette most, vizumot kérve a területén át utazóktól és érte egy csekély dijat szedve. Nagy felháborodást keltett ez Bonnban, melynek kormánya a kérdésben illetékes három megszálló hatalom — U.S., Anglia, Franciaország — közbelépését kérte. De bár Johnson elnök támogatásáról biztosította Kiesinger kancellárt, a szövetségesek csupán tiltakoztak a... szovjet kormánynál, mint amelyet ők az NDK kérdéseiben tárgyaló félnek tekintenek. Jogilag nem tehettek mást, mivel az NDK betartja a potsdami egyezményt és a megszálló hatalmak polgáraitól nem két vizumot. De mindhárom kormány amúgy is súlyos problémákkal küzd és nem akarják Kelet- Berlinhez és Moszkvához való viszonyukat kiélezni. Mivel azonban az amerikai sajtó nagyrésze az NDK-t támadja, kissé felfrissítjük az olvasók emlékezetét a berlini kérdésben. Bonn az NDK megszüntetésére 'törekszik, azt be akarja olvasztani, államiságát nem ismeri el. Nem tart fenn vele kormányközi kapcsolatot, nevét sem mondja ki, térképein “Közép-Németországnak” nevezi (“Ke- let-Németország” persze mindaz a terület, amely valaha — esetleg csak Hitler alatt — Németországé volt és amelyet Lengyelországtól, Csehszlovákiától és a Szovjetuniótól vissza akarnak hódítani). A bonni kormány magát minden német szószólójának tartja és csak olyan államokkal van diplomáciai kapcsolata, amelyek az NDK-t nem ismerik el. Csak legújabban engedett ebbőL meg akarván erősíteni kapcsolatait Kelet- és Délkelet- Európával. Az NDK viszont a vizum-kényszerrel is bizonyítani akarja, hogy szuverén állam. Arra a kérdésre, miért nem alkothatnak a németek egységes államot, a Szovjetunió és szövetségesei, amelyek annyit szenvedtek a német agressziótól. szívesen láttak volna egy lefegyverzett és semleges egységes Németországot, de az U.S. a három nyugati hatalom által megszállt részt beolvasztotta a nyugati katonai blokkba és újra felfegyverezte, ugyancsak ellentétben a potsdami egyezménnyel. Megakadályozták a nácik általános törvényjavaslatot, amit oly művészi gonddal és leleményességgel toldoztak-foltoztak össze, mert a fenti egymondatos rövid szakasz azt az első betűtől az utolsóig semmissé, érvénytelenné és ezenfelül teljesen szükségtelenné teszi. Ez a 102 év után felfedezett törvénvszakaszocska NEM ISMER EL SEMMIFÉLE KIVÉTELT VAGY MEGSZORÍTÁST — nincsen benne egyetlen “ha,” “de” vagy “mindazonáltal”; egyszerű, határozott és közérthető nyelven dörgi a kongresszus, a kormány és — igenis! — az egész NEMZET fülébe, hogy 102 évvel ezelőtt egy sokkal emberségesebb kongresszus már törvénybe iktatta mindazt, aminek a mai törvény- hozás — egy évszázaddal később — még egy csekély részét is csak hosszú harcok után és leplezetlen vonakodással szavazta meg — a huszadik század fe'világosultságának, humanizmusának és szédítő iramú tudományos előrehaladásának a nagyobb dicsőségére.. . A Legfelsőbb Bíróság megföllebbezhetetlen elvi döntésének az elhangzása után a kormányra — mint a törvények legfőbb végrehajtójára — hárul a feladat, hogy ennek a törvénynek a szellemét és betűjét a legsürgősebben átplántálja a mindennapi életbe. Azonnal ki kell dolgoznia egy végrehajtási utasítást, amelynek tételei az idézett törvény megszegését vagy kijátszását büntetendő cselekménnyé minősitik és egyszersmind megszabják a büntetés felelősségre vonását, szabadon engedték az elítélteket és a volt nácikat a legmagasabb pozíciókba segítették. Menedéket nyújtottak a Kelet-Európá- bél odaözönlő náci bűnözőknek, alkalmazták őket propaganda- és kémközpontjaikban (gondoljunk a Szabad Európa rádióra) és mindezzel megindították a német közvélemény re-nácifikálásának, a német irredentizmus fellángolásának és a nagynémet imperializmus uj virágzásának folyamatát. Mindezeknek melegágya volt az “elszakított” Berlin, amely város nemzetközi jog ellenes státusának fenntartásáért az U.S. többször fenyegetett nukleáris támadással és ahonnan, az NDK szivében, a CIA és hasonló szervek irányításával életveszélyes propaganda-, szabotáló és felforgató hadjáratot folytattak az NDK ellen. Minden olvasó és tvnéző emlékezhet rá, milyen diadallal számoltak be mindez akciókról s hogyan jósolták, hogy az NDK szakmunkásainak és szakembereinek kicsábitásá- val rövid időn belül megadásra kényszerítik azt, illetve népét nyílt lázadásba hajtják. Az utóbbi helyzete annál nehezebb volt, mert Németország legszegényebb és leginkább elpusztított harmada volt az övé mig a Nyugat újjáépítését hatalmas amerikai tőkék segítették. így a szegényebb Kelet-Berlin-i lakosok, mint amerikai csodát bámulták a Kurfürstendamm ut talmi csillogását s reklámcsodáit és mind többen fordítottak hátat a Keletnek. Ez ellen végül is az NDK a berlini fal építésével védekezett, a disszidensek száma rohamosan csökkent és — miután a sanyaruság árán hatalmasan fellendítették az NDK gazdasági életét — már kevesen is akarták hazájukat elhagyni, sőt sok tízezerre ment a visszatérők — és a Nyugatról Keletre disszidálok — száma. A megerősödött NDK most már úgy kiépítette másirányu kereskedelmi kapcsolatait, hogy nem szorul rá külkereskedelmében az NSZK-ra és ener- gikusabban követeli, hogy annak kormánya ne csak a hátsó kapunál tárgyaljon vele, hanem ismerje el szuverénitását és egyenlő jogon kíséreljék meg a vitás kérdéseknek és az egyesítés előfeltételeinek megtárgyalását. A Nyugaton is egyre több a hive ennek az útnak, ami ellen a nácikkal mérgezett többségi kereszténypárt jobboldala elkeseredetten tiltakozik. Miután Bonn megkísérelte az átkaroló hadműveletet, az NDK háta mögött igyekezve kapcsolatait kiépíteni és miután ez Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal szemben nem sikerült, remélni kell, hogy a berlini helyzet mai kiéleződése egy jobb modus vivendi-hez fog segíteni Közép-Európában. Peregrinus New York, N. Y. — Az Egyesült Nemzetek Szövetségénél dolgozó irodai alkalmazottak bojkottál- ják a kafetériát, mert a csésze kávé árát 10 centről 15 centre emelték. mértékét is. Ha rajtam múlna, a végrehajtási utasítás magában foglalná az illetékes hatóságnak a felhatalmazását arra, hogy nyilvánvaló diszkrimináció esetében a szóbanforgó ingatlant — a magasabb közérdek cimén — kisajátítsa (a mindenkori piaci ár megtérítése mellett, de a kisajátítási eljárás költségeinek és a birságnak a levonása után!) és átadja az ingatlant a panaszosnak ugyanazon az áron. Ha ezt a szankciót törvénybe iktatnák, tudomistenem kevés amerikai fehér ragaszkodna “az én házam: az én váram” elvének olyan értelmezéséhez, amely feljogosítaná őt arra, hogy meghatározza: ki legyen az általa elhagyott vagy elhagyás előtt álló lakóházának a jövendő tulajdonosa. .. Hadd lássuk most, milyen őszintén kívánja a Johnson-Humphrey-adminisztráció az “open occupancy” elvének az érvényesítését! Hadd lássuk, élni fog-e a kormány a történelmi alkalommal, amit a Supreme Court döntése valósággal a markába nyomott! Hajlandó lesz-e most Johnson és az ő örökébe lépni számitó Humphrey ezt a törvényt élő valósággá tenni — 102 évvel a beiktatása után?! Nemcsak ennek az országnak, hanem az egész világnak a népe szeretné megismerni a kormány álláspontját ebben a kérdésben — de még a pártkonvenciók és a választások előtt! I Irja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M.
