Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1968-03-28 / 13. szám

||EgjíggjjE|28' V968­t .yjtKIKAI MAGYAR S1Q -HMftMKMt *9»° Schalk Gyula: A NAGY SÓSTÓ ORSZÁGÁBAN Utahi jegyzetek A Nagy Sós Deserten át A Nagy Sóstó országa felé Nevada felöl a 40. számú Interstate utón haladva az észak-dél irány­ban húzódó Elkó hegység képezi az utolsó aka­dályt. A Sierra Nevada e keleti vonulatán átver­gődve Wendover-nél lépjük át az állam határát. A mindössze hatszáz lelket számláló település gyorsasági autóversenyeiről hires. A Nagy Sóstó Desert roppant sómezőjének szélén állunk. Innen mintegy három órás autóúttal juthatunk Salt La­ke Cifcybe, a Sóstó párján épült fővárosba. Ám ad­dig még sok nehézséggel kell megküzdenünk. A hatalmas sós deserten való áthatolás még a min­den igényt kielégítő, korszerű autóúton sem ve­szélytelen. A számomra gépkocsiból nézve újszerű és lát­ványos fehér sótenger megszámlálhatatlan kali­forniai aranyásó egykori tragédiájának színhelye. Wendover környékén feltűnnek az utezéli táblák: Csak pihenten és frissen vágj a sós deserten való átkocsizásnak! — Az álmosság nagy veszély! A Great Salt Lake Deserten való átutazás előtt sze­rezz be napszemüveget, a só elvakit! Ilyen és ha­sonló feliratok tanúsítják a sósivatagnak még ma is megvannak a veszélyei. Wendover határában a Desert Range hegység­gel párhuzamosan húzódó óriás versenypálya, a Bonneville Salt Flats-on épített Bonneville Race Track a színhelye a világhírű versenyeknek, me­lyeken évről évre emelkedő sebesség rekordok szü­letnek. A 10,500 négyzetkilométer területet boritó sósivatag e páratlan érdekes helyén minden év augusztusában rendezik a nagy versenyeket. Az ezideig elért legnagyobb sebesség 600 mérföld óránként«. (1947-ben még csak 403 mérföld-órát jegyeztek, az angol John Cobb akkori legjobb eredményét.) A sebességjavitások e nevezetes színhelyét el­hagyva mintegy 100 kilométeren át sómezőn ha­lad az ut. Veszélyeit, melyről az említett táblák tájékoztattak, hamarosan megérzem magam is: minden ellenállásom ellenére is álmosság fog el, és rendkívül zavar a vakítóan csillogó só. Hatása erősebb és rosszabb mint a hóé. Ám minden kel­lemetlenséget kárpótol a messze távol felcsillanó Nagy Sóstó feltűnése. Távoli csillogása uj és is­meretlen ország fővárosa felé vezet. Feltűnnek a tó nyugati partját övező Lakeside Mount csúcsai is. A hegy lábánál egymás után következnek a Salt Lake City-t megelőző api*ó települések: Low, Delle, Timpie. Az ut jobb oldalán a Stansbury- hegy csúcsai felett a Frantsville-i repülőtér gé­peinek hajmeresztő mutatványára már jóideje felfigyeltem a sómezőn át haladóban: a gépek a kifutóra éppen merőlegesen haladó autóut felett húznak a levegőbe, és közvetlenül az útig kinyúló hegy két csúcsa közti völgy felett fordulnak Salt Lake City irányába, mely a hegy túlsó oldalán fekszik. A látvány hajmeresztő. (Ittjártam után egy héttel következett be az emlékezetes szeren-; csétlenség. amely nek során a lezuhanó gép az egyik csúcsnak ütközött.) a®SSSSSS®SSSSSSSSSSSSSSSS?55SSSSSs i sss® SOBEL OVERSEAS CORP. IKKfl FŐÜGYNÖKSÉG, U. S. A. 210 East 86th Street New York, N. Y. 10028 (Second és Third Avenuek között) Telefon: 212-535-6490 Vámmentes küldemények és gyógyszerek MAGYARORSZÁGRA CSEHSZLOVÁKIÁBA IKKA-TUZEX IBUSZ hivatalos képviselete Magyar vizumok — Látogatók kihozatata Grantsville már Salt Lake City elővárosának is tekinthető. A település közvetlenül a Nagy Sós­tó partján fekszik. A kis várostól kezdve már az ut is szorosan a tó mellé kanyarog. Az utahi Jordán partján GREAT SALT LAKE; a tó neve, mely Utah északi részének nagy jelentőséget biztosit. Ez a közepes vízállás idején csaknem 5.0002 kilométer területet elborító víztükör a Holt Tenger után a Föld legsósabb tava. Átlagos sótartalma időnként még a Holt Tengerét is felülmúlja: 22—28% kö­rül mozog. Mintegy félmillió tonna sót termelnek ki belőle évente. K ö r ü 1 b elül 25,000 évvel ezelőtt a mai Utah északnyugati részeit hatalmas, egybefüggő, jég­korszak eredetű víztükör borította, mely mintegy tízszer nagyobb volt* a mai Nagy Sóstónál. A Bon­neville Lake néven számontartott ősi tó legna­gyobb kiterjedése idején a mai Utah, Nevada és Idaho államok területéből 50,0002 kilométert fog­lalt el, vagyis közel fél-Magyarországnyi víztükör borította a környéket. Az óriás tó 300 méter mély volt, közel 100 méterrel mélyebb mint a mai tó a Salt Lake City felőli partvonal mentén. Az egy­kori tó vízhozama azonban a klimatikus változá­sok, valamint a vulkáni behatások miatt» eltérített és elsekélyesedett folyók egyre kevesebb vizszol- gáltatása következtében egyre inkább csökkent. Ez a folyamat a sónak és egyéb ásványi anyagok­nak fokozott lerakódásával járt. Ma a nyugati félteke e legnagyobb sóstavát négy folyó táplálja. Ezek egyikét a Salt Lake-től délre fekvő Utah-Tóból eredő, a Holt Tengert és a Tiberias (Genezareth) tavat összekötő Jordán folyó mintájára Jordánnak nevezik. A két víz­rendszer valóban sokban hasonlít egymáshoz. Az Uteih-i Jordán éppúgy édesvízi tóból ered mint a Palesztinái, és ugyanúgy sósvizü tóba ömlik. A párhuzam azonban megszakad, ha a két tó egy­mástól való távolságát tekintjük: mert az itteni Jordán folyó csak félakkora távolságból — 92 ki­lométerről érkezik. Szélessége is csak része ama- zénak. Az első kutatók A Nagy Sóstő Desert tulajdonképpen az egyko­ri Bonneville tó medencéje. Az egykori tó fene­kén vastag rétegben rakodott le a só, és egyéb ás­ványi anyagok. A viz elpárolgása után visszama­radt egykori fenékrész, a mai egybefüggő sósde- sert egyenetlenségei és lesüllyedései jól tükrözik a régi Bonneville Lake formáját. Különösen jól ki­vehető a régi tó középső részének erős megsüly- lyedése.. A tó és a környék első kutatói utakat vágtak a roppant deserten át. Az utak alapozásában az állam első telepesei nagy számmal vettek részt. A felkutatás és feltérképezés úttörői közt rajkuk kívül ott találjuk Jedelich Smith-et, az “Old Jed” néven ismert prémvadászt és társait, akik elsők­ként kutatják át a Föld e különös vidékét. 1831- ben. A tó felfedezését illetően egyébként eléggé el­térőék az adatok. Az Utah State Historical Society szerint a tavat egymástól függetlenül (1824 és 25) között fedezte fel: James Bridger és Etienne Provost. Az itt élő őslakosság elbeszélései alapján pedig már 1776-ban beszámol az ikt lévő tóról Francisco Dominguez szerzetes, de személyesen nem látta a tavat. Hosszú évtizedeken át csak le- gendaszeríi titokként emlegetnek egy ezen a tá­jon fekvő nagy vizet, 1853-ban, (az Utah State Historical Society ada­tai szerint már 1843-ban) sikerül a Sziklás Hegy­ség felől hatalmas hóviharban a mai Utah terüle­tére lépő John Charles Fremont (1813—1890) expedíciójának a tavat megtalálni. Howard Stand- bury 1850 körül kutatja át a tó környékét. Going to sea by train! Az átlagosan 50 kilométer széles és 120 kilo­méter hosszúságban északnyugat-délkelet irány­ban elnyúló tó vizbőség idején 3.8002 kilométer víz­tükröt képez, ám vizszegény időben 1.7502 kilomé­terre csökkenhet a vízzel boritokt terület nagysá­ga. Szeszélyes alakja a kiszáradás egyenetlen voltá­9 ra utal. Sótartalma 15—28% között változik a víz- szinttől függően. Vize oly sűrű, hogy az emberi testet bójaként tartja fenn. A tavat a legegyeszerübben a Southern Pacific vasút Ogden és Lucin közötti szakaszán vághat­juk át. A Lucin Cutoff nevet viselő átjáró szi­lárd vasúti töltésének építését 1959-ben fejezték be Az átjáró megépítése 50 millió dollárt emésztett fel. A korábbi ugyanezen a helyen levő vasúti át­kelő 1903-ban épült, de nem szilárd töltésen, ha­nem fenyőcölöpökön állt. « A Salt Lake Citytől északra eső Ogden 1,31© méter tengerszint feletti magasságban nem nagy város. Mindössze 70,000 lakosa van. De minthogy területén három nagy vasúttársaság vonalai ta­lálkoznak, jelentős közlekedési és vasúti csomó­pont. Az Ogden-folyó partján fekvő városban fut­nak össze az United Pacific, a Southern Pacific és a Denver és Rio Grande vasutjai. Az Ogden River partjaihoz elsőként a mormon úttörők érkeztek. Kevéssel azután, hogy 1847 jú­lius 24. napján megállapodtak a Great Salt Lake Völgyben, bebarangoltak a környéket, és igy ju­tottak az Ogden folyóig. Ennek emlékére minden év julius 24. napján megrendezik az Ogden Pione­er Days (Ogden pionírok napjai) ünnepség soro­zatot. Ebben a városban kell vonatra szállni, hogy a szokatlan utat vonattal a tengeren megtehessük. (Going to sea by train!) így alkalmunk nyílik a tóban levő szigetek közül néhányat megpillantani. Szokványos iskolai atlaszaink, egykori földrajzi- óráink alapján aligha szerezhettem volna tudo­mást e szigetek létéről. Nem restelkedem megval- lani, ha nem vet erre sors, soha sem jutott volna eszembe feltételezni, hogy a Nagy Sós Tóban nem kevesebb mint egy tucat sziget van. Nagyságsze­rinti csoportositásban a következők: 1. Antelope 2. Fremont 3. Gunnison 4. Bird 5. Egg 6. Carrington 7. Mud ] 8. Stanbury 9. Strong’s Knob 10. White Rock 11. Cub és 12. Dolphin A legnagyobb, az első számú sziget, az Aptelope 12 kilométer területű. A tó keleti partjáról jól lát­ható. Jelenleg lakatlan, csak bölénycsordák lege­lésznek rajta. Vizpótlásról négy folyó “gondoskodik'’ — az­az gondoskodna, ha mint már emlitettem elegen* dő lenne vízhozamuk a tó természetes táplálásá­ra, Ezek: a Jordán, Weber, Ogden és Bear. Mint­hogy a vidéket nagyfokú szárazság és fülledt me­leg sújtja, néha csak medrük ltászik. (Folytatjuk) Westmoreland rosszul kalkulált Az amerikai haderők dél-vietnami parancsnoka, Westmoreland generális azt jósolta a múlt év vé­gén, hogy az amerikai seregek nagy sikerek elé néznek. Az évvégi jelentést január elsején küldte a generális Washmgtonba, pontosan 29 nappal a Nemzeti Felszabadító Front nagy, jól megszerve­zett offenzivája előtt a nagyvárosok ellen. Ennek a titkos okmánynak egyes részletei a N. Y. Times tudomására jutottak és a lap leközöl­te. Kitűnik ezekből nemcsak az, hogy a támadás teljesen váratlan volt, hanem az is, hogy az ame­rikai parancsnokság lehetetlennek tartotta, hogy a népi erők olyan súlyos csapásra képesek, mint amilyennel az újévi “Tét” ünnepek alatt vissza­vonulásra kényszeritették az amerikai csapatokat. Társadalombiztosítás a katonáknak Mindeddig alapfizetésük után részesültek társa- dalalombiztositásban azok, akik valamilyen katonai minőségben szolgálnak. 1968 január elsejétől kezd­ve, az aktiv szolgálatban lévőknek havi 100 dollár­ral terjesztik ki a biztosítási alapot. Azért teszik ezt, mert a katonai szolgálat alatti keresetre ala­pozva a dolgozó sokat vészit társadalombiztosításá­ból. Az uj szabályzat nemcsak az alapfizetést, ha­nem a katonáknak járó élelmezést, szállást, ruhá­zatot, orvosi szolgálatot is számításba veszi, mirt a katona keresetét. Ezekért nem vonnak le a katona fizetéséből, mert ezt a kincstár jövedelméből fedezik. ,j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents