Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-21 / 12. szám
Thursday, March 21, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Illyés Gyula: V Hágj árás KÜZDŐ SZOBOR NEW YORKBAN Ez a szobor mozog. A világhírű forradalmi államférfi — Kossuth Lajos — ércalakja másodpercenként oldalt rántja a fejét. Dacol iát is; nemet int. Mozgó szobor — az absztrakt művészet vívmányaként — kétféle kerül az érdeklődő Nyugaton- utazó elé. Az egyikféle ilyen szobor teljes egészében mozog: rendszerint tehát forog vagy inog. A másikféle az csak darabjaiban műveli ugyanezt. Az előbbi tiszteletben tarája a teret, amelyben áll; illetve hát működik. Az utóbbi a teret is kavarja vagy szeleteli, ahogy például a párizsi Musée de l’Art Moderne-ben, termek hosszán kitűnő, volt hazánkfia, A. Schöffer alkotásai. Ez a szobor itt* más. Mozgását ez a természettől kapja. Megmunkálása ennek még hagyományos. Az alak: a szokásos Kossuth-szobor. Fölvetett fő, egyenes gerinc, helytálló láb. A lábnál itt is honvéddobos, aránytalanul nagy dobbal, mellette a szabványos hálás jobbágy, öregem, szűrben. A szobor — bronz — nem téren áll. Előkelő közkert lejtős pázsitján, fák közt. A fák az évek folyamán a kelleténél közelebb jöttek hozzá. Az egyik közülök közvetlenül a szobor mögé került, nyirfaszerüen hosszú gallyait a deli férfi bal vállára bocsátja. A tenger felől hullámütemekben fu a szél, a tömötten lecsüngő ágakat. — valamiféle tüskétlen akácét — oda-odacsapja a szobor fölemelt arcába. Néha mellig eltakarja s szinte vonakodva szabadul le róla. Ez kelti a második-harmadik odapillantásra azt a csalóka benyomást, mintha a jól ismert, szép férfiarc akarná újra és újra kiszabadítani magát, ingerült nyakmozdulatokkal a hosszú lombok közül. Melyekről most ráadásul eső is cseperész. Még egy odapillantás és a sokmázsás bronztestnek már minden izma feszül és jár. A szobor határozottan él. S élnél: tele a karcsú jegenyék. , Második odavándorlásunk igy már-már személyes ismerősnek szólt. Olyannak mégpedig, akit nemcsak látásból ismerünk. Hanem akivel beszélő viszonyban is voltunk, egy hajdani boldog ifjúi korban. A szobor ettől még inkább megelevenedett. • Amikor a szobrot fölállították, ez a városrészi igen előkelőnek számított. A több kilométeren elnyúló, hosszú park egyik oldalán a Hudson folyó csillog, a másikon a milliomosok palotasora. De a paloták mögött közvetlenül a négernegyed, a Harlem — Harlem! — hozza mind közelebb fekete áradatát. A palotákban még nem laknak színesek. Fent a drága lakások teljes kizárólagossággal még a fehér milliomosoké. De lent a parti park és a belső, a fekete város közötti rövid utcákon át-átsuhan egy színes fiú, szinte az előőrsök nyugtalan fürgeségével. A park meg már teljesen a sötétbőrii gyermekeké; itt ők kizárólagosak. Nem látok köztük más eredetüt. Valamiféle játékközpontjuk lehet ez a szobor. A főalak lábáig nehezen kapaszkodh atnak föl, de a dobon most éppen hárman is ot*t ülnek. Az öreg jobbágy rézsubájának válla is csillogóra kopott a kis ingujjak és nadrágocskák érintésétől. Valami jelszó elkiáltására most a gyermekek egész rajban áradnak ki a bokrokból. Körülveszik a szobrot. Éljenzés hangzik, angolul ugyan.de épp oly eleven tűzzel, mint hajdan Cegléden, Szolnokon, Szegeden; az alföldi toborzás megannyi állomásán. VITA SAN FRANCISCÓBAN Beszéltem még olyan emigránssal is, aki Magyarországot azért* hagyta el, mert az 1914-es háborúval nem értett egyet; nem akart bevonulni. A magyar emigrációnak azóta" több rétege — több emelete — lett, mint* egy New York-i felhőkarcolónak. Ezek az emigrációs rétegek nemcsak az alappal, az anyaországgal vannak ellentétben. Egymással is. És nemcsak időrendi egymásra következésük szerint. Olyan bonyolult képet mutatnak, amilyet egy matematikai permutáció sem. Semmi feszélyezettséget nem érzek, hogy erről is, akivel lehet, szót cseréljek; hogy valamiféle rendet lássak ebben a rengeteg “kényes” kérdésben. Az iró számára sosem a kérdés kényes; mindig csak a megfogalmazás. Mesterségünk dicsősége — s egyben vizsgálja —, hogy pusztán a szabatos mondat tenger félreértést megöld; már maga a tüzetes ábrázolás tömérdek tévedést eltöröl. Jelentékeny azoknak a száma, akik az országot olyan fenyegető igazságtalanság miatt hagyták el, amely sok itthonmaradtat aztán elért. Az utóbbiak később elégtételt* kaptak. A kintiek változatlanul — sőt fokozottan — emigránsoknak tudják magukat. Egyre keserűbben. De'ezeken kivül is mennyi keserűség. Mennyi tisztázatlan — s épp azért tovább mérgesedő — vád. Mindegyik világgászorult vádja természetesen addig a korig terjed, amig ő maga nem volt otthon ugyancsak — keserűség okozója. Kivéve ezt, aki most ül velem szemben, ő oly rég és messzire került el hazulról — időben-e vagy lélekben —, hogy neki már nemcsak egy-egv történelmi korszak ellen van vétója. Egész újkori történelmünk ellen; egész népünk ellen. Tanulságosnak vélem ezért egész vitánkat följegyezni. ő kezdte, rögtön elég ingerült hangon; — A gyógyíthatatlan pont az, hogy Európában — mit Európában, az egész világon! — Magyar- ország tért át először a fasizmusra. Arra. ami később a fasizmus nevet kapta. — Mikor? — kérdem egy orvos érdeklődésével. — 1919-ben! Ezt a nézetet* én nem osztom. Sem történelmileg, sem lélektanilag. Tudománytalannak tartom. Eredendő faji tulajdonságot tételez föl. Szeretném tudni tehát, hogy pontosabban — illeéve egész pontosan — mikor is “tértünk át” a fasizmusra. Országhatár felé közeledve egyőnk sem állja meg, hogy ne nézzen ki a vonatból, megtekintendő, hol is végződik az egyik ország s hol kezdődik a másik. Ilyenféle érdeklődés ébred bennem; lássak egyszer időbeli határt. Történelmi területek közti korlátot, illetve átvivő utal*. Azt a választ kapom, hogy azon a végzetes korláton a magyar nép 1919, augusztus 1-én lépett át a fasizmus útjára. Illetve hát julius valamelyik utolsó napján. Vitatársam tüzetesebb időpontot nem tud mondani népünk e lépéstevésének rögzítésére. Én azonban tudok. Délután négy óra volt. Szemtanúja lehettem ugyanis. Sőt részese lehettem magának e “lépésnek”. Jól emlékszem rá, tizenhat éves voltam. Az ifjú eleme hiven magára vési az ilyen képeket. A jelenet ma is előttem van — mondom. A szolnoki hid Abony felé eső árterében rendeződött a magyar Vörös Hadsereg két szétvert százada. Azzal a céllal, hogy bármiként is, de visz- szatör Abonyba. A faluból, noha már reggel óta az ellenség kezén volt, sortíizek ropogták. A hadifoglyokat végezték ki. A katonák barátait. Ez a Szolnokra menekült katonákat és az ottani vörösőrséget is harcra — “tüzelte” ? — keserítette, dühítette. Az ilyen nem kis harci erő. Ekkor azonban ellenséges dzsidásezred gyors közeledését jelezték futva érkező gyalogos olda- lozó hátvédek. Ugyanakkor a tüzérség — állítólag francia — lőni kezdte a hidat. Aztán a várost. Bennünket. Az ütközet, ez az utolsó is, végleg elveszett. S ha akkor nem jönnek a porfellegből a dzsidások és a viharfelhőkből a gránátok? Ha mégis megfordul a hadiszerencse? Akkor a magyar nép nem lesz fasiszta. Nyilvánvaló. Az a gyászos fordulat volt tehát egyben Itz a történelmi fordulat is, amelyen át Magyarország lépett? Mi léptünk? A sebesülten menekülők, a tizedelés elől futók? Okfejtésemet itt most San-Franciscóban csak egy francia honorálja — kesernyés nevetéssel. Korán. Mert befejezésül, igen higgadtan, még azt mondom a gyengébbek, az egészen gyengék kedvéért: — Magyarország akkor nem lépett?, nem léphetett, semmiféle útra. Lökték, taszították. Ha népellenes hatalmak megfosztanak akaratától egy népet, akkor nem az a nép a népellenes —, haném a megf osztói. ) ELŐRELÁTÁS A németországi W.-ben az állomással szemben a ma International nevű, de láthatóan még század eleji előkelő szálló és étterem Herren feliratú helyiségében hányócsésze is van. Fehér porcelánból készült*, lavór nagyságú, de dézsa mélységű edény. Mellmagasságban a vizelőcsészékkel szemközei sarokban van fölszerelve. Fölötte kétoldalt nikke- lezett fogózó, hogy hányás közben legyen miben meg is kapaszkodnunk. Mellette vizöblitő lánc, aprólékos gondossággal. A közeli népirtó tábor megtekintáse után e szállóban volt a diszebéd. A “meg nem gondolt gondolat” a kórterjesztő őspatkány csak egyik megfogalmazása a szellemi bajnak, mely Európára uj barbárságot hozott. A végig gondolt tevés gondolat a másik. A végigvitt bárdolatlan eszme; a következetes közönségesség. Az a gondolatom támadt ugyanis, hogy ahol hányóalkalmasságok vannak, ott többet hánynák az emberek, mint másutt«, ahol ilyen készülékek nincsenek. Az ivó itt eleve úgy iszik, hogy -p mi baj lehet? — legfeljebb kihányja. A tárgyak visz- szahatnak a megalkotóikra. Történelme folyamán minden nép irtott népet. Népirtásra szakszerűen berendezkedni mégis azért embertelen, mert a berendezkedés maga csábit az irtásra; aztán pedig gyorsítja és növeli az ölést. A tanulság tehát, hogy a barbárnak a logikát, a logika fegyverét sem szabad kezébe adni ? Egyrészt. Másrészt* pedig, hogy nem lehet elég mélyre ásni a kollektiv rossz hajlamok elleni küzdelemben. A gyökérig kell tépni a dudvát*. Ez a hányóalkalmatosság nekem jelképileg alig jelentett mást, mintha az elegáns mellékhelyiségben hitleri kampóskeresztet láhtam volna. SHAKESPEARE SZÜLŐHÁZÁBAN . A gunyoros franciával — Valéry Larbau'd-val — szemben annak a gyermeki amerikai Írónőnek a pártján vagyok, aki furcsállotta, mintegy kétségbe vonta, hogy olyan nagy szellem, mint Shakespeare oly szűk kis szobában születhetett* meg, mint aminőt itt Stratfordban mutogatnak. Egy torn atermet vagy egy székesegyházad mindnyájan arányosabbnak, megnyugtatóbbnak vélnénk ily célra. Kiskőrösön magam is igy voltam. A putrinál alig magasabb Petőfi-házból egy guggolással kijutván rajtam is az az érzés suhant át, ho^ry az lett volna természetes, ha egy olyan hatalmas szárnvalásu léleknek földi induló helyén, mint Az Apostol szerzője, egy vasúti gócpont kupolacsarnokába vezettetünk. Vagy egy repülőgép hangárjába. Nem is hangárjába, azaz szekérszinébe, hanem arra az óriási betonmezőre, ahol a gépek száz métereket szaladnak, mignem lendületet nyervén fölívelnek. Ez a megmosolyogható igényünk'a nagynak és a terjedelemnek az összetűzése voltaképpen egy metafoi'a. A szivünkben. yp— ELŐZETES JELENTÉS! ==a ; Felhivjuk kedves olvasóink és barátaink fi- I í gyeimét, hogy a KELETI NÉPÜNNEPÉLYT Sj [ junius hó 9-én, vasárnap tartjuk a CASTLE W ) HARBOUR CASINO szép kerthelyiségében, ja
