Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-29 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Thursday, February 29, 1968 REPORT AZ AMERIKAI KATONÁKRÓL KHESANHBAN Az A. P. sajtóügynökség haditudósitása a N. Y. Times hasábjain, február 13-án beszámolt az elkülönített, az észak-vieí*namiak által állandó tűz alatt tartott Khesanh bázis amerikai tengerész- gyalogosainak életéről. Ezek a homokzsákok közé besáncolt tengerészgyalogosok az oda kirendelt csapatok maradványai, akik közül sokan odavesztek a már. három hete tertó ágyutüz alatt. A cikk egyes részleteit itt közöljük. Az első ágyúgolyó robbanás a gyalogosokat a fedezéken kívül találta. Éppen homokzsákokat töltöttek. Az amerikaiak a fedezékbe rohanjak. Az ágyúzás tempója meggyorsult és a fedezék kis bejárata olyan nagy lett, mint egy fészerajtó. Úgy látszott, hogy a fedezék feletti és körüli ötezer homokzsák nem elég. Néhány közeli találat rázta meg a fedezéket és földet szórt a bennelevők nyakába. Kívül, a robbanásokból sokezer fontnyi srapnel tépte szét a homokzsákokat* és ostromolta a már amúgy is megrongált étkezőtermeket, a már rég elpusztított és elhagyott sátortáborokat. Ilyen az élet az ellenség tüzelésének célpontjában. Három hét alatt a századnak több mint* fele meghalt,vagy megsebesült. Az ő balszerencséjük, hogy olyan területen tartózkodnak, melyet egy muníció raktár, egy repülő rakodóhely és a 26. tengerészgyalogos ezred főhadiszállása határol. Egy Ízben az ágyúzás abbamaradt. Az emberek halkan egymásra néztek. Néhányan kimásztak a bunkerból, hogy megnézzék, vannak-e kinn halottak, vagy sebesültek. Az egészségügyi szolgálatosok gyorsan, guggolva surrantak el előttünk. Az egyik bunkerban egy katona újból olvasni kezdett, egy másik gitározott és ketten megint folytatták a kártyázást... Az ágyúzásnak áldozatai voltak. A hadsereg égjük közlekedési specialistája csak pillanatokkal az ágyutüz kezdete előtt ment valamivel távolabb csapatának többi tagjaitól. Mikor az első lövedék lecsapott, gyorsan beugrott* a legközelebbi fedezékbe. Mikor a tüzelés abbamaradt, egy halálsápadt tengerészgyalogos érkezett* hozzájuk és jelentette: “Az egész army-bunker elpusztult. Jóisten! Minden romokban!” A specialista oda akart rohanni, de a többiek megakadályozták. Egy fel nem robbant lövedék félig beágyazódott a repülőtér felszálló pályájára. Két demoli- ciós szakértő kirohant és kifejtette az aluminium padlózatból. Egyik sem mondta meg a nevét, mert mindegyik azt irta a családjának, hogy a harcoktól távol, biztonságban vannak. “Sokan nagyon hazugok vagyunk, ha erről van szó” — mondották. A C-ágyuüteg 2. ágyújánál az emberek nem szaladtak fedezékbe, amikor a támadás megindult*. Egy korábbi ágyutüz-sorozat alatt, 200 yardnvira onnan, a fő muníció raktár fölrobbant és amint az egyik tüzér mondta: “Ez semmi, ahhoz képest!” Az első sebesült állomáson egymás után jöttek a sebesültek, egyesek hordágyon, mások sántikál- va, vagy a baj társ vállaira támaszkodva. Volt aki imádkozott, volt, aki sirt és egyesek önkívületben voltak. Számosán “sokk”-ot kaptak. Mikor az ágyúzás elhallgatott, a bunkerban ketten tréfásan birkózni kezdtek. Akkor megint lecsapott egy ágyulövedék. Mindketten félrehuzód- t*ak és mindenki felvette a sisakját. Gyakran látni mereven, üres tekintettel maguk elé néző katonákat Khesanhban, ahova az ellenség egyetlen nap alatt 1,500 rakéta- és ágyutüz-sorozatot lőtt ki. Ez a tekintet a harci fáradtság előjele lehet. Jó lesz innen hazamenni i Noyes káplár bunkerjében az emberek éjjel ülnek, beszélgetnek, énekelnek, vagy kártyázlak. Az egyik éjjel, amikor több mint 1,000 sortüz/ér- te Khesanh-t, Noyes egyik barátjának ezt mondta : “Barátom igazán jó dolog lesz innen haza menni és sohse hallani többé ilyen szavakat, mint érkező lövedékek, ágyuk, puskák és más ilyesmi. És ha valaki azt kérdezi, milyen érzés ölni, annak majd megadom a magamét”. Kis szünet után igy folytatta: “A bátyám azt akarja, hogy vadkacsa vadászatra menjek vele, ha hazamegyek. Barátom, mégcsak egy parittyát sem akarok látni többé, ha innen kiszabadultem.” Másvalaki igy szólt: “Ha visszajutok Kaliforniába, italmérést fogok nyitni kizárólag a khe- sanh-i életben maradottak részére. Ha azt látom, hogy dupla sor állja körül a pultot, tudni fogom, hogy valaki hazudik.” Az egyik a cigarettacsomagján igy kezdte olvasni a feliratot: “Vigyázat! Khesanh veszélye# az egészségre!” Valaki gitározni kezdett. Akkor éjjel két énekszám volt a legkedveltebb: “500 Miles” és “Where Have All the Flowers Gone?” Különösen kihangsúlyozták e dalnak azon részét, amely igy szólj “Where have all the soldiers gone? To the graveyard every one. Oh, when will they learn? Oh, when will tiiey learn? (Hol vannak mind a katonák ? a temetőben mindegyik. Oh, mikor tanulnak? Oh mikor tanulnak?) Végül a két kis villanyégőt is lecsavarták és a tenge részgyalogosok nyugtalanul alvásra készültek. A kóborló riporter Irta: Buss Dezső Nem múlik el talán egy nap sem, hogy valahol valamelyik újságban, vagy folyóiratban ne olvasnánk valamilyen nevezetes emberről. Legyen az politikus, zenész, iró, festőművész, vagy filmszínész, esetleg valamilyen nemzeti hős. A nagynevű újságok riportereinek könnyű összeköttetést szerezni és meginterjuolni azt, akiről gondolják, hogy mohón olvassák majd az újságolvasók. Valljuk be őszintén, számtalan embert érdekel, hogyan él és mit csinál olyan nevezetes személy, mint pl. Victor Borge, vagy Robert Kennedy. Még csak gondolni sem lehet arra, hogy a magunkfajta ember ilyenek társaságába jusson. Elkülönítve élnek, erősen zártkörű baráti körben. Házuk tája teljesen el van zárva a kíváncsiskodók elől. De a mindennapi ember tud róluk, már legalább annyit, amennyit az újságok és folyóiratok megírnak. Viszont keveset tudunk némely mindennapi emberről, akit soha nem is említenek, aki egy a sok millió között, aki megy a maga dolga után nap-nap után, ahol nyolcmillió lélek lakik és egy jó pár millió Isten tudja hogyan küzködik a puszta lét- fenntartásért. Köztudomású, hogy egy ilyen roppant nagy városban, mint New York különböző negyedek van- nek: .színház-, tüipari-, kínai-, zsidó-, olasz-, gazdagnegyed stb. negyed. De van egy negyed, amit úgy egyszerűen nem lehet leírni, mert vastag kötetek kellenek ahhoz, hogy az ember leírhassa múltját és jelenét, azt az ádáz küzdelmet, amit ott a létért folytat némely ember a napnak minden órájában. Ez a városrész az alsó város, amit a newyorkiak úgy ismernek, mint “way downtown”, a Dalency Street, Broom Street, Bowery környéke. Hosszú évtizedeken át változatlan itt minden. Négy-ötemeletes téglaházak sorakoznak egymás mellé, levegőtlen szobák, roskadozó, recsegő falépcsők. Tűzés patkányfészek egyik a másik után. A villany- és vízvezeték 50—60 éves, vagy talán ennél is öregebb, a lehető legrosszabb állapotban, a lakók szintén évtizedes lakók, törzslakók, akik közül nagyon sokan a város más negyedében még sohasem voltak. Egy ilyen törzslakót ragadok ki ebből a dzsungelból, hogy megnézzük, hogyan el, mit dolgozik, mivel tölti a szabad idejét. Kis ember, nem vézna, nem is kövér. Sápadt és a szemei nagyon rossz állapotban lehetnek, mert folyton hunyorog és csak pislákolva lát. A kezei mintha össze lennének zsugorodva, a lábai vékonyak és a cipőn keresztül nagy bütykök dagadoznak. Egy rozoga téglaház pincéjében dolgozik már közel negyven éve. Lakatos, kulcsokat is csinál. Rozsdaette vaslépcső vezet le az üzletnek nevezett pincébe, ahová a napvilág még véletlenül sem juthat be. Gyér villanylámpa pislákol és ha a szem megszokta, lehet látni vagy négy macskát, amint lustán fekszenek a bokáig érő porban. Toalet, vagy mosdó nincs és nem is volt soha. Reggel úgy kilenc felé nyitja az üzletet, vagyis az ajtót, amely úgy össze-vissza van abroncsolva, hogy nehezen lehet meglátni, hogy fából készült. Az ajtó belső felén elsárgult diploma-féle van kiragasztva, amely bizonyítja, hogy tulajdonosa elvégezte a “Cooper Union” szakiskolát és mint müla- katos mehet neki a világnak. Nap-nap után lakatokat javít, kulcsokat duplikál és hébe-korba még a rendőrség is igénybe veszi, komplikált lakat, vagy kézi-bilincs kinyitására, ha az meg van rekedve. Még óriási hajókra is hívják nagy ritkán, ha egy komplikált lakat felmondja a szolgálatot. Este úgy tiz felé bezárja az ajtót, az ósdi fene nagy lakattal és nyakát behúzva kopott gallérjába, siet haza. Miért hunyorgat úgy a szemével? — kérdem. Negyven éve napvilágot nem látva, hét napot egy héten barlang-lakó — mondja. A nyári naptól épp úgy, mint a téli fagyos időtől teljesen elszokott. A lüktető városi élet nem érdekli. Nem utazik, nem megy sehova, minden más városrész, vagy negyed idegen neki. S miért zsugorodott ugv össze a keze? Hosszú éveken keresztül a hüvelyk- és mutató uj- jai között fogja az auró kulcsokat, majdnem természetes, hogy amikor nem dolgozik, akkor is mintha a kulcsokat szorongatná ujjai között. Na és miért a négy macska? Egyszerű — mondja vékony hangján, a pince nyüzsög a patkányoktól. De a macskák már kiöregedtek és a patkányok állandóan fiatalokkal szaporodnak, s nem is törődnek a vén kandúrokkal. Hűen gondozza a macskákat, azok képezik UNARMED PLANES Fegyvertelen gépek — fegyvertelen hajók: olvassuk húsz vagy több év óta a sajtóban, ha amerikai repülőket lelőnek a Szovjetunió, Kina, Ésfcak- Korea, Kuba felett, és ha mint legutóbb, kémhajót tartóztatnak fel. Mintha az volna a kérdés, fegyverrel, bombával vagy anélkül repülnek-e ezek a gépek idegen országok felett, úsznak amerikai hajók más államok vizein? A kérdés ez: megsértik-e az amerikai gépek és hajók ezen országok légiterét vagy tengerét, fegyverrel vagy anélkül? A Szovjetunió felett évekig repültek, amig egy U-2-t ott le nem lőttek; Kínába sok százszor behatoltak (ott többször bombáztak is, tehát nem voltak fegyvertelenek), Kina légi és tengeri behatolás miatt sok százszor tett panaszt, amire Washington vagy nem válaszolt, vagy pedig “navigációs tévedéssel” magyarázott. A “betévedés” mindenkor kémkedés és az amerikai közvéleményt rémületnek kellene eltölteni© annak tudatában, hogy 120 állam közül mindig és mindenütt csakis egyedül az U.S. gépei és hajói hatolnak be mások légiterébe és tengerébe, az U.S. az egyedüli jogsértő ebben a tekintetben. Nevetséges itt “fegyvertelenségre” hivatkozni, mintha például a Szovjetunió, Kina és Korea, amely országok ellen itt Amerikában szinte naponként követelnek hidrogénbombákat, a földről megszagolnák, hogy csak kémkedésről van szó későbbi bombázás előkészítésére, vagy a bombázás niaga kezdődik-e? Méltatlan az ilyen nyelvezet egy vezető nagyhatalomhoz. f Stargazer Cape Kennedy, Fla. — A National Aeronautic# and Space Administration olyan gépek kidolgozását kezdi meg, melyekkel az asztronauták a Hold felületén kocsikázhatnak, vagy repülhetnek. Ezekkel a gépekkel a holdraszállástól 10 mérföldnyi távolságra is vizsgálatokat végezhetnek. egyedüli társaságát. Kérdésemre, hogy mit csinál otthon, azt felelte: nézem a televíziót és alszom. Nem hues, nem Írnak róla, senkit sem érdekel egy ilyen ember sorsa. Egy a milliók közül, aki észrevétlenül éli a maga kulcs-világát ebben a rop* pant nagy világvárosban. __ji
