Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-08-03 / 31. szám

Thursday, August 3, 1967 3 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Rácz László: Magyarok Jugoszláviában ii. Novi-Sad — a régi magyar Újvidék —, már szemmelláthatólag kiheverte azokat a pusztitáso- kat, amiket a második világháború során előbb Horthy martalócaitól, majd a német náci seregek­től szenvedett el. Amikor most — majd 35 év el­múltával — viszontláttam ezt a százhúszezer lako­sú, duna-menti alföldi várost, alig ismertem rá a régi vidéki kisvárosra. Modern, többemeletes la­kóházak, tetszetős közhivatalok, zöldelő parkok és az utcákon hömpölygő tömegek tanúbizonyságai annak, hogy a régi csendes kisváros, jelentős ke­reskedelmi és közigazgatási gócponttá vált. Vajon sikerült-e a nagyvárossá serdült Novi- Sad-ban, az ottélő magyar rétegeknek belenőni az uj rendszerbe? Ezt a kérdést vetettem fel a novisadi hivatalos vezetőknek. Ezek váltig bizony­gatták, hogy az alkotmány törvényes rendelkezé­sének megfelelőleg a magyar nemzeti kisebbségi kérdés Jugoszláviában szocialista szellemben oldó­dott meg. Többnapos látogatásom során éppen azt igyekeztem kivizsgálni, hogy a megoldás a minden­napi életben valóban bevált-e. Az utcák képe Újvidéken bizonyos fokig meg- erősitette a hivatalos állitásokat. Sok helyen ma­gyar cégtáblákat látni. Az utcákon-tereken kettős feliratuak a jelzések: magyarul és szerb ciril be­tűkkel. A járókelők közt sokan beszélnek magya­rul. De ezek csak külső, felületes benyomások. Tervszerűen óhajtottam magyar szervezetekkel felvenni az érintkezést, hogy igaz képet kapjak a Vajdaság több mint félmilliónyi magyar kisebbsé­gének mai helyzetéről. A legilletékesebb tényezőhöz: az újvidéki ma­gyar napilap a “MAGYAR SZÓ” szerkesztőségé­hez fordultam elsőnek. Ez a két utcára nyiló — FORUM — emeletes palotájában talált helyet, egész sor magyar kulturális és szociális intézmény­nyel egyetemben. Ugyanitt székel a “Forum” ma­gyar könyvkiadó vállalat, vele együtt egy magyar klub, a földszinten és pincében egy hatalmas nyomda, modern gépi berendezésekkel. Ez teszi lehetővé a magyar sajtó és könyvkiadó kulturális­nevelő munkáját. Több-órás tárgyalásaim során BOGDÁNFI szerkesztővel meglepődve vettem tudo­másul, hogy a “Magyar Szó” hétköznap 40, vasár­naponként 80 ezer példányszámban jelenik meg az újvidéki és egyidejűleg 16 vidéki kiadásban, 16— 24 oldalas terjedelemben. Ennek a jelentős poli­tikai napilapnak több mint 100 bel- és külmunka- társa, tudósítója dolgozik a lap összeállításán. De a napilapon kívül egész sor magyar hetilap is meg­jelenik Újvidéken ebben a szerkesztőségben. A “DOLGOZÓK LAPJA” 15 ezer példányban az ipari munkások számára. “KÉPES IFJÚSÁG” 10 ezer, “Jó PAJTÁS” 25 ezer, “MÉZESKALÁCS” 10 ezer példányban gyermekek és ifjúmunkások számára. Subotica — Szabadkán — és a horvát fővárosban: Zágrábban ezeken kívül megjelenik egy-egy ma­gyar hetilap. A Forum könyvkiadó vállalat átlag 70 magyar könyvet ad ki évente, melyeket 8 saját könyves­boltjában árusit. De ezen felül 250 ezer dollár ér­tékben importál szülőhazánkból ott megjelent ma­gyar könyveket. Túlzás nélkül megállapíthatom, hogy ezzel a fokozott nevelő munkával, a könyv­fogyasztás a mostani szocialista rendszerben száz­szorosára nőtt, a régi visszamaradottsággal szem­ben. A magyar-lakta városokban és községekben 40 művelődési kör, klub, könyvesbolt és helyi levele­ző, könyvtárak és a Forum két mozgó autóbuszra szerelt könyvesboltja gondoskodnak arról, hogy a magyar szó eljusson Jugoszlávia legeldugottabb községéig is ahol csak magyarok élnek. Az újvidéki rádióközpont háromnegyedrészben magyar prog­ramot ad. Suboticán állandó magyar színház és bábszínház bizonyítja a magyar kisebbség egyen­jogúságát. Hasonlóképpen örvendetes az a kép, mit az álla­mi közoktatás mutat a magyar kisebbség javára. A Vajdaságban kétszázhusz magyar elemi-iskola és harminc magyar középiskola oktatja az ifjúsá­got. A novisadi szerb egyetemen egy magyar böl­csészeti szak működik. A közigazgatásban a tarto­mányi tanácsban három magyar tanácstag arányo­san képviseli a magyar kisebbséget. Hogy a magyar parasztság helyzetével közvetle­nül ismerkedjek meg, ellátogattam a szomszédos TEMERIN községbe, melynek 13 ezer lakosából közel 80 százalék a magyar. Itt MOLNÁR LÁSZLÓ íőagronómus állt készséggel rendelkezésemre. A paraszt szövetkezeti központ házában nemcsak gazdag magyar könyvtár, hanem magyar anyanyel­vű alkalmazottak is bizonyitják, hogy a szocialista jugoszláv államban nincs nemzeti elnyomás. Ma­guk a kisparaszti birtokosok teljes összhangban dolgoznak egybe a szövetkezeti központtal, mely szakértő tanácsokkal, traktorokkal, egyéb mezőgaz­dasági gépek kölcsönzésével, és műtrágya szolgál­tatásával irány it ja-segiti őket. A szövetkezeti központnak négy részlege műkö­dik Temerinben. A vágóhíd, nagyszámú élőállattal. Egy malom-pékség a kisparasztok szükségletének “Nagyon félnek. Sokat közülünk rettenetes fé­lelem tölt el”, mondotta David Saunders 18 éves közkatona Dayton, O.-ból. “Az emberek, mintha álomban járnának.” így kezdődik Bemard Wein- raub cikke a N. Y. Times junius 29-i számában. Jelentését a dél-vietnami Pleiku-ból küldte, ahol az amerikai újonc katonákkal tartott sajtóinterjut. Hűen tükrözte vissza az ujonan érkezett katonák lelkiállapotát, akik az esti szürkületben, tábori ágyakon fekve hallgatják a nem nagyon messziről hangzó ágyúzásokat. Csak 2—3 nappal előbb száll­tak repülőre San Franciscóban, 24 óra alatt érkez­tek Pleiku-ba és azonnal buszokon szállították őket az 526. Csapatfelváltó Századhoz, amely a Közpon­ti Fennsík legénységét szolgálja. MARZAB0TT0 1944-ben a Bologna melletti olasz falu, Marzabottö, partizán-harcosok hazája volt, a legendás “Lupo” (farkas), Mario Musolesi vezetése alatt. Egy SS páncélos századot küldtek ki, Reder Walter őrnagy parancsnoksága alatt, a falu megbüntetésére, aki okt. 29-től nov. 1 ig 1,830 lakost — nagy többsé­gükben nőket és gyermekeket — gyilkolt le; a falu papját is, aki kegyelmet kért híveinek. Többségü­ket a templomból hurcolták a temetőbe, ott végez­tek velük. Lányokat felnyársaltak; egy paralizált agg nőt ágyában elégettek. Az őrnagy — eredeti­leg salzburgi gyáros, akit Dollfuss osztrák kan­cellár meggyükolásában való részvétel gyanúja miatt 1935-ben a hadseregtől elbocsátottak — élet­fogytiglani büntetését tölti — viszonylagos kénye­lemben — Gaeta erődjében. Most kegyelmi kér­vényt nyújtott be az olasz kormányhoz, arra hivat­kozva, hogy szerető anyja várja haza egyetlen életbenmaradt fiát. A kormány megszavaztatta a falu népét: 280-an a büntetés fenntartására sza­vaztak, 4-en a kegyelem mellett. Reder a fogság­ban fogja befejezni életét. Gaztette súlyosabb an­nál, amit a németek Lidice cseh községgel követ­tek el. Úgy kell neki, miért nem menekült ide­jében az U.S.-ba. Tonga sziget királya, Tupou, tízezer sziget csá­szára akar lenni. Ambíciójának alapja az ausztrá­liai és Uj-Zéland-i kormánynak az a terve, hogy az amerikaiak jóváhagyásával föderativ államot szer­veznének egész Polinéziából és Melanéziából. Ez egy kb. nyugat-németországi lakosságú szárazföld lenne kétszázszor akkora területen, mint az NSZK. A király császári ambícióinak egyetlen akadálya De Gaulle tábornok, aki nem akarja föderációba engedni az ottani francia gyarmatosokat. Az ok: ott folynak a nukleáris robbantási kísérletek. kielégítésére. Egy kenderfonógyár, kapcsolato* konfekciós üzemmel. Végezetül a kezelő központ (könyvelés, levelezés, stb.). A szövetkezet központi tanácsa 31 tagjából 23 magyar anyanyelvű. Kiutaz­va egy közeli kisparaszti birtokra, hosszabban el­beszélgettem a magyar földműves családdal, öröm­mel állapítottam meg, hogy a szövetkezet és a kis­paraszti birtokosok között a legbensőségesebb jó­viszony uralkodik. Hiszen a központ irányításával érik el nagyszerű terméseredményeiket. Ez leg­utóbb búzában átlag 28, tengeriben 48 métermá­zsa volt holdankint. Természetesen Temerinben sem minden fenékig tejfel. Elegendő föld híján, kétezer felnőtt dolgozó tért át ipari munkára. (Mint vándormunkás a kö­zeli fővárosban, avagy a külföldön.) De nagyjában- egészében állíthatom, hogy a magyar nemzeti ki­sebbség gazdasági helyzete Jugoszláviában kielé­gítő. Kulturális tekintetben pedig jóval felülmúlja a régi rendszer idejebelit. Az állandó fejlődés során, Jugoszláviában még sok probléma vár megoldásra. De annyi máris bi­zonyos, hogy a nemzeti kisebbségi kérdést test­véri-szocialista szellemben sikerült maradék nélkül megoldani. “A Fennsik vöigyeiben és dzsungeljeiben rövi­desen várható kemény harcok előtt, a katonák ide­gesen várnak... a parancsra, mely kiküldi őket a hadosztályokhoz... várakozásuk alatt szótlanul állnak sorba az étkezde kantinban, szótlanul néz­nek fel a buján zöldelő hegyoldalra és szótlanul fekszenek tábori sátraikban.” “Azt hiszem, azért félek úgy, mert még nem tudom, mi vár rám ott kinn?—mondta a chicagói Pfc. Peter Lippert... ‘talán ha már ott kinn le­szek és megkezdem az őrjáratot..., talán akkor már könyebb lesz’. Mialatt beszélt, a zárt levegőjű sátorban egy másik katona az ágyon fekve a meny- nyezetre bámult. Mások levelet ü'tak, vagy olvas­tak. Az egyik katona bibliát olvasott, melyet az anyja adott neki...” “Naponta négy- vagy ötszáz katona fordul meg a csapatfelváltó században és ezeknek legalább fe­le újonc. A többiek a fennsíkon teljesített egy éves szolgálatukról visszatérő katonák. Érdekes, hogy az újoncok és a harcban edzettek alig beszélnek egymással, valamilyen láthatatlan gát van köztük. A sokszor borotválatlan, kimerült visszatérők — szótlanul nézik végig a sárban taposó, dolgozó újoncokat. Salvatore Grigola, a múlt évben heli­kopteres beosztású tüzér, fejcsóválva jegyezte meg egy tájékozódási előadásra előtte elhaladó újonc- csoportról: ‘Ezek a szegény, szegény ördögök.’ Pfc. Morgan Emlay, Honoluluból, egy pádon ülve ka- pargatta a sarat csizmájáról, mialatt mondotta: ,Nagyon sajnálom szegény pasasokat... nem jó hely ez — és senkinek sem kívánom, hogy itt le­gyen’.” “A 90 perces tájékoztatási előadáson kívül a legtöbb újonc semmilyen másféle útbaigazításban nem részesül — abban az országban, ahol harcol­nia kell. A rekedthangu, gyorsbeszédü Willie C. Wells káplár tartja az előadást, melyben megmond ja, hogyan kell hajtani a vietnami utcákon, hogyan kell a Vietcong-gal szemben résen lenni (Vietcong lehet a borbély, a mosónő, vagy a lány, akit ölelsz). Az előadás után a katonák visszatérnek a barrakok- ba és várnak — néha napokig, a parancsra, mely a különböző beosztásokba rendeli ki őket. Mire a katonák megkapják a parancsot, még feszültebb, idegesebb hagulatban vannak, mint mikor megér­keztek. Ottlétük alatt minden áldott nap hallják a kirendelő parancsokat, melyeket James Deering káplár mond ki. ő az egyetlen, aki unja már ezt. a beosztást és szívesebben menne ki a harctérre.” így ér véget Bemard Weinraub cikke a N. Y. Times-ban és elgondolkodhatunk az igazmondá­son, amit a cikk, akarva, nem akarva kibökött. Jog­gal mondhatjuk, hogy nem azok védik, képviselik az amerikai katonák igazi érdekeit, akik a háború mellett és annak kiterjesztéséért üvöltenek, ha­nem nyilván azok, akik azt mondják: “Vonjuk visz- sza csapatainkat Vietnamból azonnal!” . A VIETNAMI ÚJONCON AGGODALOMMAL NÉZNEK A HARCOK ELÉBE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents