Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-11-30 / 48. szám
Thursday, November 30, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD MIT NYÚJT A MUNKAKÉPTELENSÉGI BIZTOSÍTÁS? Akadnak ilyen papok is... Már régen nem voltam olyan büszke egy lelkésztársamra, mint a minap, amikor az amerikai lapok első oldalán olvashattuk, hogy egy szerény, de történelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű vidéki városkának: a Virginia-beli Williamsburg-nek az episzkopális templomában a lelkész alaposan megkritizálta Johnson elnököt • az amerikai néppel szembeni őszinteség és egyenes beszéd feltűnő hiánya miatt. Manapság az ilyen célzatú prédikációk nem mennek ritkaságszámba, hiszen százával lehetne felsorolni azokat a lelkészeket, akik prédikációkon, cikkeken és templomuk falain kívül elmondott beszédeken keresztül — a legnagyobb felháborodás hangján — az elnök ur képletes orra alá dörzsölik vietnami viselt dolgainkat. Ezt a wil- liamsburgi epizódot az teszi egyedülállóvá a többi hasonló “kiprédikálások” között, hogy itt az elnök ur orra fizikai értelemben is jelen volt — Lady Bird, Lynda Bird s a leendő vő orráról nem is beszélve...Cotesworth Pinckley Lewis a neve ennek a szókimondó papnak: oly név, melynek Amerikában történelmi patinája van: a lelkész egyik őse ugyanis a “Függetlenségi Nyilatkozat” aláírói között szerepelt... Nem tudom, miféle körülmények előzték meg ezt az eseményt. Fogalmam sincs róla, mikor értesült a tiszteletes ur a magas vendégek ama szándéka felől, hogy jelenlétükkel az ő templomát fogják megtisztelni — két nappal vagy két órával az Istentisztelet megkezdése előtt? Fel kell tételeznem, hogy legalább egy-két nappal korábban tudomására jutott a lelkésznek, hogy a Johnson-család a legközelebbi Istentiszteleten részt fog venni. Ebből kiindulva, jogos az a feltevés is, hogy Rév. Lewis-nak bőven volt ideje egy másik prédikációt készíteni, amely gondosan elkerüli az elnök címére adresszált kritikus megjegyzéseket. Talán nem is kellett volna átírnia az egész szent beszédet; egyszerűen eltávolithaíta volna belőle a tüskés részeket, amelyekről feltehető volt, hogy megsebzik az elnök közismert hiúságát. Technikailag ez igen könnyű feladat lett volna. De a mi papunk nem ezt tette. Ha az elnököt közelről érintő passzusok már benne voltak az előre elkészített prédikációban, akkor nyilvánvaló, hogy Rev. Lewis olyképpen határozott, miszerint azokat nem törli ki belőle, hanem annál is inkább használni fogja, mert az elnök jelen lesz. Ha viszont ezek a kényes pontok a prédikáció eredeti szövegében nem szerepeltek, akkor egész bizonyos, hogy a tiszteletes ur, amint értesült a magas látogatók jöveteléről, tüstént letelepedett íróasztala mellé és kiegészítette a beszédet néhány igen találó, kimondottan az elnök “lelki épülésére” szánt kérdőrevonással és intelemmel; mert tudta, hogy neki —- a lelkésznek — ezt a történelmi alkalmat, amely soha többé az ő életében meg nem ismétlődhetik, nem szabad elmulasztania, ha méltó szolgája és szószólója akar lenni Mesterének és saját gyülekezetének! Nem született meg ez az elhatározás műiden lelkitusa nélkül, abban biztosak lehetünk. A lelki- pásztor bizonyára végiggondolta: mit tenne az Ótestamentum egyik-másik prófétája, vagy az Uj- testamentum egyik-másik apostola az ő helyében — hasonló körülmények között? Hiszen ő — a pap — elvégre is a próféták és apostolok jelenkori utóda... Vajon ezek az elődök kényelmesen át- siklanának az amerikai nép történetének legmegrázóbb erkölcsi tragédiáján, amelyért pont az az ember felelős, aki a történelmi nevezetességű Bruton parókia templomában a főhelyen fog ülni a következő vasárnap délelőttjén, még pedig abban a székben, amelyben egykor a magas vendég előde: George Washington foglalt helyet?? Rév. Lewis-t az előre bejelentett látogatás igen komoly dilemma elé állította. Mert kérem alássan, mennydörgős cikkeket írni, élesen bíráló beszédeket mondani az elnök katasztrofális vietnami politikája ellen, tiltakozó nyilatkozatokat aláírni, demonstrációkat szervezni és azokban személyesen résztvenni — mindez természetesen bizonyos fokú bátorságot és elszántságot igényel, de az mégis A társadalombiztosítás keretében az első munkaképtelenségi nyugdijat tiz évvel ezelőtt fizették ki. Akkor 149,850 személy szorult erre a javadalmazásra, jelenleg ezeknek a száma 1,097,190-et tesz ki. Jelenleg az átlag javadalmazás havi 98 dollár egy munkaképtelen személy számára; 52 dollár egy nyomorék vagy krónikusan beteg gyermekért; és 215 dollár az egy, vagy többgyermekes munkaképtelen számára. A munkaképtelenségi járulék nincs korhatárhoz kötve, a 65 éven aluliak is részesülhetnek benne, ha elég hosszú ideig dolgoztak a társadalombiztosítás kötelékében. Általában biztosítva van az, aki a munkaképtelensége beállta előtti 10 évben 5 évig dolgozott. Jelenleg az ország 65 éven aluli korú lakosságáA külügyi bizottság korlátozni akarja a háborút A szenátus külügyi bizottsága egyöntetü-szava- zatu határozati javaslatban felhívta Johnson elnököt, hogy ne küldjön több csapatot Vietnamba a kongresszus külön felhatalmazása nélkül. Egy másik határozatban a külügyi bizottság sürgette az elnököt, hogy kezdeményezze a vietnami kérdésnek az ENSZ Biztonsági Tanácsa által való megtárgyalását. Ezek a határozatok is mutatják a kongresszus-, ban egyre növekvő elégedetlenséget a kormány vietnami politikájával szemben. Tovább folyik a bombázás A múlt folyamán az U.S. újból kiterjesztette Észak-Vietnam bombázását. A Coral Sea anyahajóról induló tengerészeti repülők Haiphong 2-es számú hajógyárát bombázták, melyet eddig elkerültek. Korábban a légierők két MÍG bázist bombáztak Hanoi közelében. A hivatalos amerikai jelentés szerint 1961 január elseje óta 14,621 amerikai katona halt meg és 91,971 sebesült meg Vietnamban. A sebesültek közül 48,565 szorult kórházi kezelésre. őscsontokaf találtak Magyarországon Magyar geológusok olyan álkapcsot találtak, amely Pliocene-korbeli, ezelőtt 7—10 millió évvel ezelőtt élő lény csontja. A leletet Rudabányán, Magyarország észak-keleti részén találták. A magyar geológiai intézet feje szerint az álkapocsban négy zápfog is volt és a lelet hasonló azokhoz, melyeket Kelet-Afrikában és az indiai-pakisztáni határvidéken találtak. egészen másvalami, amikor az ember szemtől-szem- be — alig két-három méternyire — áll a kritika céltáblájától: az államfőtől és igy vágja szemébe a számonkérő szavakat...! Aki erre hajlandó, az vagy kötöznivaló bolond, vagy pedig bámulatra- méltó HŐS! Mivel pedig Rév. Lewis-t úgy gyülekezetének tagjai, mint kollégái úgy ismerik, mint igen józanfejü, értelmes, lelkiismeretes és dedikált lelkipásztort, aki szívesebben felhasználta volna ezt a ritka alkalmat arra, hogy dicsérőleg emlékezzék meg az elnök kiváló erényeiről és államfői bölcsességéről (ha erre a legkisebb okot is felfedezte volna!), mint arra, hogy az elnöknek az amerikai népet erkölcsi válságba taszító vietnami rögeszméjét ostorozza, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Rev. Lewis nem egy elmezavarban szenvedő egyén, hanem hivatása magaslatán álló, bátor és szókimondó utódja a prófétáknak és apostoloknak, aki minden paptársának példaképül szolgálhat. . . Nem adnám egy vak lóért, ha elolvashatnám a derék kolléga egész beszédét, amely azon az emlékezetes vasárnapon elhangzott. De ami kevés ebből a prédikációból nyilvánosságra jutott, abból nem nehéz kiszámítani, hogy a lelkipásztor minden kertelés nélkül felrótta a magas vendégnek, hogy a “sötétségben ülő” amerikai nép elől következetesen elhallgatja a vietnami hadjárat igazi célját, a várható következmények óriási horderejét, valamint az azokkal járó kockázatokat és figyelmeznak 87 százaléka kaphat javadalmazást munkaképtelenség esetén. A program kezdetétől fogva rehabilitációs átképzésre is kiterjedt.a társadalombiztosítás figyelme, de valóban csak 1965 óta terjedt ki valamennyire ez a szolgálat, amikor a kongresszus helybenhagyta a társadalombiztosítási tröszt-alapoknak ilyen célú felhasználását. Jele'nleg minden munkaképtelenségi biztosításra jelentkező nevét az illetékes helyi rehabilitációs központba küldik be. Ha jó eshetőség van a munkába állítására, akkor átképzési programban részesülhet. A munkaképtelenségi társadalombiztosításnak az egyik célja az, hogy ha lehetőség van rá, visszaállítsa a munkás munkaképességét, legalább részben, hogy családja igy több jövedelemhez juthasson. Hallgat a sajtó a déikoreai perről: Német-, Francia- és Angolországokból, Ausztriából, Ausztráliából és az U.S.- ből több tucatnyi délkoreai intellektuelt, diákokat, tanárokat, Írókat, tudósokat, művészeket elraboltak a koreai CLA titkos rendőrei, sok esetben az illető országok hatóságaival, mint cinkosokkal. A délkoreai követségek fedezték a nemzetközi jognak és az egyéni szabadságnak ezt a legdurvább megsértését, idegen államok belügyeibe való ezen, szemérmetlen beavatkozást =— s természetesen az amerikai sajtó éppen mostanában tartja időszerűnek, hogy hazug dicséreteket Írjon Dél-Korea állítólagos nagyarányú fejlődéséről. Ezek az elrabolt személyek baloldali politikai felfogásuak holtak, vagy pedig csak szemben állottak a dél-koreai népelnyomással, terrorral és Amerika szolgai követésével; ezért hurcolták Őket haza, halállal büntethető bűnökkel vádolva őket A vendéglátó országok kormányai — ha nem is kellő erővel és gyorsasággal — tiltakoztak fennhatóságuk e súlyos megsértése ellen és nagyobb... megtorlások elkerülése végett a koreai kormány r‘ egyeseknek megengedte, hogy visszatérjenek' a gazda-országokba. De a többség fogva van Koreában és most kezdik ott tárgyalni pereiket, azokét, akiket időközben meg nem öltek. A francia sajtó élénken figyeli ezen eseményt és mind hangosabb ott a tiltakozás a koreai diktatúrával szemben (amelyet Humphrey nemrég mint a demokrácia példaképét jellemzett). Mi is figyeljük és már az amerikai sajtó bűnrészes hallgatására is tekintettel, igyekszünk olvasóinkat informálni. ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ! tette a hüledezve hallgató elnököt (aki nincs üyen hangnemhez hozzászokva még a legbizalmasabb tanácsadói részéről sem), hogy “itt az ideje az egyenes, őszinte beszédnek, mert valami nincsen rendjén Vietnamban." Egy újságíró megkérdezte a lelkészt később, hogy szántszándékkal intézte-e ezeket a szavakat az elnökhöz, mire Rev. Lewis a világ legtermészetesebb hangján igy válaszolt: “Én a gyülekezetnek prédikáltam, amelyben véletlenül az elnök is jelen volt.” (Magyarán semmi okot sem láttam arra, hogy az ő jelenléte miatt egy jottányit is változtassak a prédikációm tartalmán.) Nem valószínű, hogy a williamsburg-i prédikáció egy hajszálnyira is eltérítette volna az elnököt attól a katasztrofális iránytól, amit — mint azt nemrég kijelentette — akkor is követni fog, ha a közvéleménykutatók statisztikája szerint az amerikai népnek csupán egy százaléka helyeselné a politikáját, de annyi bizonyos, hogy Williamsburg után a szorgalmas templomlátogató LBJ nem csekély szorongással és aggodalommal fogja átlépni minden templom küszöbét, attól való féltében, hogy Rev. Lewis ihlető példáján felbuzdulva más lelkészek is élni fognak az alkalommal és alaposan “odamondogatnak neki.” Hát ha Rev. Lewis emékezetes szentbeszédének semmi más hatása nem is volt az elnök urra, ex magában véve sem megvetendő eredmény!
