Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-19 / 42. szám
Thursday, October 19, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 Schalk Gyula: NEWYORKI EMLÉKEK 9. Apróságok hazáig Frázisnak tűnik, mégis le kell Írnom: Amerika, New York valóban az ellentétek hazája. Erre akár a Világkiállításról kijövőben is meggyőző bizonyítékot találok. Kis, jellemző apróságot. Már benn áll a busz, amikor a megállóhoz érkezem. A sofőr egykedvűen hajigálja az aprópénzt az automatába és a közönség még földön várakozó, sorban álló része ugyancsak egykedvűen várja, amig az aprópénzzel nem rendelkező utasok részére külön szertartás keretében vált a most pénztáros, vagy kalauz szerepét betöltő vezető. Végre megtelnek a széksorok, már éppen indulnánk, amikor valaki futva igyekszik a kocsi felé. A sofőr megállítja a jármüvet, kinyitja az ajtót és a legnagyobb nyugalommal újra vált, újra egyenként osztogatja az automatába az érméket. Hát bizony nem ártana a pesti közönségnek ezeket a nap mint nap ismétlődő jelenségeket látni, mert Amerikában a rohanás hazájában, ahol egyesek szerint még élni sincs idő, bizonyos apróságok tekintetében feltűnően nagy a nyugalom. Ezt leginkább az autóbusz közlekedésben tapasztalom. E tekintetben az én közlekedési ritmusom sokkal ütemesebb, olyannyira, hogy pár nap után a világ semmi kincséért nem szállók autóbuszra Manhattanban, mert megítélésem szerint gyalog gyorsabban haladok. A világkiállítási este, jobban mondva éjszaka után bizonyos izgalommal nézek a hazatérés elé. Bizony kicsit kimaradtam. Mentségemre szolgáljon: olyan józan vagyok, mint a makk és egyetlen kortyot sem nyeltem le, egyszerűen arról van saó, hogy szeretnék New Yorkkal ezekben az esti órákban is ismerkedni. Jó lenne látni ezt az éjszaka sem pihenő, nappali lüktetésű várost. Persze a Flushing-öböltől a Riverdale felé rosszul választok, mert az a vidéke New Yorknak éjszaka éppen olyan kietlen, mint bármely nagyváros peremvidéke. Ezen a kihaltságérzeten még a szüntelen suhanó autók áradata sem segít, mert azok, akik azokban a kocsikban ülnek, legkevésbé alkalmasak arra, hogy New York e vidékének kihaltságát enyhítsék: egyik sem fog megállni, ha velem valami baj történik. Ennyit már megtanultam ebben a városban. Történni pedig sok minden történhet. Ezt is megtanultam. A minap a 79. utca környékén nyílt utcai lövöldözés miatt lépett kedves barátom a gázra. Esténként bámulva hallgatom a tv hiradószerü beszámolóit a legjelentősebb bűntényekről, a városok sorrendjében. A gyilkosságok, bankrablások úgy látom csak ritkán hiányzanak. Ezeket a tüzesetek követik, majd az egyéb közérdekű események. A súlyozás és kiemeltség tekintetében azonban rám az előbbiek hatnak, amelyek minduntalan visszatérnek itteni éjszakáim zavart álmaiban, hogy másnap kibővítve már reggel hatkor újra a képernyőn jelentkezzenek, azután pedig a reggeli lapok első oldalairól tekintsenek rám. Talán ezek a híradók is hozzásegítenek ahhoz, hogy egyre többször és egyre kitartóbban féljek New Yorkban, különösen most, amikor magatehe- tetlenül keringek és már vagy tizedszer tévedek el a késő éjszakában a Washington-hid tekervényes alul- és felüljáróiban a busz-terminál környékén, hogy egyrészt valami kései busz, másrészt esetleg taxi után vadásszak. A földalatti csarnokok telve kétes kinézésű emberekkel. Kevés rutinnal is megállapítom, hogy ezek az emberek ma már aligha fekszenek le, mert talán nincs is nekik hol. Azaz, hogy némelyik már feltalálta magát, mert az esti lepedőnyi lapok valamelyikét magára terítve a csarnok padjain, de még a félreeső lépcsőin is többen az igazak álmát alusz- szák. Vagy talán mégsem? — pár pllianat múlva a csarnok elején hat—nyolc rendőr tűnik fel egy RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y, (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. Mignonok születésnapi torták, lakodalmi, Bar- Mitzvah-torták, — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva csoportban és az alvók, minha egyszerre kaptak volna titkos jelet: talpra ugranak és gyorsan összetekerik az óriás újságok lapjait, majd gyors ütemben eltűnnek valamelyik mellékfolyosóban. Magam is jobbnak látom alaposabban utánanézni a subway Broadway 252 Street felé tartó járatának. Bonyolult kérdés. Szerintem még az itteniek sem ismerik ki magukat tisztán a járatok között. A megannyi hirdetésre és reklámra oly nagy gondot fordító New York legkevésbé sem tartja fontosnak, hogy pontos és részletes tájékoztatókkal jelezze a járatok elosztását, az átszállókat. A sub- wayn való közlekedés megtanulása magánügy. Mindenesetre ehhez szerintem nem sok segítséget nyuj tanak a szerelvényeken függő vázlatos térképek, annál is inkább, mert ezeket már csak akkor van módomban tanulmányozni, ha már bent vagyok a szerelvény valamelyik kocsijában és ha itt döbbenek rá, hogy rossz hányba haladok, akkor már késő. Számomra azok a legkellemetlenebb pillanatok, amikor a jó járatról leszállók abban a hitben, hogy eltévesztettem az irányt. Ilyenkor azután kezdődik a móka: átmegyek a túlsó oldalra először fent, azután újra leereszkedem a szemközti lépcsőkön és amikor megindul velem a szerelvény, akkor már valóban rossz irányba haladok. Valahol felbukkan velem a subway a felszínre, még ez sem lep meg, mert mindennapos járatom is felszínre huppan valahol a 125th Street környékén, hanem amikor kinézek az ablakon és a messze távolban meglátom a túlsó oldalon égnektörő manhattani felhőkarcolótömb épületeit, az Empire-t, az Egyesült Nemzetek Székházát, és Pan American-t, akkor már biztosan tudom, hogy fatális tévedés áldozata lettem: a jó subwayról a számomra rossz irányba haladóra ültem. De ha már igy állunk gondolom, menjünk tovább. így azután egyre újabb vidékeivel ismerkedem a hatalmas városnak. Valahogy mindig hazajutok. Most is abban reménykedem, hogy igy lesz. Közben megállapítom, hogy bizony a subway folyosók és megállók igen-igen piszkosak, elhanyagoltak és nagyon gyengén világítottak, talán ez is oka annak, hogy még itt is történnek bűncselekmények. Belépek a kocsiba. Alig egy-két ember, hanem amint a kocsi padozatára tekintek, azt hiszem eltévedtem: hirtelenjében vagy félszázra becsülöm a különféle szétszórt konzerves dobozok és egyéb eldobált tárgyak számát. A padokon ott látom New York egész aznapi sajtótedmékét. Ezt a részét már ismerem a broadway-i járatnak, csak arra vigyázok, hogy nehogy a gyors járatra lépjek fel, mert az nem áll meg a 231st Streetnél, nekem pedig ott kell leszállnom. Nagy hangosan átcsörömpölünk a kis Riverdale alatti hídon és máris az észak newyorki villatelepülés shopping centerében járunk. Az ugyancsak rozoga falépcsőkön leszaladva és a hid, illetve a subway pályáját tartó szerkezet alatt áthaladva a vidéki amerikai városokra emlékeztető szines, üzlethálózattal övezett utcácskán gyalogosan indulok hazafelé. Mindig igy teszek, erről senki nem tud lebeszélni, pedig mindig intenek taxival közlekedjek. E tekintetben értetlenül állok még azon honfitársak előtt is, akik egyszerűen képtelenek New Yorkban gyalogolni. Úgy érzem egyrészt feltétlenül szükséges is egy kis séta naponta, másrészt pedig egyfajta szükségtelen urhat- námságra vall, ha valaki inkább harminc percig utcáról utcára tekereg a kocsival, mintsem gyalogoljon pár száz métert, ha éppen nem az ajtóban kap parkhelyet. Ez a newyorki apróság úgy látom sok honfitársamra is átragadt és még akkor is vi- szolyognak a sétától, amikor arra egyébként idejükből futná. Soha nem fogom elfeledni, hogy amikor Los Angeles fölött a Mount Wilson Obszervatóriumhoz értünk, a park közepe tájékán azt hivén, hogy megszűnt a további autóut, leparkiroztuk a kocsit. Attól a helytől már csak fél kilométernyi, de feledhetetlen szépségű, hatalmas fenyőkkel borított erdei ut választott el bennünket a nagy Hooker Te- leszkóp kupolájától. Az utón kezünkből ettek a mókusok és a szelíd őzek csapatostól szegültek nyomunkba. Hanem társaságunk egyik tagjának, amikor felfedezte, hogy mégsem szakadt meg az autóút, éttől kezdve már csak egyetlen problémája akadt: miért gyalogolunk annyit, amikor egészen a kupola ajtajáig feljöhettünk volna kocsival! Jé tiz perces gyönyörű erdei sétáról volt szó. Hát bizony ezzel az amerikai aprósággal sohasem tudok egyetérteni! . Tisztelettel hajlok meg az amerikai gépesítés és technikai kultúra nagyszerű alkotásai előtt. Magam is irigykedve bámulom az amerikai háziasszony feleségemnél összehasonlíthatatlanul könnyebb otthoni kényelmét, a háztartási gépek elterjedését, a modern konyhákat, a gondtalan mosást, és mindent ami az amerikai ember kényelmét szolgálja. Mégis úgy érzem, hogy ez a hallatlan kényelem, egy kicsit restté is teszi az embert, egy kicsit arra is vezet, hogy az amerikai kisgyermek, már kora ifjúsága idején megszokja; az élet gondtalan, házimunka mentes nagy játék. Én azt hiszem nagyon sok amerikai gyermekre ráférne az a kis munka, amit a szüleinek való otthoni segítés a háztartás körül jelent. De nagyon sok felnőttre is rányomja bélyegét ez a szemlélet! Képtelen lennék egész életemet egy autó karossziájába zárva tölteni! Mint ahogy képtelen lennék minden estémet feláldozni a tv számomra meglepően különös műsorainak, ha New Yorkban, vagy Amerika más városaiban élnék! Voltam családoknál, akik sohasem kapcsolják ki a készüléket és válogatás nélkül megnéznek mindent, ami a műsorban szerepel é* nem egy adón, hanem egyszerre három négy adó műsorát is párhuzamosan nézik, mert a hirdetésekkor mindig fordítanak egyet a következő állomásra! Mennyi értékes órát töltenek igy el gondolkodás, olvasás és egyéb önművelés nélkül. Egy másik számomra szokatlan apróság, hogy nagyon kevés a könyv a családoknál! Drágák is a könyvek, azonban könyv nélkül mérhetetlenül üres az élet. Amikor hazatérek, természetesen még folyik a tv műsora. Dörögnek a fegyverek, vágtat a lovas és lassan elhullanak az üldözők. Kikapcsolom a készüléket és megpróbálok aludni. Egész testemet forróság járja át. Légszomjjal küzdők. Minden itteni bajom közt ez a legnagyobb. Éjjel nem tudok elaludni, mert azzal fekszem le, hogy otthon éppen reggel 7 óra van. Reggel 7-kor pedig én sohasem alszom mái'. Időzavarban vagyok és képtelen vagyok átállni, emellett állandóan ég az egész testem a lefekvés pillanatától a felkelésig. Egymás után szívom a cigarettákat. Már világosodik is lassan, amikor elálmosodom és ennek a napnak is vége. Amint elaludnék, megszólal a telefon. Rendíthetetlenül és erőszakosan cseng. Ebben a városban még éjszaka is telefonálnak egymásnak az emberek. Képtelenség itt elaludni. Eggyé olvadnak a nappalok és éjszakák. Kint a ház előtt szüntelen suhognak a gépkocsik, éktelen szirénázással tűzoltók robognak tova a kis Riverdale-i harangtorony melletti tűzoltó állomásról. Újra rágyújtok, előbb azonban elvégzem az itteni leglátványosabb, és egykor fizika óráim hangulatát idéző kísérletet: a kezemben tartott cigarettát hosszában a falhoz teszem, mintha rá akarnám ra.-‘ gasztani, majd végighuzom egyszer-kétszer lábamat a szőnyegen. Amikor a cigarettát elengedem, az ott marad a falon és jó ideig nem hullik alá, oly nagy a levegő elektromos tultelitettsége, hogy a dörzsölési elektromosság vonzóereje igy kimutatható. Igazi newyorki mutatvány. Mindig sikerül, és soha nem sül fel vele az ember. Nekem is ma mutatták. Tehetségtelenebb, még kezdő bűvészeknek ajánlom... ez is egy apróság a sok közül. (Folytatjuk) : Ajándék 7—77 éveseknek! ;í ! SZÜLŐFÖLDÜNK I | A most megjelent művésziesen illusztrált 560 Ij | oldalas könyv a külföldön élő «J [ magyarság könyve! I Az ABC-től nyelvtani, nyelvi magyarázatokon <; | át vezeti el az olvasót a legszebb irodalmi < J \ szemelvények megértéséig! • A Szülőföldünk !• közel hozza Magyarországot, annak népét, J► | tájait, történelmét, zene és népdalkincsét |I Ára: $3.95 I Megvásárolható minden magyar könyvet !* ; árusító boltban és az Amerikai Magyar Szónál ! |
