Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-06 / 27. szám
Thursday, July 6, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Tegnap és ma Egy újdonsült nagyapához Engedje meg, hogy szívből gratuláljak önnek, Elnök ur, abból az örvendetes alkalomból, hogy bájos Luci leánya a napokban nagyapává avatta. Talán nem túlzás az én részemről, amikor azt állítom, hogy van némi fogalmam, milyen érzéseket ébreszt ez a nagy esemény az Ön szivében, hiszen engem a Gondviselés eddigelé hét unokával áldott meg... Úgy képzelem: nincs olyan nagyapa, aki mikor a kis gőgicsélő, gyámoltalan újszülött unokában gyönyörködik, ne vetné fel magában — ha csak futólag is — a nagy kérdést, vajon mi sors vár erre a csecsemőre, mire felserdül; milyen világ lesz az, amelyben majd ő, mint pályája elején álló fiatalember, fog a családalapítás tervével foglalkozni? Hogy ilyenfajta kérdések az Ön ezernyi gonddal terhelt elméjén is átcikkáztak, azt már abból is sejthetjük, hogy Ön az örvendetes hir hallatára terjedelmes földbirtokaiból egy ezerholdas randiét tüstént a kis jövevény szüleinek ajándékozott •— nyilván azzal az elgondolással, hogy ennek a birtoknak a jövedelme a gyermek jövőjének legalább a finánciális bázisát biztosítsa. Ez egy igazi nagyapára valló gesztus volt, Elnök ur! Minden jóravaló nagyapa szeretne hasonlóképpen cselekedni, ha volna neki miből... Sajnos, vannak nagyapák fölös számmal, akik még egy tisztességes babakelengyével sem tudnak kedveskedni újszülött unokáiknak. . . Arra a kérdésre, hogy milyen világ vár erre az újszülöttre, Elnök ur, a választ ön legalább olyan bölcsen meg tudja fogalmazni, mint bármelyik más értelmes nagyapa: az a világ, amelyben a kis Lyn fel fog nőni, pontosan olyan világ lesz, amilyenné azt mi nagyapák formáljuk MA. Az Ön unokája és az enyéim olyan világot fognak örökölni, amilyent mi nagyapák testálunk rájuk — nemde? Rajtunk nagyapákon múlik, hogy unokáink áldani vagy kárhoztatni fognak bennünket ezért az örökségért. . . A baj ott van, hogy — bár minden nagyapa szeretné biztosítani unokái jólétét úgy a közeli, mint a távolabbi jövőben — igen elenyésző azoknak a nagyapáknak a száma, akiknek döntő szerepük van abban, hogy az unokák jövőjének az építménye milyen alapokon fog nyugodni, ön, Elnök ur, a földkerekség összes nagyapái között a legkülönb helyzetben van, hogy az unokákra váró életkörülmények kialakulását döntően befolyásolja. Mi: a többi nagyapák csak aggódni, tépelődni, vergődni és fohászkodni tudunk, de Ön — mérhetetlen hivatalos hatalmánál és befolyásánál fogva — e„ pillanatban többet tehet az unokák jövője érdekében, mint az összes többi nagyapák együttvéve!. Ha példáuL— mint azt felteszem — Önnek az a vágya, hogy a kis Lyn egy békés világban találja magát, mire felnő, akkor annak a világnak a fundamentumát már most le kell rakni, hiszen Önnél jobban talán senki sem tudja, hogy a ma létező, mélyreható ellentétek 20—25 éven belül való kiküszöbölésére csak akkor van remény, ha az egész emberiséget felölelő békének a megteremtéséhez MÉG MA HOZZÁFOGUNK és a munkát egy pillanatra sem hagyjuk abba. A legcsekélyebb tétovázás és halogatás veszélyezteti a kis Lyn boldog gyermekségét és nyugodt, békés férfikorát. Nincs még egy nagyapa a földön, aki annyit tehetne a kis Lyn-nek és kortársmillióinak a jövője érdekében és nincs még egy nagyapa, akit az unokák annakidején jogosabban kárhoztathatnának, mint Ön Elnök ur, ha elmulasztja — vagy rosszul használja — a világtörténelmi alkalmat, amit a sors az Ön fehér-házi küszöbe elé helyezett... Mert tetszik tudni, Elnök ur, az én unokáim — ha elviselhetetlen sorsot hagyunk rájuk — bizonyára meg fogják érteni, hogy “szegény boldogult nagyapánk, mint egyszerű polgár, a maga szerény körülményei közepette vajmi kevés befolyást gyakorolhatott a történelem alakulására, tehát ne rójuk fel vétkéül, hogy ilyen borzalmas világot hagyott ránk,” de az Ön unokája — aki még hozzá A junius 16-i Le Monde, a vezető francia újság két cikkéből idézünk. Az elsőnek a cime: Les sous —hommes (alsóbbrendű emberek), ebből a következőket idézzük: “A zsidó születésénél fogva lusta, gyáva és aljas,” mondta Julius Streicher, Franconia Gauleitere. “Ez az alig-ember, aki puha a harchoz, nem ismer mást, mint a hazugságot és a hipokrizist.” “Ha csak zsidó volna a világon, megfulladnának a piszokban vagy pedig kíméletlen küzdelmet folytatnának egymás kizsákmányolására és kiirtására”, irta Hitler a “Harcom”-ban. . . De azután jött a varsói felkelés, ahol a zsidó férfiak és nők Molotov cocktail-lal hősiesen szembeszálltak Jürgen Stroop SS-generális páncélos csapataival. Jött a Stern-csoport, az Irgun, a Hagana, és most a háború ... Azt jelenti ez, hogy a pogromisták frázisainak végleg befellegzett? Aki ezt hiszi, rosszul ismeri őket. Lincoln Rockwell, az U.S.-ban, Coliin Jordan Angliában és ezernyi nosztalgiás náci Németországban és Ausztriában, akik 20 év óta nem cseréltek inget, meg fogjak találni a magyarázatot. . .” A másik cikkből ezeket idézzük: Miért keltett (a nyugati országokban — Szerk.) nagyobb izgalmat az izraeli háború, mint a Vietnamban, Dél-Afrikában és másutt elkövetett bűnök? Azért, mert ezeket fehér fajuak követték el, akikkel szemben a tiltakozók nem táplálnak faji előítéletet; olyanok is vannak, akik azért bocsátják meg bűneiket, mert úgy vélik, itt a “sárga veszedelem” elleni megelőző háború folyik, vagy a gyarmati rendszer áll bosszút. A Közép-Keleten is két nemzet összeütközését látják, amelyek közül az egyik iparosodott, a másik gazdaságilag elmaradt. Az, hogy mind a két nemzet fiai sémiták, az nem gátolja a fajvédőket, hogy az egyiket azonosítsák Európa kultúrájával és gazdagságával, a másikat a volt gyarmatoknak Afrikában és Ázsiában nyomorúságával és tudatlanságával. így van előttünk az a különös látvány, hogy a szélső jobboldalnak idáig leghevesebb zsidógyülö- lői ma oly lelkesen állnak ki Izrael mellett. Nem kevébé gyanús az a zajos támogatás, amelyben Izraelnek része van a volt indokinai, koreai veterán szervezetek és az OAS (algériai fasiszták) oldaláról. Számos beszélgetésből tűnik ki, hogy sok franciáaz Ön nevét is viselni fogja — nem mentheti fel a nagyapját a felelősség alól, hogy az nem élt azokkal az alkalmakkal és eszközökkel, amelyek az ő unokája és minden más unoka világát emberibbé békésebbé tehették volna. Az Ön felelőssége feltűnően nyilvánvaló lesz az utódok szemében, mert a történelem fel fogja jegyezni, hogy ezek az alkalmak és eszközök az ön kezeügyében voltak; a magamfajta, szürke, névtelen nagyapákról a legrosz- szabb esetben is csak annyit fognak megemlíteni a következő nemzedék történelmi munkái, hogy ha kissé hangosabban ordítottunk volna az ön fülébe, akkor talán Ön is hallgatott volna ránk. . . Áldani bizonyára engem sem fognak az unokáim haló poraimban, de hogy önt kárhoztatni fogják, mert kiemelkedő szerepet játszott a rájuk váró világ arculatának a kialakításában, azt egész biztosra veheti, Elnök ur, ha MOST — mig nem késő — minden államférfim képességét, politikai éleslátását és leleményességét, valamint közismert akaraterejét latba nem veti egy jobb és különb világ megszületése érdekében! Ne vegye szerénytelenségnek. Elnök ur, ha egyszerű szavazópolgár létemre egy kis tanáccsal merek önnek szolgálni: Próbáljon néha ügy gondolkozni, mint egy nagyapa, aki puszta véletlenségből lett a Fehér Ház gazdája, és ne úgy, mint ennek az országnak az államfője, aki véletlenül nagyapa lett. (Tessék elhinni: elnöknek lenni nagyobb véletlen- ség, mint nagyapává válni. . .) Ha nagyapaként töpreng a világesemények felett, talán ráeszmél arra is, hogy például a vietnami nagyapa éppoly rajongva szereti az unokáját, mint Ön és én a mieinket. Ki tudja: esetleg még az is felötlik az elméjében, hogy az ezrekre menő napalm-égette vietnami apróságok hozzánk hasonló nagyapák dédelgetett unokái voltak... Mi történne, Elnök ur, ha nak egyszerre megnyilvánult zsidó-barátsága voltaképpen fajgyűlölet az arabok ellen, ami talán még vadabb antiszemitizmus, mint ami a zsidók eile» nyilvánult meg. Azok az emberek — akár zsidók, akár nem-----, akik azt hiszik, hogy mindez órájuk nem vonatkozik —, könnyen próbára tehetik a maguk őszinteségét: kérdezzék meg önmaguktól, miért nem érinti őket oly mélyen a vietnami nép elpusztítása, mint Izrael népének veszélye? És az én elmélkedésemnek nem az a lényege, hogy netán nem volna helyes Izraelnek az élethez, való jogát elismerni; hanem az, hogy akik Izraelt féltik, azoknak Ugyanúgy kell aggódniok a vietnami népért és az igazságtalanság és az elnyomás minden áldozatáért az egész világon. Ennyit idéztünk a két cikkből és hozzátesszük a magunk részéről: a németeket joggal vádolták azért, hogy érzéketlenek voltak azzal szemben, ha ők más népeknek szenvedéseket okoztak, másokat pusztítottak, de kegyetlenséggel vádolták azokat, akik őket bántották. De akik ezért elitélik a németeket, annál kevésbé szabad az ő példájukat követni ebben az erkölcsi kettősségben. Mi is féltjük Izraelt, legalább annyira, mint ők — sőt talán még jobban, mert mi a győzelmi láz napjaiban már a jövőre is gondolunk, amit csak az biztosit részükre, ha őszinte szívvel igyekeznek az arabokkal megegyezni (nem tagadjuk persze, hogy az arab politikusoknak volt szerepük a helyzet elmérgesítésében). De a mi aggodalmunk, részvétünk nem osztályozható aszerint, hogy milyen származásúak vagyunk, mely államnak vagyunk polgárai, milyen nyelvet beszélünk, van-e vallásunk és melyik az. A mi szivünk egyformán fáj a zsidó, az amerikai, az arab, a vietnami, dél-amerikai, indonéz, görög, spanyol, afrikai és minden más nemzet fiaiért, akiket külső hatalom támadása vagy belső hatalmasok terrorja nyom el, zsákmányol ki, üldöz, kínoz és pusztít. A nácizmus első számú üldözöttéinek kell ezt legjobban megérteniük; ha nem értik, akkor őket is megfertőzte Auschwitz szelleme, amely el- 'len teljes joggal ők tiltakoznak leghangosabban. És akik ez izgalmas időkben nem akarnak tárgyilagosan gondolkozni, nézzenek szét itt magúig körül: hogyan lengetik ma egyes megátalkodott nácik és zsidógyülölők Izrael zászlaját. Nyilván nem az igazságosság és az emberszeretet szelleme vezeti őket. — R. — egy röpke pillanatra egy ilyen vietnami nagyapa helyébe képzelné magát, aki — hiába magyarázzuk a szerencsétlen flótásnak, hogy “mi az ő szabadságáért és boldogulásáért harcolunk” — csak azt látja, hogy az ő ünokája azért pusztult el vagy nyomorodon meg egész életére, mert egy 10,000 mér- földnyire fekvő hatalmas ország feje, akinek.szegény feje még a nevét sem tudja talán, egy hatalmas ármádiát és soha ezelőtt nem látott öldöklő-, szerszámok tömkelegét zúdította az ő szerencsétlen kis országára — csak a jó Isten tudja: miért??!! Elnök ur, vagyunk jónéhány milliónyian ebben, az országban és sok számilliónyian ezen a földgömbön, akik úgy érezzük, hogy erre az öldöklésre semmi szükség sincsen. Két évtized múlva, amikor a kis Lyn már a saját fejével fog gondolkodni, a történelemkönyvek egész biztosan ki fogják mondani a verdiktet: a vietnami vérontás szükségtelen, indokolatlan és menthetetlen volt. Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen történelemkönyv ne jusson az időközben felnőtt Patrick Lyndon Nugent kezébe. Gondolja, Elnök ur, hogy nagyapjának ebben a borzalmas tragédiában játszott döntő szerepe melldagasztó büszkeséggel fogja eltölteni a fiatal Lyn szivét? Nem volna szebb és jobb, Elnök ur, ha megszívlelné azt a sokatmondó célzást, amit egy másik nagyapa tett a glassboro-i tömeg előtt — röviddel az Önnel folytatott első személyes tárgyalása után: “Sok csodálatos és gyönyörű dolog vár megvalósításra”? (There are many wonderful and beautiful things to be done.) Biztosítom, Elnök ur, hogy ha Lyn ezekről a csodálatos és gyönyörű dolgokról olvas majd a történelemkönyvekben, végtelenül büszke lesz arra, hogy az ő nagyapjának kimagasló szerepe volt azoknak a létrejöttében... Egy aggódva reménykedő nagyapa j [ írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M.
