Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-08-31 / 35. szám
Thursday, August 31, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Rácz László: Szolidaritás Latin-Amerikával A “három földrészt átfogó anti-imperialista szövetség” rendezésében, Szabad-Amerika egyetlen fővárosában: Havannában, a múlt napokban mesz- szehangzó összejövetel zajlott le. Egyetlen napirendi pontja ennek a nagyjelentőségű világpolitikai akciónak a szolidaritás megszervezése volt La- tin-Amerika számára. A kongresszus meghaladta a hozzáfűzött várakozásokat, mert több mint 700 delegátus érkezett mint hivatalos kiküldött Középes Dél-Amerikából, a vendégként szerepelt szocialista országok képviselőin kivül. De ezen felül, különösen latba esett az a napirendenkivüli felszólalás, mely Stokeley Carmichael — az Egyesült Államok sinylődő néger mülióinak képviselője és szószólója részéről hangzott el. Biztosítva az e földrészen élő szenvedő testvéreiket a néger nép szolidaritásáról is. A közös ellenség: az amerikai imperializmus elleni forradalmi mozgalmak elősegítésére. Az imperialista szolgálatban álló összamerikai sajtó már hetek óta pergőtüzet zúdított a szolidaritás-akció ellen. Érthető ennél fogva, hogy a ki- semizett észak-amerikai néger tömegek képviselőjének kubai nyilatkozata óta, most már nyíltan fegyveres beavatkozásra uszít. Azt mondhatnék, hogy nyílt fegyveres beavatko- kozásokban az Egyesült Államok részéről eddig sem volt hiány. Emlékezzünk csak a Guatemala elleni katonai puccsra. Ezt bevallottan a washingtoni diplomácia és a Pentagon együttesen szervezte meg, hogy az alkotmányosan megválasztott Ar- benz-kormányt egy mindenre kész katonai diktatúrával helyettesítse. Alig pár éve annak is, hogy a A HAVANNAI KONFRENCIA Tíz napig tanácskozott a kubai fővárosban a La- timamerikai Szolidaritási Szervezet (OLAS) első értekezlete. Voltaképpen alakuló konferencia volt ez, másfél évvel a havannai trikontinentális tanácskozás után, annak határozatára. A mostani értekezleten elfogadták az OLAS alapokmányát és megalakították a Havannában székelő állandó bizottságot, mely a kétévenkénti konferenciák között irányítja a szervezetet. A Havannában összegyűlt több száz küldött a legkülönbözőbb szervezeteket képviselte; kommunista pártok és egyéb, e pártoktól független csoportok képviselői ültek össze az OLAS megalakítására, s ami a fő: a latin-amerikai forradalmi mozgalom tevékenységének meghatározására. A konferencia összetételéből, s még inkább a kontinens egyes országainak különböző — ugyan sokban általánosítható, de nem mindenben egyező — politikai-társadalmi helyzetéből következett, hogy a havannai tanácskozás tíznapos egyfolytában tartó vita volt. A vita, amely különösen az egyes részkérdésekkel foglalkozó bizottságokban magas hőfokot ért el, többé-kevésbé joggal minősülhetett Fidel Castro beszédében “ideológiai harcnak”; jellemző, hogy némely küldött felszó1 alását még a teljességre törekedő kubai sajtó sem publikálta. A konferencia többsége Latin-Amerika egészének forradalmasítását tekintette napirenden levőnek, a fegyveres harcot mindenütt megérettnek, noha általában egyetértettek a részvevők abban, hogy a gerillaharc nem tekinthető kizárólagos harci formának. A határozatok próbaköve az élet. az egyes országokban folyó osztályküzdelem sokrétű formái. A tények arra mutatnak, hrnn- a latin-amerikai kontinens országaiban az osztálvviszenvek. körülmények és fonnák sokfélesége a’akult ki és minden egyes ország kommunista pártja, forradalmi erői maguk tudják legjobban megválasztani a céljaik elérésére leginkább alkalmas módszereket. . A havannai konferencia eleve az imperialista propaganda össztüzébe került, s Washington ürügyül használja fel Kuba-ellenes mesterkedéseihez, legújabban a latin-amerikai országok közös “megtorló akciójának” szervezéséhez. Nem kétséges, hogy az imperializmus koncentrált támadást indít a Latin-amerikai haladó erők ellen, amelyeknek éppen ezért össze kell fogniuk, meg kell erősitenük egységüket kontinensi méretekben. Dominikai Köztársaságot az Egyesült Államok elnökének parancsára, tízezernyi “marines” rohanta meg. Mert közel állott a “veszély”, hogy az ottani dolgozók demokratikus többséggel megválasztandó elnöke, megcsorbitja majd az United Fruit és több tröszt profitját. Még kézzelfoghatóbb volt egy amerikai imperialista államcsíny a múlt években Brazíliában és Argentínában, ahol pedig csak mérsékelt polgári kormányok tervbevett föld- és adóreformjai fenyegették az amerikai imperialisták korlátlan profitlehetőségét. Mert Közép- és Dél-Amerikában — az Egyesült Államok legközelebbi gyarmatában — minden elképzelhető eszközzel tartani akarják az eddigi kizsákmányolást. Hogy ez milyen mérvű, arra elégséges — az elfogultsággal igazán nem vádolható — Egyesült Nemzetek latin-amerikai közgazdasági bizottságának: a CEPAL-nak hivatalos adatait kma- gadnom. E szerint: az Egyesült Államok tőkebefektetése Latin-Amerikában 1951-től 1965-ig, azaz 14 év során: 4.2 milliárd dollárt tett ki. De ugyanezen idő alatt — azaz 14 éven át: 11.7 milliárd dollárt, majdnem 300% tiszta hasznot zsebeltek be és vittek ki Latin-Amerikából. Ebbe a borzalmas vérveszteségbe nincsenek beleértve azok a “kamat” formájában kisarcolt milliók, miket latinamerikai országok kellett, hogy fizessenek a képmutatóan “Szövetség a Haladásért”-nak elkeresztelt “segítő akciók” állami kölcsönei után. Ezek is természetesen az Egyesült Államok nagybankjait, részvényeseit hizlalják. Csoda-e, hogy Latin-Amerika 220 millió lakosa közül — ugyancsak elfogulatlan hivatalos statisztikai adatok szerint — majd a fele: 100 millió nem jut elegendő táplálékhoz?' Hogy az imperialisták vértforraló kizsákmányolását az “otthoni” maroknyi uralkodó osztály még további rablásokkal tetézi. Mert ezek tartják Peruban az egész földbirtok 81.3%-át, a “keresztény demokrata” CHILÉBEN majdnem 60%-át, Braziliában 45%-át, mint nagybirtokokat a kezükben. Csoda-e, hogy — megint- csak a hivatalos CEPAL adatait idézve — 60—70 millió földnélkül paraszt évi jövedelme nem haladja meg a 60 dollárt, azaz havonta öt dollárt. — (Idézve: “Politica” Nr. 172, 25-ik oldal.) Egy másik hivatalos statisztika a kulturális elmaradottságot illetőleg: Latin-Amerika országaiban 11 millió iskolaköteles gyermek el sem juthat az iskolákba, mert több mint félmillió tanterem hiányzik. így aztán az is érthető, hogy egyes országokban az irni-olvasni-nemtudók száma eléri a 70— 80%-ot. De minek tovább halmozni a hivatalos adatokat Latin-Amerika nyomorát, másrészt az amerikai imperializmus felháborító gyarmati elnyomását illetőleg! Elég ha itt leszegezem, hogy a dolgozó munkás- és parasztrétegeken kivül jelentős kispolgári-, értelmiségi- és diák-tömegek is hasonlóképpen áldozatai a féktelen elnyomatásnak. Erről a tényről mégcsak a polgári napi sajtó is — legtöbbször megcsonkítva és elferdítve bár — részletesen beszámol. A napi küzdelmek során meggyilkoltakról. A politikai foglyokkal telt börtönökről. A sztrájkoló munkások és földfoglaló nincstelen parasztság üldözéséről, katonaság-rendőrség és sokszor az Egyesült Államok rendőrkémei részéről Az egyetemek autonómiájának egymásutáni megszüntetéséről. Minden bizonyítéka megvan az Lmert lenini megállapításnak — Latin-Amerikára vonatkoztatva L —. hogy “az elnvomott és kizsákmányolt rétegek már nem hajlandók tovább is igy élni és változást követelnek. . ” De ezzel — mint az orosz forradalom szellemi vezetője logikusan megállanitotta, még nincs elérve a cél. Társadalmi forradalom eléréséhez az is szükséges, "hoqy a felső rétegek már re tudjanak úgy élni és uralkodni, mint az előtt.” De ez utóbbi előfeltételnek éppen az ellenkezője áll. Az amerikai imperialisták még erősebben ragaszkodnak gyarmati profitjukhoz Latin-Ameriká- ban, mint annakelőtte. Bizonyítéka ennek, hogy már csak a szolidaritás akció hírére, mozgósították két legvéresebb “gorillájukat”: Stroessner generálist Paraguay-ból és Onganiá-t Argentínából, hogy megvalósítsák mielőbb az “amerika-közi fegyveres szervezetet”, mely kifejezetten újabb intervenciót tervez Kuba ellen. Ugyanebből a célból már e hóra összehívták az OAS-t — Washington gyarmati képviseletét —, ahol Venezuela kormánya követeli majd büntető akció szervezését Kuba ellen. A Pentagon irányítja mindezeket a terveket azokban a latin-amerikai országokban is, ahol, mint Venezuelában, Colombiában, Bolíviában és Guatemalában már működő fegyveres forradalmi gerilla- csapatokat szeretnének megsemmisíteni. Az imperialista taktika jól bevált módszerével ugyanekkor mesterséges érdekellentéteket igyekezne felsorakoztatni a havannai szolidaritás akció részvevői között. El akarja hitetni, hogy a szolidaritási akcióban a kubai és a legtöbb részvevő gerilla- csoportok taktikája összeférhetetlen a Szovjetunió és a többi szocialista országok békés egymás mellett élést célzó politikájával. Mert mig az előbbiek “újabb Vietnamokat” akarnak teremteni, addig a többi szocialista ország diplomáciája csak “nyugodt parlamentáris” eszközökkel szeretne “békét és nyugalmat” biztosítani világszerte — a piszkos vietnami tömeggyilkosság hallgatólagos betudásával is. Kenyéradóik buzgó kiszolgálásában, zavaros összehasonlítások során arra is vetemednek, hogy ezt a mesterségesen kialakított ellentmondást a havannai értekezlet alkalmából, összehasonlítsák a személyi kultuszban túltengő Mao Tse-tung rendszer és a Szovjetunió kormányának politikája közt. A mondvacsinált imperialista sajtókampány azonban rögtönösen felborul a tények világánál. Hiszen van-e tündöklőbb bizonyíték a forradalmi proletárszolidaritást illetőleg, mint az a hatalmas anyagi és morális segítség, amit a Szovjetunió és az összes többi szocialista országok dolgozói — köztük szülőföldünké is — évek óta nyújt a hősiesen küzdő vietnami harcosoknak, de magának a győztes kubai forradalomnak is? Ha voltak is a havannai értekezlet során taktikai eltérések a fegyveres gerillák és az egyes országok forradalmi pártjainak vezetői között, abban a legfőbb forradalmi taktikában megegyeztek, hogy “forradalmi akciókban csak centralizált vezetés s feltétlen fegyelem lehetséges” A kritikák csak azt bizonyítják, hogy a latin-amerikai forradalmi mozgalmak ma már nemcsak tárgyi lehetőségekkel rendelkeznek. De lassanként kialakultak maguk a vezető forradalmi káderek is. Ezek testvéri együttműködésben a szocialista országok kormányköreivel, jogosan tehetik szóvá az elkövetett tévedéseket egyik, vagy másik részről. Bizonyítéka ez megint- csak annak az ismert megállapításnak, hogy proletár forradalmak állandóan korrigálják, csiszolják magukat. A havannai szolidaritás akció Latin-Amerika részére mindenképpen jelentős lépés volt előre. Letagadhatatlan példáit mutatta ugyan a forradalmi türelmetlenségnek — főként a jelenlevő gerilla-csoportok részéről — de egyben annak a felismerését is, hogy a leghatalmasabb imperialista ellenféllel szemben, ennek az egész földrész dolgozóinak és értelmiségeinek kölcsönös segítsége az előfeltétel. Ma már még több bizalommal és hittel Ívhatnám meg, mint több, mint két évvel ezelőtt: (Latin-Amerika válságban, 1965, VI. 3.) “Latin- Amerika országainak válságát — egyelőre — nem a “kommunizmus kisértete” okozza. A nyílt, vagy íöldalá szorított népi-nemzeti mozgalmaknak mélyén az észak-amerikai gyarmati kizsákmányolás aló i felszabadulás mind erősebb követelése morajlik.” Mert a felszabadulást a mind hathatósabb forradalmi szolidaritás fogja sikerre vinni. SSSSSSiSSSSSSSSSSSSSSSS-íSSSSSSSSSSSsSSSSSSáSSSSs-iiSSSSSSSssSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^ \ MINDEN UT AZ AMERIKAI MA3YAR SZÓ SZÜRETI MULATSÁGÁRA VEZET! | | SZEPTEMBER 24-ÉN, VASÁRNAP egész nap a Castle Harbour Casinoban, 1118 Havemayer Ave., jj J Bronx, N. Y.-ban. • Szép árnyas kert, esős idő e étén kellemes zárt helyiség • Finom ételek, ita- z ( lók, sütemények • "Forog a Kerék" • Bazársátor • Door Prize • Szép nyereménytárgyak • Belé- * i pődij .előreváltva 75 cent, az ajtónál 90 cent • G/ermekeknek díjtalan. »MAGYAR ZENE*
