Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-12 / 2. szám
ihursday, January 12, 196/ AMERIKAI MAGYAR 5ZO — HUNGARIAN WORD 5 A NX HUES BESZÁMOL ÉSZAK-VIETNAMI VÁROSOK BOMBÁZÁSÁRÓL Közvetlen riport az amerikai bombázók pusztításáról aHOGyan én €átom... l rjct :EHN A rokonszenves adóhivatal A Magyar Szó december 15-i számában a SZÉLJEGYZETEK rovatban említés történt a Los Angelesi Munkás Otthon egyik régi tagjáról, lapunk jbüséges olvasójáról, akinek házadóját az idén évi 104 dollárról 198 dollárra emelték. Az adókivető bizottságtól szeretett volna választ kapni arra, hogy mit képzelnek, egy idős özvegyasszony honnan fogja előteremteni az eddigi adónak csaknem kétszeresét? Itt van előttem a levél, amelyben G. C. Franz a Public Service Division nevében, mint annak főnökhelyettese, megadja a választ a fenti kérdésre. A levél, amelyet olvasónk hozzám juttatott, azt mondja, hogy jelenleg nincsen olyan rendelkezés, amelynek alapján idős egyének adóleszállitást kaphatnak és folytatja a következő mondatokkal: “Tisztában vagyunk azzal, hogy időseknek, akik megszabott jövedelmen élnek, sok a problémájuk. Ámbár mi rokonszenvvel viseltetünk az ön helyzetével szemben, az adókivetőt törvény tiltja attól, hogy az értékelést az egyének körülményeihez szabja. “Osztjuk aggodalmát az ingatlanadóknak állandó emelkedése miatt. Nyilvánvaló, hogy ha az emelkedés folytatódik, rövidesen az a helyzet áll be, hogy az átlagos egyénnek nem lesz módjában a saját házában lakni.” Ebből a négy mondatból láthatjuk, hogy a levélíró “rokonszenvvel viseltetik”, aggodalmat is oszt és tudajdonképpen megegyezik mindenben olvasónkkal, akinek égető problémája, hogy honnan keritse elő, illetve hol spórolja el azt a 94 dollárt, amivel nagyon szerény kis házának az adóját egy év alatt felemelték. Mr. Franz “nyilvánvalónak” tartja, hogy a házadóknak szünet nélküli emelése következtében az “átlagos” egyén hovatovább kénytelen lesz feladni a házát és ebből valóban csekély vigaszt menthetnek olyan egyének, mint a szóban levő olvasónk is, aki jövedelem szempontjából jóval az átlagos jövedelműek ALATT foglal helyet. Mondhatnám azt is, hogy ez a “rokonszenvesnek” hangzó, de tulajdonképpen vésztjósló kijelentés magyarra fordítva azt jelenti: Te szerencsétlen háztulajdonos, ha csak átlagos egyén vagy, pláne ha még annak sem számítasz, akkor add el a házadat és fizess házbért olyan átlagon felüli tulajdonosnak, aki abban a kellemes helyzetben van, hogy az adóját minden emelés ellenére is ki tudja fizetni. Mint rosszmájú és epés ember, aki az adókivető fórumokkal soha nem rokonszenvezett, nem mulaszthatom el, hogy papírra vessem bizonyos megfigyelésemet Franz urnák azzal a mondatával kapcsolatban, hogy “az adókivetőt törvény tiltja attól, hogy az értékelést az egyének körülményeihez szabja.” A megfigyelésem az, hogy a levélpapíron és a borítékon “Philip E. Watson, adókivető” név szerepel. Eszmetársulás révén eszembe jutott, hogy a Los Angeles megyei Nagyesküdtszék éppen mostanában vád alá helyezett egy ugyanilyen nevű adókivetőt, akit súlyosan terhelő bizonyítékok alapján — többek között — azzal gyanúsítanak, hogy az egész országra kiterjedő Newberry-üzletek helyi képviselőjétől 15 ezer dollárt kapott, aminek ellenében a Newberry-ingatlanok értékelését a tiltó törvény megsértésével igenis “az egyén körülményeihez szabta.” Én nem tudom és nincs is alkalmam kikutatni, hogy a levélpapíron szereplő Philip E. Watson adókivető azonos-e azzal a Philip E. Watson adókivetővel, akit a Nagy Esküdtszék a 15 ezer dollárral kapcsolatban vád alá helyezett. Továbbá hangsúlyozni kívánom, hogy még abban az esetben sem tartom bűnösnek az adókivetőt, ha azonos Watson- nal állunk szemben, mert vád alá helyezés még nem jelent bűnösséget, csupán bizonyítékokra alapozott erős gyanút. Epés megfigyelésemmel csak arra akarok rámuA New York Times egyik belső munkatársa és vezetőségi tagja, Harrison E. Salisbury, karácsony előtti pénteken Hanoiba érkezett és ottani megfigyeléseiről közvetlen jelentéseket küldött, melyek december 27-én jelentek meg a Times-ban. Két pontot hangsúlyoz ki jelentéseiben: a kiterjedt amerikai bombázásokat és ezek katonai eredménytelenségét. Az amerikai légitámadásokat főleg a polgári lakosság sínyli meg. Salisbury jelentéséből néhány szemelvényt közlünk. HANOI, december 25. — A légelháritó ágyuk dörgése hallatszott és jelentették, hogy lelőttek egy amerikai repülőt. Ugyanez a riadó verte fel a Hanoitól délkeletre 50 mérföldre elterülő Nam- dinh-t, ahol e sorok Írója egy korábbi bombázás eredményét tekintette meg. A város polgármestere, Tran Thi Doan, kistermetű, 40 év körüli nő, a városháza melletti óvóhelyre vezette a hivatalnokokat és ott mondta el, hogy péntekig 51 légitámadás érte a várost és tudomása szerint a nyugati országokban ezekről nem tettek említést. Karácsony napján ez már a harmadik riadó volt, mert a felderítő légi járatokat az amerikaiak a karácsonyi fegyverszünet alatt sem szüntették be. Doan polgármesternő kifejtette, hogy városa lényegében gyapot- és selyemszövő központ, katonai jelentősége nincs, az amerikai repülőgépek mégis 1965 junius 28 óta rendszeresen megtámadták. A város 90 ezer lakosából már csak 20 ezer maradt meg ,mert a várost kiürítették. A lakóházak 13%-a — 12,464 ember lakása — teljesen elpusztult, 84-en vesztették életüket és a sebesültek száma 405. Még az amerikai jelentések sem állították, hogy Namdinh-nek katonai jelentősége van. A szemtanú láthatja, hogy egyik háztömböt a másik után, — különösen egy textilgyár környékén — pozdor- jává zúztak a hetedik flotta repülőinek ismételt támadásai. A város a parttól húsz mérföldre van, lehet, hogy ezért tekintik különleges célpontnak. A textilgyár legfeljebb uniformisokat gyárthat a hadseregnek, de mégis már 19-szer érte bombatámadás. Azért még működik, habár nagy nehézségekkel. Van még rizsfeldolgozó üzeme, selyemgyára, gyümölcs konzervgyára és cérnagyár szövetkezete, melyek mind megsérültek a légitámadásokban. Az elhagyatott utcákban a romházak üresen tá- tonganak. Az egyik ilyen elhagyatott utca a Hang Thao, azaz Selyem utca, amely a selyemszövő ipar központja volt. Majdnem minden házat telitalálat ért április 14-én, éppen, amikor müszakváltás volt. A támadásban 49-en meghaltak, 135-en megsebesültek és 240 ház rombadőlt. Namdinh-ben a Dao (Fekete) folyó gátja volt a másik célpont. Hatszor érte telitalálat, többször mellétalált a bomba. A gát lerombolása súlyosan érintené a környék rizstermelését, ezért mellékgátakkal erősítették meg. A készen álló munkaerő gyorsan megjavítja a gát esetleges beszakadását és igy minimálisra csökken a légitámadásból eredő komolyabb veszély. A lakosságot akarják megfélemlíteni? Miért koncentrálnak, bejelentetlenül, az amerikai repülőgépek erre a városra? “Az amerikaiak azt hiszik, hogy megfélemlítenek bennünket” — mondta a városi tanács egyik tagja. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a be nem jelentett támadások Namdinh-ben figyelmeztetésül szolgálnak Hanoinak, hogy mire képes az Egyesült Állatatni, hogy hol van a kutya elásva. Tudom, hogy a törvényt magyarázni lehet és néha magyarázni szükséges és a mai társadalomban az említett tiltó törvényt a következőképpen magyarázzák: Ha egy kisjövedelmű idős özvegyasszonynak olyan háza van, amely még 15 ezer dollárt sem ér. akkor a törvény tiltja az adónak “egyéni körülményekhez való szabását.” Ha valakinek viszont száz és száz üzlete van és azokból olyan jövedelmet húz, hogy az ország egyetlen állama egyetlen megyéjében az mok légiereje. Bármi legyen is a magyarázat, any- nyi biztos, hogy a U.S. repülők óriási mennyiségű robbanóanyagot ejtenek le kizárólag polgári célpontokra és mégha mást is akartak elérni Namdinh-ben — mindennek a polgári lakosság issza meg a levét. A megyében tett rövid körút révén kiviláglik, hogy Namdinh egyáltalán nem kivétel. Például a Hanoitól délre, 35 mérföldre fekvő, 10 ezer lakosú Phuly városban október elején három légitámadásban minden lakóház vagy más épület rombadőlt. Csak négy emberáldozatat követelt, mert előzőleg már sokan elhagyták a várost és nagyszerű óvóhelyek álltak a lakosság rendelkezésére. Név- leg a vasútvonalat támadták, de a bombázásban megint egy újabb lakóvidék pusztult el. Csupán illúzió Hanoi, december 26. — Repülőgépről, vagy légi fényképfelvételekről Ítélve az 1. számú országút — a franciák által épített régi ut, mely Hanoit Saigonnal köti össze — a bombázók ideális célpontjának tűnik. A vasút az országuttal párhuzamos, a Vörös folyó deltájának teljesen lapos vidékén. Az országút mentén egyenlő távolságban gyönyörű, árnyas fák diszelegnek. mindezt teljesen lehetetlen volna kamoflázzsal elrejteni. A látszat azonban csal, mert aki a földön jár, láthatja, hogy az “ideális célpont” csak félrevezető illúzió. A vasutat és az országutat már számtalanszor bombázták, de a vasúti forgalom pár óránál tovább sohasem akadt meg és az országút úgyszólván zavartalanul nyitva marad, akármennyi bombatámadás éri. A vasút titka, hogy könnyű felszerelést használnak, amit bombázás után nagyon könnyen helyreállítanak. A munkacsapatok és a nyersanyag készenlétben áll. Ugyanez áll az országutakra, amelynek teljes hosszában el van raktározva a javításhoz szükséges nyersanyag és a munkaerő is készen áll. Az amerikai bombázók nyoma mindenütt látható, de különösen az ut menti falvakban, melyek nagyon nagy kárt szenvedtek, a bombázások ezekben teljesen megsemmisítettek egyes falvakat, de az utat és a vasutat csak nagyon kis mértékben rongálta meg. A forgalom megkerüli a lebombázott részeket, zavartalanul megy a szállítás. A támadást főleg a nép szenvedi meg, a lakosság, mely szerencsétlenségére az úthoz, vagy a vasúthoz közel lakik és amelynek házaira a bombák százai hullnak. A bombázás a polgári lakosságot éri Vandienben, ahol a U.S. légierők célpontja egy teherautó parkolóhely volt, a bombák a majdnem egy mérföld távolságra fekvő Vietnam—Lengyel Barátság nevű középiskolát találták el és rombolták le teljes egészében. Az északvietnamiaknak az a meggyőződésük, hogy az Egyesült Államok szánt- szándékkal bombázza a polgári lakosságot, annak ellenére, hogy névleg csak katonai célpontokat ostromol. Hanoiban az utcákon sűrűn egymás után földbe süllyesztett egyszemélyes, betonból készült hengeres óvóhelyek vannak, fedelük félig nyitva, hogy könnyen be lehessen ugrani. Sokan igénybe is vették ezeket az utóbbi napokban. Hotelomtól 200 yard távolságra is látható bombasérülés. Karácsony előestéjén Hanoi különböző vidékein a lakosok rombadőlt házaikban keresgéltek mentenivalókat. (Folytatás a 9-ik oldalon) adókivetőnek a kezébe 15 ezer dollárt' csúsztathat, akkor törvény ide, törvény oda, egyszerre érdemessé válik megkockáztatni az adónak “egyéni körülményekhez való szabását.” A kisjövedelmű idős özvegyasszony .sorsa és a sok idős kisjövedelmű ember sorsa Kaliforniában és szerte ebben a nagy, gazdag országban, december 15 óta nem változott. Még ma is az ő gondja és a többiek gondja, hogy honnan teremtsék elő, hol spórolják el az eddigi adónak a kétszeresét. . .
