Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1967-03-23 / 12. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 23, 1967 SPORT Szeged-MTK 1:1 (0:0) Az utolsó öt perc izgalmas csatájáért a Hungá­ria úti pálya nyolcezres nézőserege “megbocsá­totta” a két együttes csatárainak a 85 percig tar­tó gyengélkedését. Az MTK—Szeged mérkőzés ugyanis sokkal szín­vonalasabbnak ígérkezett, mint ahogy később folytatódott. Már az első percekben szép szegedi alakítások után hajszál hiján hálóba került a lab­da, s válaszul a “felfutó” hátvéd, Obox’zil két .bombája okozott meleg pillanatokat a vidéki csa­pat védőinek. Aztán elkezdődött a csatárok tehe­tetlenségi sorozata. Takács, Nagy Gy., illetve Pusztai és Hajós dr. hibázott gólt Ígérő helyzet­ben, s ettől kezdve mindkét oldalon a védelmek domináltak. A félóra leforgása alatt az MTK hét szögletet ért el, mig a szegediek erejéből négy sarokrúgásra tellett.-.Szünet után negyedórás MTK-attak követke­zett — sorozatos szögletekkel. A szegediek a dön­tetlen tartására hét emberrel védekeztek, s ez­zel átengedték a támadás lehetőségét a főváro­siaknak. A 65. percben Nógrádi, két perccel ké­sőbb Nagy I. lövése kerülte el a kaput. Az utolsó busz percben még inkább erősödött a nyomás a vidéki együttes kapujára, de egyrészt az MTK- csatárok ügyetlensége, másrészt a Tisza-partiak önfeláldozó játéka miatt váratott magára a gól. De nem úgy, ahogy azt sokan gondolták. A 85. percben Hajós dr. kaparintott meg egy labdát, elfutott a jobbszélen és a befutó Vass nyolc mé­terről a léc alá fejelte a labdát (1:0). Nem soká­ig tartott azonban a szegediek öröme, mert a 87. percben Lakinger átadásából Takács a késlekedő Tóth fölött a hálóba emelte a labdát (1:1). Még egy utolsó esemény: Varga lövését Tóth nagy bravúrral védte, s a labda a kapufáról pattant vissza. A látottak alapján a pontosztozkodás valós. Az MTK-nak ugyan több gólt Ígérő helyzete volt, de csatárai képtelenek voltak áttörni ellenfelük vé­delmi falát. A szegedi csapat higgadt, fegyelme­zett csapatjátékkal — elsősorban a védekezéssel —■ értékes ponthoz jutott. Oborzil, Nagy I., Lutz, illetve Tóth, Kővári, Dobó és Kozma volt a két csapat legjobbja. LEGÚJABB SPOR TE RE DM ÉN Y EK Vasas—Eger 1:0 Szeged—Bpesti Honvéd 1:1 Diósgyőr—Komló 3:2 Győr—Csepel 3:1 Szombathely—MTK 1:0 Dunaújváros—Pécs 1:0 Újpest—Tatabánya 4:0 Ferencváros—Salgótarján 4:0 Az európai kupáért folyó jégkorong-mérkőzésben: Magyarország—Jugoszlávia 6:6 Szovjetunió—U.S. 7:2 A kézilabda európai kupa mérkőzésekben: Szovjetunió—Budapesti Honvéd 21:19 £••••••••••••••••••••••••••••••••••••••» 2 MEGHÍVÓ “ $ : A POLGÁRI JOGOK : GYŐZELMI ÜNNEPÉLYÉRE • Vasárnap, 1967 április 9-én 2 a LOS ANGELESI MUNKÁS OTTHONBAN, • 1251 S. St. Andrews Place • 2 ízletes ebéd felszolgálva 12.30-tól. — Angol és 2 magyar műsor 2.30-kor. — Műsorvezető: Gold­• stein Hajnal. — Ének- és gitár-számok. — Al­• kalmi beszéd. — Magyar szatirikus egyfelvonásos. • SZEREPLŐK: Berkowitz Gizi, Havassy Sándor, 2 Hauer Miksa, Cincár Gyula. Rendező Havassy Sándor. Súgó Yanovsky Paula • Mindenkit szeretettel vár a Polgári Jogokat Védő • Bizottság magyar csoportja • 2 Adomány: $1.75 Az öregkori idegbetegség ? az idegorvosok napi kenyerévé váltak. Tegnap még ritkán regisztrált betegségek, ma már rendelőket és kórházakat töltenek meg. Lényegében arról van szó, hogy az ember újabban már elég sokáig tartózkodik ezen a világon, hogy megérhesse öregkori pszichó­zisait. 1900 körül az újszülött alig 40 éves életkorra számíthatott, 1934-ben már 56 évre, s jelenleg megközelítően 70 évre. Nem csoda tehát, hogy például a dán idegklinikákon a beszállított 60 év nél idősebb betegek arány száma öt év alatt 28 százalékról 50 százalékra emelkedett. Nem csoda az sem, hogy egy angol vizsgálatnál kitűnt: száz 65 évesnél idősebb személy közül 12 lelki defek­tusokban szenved. Enyhébb érzelmi zavarokat beleszámítva ez az arány 40-re emelkedik Az orvostudomány évről évre újabb kezelési módokat és gyógyszereket talál ki az öregkori pszichózisok leküzdésére. Dr. Hermann Lenz, a bécsi egyetem docense és az egyik linzi kórház idegosztályának főorvosa kiderítette, hogy a múlt század közepe óta alapo­san megváltozott az öregkori pszichózisok képe. Lenznek 1836-ig visszámenőleg rendelkezésére álltak kutatásaihoz az egyik felsőausztriai kórház viszonylag gondos feljegyzései. Másoknál kedve­zőbb helyzetben volt tehát, hogy mai diagnózist készítsen az akkoriban vázolt tünetek alapján. Csökkennek a vallási rögeszmék A vallásos rögeszmék a megvizsgált 130 év alatt mintegy hetvenöt százalékkal csökkentek. Pontosan ilyen mértékben csökkent a vallás sze­repe is az egészséges ember életében: isten és ör­dög elvesztette uralkodó szerepét az idegbetegek­nél. A mai beteg ritkán érzi magát emberi testet öltött Krisztusnak vagy ördögnek. Nem hiszi töb­bé, hogy megszállták a démonok és bukott angya­lok. kínozzák. Az ördög helyett most a technika gyötri, méghozzá alaposan. “Elektromok” támad­ják és impotenssé teszik; a “radarszem” akadá­lyozza az alvásban. Az atom, különböző gázok és más fizikai jelenségek foglalják el a pokol és a kén helyét. Még olyan betegek is, akiknek fogal­muk sincs arról, hogy mitől szól a rádió, arról panaszkodnak, hogy különböző testrészeiket kínzó áramütések érik. A legkülönbözőbb agressziók (kivéve a gyilkos­ságot és agyonverést) száma ugyancsak csökkent. A gyújtogatás szembetűnően elvesztette vonzóere­jét. örjöngési roham, tombolás, verekedés ritkáb­ban fordul elő. A modern világ ugyanis nagyobb orvosi megértést tanúsít az idegbetegek iránt, mint a 100 év előtti közösség, amely brutális erő­szakkal kezelte az “őrültet” és ezzel kiváltotta agresszivitását. A gyilkosság és agyonverés tartja régi helyét a betegek kórképében. Sem számszerűleg, sem pe­dig formájában nem változott. Paradox módon senki sem fenyeget “korszerű” gyilkossággal és senki sem tart attól, hogy beledobják egy atom­reaktorba. Továbbra is a gyilkolás ősi eszközeit alkalmazzák, a baltát, a patkánymérget, az éles konyhakést. A nagyzási hóbort nem divatos Meg kell említenünk azt is, hogy a nagyzási hóbort is “kimegy a divatból”. Hol vannak már azok az idők, amikor az ideggyógyintézetekben Napóleonok, Cézárok, Newtonok és Barbarossa császárok a rangsorolásukon vitatkoztak! Igaz, hogy az elmúlt évtizedekben sok volt a Hitler, a vaskeresztes az ideggyógyintézetekben, de ma már a klinikákon is leszállnak a piedesztálról a legkülönbözőbb “hősök”. Ritkulnak az optikai hallucinációk, gyakoribbá váltak az akusztikaiak. Ez könnyen megmagya­rázható. A többnyire földöntúli jellegű primití­vebb optikai hallucinációk automatikusan helyet adnak a bonyolultabb akusztikaiaknak. Nem ma­radt eredménytelen, hogy korunk embere a pro­paganda állandó tűzvonalában él. A jelszavak még a betegségébe is elkísérik. A félelem. A pszichotikus félelemérzetek min­den eddiginél gyakoribbak. Mig a betegek régen “fundamentális féleleméi/.etektől” szenvedtek, manapság egocentrikus “egzisztenciális félelmek­kel” hadakoznak. A világ fennmaradásáért érzett aggodalmat felváltotta az egyénnek önmagáért érzett aggodalma. A beteg a saját egészségét érzi veszélyeztetve (“megbénult a gyomrom”), teljesítőképességébe vetett bizalma rendült meg (“nem tudok többé menni”), esetleg szociális kö­rülményei, szexuális képességei, vagy egyszerűen pénzügyei aggasztják. Az egocentrikus egzisztenciális félelemmel kéz a kézben haladnak a csökkenő teljesítmények mi­att a beteg önmagának tett szemrehányásai. Az öregedő beteg úgy érzi, hogy értelmetlenné vált élete. “Életüket neurotikusán eltorzítva”, állandó sikertelenségeken keresztül a magányba süllyed­nek, mig azután egyetlen szükségmegoldásként az öngyilkosság int feléjük. Nem véletlen, hogy a pszichiátriai kezelésre utaltak 50 százaléka öregkori depresszióban szenved! Gtiamban a háború felfokozásáról tárgyaltak (Folytatás az első oldalról) kezzen megtalálni “a közös megegyezés pontjait külpolitikai célkitűzésekben, a jelenlegi állapotok­nak megfelelően.” A Times riportere nem tartja eredményesnek Észak-Vietnam bombázásét A New York Times riportere, Neil Sheehan, a lap hétfői számában részletesen kifejtette, hogy az észak-vietnami nehézipari telepek bombázása, sőt elpusztítása, legfeljebb csak pszichológiailag rázná meg az országot, de gazdaságilag nem tenné tönk­re. A cikk kifejti, hogy habár a múlt évtizedben Észak-Vietnam a legnagyobb erőfeszítéssel igyeke­zett kifejleszteni nehéziparát, lényegileg még most is agrár ország. A cikk Írója többek között ezt írja: “Akik az ottani helyzetet analizálják, azt mondják, hogy az ország annyira a földművelésre támaszko­dik, olyan bőkezű segítséget kap Kínától és a Szov­jetuniótól, hogy iparának megbénítása, minden va­lószínűség szerint nem mérne rá döntő csapást.” mnummiwmMwmwtfwiwwwwwwwwwwt Az angol Munkáspárt 54 parlamenti képviselője a New Statesmanben közzétett levélben felhívja a párt tagjait és támogatóit, vegyenek részt a nagy húsvéti béketüntetéseken. Rendelje meg az Amerikai Magyar Szót MAGYARORSZÁGI ROKONAI RÉSZÉRE Az óhazai magyarok nagy érdeklődéssel ol­vassák lapunkat. Óhazai előfizetőink szeretik a Magyar Szót és ottani olvasóink száma egy­re növekszik, e A legszebb, legjobb és a leg­tartósabb ajándék óhazai rokonai, barátai ré­szére: ELŐFIZETÉS A MAGYAR SZÓRA. Rendelje meg még ma! — Használja az alanti szelvényt — AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Kérem küldjék a lapot a következő címre: Név: ................................................................. Cim: .................................................................. Város: ................................................................ Megye: .............................................................. (Egy évi előfizetés Magyarországra $12.00, fél­évi $6.50, negyedévi $3.50) Öregkori elmebajok

Next

/
Thumbnails
Contents