Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-29 / 52. szám
6 AMF.RIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 29, 1966 Fodor Erna: SALGÓTARJÁN, A TÍZ EMELETES HÁZAK VÁROSA Nógrád megye látogatására indultunk. A késő ősz egyik legszebb napját tartogatta számunkra. Korán reggel indultunk Budapestről, hogy több időnk legyen az emberekkel való beszélgetésre, mert úgy gondoltuk, hogy ilyenképpen tudunk hü riportot adni a vidéki életről, ha az ottlakó emberekkel beszélhetünk. A legutóbbi riportsorozat a Nyírségről is igy készült; hisszük, hogy ez a legjobb módja annak, hogy hü képet tárjunk az amerikai magyarság elé szülőhazája egyes részeinek mai helyzetéről. Most Nógrád megyét vettük sorra. Gödöllőt, a volt királyi, majd Horthy nyaralót már rég elhagytuk és Hatvanhoz közeledtünk. A jó műúton gyorsan haladtunk.' A várost megkerülve, hamarosan a nagy cukor- és konzervgyár közelében értünk. A magas kémények csak úgy okádták a füstöt. Sietős munka folyhatott ott, mert a teherautók csoportja és a vasúti teherkocsik hosz- szu sora várakozott, hogy terhüket lerakják és újabb rakományért induljanak. Néhány perc múlva Selyp körül jártunk. A kémények itt is befeketítették az eget. A cukorrépából emelt hegyek nem akartak fogyni, hiába hordta a sok kis kocsi a répát a mosóba és az apritóba. Bizony ez most igy megy jó ideig, mert olyan cukorrépa-termés, mint az idén, régen volt. A termelők ugyan erre azt mondták, hogy a paradicsom sem maradt el és azt még gyorsabban kell feldolgozni, hogy az erjedését elkerüljék. Lesz is süritett paradicsom a polcokon garmadával. A Karancs és Salgó hegyek lábánál Az országúitól nem messze jobbra folyik a Zagyva. Most nagyon békés, csak a tavasszal eredt meg úgy, mintha el akarná nyelni az egész alföldet. Bizony sok pénzbe és fáradságba került, hogy megzabolázzák és visszatartsák medrében. Lassanként elhagytuk a községeket, jobbra Apc, balra Jobbágyi, a nagyobb községek közül Pászló, aztán Hát- raverebély és egyszer csak feltűnik a nógrádi szénmedence és iparvédik központja, a megye székhelye, Salgótarján. Budapesttől 126 kilométerre va- _gyunk. A város a Karancs és a Salgó hegyek lábánál elnyúló völgyben terül el. A főtéren szökőkút, az uj házak sokasága, kilenc-tiz emeletesek tárulnak az ember szeme elé. Messziről nagy kéményeket látunk és bizony itt is omlik a füst, erősen szennyezve a levegőt, de amerre a szem ellát építkezés és serény városépítő munka folyik. Látogatás a Nógrád-i lapnál A Nógrád cimü lap szerkesztőségéhez irányítottuk utunkat. Bár a lap a megye hivatalos napilapja, a járókelők nem igen tudtak bennünket útba igazítani. Oly gyorsan változik a város képe, hogy az ott lakók sem ismerik az uj utcákat és a lap a város közepén van ugyan, de teljesen uj környéken, uj épületben van. Végre odataláltunk. Sok mindent szerettünk volna tudni az épülő városról és azt hittük, hogy a helyi lapnál ebben segítségünkre lehetnek. Gáldonyi Béla kollégánk a legnagyobb készséggel fogadott bennünket, de kitűnt, hogy ő maga is néhány hónappal ezelőtt jött Pécsről Nógrádba és igy Baranyáról többet tudott, mint Salgótarjánról, no meg hát dolgoznia is kellett, hiszen a lapnál itt is záróra van és éppen ő volt a soros a lap elkészítésével. Azért úgy segített, hogy felhívta Berkes Józsefet, a városi tanács végrehajtó bizottság titkárát, aki izzig-vérig nógrádi és a kisujjában van a megye története, továbbá dr. Beniczky Jánost, a helyi munkásmozgalmi muzeum igazgatóját, hogy segítsenek bennünket munkánkban; ezt ők készséggel meg is ígérték. A "Kenyereden Tarján" Berkes József tanácstitkár már várt bennünket és látható büszkeséggel beszélt városának hihetetlen arányú fejlődéséről. “Valóságos csoda, ami itt történt — mondta jóízű palócos kiejtéssel —, ezt csak a szocializmussal érhettük el.” Régi, nem is nagyon régi, fényképeket mutatott a városról. “Ilyen volt a felszabadulás előtt. Néhány nagyobb ház, kövezetlen utcák, gatyában, mezítláb járó parasztok.” Ez volt látható a képen. A város, illetve a falu 1821-ben 630 lelket számlált. 1848 után kezdődött a külszíni bányászat. Jóval előbb Forgách gróf, felismerve az ipari tőke fontosságát 1792 előtt széle .posztó, durva gyapjuáruk, daróc és pokróc kés itésével foglalkoztatta a lakosság egy részét, ma 1 finom íongépet is felállittatott, de nem összefü' gő gyártelepként, hanem szétszórtan a faluban. Sokan voltak a bedolgozók a falvakban. A családi manufaktúrából 1800-ban részvénytársaságot létesített Forgách gróf, persze a részvények 62 százalékát magának tartotta. A föidesur nem engedi a bányászatot Hiába ismerték a szén értékét és fontosságát, amely a felszínen hevert, a szénbányászat nem indulhatott meg, mert a föidesur megakadályozta. Jankovich Antal, a tarjáni föidesur, amikor megSalgótarján, Tanácsköztársaság tér. Háttérben az új szálloda kérdezték, miért nem engedi a vadaskertje alatt húzódó széntelep kibányászását, azt válaszolta: “Már möst sem lehet kibirni a Kenyeretlen Tar- jánban a jobbágyokat! Mi lesz, ha a bányatársulattól még kenyeret is kapnak?” Nem is létesülhetett Tarjánban szénbánya az ő életében. Az 1848-ban feltárt inaszói szénbányát, báró Prónay Albert birtokán nyitották meg. A szenet a dunai és tiszai hajózás számára fuvarozták. Pásztorkodás, erdő- gazdaság és állattenyésztés volt itt főképpen a régi világban a főfoglalkozás. Luby földbirtokos utódai 1852-ben adták bányászásra először a tarjáni területeket. Akkor alakult meg a Solgótartjáni Szénbánya Részvénytársaság. 1867-ben aztán jött a vasút is. Apró magánszénbányák is létesültek és ezek még a nagyüzemeknél is jobban kizsákmányolták dolgozóikat. Hitler és nyilasai elrabolták a gépeket Tarján, a falu, minden terv nélkül négy irányban terjeszkedett. Jöttek ide a munkások külföldről is, munkaalkalom reményében. Fabarakkokban helyezték el őke.t Egy szoba egy családnak, közös konyhával. Ma is ott áll 1200 barakk ezek közül, de már egy- részükből rendes lakásokba költöztek volt lakóik, vagyis inkább utódaik. Üveggyár is létesült Zagyvapálfalván. Tarjánban ma is két üveggyár van és körülötte vannak a lebontásra váró inség- lakások. A tűzhely gyár is kialakult, erőmű is létesült. Ezek és a bányatelep köré épült ki a régi város, amely a valóságban nyomortanya volt. Még egy részleg is kialakult. Itt is sok családdal, a helyi cigánytábor. E kolóniák lakossága 16,000 főre szaporodott a II. világháború előtti időben. A háború befejezése előtt a nyilasok, illetve nácik, mikor visszavonulásra kényszeritette őket a szovjet hadsereg, a gyárak minden valamirevaló gépét elhurcolták. Ezt a kifosztott várost nyomortelepeivel kapta örökségül a szocialista Magyarország. Ezeket mutatják Berkes József képei. Berkes maga is Nagybátonyban született bányászcsalád ivadéka. Jól emlékszik a régi életre, bár fiatal még, de erősen őszülő, most végzi utolsó éveit az esti egyetem fogászati fakultásán. Építkezés szociaológiai felméréssel “A városfejlesztést 1953-ban kezdték meg —- kezdte Berkes József az építkezés történetét —, hát igen lassan munkaközben tanultuk meg igazán munkánk részleteit. Elsősorban is kártalanítanunk kellett a kis házak tulajdonosait. Lakást is Ígértünk részükre, illetve ők voltak az elsők, akik az uj lakásba költözhettek, ha úgy akarták. A pénzen, amit egyesek ismét házat vettek a város külső részein, vagy építkeztek tetszésük szerint. Az elkészült lakásoknál más baj is felmerült. Akik eddig egy szoba-konyhás apró házikókban laktak, most lakásokat követeltek hozzátartozóik részére is. így jöttünk rá aztán, hogy a lebontás előtt álló kis házakban 2—3 rokon-család is beköltözött, hogy ők is uj lakáshoz juthassanak. Igen ám, de mi elsősorban a nyomortanyák lakosságát akartuk áthelyezni és ezek a közbeeső követelések nem egyszer keresztülhúzták számításukat. Igaz, most már mielőtt egy házat átveszünk, pontos szociológiai felméréseket csinálunk lakóiról. Nyilvános gyűléseken beszéljük meg a lebontandó részlegek sorsát és igy végre sikerült megállítanunk a visszaéléseket. Rájöttünk arra is, hogy a magasabb építkezés kifizetődőbb a mi helyi viszonyainkban. Most már 10 emeletes házakat építünk távfűtéssel, ezeket látjuk legmegfelelőbbnek. Az építkezésnél bányászatunk melléktermékeit is felhasználjuk. Tény az, hogy nemrégen 17 ország delegátusai látogattak el hozzánk és megvizsgálták építkezési technikánkat és tervezésünket. Ma már a dombokon épülnek az uj házak, a völgy régen kicsinek bizonyult. A város főtere újjáépült. Nagyon szép látvány a vármegye ház előtti téren a szökőkút. A tiz emeletes uj Karancsszálló, ahol önök is laknak, minden igényt kielégít, éttermével együtt.” Ezt valóban mind láttuk. A Karancs étteremben cigányzene, bárjában pedig jazz zenekar játssza esténként a “Rock and Rollt” a táncolok részére. Amit Berkes József elmondott, különböző tervrajzok, könyvek és fényképek igazolják. A Magyar Szóban egy cikk keretében nem lehet beszámolni ennek az újjászületett városnak egész történetéről. Szeretnénk megemlékezni a felszabadulás 20. esztendejére kiadott “Nógrád” albumról is. Az album 172 szebbnél szebb fényképen mutatja be a fejlődést. A függelékben pedig 20 teljes- oldalú színes képben tárja az olvasó elé a nógrádi életet. A könyv elején hosszabb magyarnyelvű bevezetés van, utána néhány oldalon rövidítve orosz, majd angol nyelven ismétlik el ugyanazt. Az album tulajdonképpen Nógrád megye története, vázlat formában a felszabadulásig, majd 1965-ig. Sok kép van benne Salgótarjánról és a járásról, Balassagyarmatról, Pásztról, Széchenyről, Rétság- ról és ezek környékéről. Színes képek emelik ki az ercsi, őrhalmi és hugyagi népviseletet, de a bar- nanyomatu képeken megtaláljuk a kazári, rimóci, csitári, galgagutai, dejtári és más környékek népviseletét is. Salgótarján és Nógrád megye fejlődéséről következő cikkünkben számolunk be. “Kivirágzóit” a Balaton Rendkívül érdekes természeti jelenséget figyelhettek meg ez év ő^zén a legnagyobb magyar tavon, a Balatonon. A víz Keszthelytől egészen a Szigligeti öbölig élénk kékre szineződött. A vizvi- rágzásnak nevezett jelenség oka biológiai. Előidézője egy kékalga-faj, amely olymértékben elszaporodott, hogy háttérbe szorította, a Balaton többi lebegő szervezetét. Az állóvizekben egyébként gyakran előfordul, hogy a plankonikus algák rohamosan elszaporodnak, s szorosan egymás mellé helyezkedve megszinezik a vizet. A jelenség néhány négyzetdecimétertől többszáz négyzetméterig terjedhet és hónapokig eltarthat. Ilyen méretű kékalga “invázióra” azonban, mint amilyent most ősszel tapasztaltak, még nem volt példa a Balatonon. A vizvirágzás minden festőisége ellenére káros tünet. Egyrészt a viz fokozott szeny- nyeződésére mutat, másrészt háttérbe szőrit minden más növényt és veszélyes lehet a halakra is. Ezért különböző kémiai anyagok, igy rézgálicoldat adagolásával védekeznek ellene.
