Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-12-08 / 49. szám

Thursday, December 8, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Sz. Simon István: A ZÖLD KÉZ Képek. . . képek. . . képek.. . Az egyik narancs­vörösben fürdik, a másik szomorú-szürkében, hol egy táj mosolyog a vászonról, hol egy kemény munkásarc szigorul rám. Tele van velük a csöpp­nyi erem, s máglyában sorakoznak a padlásföljá- róban és a spájzban is. Úgy lapozgatok közöttük, mintha a családi fényképeket nézegetném otthon. A mester rám se bojszint, hagyja, hogy durkál- jam vásznait, lesöpörjem róluk a pókhálót. A vé­leményemre sem kiváncsi. Nem vagyok sem kriti­kus, sem vásárló, egyszerűen csak bejáratos va­gyok hozzá évek óta, afféle barát, akinek minden gondolatát ismeri már, s aki mindent tud róla is. Igen, a képek történetét is tudom. Ezt Nagymaro­son festette, ezt meg a bajai ártéren. Ez az asz- szony itt Mári néni a Béke Termelőszövetkezet­ből, az a kaszakalapáló férfi pedig a veje. Avas szalonnán készült vásznak. .. Két hétig hátizsák­ból evett a mester, amikor ezeket pingálta, s a kö­szönet csak annyi volt, amikor a szignó is rákerült a kép jobb sarkára: “Hogy ez lenne a Gábor?... Mért nem irat az ur szemüveget? Az SZTK ol­csón csináltat!” Hányadszor nézem végig őket újra én is! Há­nyadszor biztatom a gyermekkori jó barátot: “No, lásd, ez az! Ez úgy mellbevágja az embert! Meg­találtad végre a színeidet, a mondanivalódat!” És ő mindig csak rálegyintett. “Tudod, más ipar ez, mint az irás... Veszel egy ceruzát és egy szál pa­pirt, két fillér az egész. Nekem először vászon kell meg festék, azután idő, olyan idő, amelynek eset­leg sose lesz kamatja, s mikor már minden együtt van és lelkiismeretem szerint minden jó, zsűri kell és vásárló. Ha csak a vászon és a festék árát szá­molom is, nézd, egy vagyon, amit itt hetente dur- kálsz. Megkoplalt forintok kiabálnak csak az anyag ára után! Egy pár harisnya az asszony­nak, egy liter bor a bécsi szelet után... — vá­szonra és festékre váltva.” Ilyenkor mindig szoktam mondani valami vi­gasztaló közhelyet. Olyanokat, hogy tulajdonkép­pen már felfedezték és megbecsülik, vásárolt tőle a tanács és a muzeum, minden kiállításra hivata­los, s magam is kinyilvánítom a képzőművészet iránti rajongásomat — veszek tőle egy képet, ba­ráti áron, részletre, hiszen olyan megértő, amikor bejelentem, hogy most újra nem tudtam kiszqri- tani az esedékes summát, de ha majd nagyobb összeget kapok valahonnét, egyben nyújtom át az egészet. Hát igy vagyunk mi a mesterrel már évek óta. Hiszünk egymásban. Sokszor földhöz csapta már a palettát, olyasforma gondolattal, mint Csokonai olykor a pennát: “Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”. De akkor mindig eljött hozzám és én mindig életet injekcióztam bele, biztatás­sal, néha tán ámítással is. “Csak csináld, csináld, elfáradni és belefáradni nem szabad! Majd meg­látod, egyszer még mind kihuzgálják a képeidet a spájzból meg a padlásfeljáróból csak egy pilla­nat kell, egy szerencsés fordulat...!” Hiszen csinálta volna ő akkor is, ha kést döfök a hátába. Erre született, s a biztatásra is csak azért volt szüksége, hogy ne érezze: egyedül az ő mániája a piktura. Igénye volt arra, hogy még valaki higgye tevékenységének társadalmi hasz­nosságát. Mikor legutóbb nála jártam, hogy kutassak ké­pei limbusában, újra megfogalmaztam a biztató rigmusokat jó előre. Legnagyobb meglepetésemre azonban széles mosollyal fogadott, uj fotelre ülte­tett és konyakot hozott. ISMÉT KAPHATÓ “LEARN HUNGARIAN” S ' 4 Bánhidi-Jókay-Szabó kiváló nyelvkönyve i I " j | angolul beszélők részére, akik magyarul * akarnak tanulni \ Gyönyörű, keménykötésben, finom papíron, raj- J I zokkal és képekkel — 530 oldal — a Budapesti * Tankönyvkiadó Vállalat kiadásában i m Ára $4.00 és 20 cent postaköltség ! Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003 \ 2 J — Mi történt? örököltél, lottón nyertél? — ördögöt! Befutottam! — Látod-látod! Hát mit lelkelek én neked évek óta! Hányszor papoltam, hogy a tehetség... — Egy szót se! Idealista duma! — Már megbocsáss! Emlékezz csak, meg akar­tad gyújtani az egész máglyát! Én fogtam le a kezed. Tőlem kaptál egy kis szellemi vérátömlesz­tést ... — Sokra mentem vele! A te tanácsaid csak arra voltak jók, hogy másnap is fessek és tovább szaporodjanak a vásznak a padlásfeljáróban. A te tanácsaidért sohasem adtak volna egy vekni kenyeret. Magasabb ész kellett ehhez, barátom! Magasabb ész? Nohiszen, szép hála a biztatá­sért! — Barát, kritika, közönség — pelyva... Egy zöld kéz kellett, barátom, egy görcsös uj jakban végződő zöld kéz! Ennek agyára ment a művészi gőz! — Miféle zöld kézről beszélsz, Valami nagy em­ber nyúlt a hónod alá? Magas pártfogóra tettél szert? Nevetett. Először csufondárosan, magas és mély bugyborékolással azután kényszeredetten. Végül egészen szájára fagyott a mosoly, s keserűséggé torzult. — Ezt nézd meg! — emelt egy vásznat a festő­állványra. — Megőrültél ? — csodálkoztam rá, hiszen egyik legszebb képét láttam, amelyen bámulnivaló volt a kaszások ritmusa, amelyen fekete vonalakká váltak az izmok, s a szürke háttér volt benne a nemes fáradtság. A munka dobolt ezen a vásznon, az emberi akarat egysége, de most egy torz zöld kéz nyúlt az alakok fölé a jobb sarokból, olyan ujjakkal, mint az inda. Egy kompozíció, amelybe beletolakszik valami rettenetes disszonancia, ame­lyet szétrombolt egy vízió, egy irrealitás. — Lásd, ez a kéz emelt fel! — Te őrült vagy! Micsoda ostoba divat áldoza­ta lettél? Az egyik legszebb vásznadat tetted tönkre valami ostoba hobbyért! — Nyugi, fiú! Nyugi! Becsüld meg ezt a kezet! Ez emelte le a vállamról a gondot. Ez hívta fel rám a zsűri figyelmét! Ez a kéz! Aggódni kezdtem érte, mert gyenge idegzetű ember volt. Mi kell ahhoz, hogy egy ilyesforma egyéniség összeroppanjon és időnként átevezzen a gátlástalanság vizére? Észrevette az arcomon a gondot és nem késett sokáig a magyarázattal. — Most azt hiszed, hogy hülye vagyok. Több eszem van, barátom, mint három esztétikusnak és hat művészettörténésznek. Mert amkor bemuta­tott hat képemen meglátták ezt a zöld kezet, meg­állt rajta a szemük! Nézték, először a képeket, azután egymást, és megkértek, hagyjam őket ma­gukra egy kis tanácskozásra. Fél óra is eltelt, mire hivattak. S mit gondolsz, mit mondtak? — Nem tudom, de nagyon nagyot csalódnék, ha elájultak volna ettől a zöld kéztől. — Nem ájultak el. Nézték, nézegették a képe­ket, csóválták a fejüket, s aztán az elnök megszó­lalt: “Kedves mester! Ezek a képek egyöntetűen megnyerték a zsűri tetszését. Egészséges realiz­musa, színharmóniája, szerkesztésmódja avatott művészre vall. Képeit egytől egyig besorolnánk a kiállítás anyagába, s tematikájuknál fogva kelen­dőségük miatt sem aggódnánk. Csak az a zöld kéz .. az esztétikailag, művészileg teljesen ide­gen a kompozíciótól, és megmagyarázhatatlan... Lehet, hogy sokak szemében eredetiségnek tűn­nék, lehet, hogy bizarrsága miatt megkapna akár müértőket is. . . Mi azonban ebbe nem tudunk be­lemenni. Ellenben ha úgy gondolná. ha hajlan­dó volna korrigálni...” — Mire te? — Akkor én megmagyaráztam ennek a zöld in­dakéznek a művészi funkcióját. Már magam sem tudom, mit mondtam, valami kozmikus félelem­ről, lidércnyomásról beszéltem, a fenyegetett har­móniáról, a disszonancia uralmának szüntelen vi­lágveszélyéről, meg ilyenekről, majd végül hagy­tam magam meggyőzni. Nehezen ugyan, de bele­mentem, hogy a zöld kéz eltűnjön ezekről a ké­pekről. ( — Ilyen trükkel élsz? — Valami bolondos perc szülte ezt az ötletet. — Eszerint a zsűrinek festetted azt a zöld man­csot ? — Kifejezetten. S lehet, hogy legközelebb piros rombusszal takarom el a képek egy részét, majd sárga körrel. Egy kis op-part..., egy kis linkart... — Meg vagyok döbbenve. Hiszen ez közönséges szélhámosság! — Nevezd, aminek akarod. Azóta már lefestet­tem a zöld kezeket, helyreállitottam mindent úgy, ahogyan első formájában volt. Semmit sem vétet­tem a művészetem ellen. — De hiszen. .. — De hiszen. .., de hiszen... Csak te ne pré­dikálj ! Jobban teszed, ha magad is tanulsz ebbői valamicskét. — Hiszen, ha festeni tudnék... — Festeni? Hát csak egy művészet van a vilá­gon ? írni is lehet zöld kezet, kedveském! — Hagyj a bolondságaiddal! — Várj csak! Mindjárt világosságot gyújtok az elmédben. Teszem azt, van egy témád. Megirod szived szerint, elmondasz benne mindent, amit egyébként is akarsz. S mikor mindezzel kész vagy átnézed és kitapogatod, hol lehet belekombinálni egy kis egzisztencializmust, egy kis dekadenciát, egy kis modernizmust. Jó, jó, én tudom, hogy mi a véleményed ezekről az alkotói módszerekről. Én tudom, hogy sem az eszed, sem a szived nem ilyen rugókra jár. De ha elviszed a szerkesztőnek, azt fogja mondani: “Hm. .., hm. .., egészen si­került irás ez... őszintén mondom, nagyon tet­szik. .. Csak ez a néhány részlet itt, amit ceru­zával megjelöltem, ez problematikus. Valahogy úgy tetszik, mintha engedményt tenne helyen­ként polgári irányzatoknak, mintha holmi ellen­zékiséggel kacérkodna”. Akkor te egy darabig vé­ded, majd lemondasz ezekről a részletekről __ s marad: az eredeti, amit te akartál, amit te gondol­tál, amit te izzadtál ki! Próbáld meg. Kéziratok..., kéziratok..., kéziratok. .. Az egyik humoros, a másik lehangoló. Bőven van be­lőlük a fiókban, s csomagolópapír helyet jutot­tak ivek a stelázsi csíkjára is. De most mind újra Íróasztalomra kerül. A sorok közé itt-ott beütöm én is a zöld kéz ujjlenyomatát. SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS5SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS A “PACEMAKER” működése — elem nélkül Ha betegség miatt a szív időnként megáll vagy kórosan lassú ütemben ver tovább, sok esetben ritmusos elektromos áramütésekkel működésben tartható. Erre szolgál a szív közelébe mütétileg beültetett apró ingerlő berendezés, az úgyneve­zett ’’pacemaker”, amely a beteget majdnem tel­jesen normális életmódra teszi képessé. A pará­nyi készüléket tápláló elem azonban néhány év múltán kimerül, ami szükségessé teszi a készülék kicserélését, s ehhez a betegen újabb műtétet kell végrehajtani. Amerikai kutatók most olyan “pa­cemakert” szerkesztettek, amely az energiát az általa “hajtott” szívtől kapja, elemre tehát nincs szükség. A készülék súlya 10 gram, átmérője 3,8 cm. Az újfajta pacemaker, amelynek prototípusát kutyákon próbálták ki kitűnő eredménnyel, a kö­vetkezőképp működik: amikor a szív összehuzó- dik, a mozgás áttevődik a készülékben levő piezo­elektromos kristályra, minek következtében an­nak alakja megváltozik, s ezáltal áramot termel. Az igy keletkező elektromos feszültség egy im­pulzusgenerátort táplál, amelyből két elektród vezet a szív bal kamrájának a falába, magukkal vivén a szívizom összehúzódását előidéző elek­tromos ingert. A készülékben a biztonság ked­véért egy kondenzátor is van, amely az elraktá­rozott energiával — ha csak rövid időre is — in­gerelni képes a szívizmot. Ha a szívverés ennek ellenére mégis megállna, a mellkas falának erő­teljes, ütemes összenyomásával, úgynevezett kül­ső szivmasszázzsal ismét áram termelhető, s ez újra elindítja a szivet. Szükség esetén külső áramforrás is rákapcsolható a szívizomba bevarrt elektródokra. Eddig öt kutyán próbálták ki az újfajta pace­makert. A kutatók remélik, hogy rövidesen em­berben történő alkalmazásra is sor kerül, továb­bá, hogy a pacemaker méreteit sikerül csökken­tem. F i g y e I e m, New York! az Amerikai Magyar Szó SAJTÓBAZÁRT rendez vasárnap, december 18-án délelőtt 11 órától este 6-ig a YORKVILLE TEMPLE- ben, 157 East 86th Street, New York, N . Y. Közel a Lexington Ave. Subway állomáshoz Szép magyar dísztárgyak, kézimunkák, babák, szükséges használati cikkek, játékok LEGYEN OTT MINDENKI! Vegye meg karácsonyi ajándékait a bazáron! Finom meleg ételek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents