Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-17 / 46. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 17, 1966 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Válasz: “Egységfront, de kivel?” ELSINORE, Cal. — örülök, hogy Kovács Ernő ragaszkodik ahhoz, hogy ezzel az el nem intézett témával foglalkozzunk a lapunkon keresztül. Amikor egy ilyen kérdést akarunk elintézni, akkor először is magunk között próbáljunk egy kis egységet teremteni és azután egy kis türelemmel és jóakarattal — biztos vagyok —, hogy közös nevezőre hozhatjuk a véleménykülönbségünket. Annál is inkább, mert még több ilyen elintézetlen kérdés nyugszik a Magyar Szó szerkesztőségének az asztalán, úgymint az orosz-kinai kérdés és a néger kérdés, amelyekhez nem merünk hozzányúlni, mert túl éles a véleménykülönbség. Pedig jobb volna, ha a lapon keresztül is beszélnénk róla, mert igy csak magunk között vitatkozunk és a kérdést soha nem tisztázzuk. Úgy látszik, hogy Kovács Ernő még nem tudta elfogadni a los-angelesi kerületi lapkonferenciának azon határozatát, hogy ahol, és amikor arra alkalom adódik, hogy liberális demokrata jelölteket támogassunk, akkor helyesen cselekszünk, ha be- állunk a demokrata pártba. Ezzel szemben azt ajánlja, hogy várjunk, amig a “haladó szakszervezeti tagokból, a harcos négerekből, a békére vágyó egyháztagokból, az ifjúságból és az osztálytudatos dolgozókból” megalakul egy párt. Hiszen már 30—40 éve várunk egy ilyen párt megalakulására! És sajnos még egyelőre semmi komoly kilátás nincs arra, hogy egy ilyen párt — amely felvehetné a versenyt a két párttal — a közeljövőben megalakulhat. Ugyanakkor nagyon helyesen ajánlja, hogy minden haladó szellemű szavazó tartsa meg függetlenségét, válassza ki a jelöltek közül a legjobbat vagy a két rossz közül a kevésbé rosszat és arra szavazzon, legyen az demokrata vagy republikánus. De mindenesetre tartsa távol magát a párttól. . . Hát megsúgom Kovács Ernőnek, hogy a los-angelesi lapkonferencia éppúgy lekésett azzal a biztatással, hogy álljunk be a demokrata pártba, mint Kovács Ernő azzal, hogy ne álljunk be. Mi itt Elsi- noreban egy dollár ellenében már régen beálltunk és minden nagyobb választás alkalmával elmegyünk a gyűlésekre és támogatjuk azt a jelöltet, aki, úgy gondoljuk, hogy bennünket és a dolgozó népeket a legjobban fogja képviselni. És annak ellenére, hogy mi ezt már évek óta tesszük, még mindig úgy érezzük, hogy emiatt még egyikünk sem vesztette el forradalmi szüzességét. Azt hisz- szük, hogy ezzel tartozunk fogadott hazánknak, hogy mindig a lehető legliberálisabb és függetlenül gondolkodó képviselőket küldjük a törvényhozó testületbe, akik hajlandók és képesek a legtöbb jót tenni a nép és a béke érdekében, hogy a fasizmus vadhajtásait még csirájában elfojtsuk. Én úgy látom, hogy ma igenis van különbség a két nagy párt között. Alapos erjedési folyamat megy végbe a két nagy pártban, éppúgy, mint az egyházakban. Szerintem a demokrata párt balra és ugyanolyan arányban a republikánus párt jobbra to!ódik. Csak egy néhány példával akarom ezt bizonyítani: Például a demokrata párt legtekintélyesebb szenátorai, mint Sen. Morse, Sen. Gruening, Sen. Fulbright és mások, a szenátusi pódiumról — ahonnan hangjuk a világ mind a négy sarkába el- hallik — a legélesebben ellenzik és kritizálják a saját pártjuk kormányát a vietnami háború miatt. Ugyanakkor a republikánus szenátorok és képviselők — még az úgynevezett liberálisok is — támogatják a kormány vietnami háborúját. Akik ÚJBÓL KAPHATÓ!-----Rózsa Imre: || “MÉGIS TAVASZ” j[ cimii kitűnő kis verseskönyve, jj szép kemény kötésben || CSAK 75 CENT Rendelje meg még ma a MAGYAR SZÓ !» Kiadóhivatalától | 130 E. 16th St., New York, N.Y. 10003 címen ellenzik éppúgy, mint a déli demokrata képviselők, csak azért kritizálják az elnököt, hogy miért nem használja az atombombát. A legutóbbi előválasztásokon már sok demokrata jelölt nyíltan háború-ellenes programmal akarta megnyerni a jelöltetését. Sajnos, úgy tudom, hogy a legtöbb elbukott. Ezzel szemben a republikánus párt egyre több birchista tagot, vagy a birchisták befolyása alatt álló politikust jelöl fontos állami és szövetségi állásokba. Nem azt jelölik, akinek a legtöbb milliója van, hanem azt, akinek a filozófiája legközelebb áll a fasizmushoz. Rockefeller például akit a jelölő konvención lehurrogtak, a mellényzsebből kifizethetett volna 12 Goldwatert, de Rockefeller nekik túl liberális volt. Csalódtunk, de nem tévedtünk Kovács Ernő azon nézetének adott kifejezést, hogy “téves az a megállapítás, hogy még ma is fennáll a különbség Johnson és Goldwater között.” Szerintem, még mindig van különbség. Mert bármennyire csalódtunk is Johnsonban, de nem tévedtünk. Mert ha Goldwater lett volna az elnök, akkor a vietnami háborút már biztosan befejezte volna, tűzzel, vassal vagy atombombával, mint ahogy azt ma is ajánlja Johnson elnöknek. És csak a Szovjetuniótól függött volna, hogy mivel válaszolt volna az atombombára. Mert ha ők is hasonlóan cselekedtek volna (és nem lett volna más kiút), akkor ma már nem vitatkoznánk efelett. A belpolitikában még Kovács Ernő is elismeri, hogy Johnsonnak voltak “liberális” ajánlatai, de nem rajta múlott, hogy nem hajtották végre. Például úgy gondolom, hogy Goldwater nem irta volna alá a Medicaret, a Social Securityt pedig önkéntes alapra helyezte volna, ami a végét jelentené. Johnson alatt viszont a hidegháború is enyhült és sokkal jobb viszony van ma Magyarország és Amerika között, mint azelőtt volt. Végül is ha egységfrontot akarunk, akkor ne menjünk se a demokrata, se a republikánus párthoz egységfrontért, mert ahhoz mi már gyengék és öregek vagyunk. Ehelyett menjünk el a még meglévő magyar polgári egyesületekbe, ahol talán szívesen fogadnának bennünket, mivel ők is ritkulnak és öregednek és igy összefogva talán tovább tudnánk megmaradni. Ilyen alkalom még van Miamiban éppúgy, mint Los Angelesben és a többi városokban is, csak utána kell járni. Paczier Flórián Választások után Helyénvalónak találom Kovács Ernő a MAGYAR SZÓ október 20-iki számában megjelent “EGYSÉGFRONT? DE KIVEL?” c. cikkének kitételét, hogy “elvárjuk az olvasók hozzászólását” és azok közé sorakozom, akik a felvetett kérdésekhez hozzászólnak. Amire e sorok nyomtatásban megjelennek, a novemberi választások megtörténtek, de két év múlva novemberben megint választások lesznek. Azokra nem 1968-ban, hanem már most kell készülnünk. Ennek a készülődésnek csupán első formája az idei választások utáni hozzászólások. Az említett cikkben felvetett kérdéssel “Müköd- jünk-e a demokrata pártban” cimen már foglalkoztam lapunk szept. 15-i számában, amikor felvetettem a kérdést, hogy “mi a lényeges, az-e, hogy aktivak legyünk a nagytőke akármelyik pártjában, vagy az-e, hogy a tisztességes programmal fellépő, liberális jelölteket támogassuk agitáció- val, szavazatunkkal — tekintet nélkül arra, hogy az illető' a demokrata, v. a republikánus párt jelöltjeként megy-e a küzdelembe?" Választások után elárulhatom, hogy a nagytőke két pártjának kaliforniai kormányzó-jelöltjei közül egyikre sem szavaztam. A szélső jobboldali Reagan republikánus jelöltre természetesen nem szavazhattam, de Brown demokrata jelöltre sem adhattam szavazatomat. Nem tartottam a lelkiismeretemmel összeegyezhetőnek, hogy amikor Békeligák szervezetének, a vietnami piszkos háború azonnali befejezésének és az amerikai hadak visszavonásának vagyok hive és hangoztatója — akkor olyan jelöltre adjam szavazatomat, aki Johnson szégyenteljes külpolitikája hivének vallja magát. A feleségem magáévá tette álláspontomat és a kormányzójelöltek neve alá, tiltakozásunk jeléül, ALLEN TAPLIN, a Socialist Workers Party jelöltjének a nevét irtuk be. Ami a Johnson és Goldwater közötti különbség kérdését illeti, arról már 1964 julius 2-án, az “Ahogyan én látom...” rovatomban megjelent cikkemben mondtam véleményt. Abból idézem a következőket: “Johnson a legtöbbet beszélő és a legtöbbet ígérő azok között, akik az Egyesült Államok elnöki tisztségét valaha viselték. Éppen e sorok írása közben (junius 24-én, reggel) hallottuk megint a szavát: ‘Mi amerikaiak békeszerető nép vagyunk, de... ’ Az elnök minden ''békés’ kijelentése után jön egy nagy ‘DE’, amit olyan fenyegetések kisérnek, hogy azokat Goldwater és Nixon megirigyelheti.” Ugyanannak a cikknek a végén ezt mondtam: “Johnsonra szavazunk, nem azért, mert ő vagy a pártja az ideálunk, hanem azért, mert a két rossz közül őt fogadjuk el a kevésbé rossznak.. . Hogy mi lesz november után? Azt majd november után fogjuk meglátni. Ha most tisztán látunk, akkor nem fog csalódás érni. Akkor az sem lep meg bennünket, hogy az egyik 19, a másik egy hiján 20." “Az egyik 19, a másik egy hiján 20” miatt sok támadás ért — még a közelmúltban is. De hogy mennyire helytálló volt ez a nézet, azt a szomorú történtek bizonyították. Ha MA lenne elnökválasztás, Johnsonra semmi körülmények között nem adnám szavazatomat. Ha az ellenfele Nixon lenne, rá sem szavaznék. Ha a republikánusok képtelenek lennének mérsékelt politikai felfogású, háborút ellenző jelöltet állítani, akkor megint csak a SWP jelöltjének nevét mnám a szavazó listára, vagy — ilyen jelölt hiján — egyszerűen nem élnék szavazati jogommal. Mert akármilyen “jó” Johnson belpolitikája, semmi nem tenné őt számomra elfogadhatónak, mialatt a legkegyetlenebb öldöklésnek, pusztításnak ő a főparancsnoka és a szemforgató, hamis “békeajánlatokon” kívül semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy szégyenteljes külpolitikáján változtasson. És még egyet. Én két év előtt elutasítottam, ma is elutasítom azt a pesszimista felfogást, hogy ha egy szélső jobboldali jelölt kerül megválasztásra (elnöknek,, kormányzónak), akkor haladó szellemben végzett munkánkat “nem folytathatjuk.” Elfogadom, hogy ilyen esetben esetleg nehezebb lesz a munkánk folytatása. De kicsoda, mikor állította, hogy a szocialista társadalom megvalósításáért folyó harc, vagy munka könnyű? Mozgalmunkat, lapunkat a múltban érték veszteségek, mert a “férgese” elhull gyenge szellő nélkül is, de mi kiálltunk viharokat és itt vagyunk munkára elszántan. És itt is maradunk, tekintet nélkül arra, hogy hol, kit választottak meg és kit választanak meg a jövőben. A következő két év alatt sok olvasásra, sok tanulság levonására, megfontolásra, beszélgetésre — ha úgy tetszik: vitára lesz szükség, hogy közelebb jussunk az évek óta emlegetett, valamennyiünk által óhajtott, haladó szellemű munkás-farmer párt megalakításához, amely mögött a liberálisok, a radikálisok, a kisebbségi csoportok egyesíthetik erejüket, hogy egyesült erejükkel féken tartsák, ha lehet visszavonulásra kényszerítsék a tőkés érdekeket mindenkor képviselő két pártot. 1 E. H. Neuwald Hogyan kell a lapot építeni? WEST VIRGINIA. — Néhány lapot a Magyar Szóból mindig kéznél tartok, hogy ha alkalom adódik, szétosszam. Volt is szerencsém, mert egy ösz- szejövetelre elvittem néhány lapszámot és két magyar testvért megkínáltam velük. Elfogadták, mert mint mondta az egyik, neki járt a Szabadság, de az utóbbi időben úgy felment az ára ($12 volt és ma már $24 egy évre), hogy ő már nem tudja előfizetni. Mondtam neki, hogy nem kell félnie a lapunktól, mely haladó szellemű munkáslap. Itt küldöm a címét, juttassanak neki mutatványszámokat. Egy másiknak a címét is beküldőm rövidesen. Mrs. R. Súlyos az öregek helyzete PENNSYLVANIA. — Küldöm a lapom előfizetését és bocsánatot kérek, hogy leveliikben foglalt kérésnek nem tehetek eleget, de a kórházba hozták el a gyermekeim. Sajnos még csak egy dollárt sem küldhetek a lap támogatására, mert rámhuz- ták a vizes lepedőt csúnyán. Négyszáz dolláromba került a kórházi kezelés egy hétre. Igaz, hogy nincs kórházi biztosításom és 90 éves létemre semmit sem keresek, a férjem után csak kevés nyugdijat kapok. Anna Aradi
