Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-17 / 46. szám
Thursday, November 17, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 fiUOGy&n én -Cátoni... írja: EHN Amerikai szerencse Az életerős fiatal nő öt évvel előtt vándorolt ki a férjével Nyugat-Németországból. A férfi heggesz- tő és megkeresi azt a bért, amit ilyen munkáért Amerikában fizetnek. Három év előtt kis fiuk született és azóta az asszony házat akar. Úgy véli, hogy egy kis családi házban, ahol kert is lesz, könnyebben s sikeresebben nevelheti fel a fiát, mint a tömeglakások egyikében, ahol most laknak. A németeket jellemző szorgalommal és kitartással, a házi munka és a gyereknevelés mellett olyan munkát vállalt, amely hetenkint egy bizonyos készpénzt is jelentett. A szülővárosában megtanult varrni és munkát vállalt valakinél, akinek több a dolga, mint amennyit egy személy el tud végezni. A jkisegitő munka mellett ő maga is vállalt varrást az ismerősei, a szomszédai körében. A nőt fütő szorgalom és kitartás ezzel sem elégítette ki őt. Rendszeresen böngészte a helyi újság munkásokat kereső rovatait és talált is valamit, ami jól hangzott. Culver Cityben egy gyár olyan nőket keresett, akik varrni tudnak. Könnyű munka és jó kereset volt a hirdetés Ígérete. A nő másnap felkereste a gyárat. Az uj modern épületben látta a gépekre hajló nők seregét. Megtudta a munkafeltételeket és azt, hogy mi lesz a dolga: blúzok kiszabott részeit kell összegépelni. Könnyű munka, amellyel mindenki jól keres. Ezt az egyik tulajdonos mondta és hozzátette, hogy bizonyára az uj munkás is jól fog keresni. örömmel ment haza a nő, hogy elkészüljön a másnap reggel kezdődő uj munkára. Ahol addig kisegített, felmondta a munkát, mert az egész napi állandó munkával többet fog keresni. Egy közeli óvodával megállapodott abban, hogy heti öt napon gondozzák a kis fiát. Ezért havi 75 dollárt kértek. Megéri — gondolta a nő —, mert könnyű munkán jól fog keresni. A férj belement abba, hogy a felesége minden reggel munkába viszi, utána beadja a fiát az óvodába és onnan a culver-city-i gyárba megy. Este elmegy a férjéért és a gyerekért, együtt hazamennek, vacsorát főz és — ha fáradságos is a dolog — ezt csinálja addig, amig vesznek egy második autót, amellyel majd ő jár munkába. Minden ment mint a karikacsapás. Reggel elszállította a férjét, beadta a gyereket és pontos időre a gyárba érkezett, ahol azonnal leült a varrógép mellé, a többi nő közé. Elkezdte a blúzok kiszabott részeinek az összegépelését. A könnyű munka és a jó kereset kezdetét vette. . . “Valódi amerikai szerencse” — mondanák Pesten. Úgy érezte, hogy valamivel lassúbb, mint a körülötte dolgozó, túlnyomó részben mexikói, japán és néger nők, de azzal vigasztalta magát, hogy az első napon valószínűleg azok sem tudtak többet produkálni. Megelégedett azzal, hogy öt órára ösz- szegépelt 14 tucat blúzt. Én nem tudom és mások, akik soha bluz-része- ket nem gépeltek össze, sem tudhatják, hogy mit jelent nyolc óra alatt 14 tucat blúzt összegépelni. Azt tudom, hogy 14 tucat blúzból, vagy akármiből, 168 darab. Tudom, hogy 168 darab akármit kézbevenni, gépre tü alá helyezni, összegépelni, félretenni 168-szor öt, hat, vagy több mozdulatot jelent, tehát legkevesebb 840, esetleg 1008, vagy több mozdulatot. Ez óránkint átlag 126 mozdulatot jelent és a mozdulatokon kivül a gépelést is el kell végezni. Ez munka, ennyit szakértelem nélkül is meg tud mindenki állapítani. Érthető, hogy az újdonsült gyári alkalmazott a nyolc óra elmúltával kiváncsi volt arra, hogy a napi gürcöléssel mennyit keresett. Megtudta. A 14 tucat blúz összegépelésével 11 dollár és néhány centet keresett. Ebből levonják a S/S százalékot és készpénzben kemény nyolc dollár és 50 cent üti a markát. A munka után elment a gyerekért az óvodába, utána a férjéért a munkahelyére és sietett haza, hogy elkészítse hármuk vacsoráját. Elmondta férjének a napi munka tapasztalatait. Nem tagadta, hogy az egész napi gépelés sokkal fárasztóbb volt. mint a munka, amit addig otthon végzett reggeli és esti autózás nélkül. Még jó, hogy nevetni tudtak a “könnyű munkán és jó kereseten” és ki tudták számítani, hogy az addigi napi 10 dollár átlag keresetével jobban járt, mint az uj gyári munkán. Rögtön telefonált oda, ahol addig kisegítő munkát végzett és jelentette, hogy készen áll a munka ,AV... . • k Victor Perlő: A “SZABADSÁG” KÖLTSÉGVETÉS Az A. Philip Randolph Institute által mult hónapban kiadott “Szabadság Költségvetés”-t minden nagyobb polgárjogi szervezet támogatta. Megjelenését a nagy hírlapok első oldalon közölték és kimagasló liberálisok dicsérettel halmozták el. A 84 oldalas kiadványt aláírták polgárjogi és szakszervezeti vezetők, akadémiai, vallási és politikai kiválóságok, a baloldalt képviselő Stokely Car- michael-től kezdve a jobboldali Paul Hall, az International Seaferers Union vezetőjéig. A kiadvány “különleges és valóságos” lépéseket javasol ... “a nyomor praktikus alapokon való felszámolására az 1975. évben, az Egyesült Államokban.” Vannak benne jó javaslatok, többnyire azok, amelyeket a munkás és a polgárjogi mozgalom is támogat: a 2 dolláros minimum órabér, a “right- to-work” szakszervezet-ellenes törvények érvénytelenítése, az általános egészségi biztosítás. A kiadvány kimondja, hogy “a kormány teljes alkalmaz- tatási politikája kell, hogy gondoskodjon megfelelő bérű munka biztosításáról... mindazok számára, akik hasznos munkát végezhetnének és akiket most sein a privát üzemek, sem a közhivatalok nem alkalmaznak.” Sürgeti a társadalombiztosítási javadalmazás felemelését és a családok számára meg nem nevezett összegű garantált jövedelem biztosítását. EH nem a teljes alkalmaztatás helyett, hanem annak kiegészítéseképpen ajánlja. Érdemleges Mr. Randolph bevezetése is, amelyben ujjászervezkedésre hívja fel azt a széleskörű koalíciót, amely 1963-ban a ‘Washingtoni Felvonulásit megszervezte, mert ebben látja a “Szabadság Költségvetés” kivitelezésének lehetőségét. Sajnos, azonban a dokumentumról teljes egészében nincs jó véleményem. A lényege, a “Szabadság Költségvetés”, a szövetségi költségvetés statisztikai adataira alapozott tervekből áll. Ez mához tiz évre sem a szabadságot, sem a nyomor kiküszöbölését nem hozná lényegesen közelebb. A kiadványban javasolt politikai akció pedig meg- gyöngitené a szabadságért és a nyomor megszüntetéséért jelenleg folyó küzdelmet. Két régebbi adat áll előttem: a Rockefeller testvérek 1958-as jelentése a U.S. gazdaságról és egy 1959-ben végzett tanulmány, melynek cime: “A Szövetségi Költségvetés és az Általános Jólét.” Az utóbbit Leon Keyserling közgazdász irta a “Conference on Economic Progress” munkás-farmer- liberális, kapitalista csoport részére. A két tanulmány gazdasági tervei érdekes módon megegyeznek. A Rockefeller jelentés ajánlotta a kormány polgári célú kiutalásainak 100 százalékos emelését tíz év alatt, amelyben a népjóléti kiutalások a jelenleginek több mint kétszeresére emelkedjenek. A Keyserling-jelentés a nyomor felszámolását tűzte ki célul. Az újabb “Szabadság Költségvetés" az előbbiekhez meglepően hasonló méretű tervrevideálást ajánl. A kormány polgári költekezésének kiterjesztése az utóbbi nyolc éven keresztül, nem maradt el sokkal e javaslatok mögött. Mégis, a nyomor- kiküszöbölési kísérlet csak jelentéktelen eredményt ért el és a polgárjogi szabadság megvalósítása sem mutat eredményt. Nyilvánvaló, hogy ugyanennek a programnak tiz évi meghosszabbítása sem fog eredményre vezetni. A Roekefeller-jelentés a privát befektetést, a Keyserling-jelentés a privát fogyasztást emeli ki, de végeredményben mindkettő ugyanarra a konklúzióra jut. Keyserling, régebbi tanulmányaival összehasonliva, most felfrissítette és újra fogalmazta a jelentést — kihangsúlyozta azokat a tényezőket, amelyekkel a jelen közgazdászok leginkább foglalkoznak, um. a lanyhulást, a béreket, az inflációt, a nyomort, stb. Ismételjük, hogy a tervek nem terjednek túl azon, amit a nagyüzemek hajlandók elfogadni. Amint a függelékből kitűnik, a “Szabadság Költségvetés” még kevesebb társadalmi jellegű kormányköltekezést kér, mint amit nemrégen a National Planning Association és a Brookings Institution ajánlott. Nem várhatjuk, hogy ezek az intézmények végezzenek pionér munkát a szabadság érdekében. De valóban csalódást okoz az, ha egy munkás és polgárjogi programú csoport ennél kevesebbet ajánl. De a kiadvány legfőbb gyöngesége mégsem a statisztikai adatokban rejlik, hanem abban, hogy: v0 Elfogadja a kormány liberális-demokrata támogatóinak álláspontját, hogy a népjólét és a vietnami háború megfér egymás mellett. 00 Nem leplezi le a társadalmi haladás ellenségeit, akik a nyomorból nagy hasznot húznak. 00 Nem fejti ki az egységes tömeg-szervezkedés és egységes akció szükségességét az egyes célok megvalósítására. 00 Nem említi a polgárjogi küzdelem és a néger nép érdekeiért folyó harc szükségességét. u0 A kiutalások mennyiségére koncentrál, ahelyett, hogy a minőségét emelné ki és hogy mely társadalmi rétegek intézkedhessenek fölötte. u0 A “Szabadság Költségvetés” számos pontja nem kielégítő és nyelvezete zavaros. v0 A társadalmi haladáshoz döntő fontosságú követelések teljesen hiányzanak belőle. Legközelebb ezeket részletezzük. A “vörös gárda” újabb párt- és állami vezetőket vesz célba A kínai “nagy kulturális forradalom” során, első ízben jelentkeztek a hadsereg tevékenységét bíráló hangok Pekingben. A kínai fővárosban több helyen különböző jelszavak tűntek fel, amelyek kijelentik, hogy “határozottan leleplezzük a katonai akadémia burzsoá-reakciós vonalát”, s felszólítanak, hogy “nyissunk harcot a katonai akadémia irányvonala ellen". A jelszavak szerzői, a katonai orvostudományi főiskola “vörös harci osztagának” tagjai azt is hangoztatták, hogy “aki szembehelyezkedik a katonai tanáccsal, Mao elnökkel helyezkedik szembe”. A jelszó nyilván a Kínai Kommunista Párt katonai tanácsára vonatkozik. Tovább bővült a kritikák tüzébe került magas beosztású kínai vezetők névsora. A KKP központja közelében kézzel Írott plakátok “határozottan tiltakoznak” Tan Csen-lin miniszterelnök-helyettes és a 8. számú gépipari minisztérium tevékenység ge ellen. A külkei’eskedelmi minisztérium kapu-, ján felirat követeli, fosszák meg hivatalától Csou-. Sua-min megbízott minisztert”. Másutt azt köve« telik a “vörösgárdisták”, hogy “nyissunk tüzet az olajipari minisztérium ellen, és leplezzük le annak burzsoá vonalát”. A szénipari minisztériunij előtti tüntetéssorozat immár több napja tart., “Égessük meg Csüng Csu-juent”, hirdeti egy felirat a minisztérium épületén. Csüng Csu-juen a szénipari minisztérium miniszterhelyettese. Szélesedett a támadás alatt álló tartományi pártbizottságok köre is. Pekngben tarttózkodó “vörösgárdisták” kiadták a jelszót, hogy “nyissunk tüzet a Santung tartományi pártbizottság első titkárára, Tan Csi-lungra”. Pekingben olvasható plakátok és újságok eddig legalább 23 tartományi pártbizottságot vagy annak felelős vezetőit támadták. Jelszavak tűntek fel Pekingben ezzel a szöveggel is: “Le Csang Ping-huával.” Csang* Ping-hua a “kulturális forradalom” első szakaszában Tao Csu helyetteseként a KKP Központi Bizottság propagandaosztályának helyettes vezetője volt, majd visszatért korábbi munkahelyére, a hunani pártbizottság élére. Arról azonban már nem jelent meg közlemény, hogy a központi bizottságban viselt funkciójából felmentették volna. Tovább folytatódik apekingi szovjet nagykövetség előtti tüntetés, a tüntetésben részt vevők száma azonban jóval kevesebb, mint volt. A nagy- követséghez vezető utcát továbbra is lezárták a közlekedés elől. folytatására. Az óvodát is értesítette, hogy a gyerek gondozására nem lesz szükség és másnap a kis család élete a régi kerékvágásba zökkent vissza. Az “amerikai szerencse” nem tartott sokáig! Mindennek a megírása csak egy szempontból lényeges. Akik azt hiszik, hogy az egykori “sweatshop” kiment a divatból, nagyon tévednek. A német nő esete bizonyság amellett, hogy még ma is vannak gépekre görnyedő nők — főként mexikóiak, japánok és négerek —, akiknek a férje nem heggesztő, akiknek talán nincs férjük, vagy ha van, munkanélküli és otthon gondozza a gyerekeket és akikre a rekord-drágaság, az infláció és a család- fenntartás súlya nehezedik. Ilyen nők — és ilyenek sokan vannak —, még ebben az állítólagos “prosperitásban” is KÉNYTELENEK nyomorúságos bérekért dolgozni, mert a lakbért fizetni kell, enni kell és a gyerekek nem kérdezik, hogy milyen fáradságos 14 tucat blúzt összegépelni 8 dollár 50 centért. Amerikai szerencse? , “1^ 'm__i
