Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-10 / 6. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, February 10, 1966

6

LEVÉL MIKE QUILL-HEZ, AMELYRE NEM Jön VÁLASZ

Akárcsak Saul Bellows népszerű regényének hőse, Herzog, e sorok Írója is gyakran agyai ki leveleket közéleti vezetőkhöz napjaink közérdekű kérdéseiben. Legtöbbjük Íróasztalom fiókjában marad. Időnkint egyet-egyet elküldök a címzetthez.

Ezek közé tartozott egy levél, amelyet Mike Quillhez, a közlekedési munkások múlt héten elhunyt elnökéhez Írtam az éveleji nagy sztrájk kellős közepében.

Magától értetődőleg 100 százalékosan osztottam a közlekedési munkások és szervezetük álláspontját, küzdelmüket jogosnak tartottam. Ugyanakkor nagyon aggasztott az a tény, hogy a szervezet vezetősége nem hozta kellőképpen New York népe tudomására a sztrájk igazi okait, szükségességét és az adott körülmények között, jogosságát. Ennek következtében szerte a városban a dolgozók széles tömegeiben nagy volt az elkeseredés Quill ellen. A munkások milliói, elfelejtve, hogy jelenlegi viszonylagosan magas életszínvonalukat pontosan a sztrájk fegyverének köszönhetik, elitélték Quillt és' a szakszervezetet. Ez az elkeseredés, ez a hangulat, amely helyenkint és időnkint lincs-hangulat- hoz kezdett hasonlítani, nem tett semmi jót, véleményem szerint, a szakszervezeti mozgalom ügyének New Yorkban.

Úgy éreztem, hogy ebbeli nézeteimet kifejezésre kell juttatnom Quillnek, akivel a harmincas évek végén és a negyvenes évek folyamán némi személyes kapcsolatom is volt. Quill, aki az évek folyamán közéleti és szakszervezeti emberek százaival jutott kapcsolatba, természetesen alig emlékezhetett rám és igy én mint ismeretlen jóakarója intéztem soraimat hozzá.

A levél igy hangzott:

“Kedves Quill ur!

E sorok írója mélységes rokonszenvvel és megértéssel tanulmányozza a munkásemberek problémáit és ennélfogva megérti, értékeli és helyesli az ön szervezetének céljait és jelenlegi küzdelmét.

Ez a jóakarat és rokonszenv késztet arra, hogy javaslatot tegyek önnek, melyet remélem, nem fog rossz néven venni tőlem. Arra kérem, hogy haladéktalanul és az összes kommunikációs szervek felhasználásával, tehát rádió, televízió és sajtó utján forduljon New York lakosságához és nagyobb alapossággal, mint eddig, fejtse ki nemcsak szervezete jelenlegi követeléseinek, hanem magának a sztrájkfegyver használatának jogosságát. Ez feltétlenül szükséges, ha ellensúlyozni kívánja azt a koncentrált, rosszakaratú és félrevezető támadást, amelyet a nagy pénzérdekeltségek intéznek ön és szervezete ellen a rendelkezésükre álló roppant propagandaeszközök mindegyikének felhasználásával

Csatolva küldöm elképzelésemet egy ily nyilatkozat körvonalairól. A Vészieteket önnek és munkatársainak kell majd beilleszteni, akiknek természetesen minden adat és tény rendelkezésére áll.

Öntől függ, hogy e javaslatomat miként használja, vagy hogy egyáltalán felhasználja-e. Lelkiismeretem késztetett arra, hogy ezt elküldjem önnek.

Tisztelettel: N. N.

A javasolt beszéd körvonalai:

Polgártársak, New York városa munkásai!

A közlekedési szakszervezet tagjai bérharcot folytatnak a Transit Authority-val. Céljuk e város közlekedését fenntartó és lehetővé tevő 36,000 dolgozó jólétének csorbítatlan biztosítása. E 36,000 munkásra hárul az a roppant felelősség, hogy az év minden munkanapján munkahelyére szállítson millió és millió dolgozót. A szó legteljesebb értelmében ezrek élete függ nap-nap után e munkások éberségétől, szakértelmétől, egészségétől, súlyos anyagi gondoktól való mentességétől.

Tagságunk anyagi érdekei közvetlen biztosításán túl még ennél is nagyobb kérdés van most döntés alatt. Ez pedig az, hogy a mi amerikai társadalmunk, amelynek anyagi gazdaságával nap-nap után dicsekszünk, amelynek óriási profithalmozásáról nap-nap után látunk beszámolókat a sajtó pénzügyi oldalain, hogy ez a gazdasági rendszer hajlandódé legalább szerény méretekben megosztani e mérhetetlen gazdagságát azokkal, akik ezt lehetővé teszik, tehát a munkássággal.

Mi, a Közlekedési Szakszervezet tagjai és vezetősége meg vagyunk győződve, hogy a mi harcunk, a mi sztrájkunk sikeres kimenetele alapját fogja képezni New York dolgozói túlnyomó többsége anyagi helyzete további javulásának is.

Mélységes sajnálatunkat fejezzük ki minden newyorki munkásnak és munkásnőnek, akik sztrájkunk következtében ideiglenesen bérveszteséget szenvednek és akiknek megszokott közlekedését

megnehezítettük, vagy lehetetlenné tettük.

Mielőtt e munkástársak és munkástársnők ítéletet mondanának küzdelmünk és annak módszerei fölött, eszükbe akarom juttatni, hogy mi volt a véleménye e fegyverről hazánk egyik legnagyobb fiának, Lincoln Ábrahámnak:

“Én jól ismerem a munkásemberek keserves sorsát. Jól tudom, hogy csaknem minden sztrájkban az embereknek jogos volt a oanaszuk."

Polgártársak!

A sztrájk fegyvere, amelyhez mi kénytelenek voltunk a Transit Authority kihívó manőverei következtében nyúlni, az az emeltyű, amely lehetővé tette az amerikai munkásság, köztük New York munkásai nagyrészének jelenlegi viszonylagosan magas életszínvonalát. Azok, akik most esetleg ideiglenes kényelmetlenségük vagy némi bérveszteségük következtében hajlandók lennének bennünket elitélni, gondoljanak arra, hogy ha nem lett volna ez a sztrájkfegyver a munkásmozgalom arzenáljában és ha mi és elődeink e fegyvert időnkint nem használtuk volna, akkor New York tüipa- ri munkásai talán ma is 25—30 centes órabérért dolgoznának, miként az én szakszervezetem tagjai is 30 cent órabérért dolgoztak, amikor szervezetünket megalakítottuk a harmincas években.

Ily értelemben mondom önöknek azt, hogy ne ítéljenek el bennünket, értsék meg harcunk okait, igazságát és támogassák azt minden erejükkel. A

Mike Quill utolsó lélegzetéig harcban állt szervezete, a Transport Wurkers Union tagságának érdekében. Halála előtt csupán pár nappal, amikor kijött a kórházból, sajtókonferenciát tartott 200 újságíró előtt az Americana Szálloda “Albert termében.” Ebből a teremből hurcolták őt börtönbe, mert nem volt hajlandó a 36,000 sztrájkoló közlekedési munkást visszarendelni a munkába. Mikor “Mike” mosolyogva belépett az Albert terembe és elfoglalta helyét a mikrofonok mögött, mint a munkások győztes vezére állt nemcsak a 200 újságíró, de — hála a televíziónak — a város és az ország népe előtt. A sajtókonferencián Quill rámutatott arra, hogy a szövetségi kormány Johnsonnal az élén és New York állam kormánya, Rockefellerrel az élén főként felelősek a newyorki sztrájkért és annak 12 napig való elhúzásáért.

Quill radikális múltja

Quill 1926-ban vándorolt ki Írországból. Először mint jegyárusító dolgozott a város közlekedési szervében 33 centes órabérért. Résztvett a harmincas években a közlekedési munkások szervezésében, a baloldali Trade Union Unity League közreműködésével és segítségével. A szervezett közlekedési munkásokat először az Intenational Association of Machinist AFL szervezetéhez csatolta, de amikor John L. Lewis kezdeményezésére a CIO szervezési munkája kibontakozott, Quill átcsatlakozott a CIO-hoz. így alakult meg a Transport Workers Union.

Mike Quill volt e szervezet országos elnöke kezdettől fogva egészen haláláig. Elnökségének első 15 esztendejében haladó szellemű vezetést nyújtott nemcsak a TWU-ban, de az egyetemes munkásmozgalomban is. Résztvett a CIO szervezési kampányában és nagy segítséget nyújtott jónéhány iparban dolgozók megszervezésében.

Később résztvett a New York állami Labor Party megszervezésében, melynek égisze alatt beválasztották a városi tanácsba. E tisztségében együttműködött Peter Cacchione-val, Benjamin Davis-szal, a két kommunista városi tanácstaggal. Ebben az időben a reakciós elemek, a szervezeten belül és kívül, “Vörös Mike”-nek nevezték és azzal vádolták, hogy kommunista. így válaszolt ezeknek: “I’d rather be called a Red by a rat, than a rat by a Red.” (“Jobban szeretem, ha egy patkány vörösnek nevez, mintsem egy vörös patkánynak nevezzen.”)

A hidegháború magaslatán Quill, sok más szak- szervezeti vezetővel együtt, hátat fordított a haladó mozgalomnak, beadta a derekát és csatlakozott a vörösfalókhoz. Azokhoz csatlakozott, akik felelősek számos haladó gondolkodású országos vezetőnek a szakszervezetből való kizárásáért.

Életének utolsó pár esztendejében kezdett visz- szatérni a progresszív vonalra. A TWU jó munkát végzett a négerek és nemzeti kisebbségek érdekeinek megvédésében. Energiájával és tehetségével próbálta helyreállítani a szakszervezeti mozgalom egységét. Ezért ajánlotta, hogy az AFL-CIO keretein kívül álló több mint egymillió tagsággal rendelkező szállító munkások (Teamsters) szervezetét vegyék vissza az AFL-CIO-ba.

harcunk a ti harcotok, a mi győzelmünk, a ti győzelmetek is lesz.

Mélységesen igazságos az a kijelentés, hogy minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga harcát a szabadságért. Éppoly igaz az is, hogy minden nemzedéknek meg kell harcolnia a maga harcát jogos anyagi jussáért, azért, hogy e gazdasági rendszer rohamosan növekvő termeléséből az őket nagyon is megillető részesedés időnkint emelkedjen is. Ily harc nélkül nemcsak, hogy jelenlegi életszínvonalunkat nem leszünk képesek fenntartani, de jogainkat és gazdasági előnyeinket kérlelhetetlenül megcsorbitanák.

Szervezetem nevében fogadalmat teszek minden erőfeszítés megtételére e küzdelem minél előbbi befejezésére, olyan feltételek mellett, melyek összhangban állnak tagságunk érdekeivel és azon keresztül New York minden polgára érdekeivel.

E levelemre sohasem kaptam választ.

Január 3-án adtam postára, a szakszervezet hivatalába címezve levelemet. Január 4-én tartóztatták le a newyorki pénzvilág ügynökei Quillt, börtönbe vitték, ahol félórán belül, a két hete bekövetkezett halálát megelőző utolsóelőtti szívrohamban összeesett.

Figyelő

Lavinaomlás iniatf életét vesztette az NSZK-ban, a bajorországi hegyekben két síelő férfi és egy nő.

Quill a háború ellen

Mike Quill kezdettől ellenezte a vietnami háborút és az Egyesült Államok szerepét a dominikai beavatkozásbal. A TWU hivatalos lapjának egyik legutóbbi számában a következőket irta:

“Azt mondják nekünk, hogy harcolni kell a kommunizmus ellen Vietnamban. Ugyanezt mondották nekünk akkor is, amikor Koreában voltunk. Ha ez az eszeveszett elgondolás tovább tart, akkor csak idő kérdése, mikor találjuk magunkat szemben a 700 milliós kínai néppel. Úgy hiszem, még van idő, ha abbahagyjuk a bombázást és fegyverszünetet kötünk, hogy véget vessünk ennek az esztelen háborúnak.”

Quill halála veszteség az amerikai munkásmozgalom részére. Tévedései, hibái, helytelen kilengései ellenére is, munkásmozgalmi tevékenykedését egybevetve azt mondhatjuk, hogy építő munkát végzett és azok, akik majd megírják a 30-as és 60- as évek munkásmozgalmának történetét, minden bizonnyal igy fogják az ő működését felmérni.

Akik felelcísek a gyermekek haláláéri

Csak hat honapja látta meg a napvilágot Calvin Byars. Szegény kis testét fölemésztette a tűz. Lángok falták fel a két éves Richardot, a három éves Darrent és a hat éves Benjámint is, Calvin testvéreit az Ur 1966. évének január 26. napján New York város Brooklyn negyedében, amikor tűz ütött ki az 1837 Sterling Place-en lévő házban.

Ugyanaznap tűz pusztította el a 183-ik utca 335 számú házat is, ahol két kisgyermek lelte halálát: Carlos Aponte négy és Cecilia Sanchez három évesek.

Az 1966 január 26-i két tűz és a hat gyermek tűz általi halála, nem a kivételes esetek lajstomába könyvelhető el, sőt az ilyesmi midennapi esemény.

Mi okozza az egymást követő tüzeket? Ki felelős azért, hogy az ártatlan gyermekek ezrei pusztulnak el ilyen rettenetes módon, évről-évre?

Mi a felelet e kérdésekre?

Vajon a háziúr felelős, aki nem tartja karban a lakásokat és csupán azon buzgólkodik, hogy a házbért bekollektálja?

Vagy a korrupt felülvizsgálok, akik megvesztegetés ellenében szemet hunynak a lakások tarthatatlan állapota felett?

Talán a bírók, akik ahelyett, hogy szigorú büntetést mérnének ki a patkányfészkek fenntartóira, kézlegyintéssel hagyják a helyzetet rosszról, rosz- szabbra fordulni?

Vagy a szövetségi kormány, mely milliárdokat költ a piszkos háború folytatására, de nem talál elegendő pénzt uj lakások építésére?

Minden bizonnyal mindannyian felelősek. De felelősség terheli a szakszervezeteket is és különösen azok vezetőit és az összes más népi szervezet vezetőit is, akik mindeddig nem használták befolyásukat, hogy e szégyenteljes helyzetet megváltoztassák.

QUILL HARC KÖZEPETTE VESZTETTE EL ÉLETÉT