Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-03 / 5. szám
Thursday, February 3, 1966 5 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Szembe kell nézni bármivel A New Republic folyóirat az "Uj Baloldal" vezetőinek nézeteiről közöl sorozatos cikkeket. Január 15-i számában e cikksorozat tárgya Thomas Hayden, a Students for a Democratic Society egyik megalapítója, aki a mult hónapban háromtagú privát küldöttség tagjaként Hanoiba repült, hogy a vietnami békéről közvetlenül beszélhessen az észak-vietnami kormánnyal. Mr. Hayden elgondolásai tipikusan jellemzik az "Új Baloldal" kérdőre vonó ,analizáló, küzdelemre buzdító, utat kereső álláspontját. Cikkét kivonatosan leközöljük. Legtöbben azt hiszik, hogy néhány apróbb betegségtől eltekintve, ez az ország nagyjában egészséges. De amikor a betegségeket gyógyitani akarjuk, sokan rájövünk arra, hogy Amerikában járványos betegség terjedt el, amelynek jelei mindenütt mutatkoznak. Ennek jelenlegi három szimp- tomája a vietnami háború, a négerek szükségletei- nak elhanyagolása a hatóságok részéről, és a szólásszabadság feletti fellobbanások az egyetemeken. Ugyanaz jellemzi mind a hármat. 1. A felállított intézményekbe és határozatokba az embereknek kevés beleszólásuk van. A vietnami háborút LBJ texasi otthonából, a Pentagonból és a U.S. saigoni követségéről vezetik az amerikai és a vietnami nép képviselőinek részvétele nélkül. Ugyanúgy, a kormány kimondta, hogy a Mississippi Freedom Demokraták, a jelenlegi radikális formájukban nem lehetnek részei a Demokrata Pártnak és a kongresszusnak. A szegényeket is igy tartják távol a nyomorelleni program vezetésétől, hacsak illendően nem viselkednek. Az egyetemi hallgatóknak sincs joguk ahhoz, hogy beleszóljanak, milyen legyen az az oktatás, amire szükségük van és amiért fizetnek. 2. Amikor a bajok kirobbannak, ezeket az amerikaiak elkeseredett, kisebbségi agitátoroknak tulajdonítják; általánosan elfogadják, hogy az amerikai élet mindenki számára jó, kivéve a lelkileg ki nem egyensulyozottakat s az ellenségeket. A leg több ember számára elképzelhetetlen, hogy az imperialista-ellenes mozgalomnak a vietnami parasztság képezi a gerincét. Ugyanígy, a déli négereket is az SNCC eszközeinek képzelik. A Berkeley-i szólásszabadsági mozgalmat egy “Maoista” kisebbség tevékenysége miatt támadták meg, holott a véleménykutatók bebizonyították, hogy a diákok többsége a passzív ellenállás mellett foglalt állást. 3. Nem a birchista generálisok, a déli reakciósok és régimódi gondolkodású intellektuelek felelősek igazán ?. vietnami háborúért, hanem nagyha- hatalmu, tiszteletreméltó emberek ,akik az egész társadalom felsőbb rétegeit képezik. A háború Johnson, McNamara, Rusk és az egész díszes vezetőségi “klub” szülötte. Mississippi gazdasági politikáját demokrata bürokraták és bankárok tartják kézben. A legnagyobb kizsákmányolás azokban a városokban van, ahol a demokraták és jómódú liberálisok vannak hatalmon. Berkeley egyike a “legelőrehaladottabb” egyetemeknek és vezetőségét a diákokkal való jóviszony pionírjaiként dicsérik. Mississippiben a polgárjogi önkéntes számíthat az északiak legalább egy részének támogatására, de mit lehet tenni, ha az egész ország úgy tekinti a Vietcong-gerillákat, mint ahogyan a fehér Mississippi-beliek tekintik a polgárjogi mozgalmat? Kevés lehetőség adódik Amerikában, hogy a mi népünk azonosítsa magát a vietnami néppel. Ahol csak a hivatalos kijelentéseket fogadják el valóságként, hogyan hatolhat keresztül az igazság? Hogyan szólalhat meg az a hang, amelyet a fennálló rendszer elnémított? Még ebben a látszólag tökéletesen kontrollált közvéleményben is szélesen elterjedt a nyugtalanság. Az egyöntetű országos vélemények nem akadályozhatták meg a Kennedy gyilkosságot és nem hallgattatták el a kételyt sem a gyilkosság hivatalos történetével szemben. A polgárjogi törvények nem akadályozták meg a gettó-forrongásokat az előző két nyáron és a szegénység elleni harc sem mutatott jobb eredményt, minthogy a forrongások egy része a városok helyett a Job Corps táborokban robbant ki. Még LBJ “iránymutatói” sem tudták lefegyverezni az autó- és acélmunkásokat a bértárgyalások alatt. Amellett generálisaink és gerilla-elháritó szakértőink és még brutális erőnk sem képes megtanítani azokat az ázsiai parasztokat az amerikai móresra. A korlátok között tartott társadalom Hagyományosan a munkásosztály gerjesztette a nyugtalanságot, de újabban a négerek, most pedig az ifjúság tölti be ebben az irányban a vezető szerepet. A nyugtalanság korlátok között tartásáért nagy árat fizetünk. A korlátolt társadalomban bénulás áll be, amelyben az emberi terveket nem lehet megvalósítani, az álmok halva születnek és a nép a szükséges rosszon kívül mást nem is vár. Az emberek, társadalmi helyzetük szerint különbözően reagálnak: kötelességmulasztással, bűnözéssel, kábítószerek használatával, idegletöréssel, nemi önbizalmatlansággal, csalással, öngyilkossággal. A négerek nagyrészt a fehér társadalom kivetettjei. Sok munkás is a társadalom kivetettje és a legtöbben kivetettek lettek a szakszervezetek társadalmából is. A fiatalok közül is sokan a kivetettek közé tartoznak, mert ha szegények, nincs jövőjük a fennálló rendszerben, ha pedig jómódúak, akkor sem vár más rájuk, minthogy még többet szerezzenek ahhoz, amit örököltek. Sok hivatásbeli is kivetettnek számit, mert tehetségét a Nagyszerű Társadalomban nem érvényesítheti. A háziasszonyok is ide tartoznak. Ezek a kivetettek nem képeznek osztályt, csak közös sorsot osztanak meg. Nincsenek egyesítve közös munka, vagy lakóhelyen; teljes elkülönültségben élnek. Problémáik különbözők és világnézeteik sok esetben ellenkeznek. Bizonyos szerény lehetőséget szeretnének megteremteni maguknak a rendszeren belül, amelyet nem remélnek megváltoztatni. Hébe-hóba fellázadnak, egyénileg és közvetve; inkább nem néznek szembe vele, vagy kijátsszák a rendszert, mialatt eleget tesznek a külső követelményeinek. Az rója fájuk a terhet, hogy aszerint élnek, ami számukra nem elfogadható, de amit nem tudnak megváltoztatni. Ha sem osztályharc, sem valódi ellenzéki szakadás kifejlődése még nincs folyamatban, mi késztetheti a kitaszítottakat az aktiv forradalom útjára? Ez részben stratégia és taktika, a mozgalom felépítésének a kérdése, másrészt személyes probléma, vagyis a radikális működés alapjainak keresése olyan körülmények között, amikor a jelen generáció élete folyamán nagyon kevés lehetőség van a radikális változásra. Ezeknek a problémáknak a megoldására csak nagyon általános és feltételes elgondolást ajánlok, mert úgy hiszem, ha van rá lehetőség, inkább érzés, mint teória szerint és csak határozott kérdésekben lehet megoldást találni. “Mozgalmat felépíteni” azt jelenti, hogy az uj radikálisok, a társadalomból bármennyire is elkülönítve érzik magukat, valahogyan a fennálló amerikai közösségekben kell, hogy működjenek. Ha másért nem, hogy a társadalom ne legyen teljesen elzárt, vagy hogy valami változást idézzenek elő, feltétlenül szükséges, hogy a szervezett baloldal társadalmi vita kifejlődését indítsa meg. Olyan emberi nyersanyag nélkül, amely tudomásul veszi a kisemmizettségét, az uj radikalizmus sem nőni, sem begyökerezni nem tud. Az ilyen társadalmi munkára korlátlan lehetőségek vannak: a szegényeket erős, független szervezetbe lehet tömöríteni tiltakozó tüntetésekkel, munkás szervezkedéssel és a hagyományostól elszakadó politikai kampánnyal. Ezeknek be kell kapcsolódniuk más hasonló mozgalmakba, hogy befolyásos országos mozgalommá növekedhessenek, u.m. az uj egyetemi radikális mozgalomba, a hivatásbeliek szervezeteibe és máshova, ahonnan uj erőt nyerhetnek és ahol szélesebb alapokat rakhatnak le. Ötpontos program Lehet komoly eredményeket elérni. Először, a mozgalom elérhet szerény eredményeket, amelyek egyes rétegeknek, vagy egyéneknek sokat jelentenek: mint pl. a házbér-szabályozás, a forgalommentes játszó-utcák, lakásjavitások, magasabb népjóléti segélyek terén. Másodszor, demokratikus mozgalmakat kell megteremteni, amelyek a népnek módot adnak a határozatokhoz való hozzájáruláshoz, és a tiltakozáshoz, amelyhez jelenleg nincs lehetősége. Harmadszor, a meglévő szervezetek támogatják az uj mozgalmat, vagy azok serkentő erővel hatnak rájuk, ezáltal uj vitát, uj fejlődést indíthatnak meg. Negyedszer a radikális elgondolások előtérbe kerülnek, különösen a nyomorellenes harcban és a polgári mozgalomban, mivel a szervezett mozgalom a helyi hatalommal áll szemben. ötödször ez a munka sokféleképpen alkalmazható, fontos tapasztalatban részésiti a résztvevőket. Radikális módon működni többet jelent, mint a konzervatív nyomások ellen küzdeni, ha azok mégoly sokat jelentenek is. A radikális küzdelem ebben az időszakban az utópiába vetett hit nélküli munkát jelent. A radikális változásnak egyszerűen nincs aktiv keresztülvitelezője — nincs olyan nép, osztály, vagy ország —, amelyekre a radikálisok magas reményekkel tekinthetnek, mint a múltban. Arra sincs lehetőség, annyira süllyedtünk, hogy itt és most utópista társadalmat tudjunk felépíteni, amely erőt adna és amelyből kifolyólag a világot megváltoztathatnánk. Nem szabad, hogy megtévesszen benőnket, hogy “a nép” sok esecoen remekül “kitesz magáért”. Előfordul, hogy az emberek közös érdekeik ellenére egymás ellen fordulnak, félnek, amikor nem kellene meghunyászkod- niok, amikor van jobb választásuk, “rosszul” szavaznak, a kitartó harc helyett elkedvetlenednek és magukban alkalmazkodnak az elnyomó rendszerhez, amit nyilvánosan elitéinek. Ezek szerint tehát mi a lehetőség? Bárhogyan is tekintjük, ez a probléma már nagyon sok aktiv egyént kiábrándított és sokan egy vagy két évi aktiv munka után visszahúzódtak a küzdelemtől. Lehetséges az, hogy a forradalmiságnak csak akkor van értelme, amikor a nép pillanatnyilag felülemelkedik saját gyarlóságain és nagy célok megvalósítására szenteli magát? Ha ez igy lenne, akkor a radikálizmus csak azokra a rendkívüli kitörésekre szorítkozhatna, amelyet a hatalmasok képesek kordában tartani. A radikálisok számára az lehet a másik lehetőség, hogy mindennapivá válnak, türelmesen munkába állnak, amelyben egyedül a társadalom szégyenletes hibái ellen folytatnak harcot. Azonosítanák magukat a lenézettekkel, a törvényen kívüliekkel, a sérelmet szenvedettekkel, a népet nyilvános tiltakozásra szerveznék meg, amelynek révén alapvető kérdések merülnének fel: Ki az igazi bűnös? Ki képvisel szervezeteket vagy egyéneket? Ki mulasztja el kötelessége teljesítését? A radikálisok akkor megkérdezhetnék a konzervatív többségtől: milyen áron fektettük le ezeket a szabályokat? Kik az áldozatai ezeknek és kiknek az előnyét szolgálják? Mit nyertünk és mit vesztettünk azáltal, hogy a keresztény alapokon nyugvó társadalom érdekében hosszú idők óta a legkiválóbb- jainkat arra használtuk fel, hogy kiirtsuk a vörös- bőrüeket, a wop-okat, a mick-eket, a kraut-okat, a nip-eket, a nigger-eket, a gook-okat és a vörös forradalmárokat. A radikálizmus ebben az esetben részese lenne annak az energiának, amely a megbénított imperialista társadalom erőszakosan elnyomó vaskeze alatt állandó, nyugtalan mozgásban van. A radikalizmus a munkájának irányításában túllépte az optimizmus és pesszhhizmus határait és minden nehézség ellenére munkában találná magát. Realizmusát és józanságát semmi más nem vezérelné, mint az, hogy képes szembenézni bármivel, ami bekövetkezik. Egyre kevesebb a munkaalkalom a déli négereknek A farmok automatizálásának következtében a déli négerek az utolsó évtizedekben egyre inkább a fakitermelő iparban kerestek munkát. Az utóbbi években az automatizálás a déli papíripar zúzalék nyersanyagát szolgáló fakitermelést is utolérte, emiatt a munkaalkalom ebben az iparban is nagyban csökkent. Az erdészetben kb. 15 évvel ezelőtt kezdték a kézifürészt a villanyfürésszel helyettesíteni és azóta sok más újítást is bevezettek. Három évvel ezelőtt kezdték meg az un. Busch combine favágógép nagybani gyártását. Ez a traktortalpakon járó gép egyetlen vágással leszeli az élőfát, majd a rajtalevő másik gépszerkezet levágja az ágait és a fatörzset 6 láb hosszú szállításra kész darabokra szeleteli. Az ilyen gép használatánál egy gépkezelő és egy teherkocsi sofőr 12 embernek a munkáját elvégzi. A papíripari zúzalék anyagát szolgáló erdőkben a munkaalkalom 1960-ban 96 ezerről 1964-ben kb. 80 ezerre esett, mig ugyanezen idő alatt a zuzalék- fatermelés 24 millió cord-ról 28.8 millióra emelkedett. A Busch combine bevezetésével még sokkal kevesebb munkaerőre lesz szükség. Ha tekintetbe vesszük, hogy a fakitermelésben alkalmazott munkások 80—90 százaléka néger, akkor fogalmat alkothatunk arról, mit jelentenek ezek a fejlemények a déli négerek gazdasági életében. A képzetlen munkára való lehetőség fokozatosan megszűnik nemcsak az erdőiparban, hanem a déli ipar uj gyáraiban is, amelyeket az automatizálás legmodernebb elvei szerint rendeznek be. Ezért mennek a déli négerek északra egyre nagyobb számban szerencsét próbálni. A nagyvárosok gettóiban vár rájuk a nagy kiábrándulás, mert ezek a képzetlen munkások az északon sem tudnak elhelyezkedni. Ez is kirívó példája annak, hogy ai automatizálás kiknek az érdekét szolgálja a kapitalista Egyesült Államokban. KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE!
