Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-06 / 1. szám
Thursday, January 6, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 A KORMÁNY NEM MONDJA AZ IGAZAT VIETNAMRÓL Az amerikai nép előtt teljes homály fedi a vietnami események előzményeit — mondja az Akron Beacon Journal szerkesztője Ha a kormány szószólói és a sajtó megkísérlik is a magú* módján ésszerűnek és jogosnak feltüntetni Amerika jelenlétét és szerepét Vietnamban, még ezek az öntelt, mentegető kísérletek sem terjednek ki az előzményekre, azokat legszívesebben elhallgatják. Ilyen szempontból fontos hiányt tölt be az Akron Beacon Journal dec. 5-i vezércikke, amely sok olyan kérdéssel foglalkozik, amely a sajtóban mindez ideig nem látott napvilágot. Kissé tömörített formában itt közöljük: A karácsonyi ünnepek csillogó díszei közepette, amelyek az ország jólétét tükrözik vissza, sokezer amerikai fiú leli halálát Vietnam dzsungel- jeiben. Azon anyák, apák, feleségek és rokonok számára, akik Washingtonból a rettegett sürgönyöket megkapják, a háború nagyon is közel van. Mégis — mi többiek, itthon — főleg a minden eddiginél nagyobb haszonról, az 1966-os évben kilátásba helyezett még nagyobb keresetről beszélünk és a déli napsütésben hosszabb vakációkat tervezünk. A hazai fronton kevesen gondolnak arra, hogy olyan meredek szélén állunk, amely könnyen katasztrofális kalanddá válhat Délkelet Ázsiában. Elsősorban — a szövetségesek nélküli — nagyméretű beavatkozásunk idézte elő a vietnami tragédiát, — másodsorban az a tény, hogy Washington sohasem jelentette ki, hogy miért küzdünk, nem nevezte meg a célját ennek az “életfontosságú” harcnak. Amint James Reston a NY Times-ban irta: “Ez a háború vagy életbevágóan fontos, vagy nem, vagy lényegében vietnami, vagy lényegében amerikai háború. Egyre jobban elterjed annak a tudata, hogy mindenki az események csapdájába került, senki sem tudja, mit kellene tenni és ez az egyre mélyebb süllyedés a mocsárba az, ami elkeseríti a népet és megbontja az egységet.” C ¥3 Igaz, az elnök újból kijelentette, hogy hajlandó ‘feltételek nélkül, bárhol tárgyalni a békéről’. Rusk külügyminiszter hasonlóan nyilatkozott. De ezalatt a Pentagonban McNamara honvédelmi mk hiszter a csapatok óriási kiterjesztését kéri, 300 ézer létszámú katonaságot akar. Ezt nem lehet másnak, mint a háború legnagyobb méretű kiterjesztésének minősíteni, ha tekintetbe vesszük, hogy csak néhány évvel ezelőtt az amerikai erők Dél-Vietnamban nem tettek ki többet néhány száz polgári ‘tanácsadódnál. Azok az amerikaiak, akiknek Vietnam gondot okoz, rossz néven veszik, hogy a kormány nem avatja bizalmába a népet. Hányán tudják például, hogy 1950 és. 1954 között, a US 2.6 milliárd dollár katonai és gazdasági segélyt küldött a franciáknak, amikor azok halálos küzdelemben álltak Ho Chi Minh haderőivel? Hányán emlékeznek arra, hogy Eisenhower akkori elnök már 1954 elején arra a meggyőződésre jutott, hogy a franciák nem nyerhetik meg a háborút és nem volt hajlandó US támogatást adni a kommunisták ellen, amint azt Nixon alelnök ajánlotta? Azt is kevesen tudják, hogy ha Vietnamban megtartották volna a választásokat, amiket a genfi megegyezés előirt a számítások szerint a lakosság 80 százaléka a kommunista Ho Chi Minh-t választotta volna meg vezérének, Bao Dai államfő helyett. Az errevonatkozó adatok megtalálhatók Eisenhower memoárjaiban. Diem-et túlzottan feldicsérték Sokat hallunk a szabadságról és a demokráciáról Dél-Vietnamban, de mindez teljesen hiányzik abból a szerencsétlen országból. Túlzott Douglas a legfelsőbb bíróság bírója, amikor 1952-ben jelentette Ngo Dinh Diem-ről — aki később az US által beiktatott diktátor lett — hogy a vietnami nép nagyra becsüli. A következő években, egészen Diem meggyilkolásáig, a U.Só sajtó állandóan túlzottan dicsérte ezt a ‘kemény csodaem- ber’-t aki megtörte a vallásos szekták és az ellenzéki politikusok hatalmát. Eisenhower elnök az elnöki repülőgéppel Diem- et Washingtonba hozatta. Diem beszélt a kongresszus előtt, New Yorkban Spellman bíborossal reggelizett s olyan diccshimnuszok tárgyát képezte, mint aki ‘istenfélő anti-kommunista és bátor államférfi, Vietnam megmentője’. Ügyes propaganda-kampánnyal egy ideig az amerikai közönség előtt Diemet hősnek tüntették fel. A US-beli imádói vagy nem tudták, vagy nem akarták tudomásul venni a való tényállást, hogy Diem-et mélységesen gyűlölik saját hazájában. Terrorral és elnyomással uz-alkodott, amelyben a megfélemlített sajtó támogatta. Amint Robert Sheer megírta rendkívül érdekes könyvében: ‘How The United States Got Involved In Vietnam’ (Hogyan keveredett az Egyesült Államok a vietnami háborúba) a sajtó elhitette az amerikai közönséggel, hogy a vietnami parasztok készséggel hajlandók harcolni a kommunista ‘agresszo- rok’ ellen, ha a U.S. hadi felszereléseket szállít. Ennek pont az ellenkezője volt igaz, mivel a Diem kormány még mindig nem hajtotta végre azokat a társadalmi reformokat, amelyek megnyerhették volna a nép ragaszkodását. Amikor kormányunk végre belátta, hogy Diem hasznossága véget ért, semmit sem tett megmentésére és a US-beli imádói is teljesen elhallgattak. Azóta egymást követték a dél-vietnami kormányok, mind kegyetlenül diktatórikusak. Saigon kivételével a nép sehol sem támogatta őket. Mégis, a beavatkozásunk egyre erősödött, több embert, több pénzt, több fegyvert vetettünk be, — mindezeket a vietnami ‘demokrácia’ védelmében és az északi agresszorok visszaszorítására tettük. A vietnami ügyekben jólértesült hivatott személyek még ma is azt állítják, hogy ha lehetne népszavazást tartani, az még ma is erősen a kommunisták javára dőlne el. Mi csak veszthetünk így a ‘kis háboru’-ból ma már mindenféle modern fegyverrel, még nukleáris anyahajóval is felszerelt nagy konfliktus lett. 1963-ban McNamara és Taylor azt mondotta Kennedy elnöknek, hogy a ‘ US katonai feladatának legnagyobb részét 1965 végéig meg lehet oldani’. Történetesen az most van. 1964 júniusban Cabot Lodge erős- ködött, hogy: ‘Nem tartom szükségesnek több csapat bevetését Vietnamban’. Mindezek a kijelentések azt bizonyítják, hogy a US következetesen alábecsülte az ellenség erejét és állhatatosságát. Mit higyjünk el ezekből? Hogy nagyobb háború lesz, ahogyan Nixon ajánlotta? Vagy Johnson elnök olyan erőt sorakoztat fel, hogy a Viet Cong hajlandó lesz tárgyalni? Mindkét eshetőségben mi lennénk a vesztesek. Yagy talán van valaki olyan hiszékeny, hogy el- higyje, egyedül a katonai győzelem képes lesz egész Vietnamot egyesíteni? Nixon kijelentette: kell hogy a kormány megnyerje, és befejezze a vietnami háborút, máskülönben a republikánusok ebből tőkét kovácsolnak az 1966-os és 1968-as választásokban. Nixon kényelmesen elfelejti megemlíteni, hogy Eisenhower republikánus kormánya nem ‘győzött’ a koréi háborúban, gyenge lábon álló fegyverszünettel végződött az, amely egyik félnek sem hozott győzelmet. Valóban meghökkentő, hogy mindazon évek alatt, amelyek a vietnami beavatkozásunkra vezettek és a közönség előtt titokban tartott nagy elhatározások alatt, a beavatkozásunk kérdését sohasem vitatták meg a kongresszusban. A nép tehetetlennek érzi magát. Nem szereti a háborút, de szava nincs. Ezért van az, amint Reston mondotta, hogy ‘mindenki az események csapdájába került’. A jelen dilemmánk közepette a nép nem tud semmit a kitűzött célokról, de elvárják tőle, hogy elfogadjon akármilyen határozatot, ami Washingtonból, magas helyekről jön. így nem lehet egyesíteni egy ország népét, amelynek fiait felszólítják, hogy harcoljon határozatlan célkitűzésekért. Mert ‘ha a kiáltó szó bizonytalan, ki fogja azt követni?’. CAf A fenti cikkben említett könyvecske világosságot vet mindazokra az előzményeki'e, amelyeket a sajtó elhallgatott. Az adatokban gazdag nyomtatvány a Fund for the Republic cimén: Box 4068, Santa Barbara Cal. 93103, kapható. Ára 75 cent, mutatványszám díjtalan. A francia elnökválasztás tanulságai A francia elnökválasztás megtartott második fordulójának eredménye alapján De Gaulle tábornok újabb 7 éves időtartamra, 1972 végéig maradhat az elnöki tisztségben. De Gaulle elnöR győzelmét biztosra lehetett ugyan venni, de a szerény többség meglepetést keltett, mert úgy hitték, hogy a második fordulóban az elnök több szavazatot kap. A várakozással ellentétben a De Gaulle tábornokra adott szavazatok száma alig haladta meg a 12 és fél milliót, ellenfele, a demokratikus erők jelöltje, Mitterand viszont 10 és fél millió szavazatot szerzett. így Da Gaulle csak kis többséggel, a szavazatok 55 százalékával került újra az elnöki székbe olyan helyzetben, amikor a baloldali erők jelöltje a szavazatok 45 százalékát tudhatja magáénak. A gaulleisták azért fűzhettek vérmes reményeket a második fordulóhoz, mert lebecsülték a baloldali összefogásban rejlő erőket. A jobboldal reményeivel ellentétben Mitterandnak. a demokratikus erők egységes jelöltjének sikere minden várakozást felülmúlt. Hiszen, mig az első fordulóban Mitterand csak a szavazatok alig 32 százalékát kapta meg, most a második forduló után már a 45 százalékot. Az elnökkel szemben tehát olyan ellenzék született, amely az abszolút többséghez közel álló kormányzóerővé válhat. S amint az egyik francia gazdasági lap is figyelmeztetett: “Ezen ellenzéki erővel már számolni kell.” Tehát az elnökválasztási csata lezárult, de a francia belpolitikai küzdelem korántsem ért véget. Maga Mitterand, amikor megtudta a végeredményt úgy nyilatkozott, hogy a döntő még hátra van és 1967-ben a parlamenti választásokon fogja megmenteni a köztársaságot a további gaulleista kalandoktól. A francia lapok egybehangzóan úgy vélik, hogy a harmadik menet még csak ezután következik és annak megnyeréséhez De Gaullenak kevés lesz a személyes népszerűség, amely az utóbbi időben amúgy is erősen megkopott. Ezek alapján a kommunista párt lapja, a l‘Hu- manité a választás fő tanulságát úgy összegezi, hogy “a személyi hatalom rendszere egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el és a demokratikus rendszer-változás esélyei nem remélt iramban fokozódnak.” A küzdelem tehát folytatódik. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága a választás után kiadott nyilatkozatában hangsúlyozta: “Most tovább kell szélesíteni a baloldali erők együttes fellépését, hogy előkészíthessék a jelenlegi rendszer demokratikus felváltását. És a baloldali erők összefogását szolgálhatja, ha a szocialista vezetők hajlandók lesznek Guy Mollet állásfoglalásának szellemében tárgyalások utján rendezni és megoldani a szocialisták és a kommunisták közötti ellentéteket. Ez azt eredményezheti, hogy a baloldal a közös jelölt után most már közös programmal kérje a választók bizalmát.” ELLENTMONDÁSEGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐI j | HA ÖN MÉG NEM ISMERTE A \ MAGYAR SZÓT, ß ezen lapszám olvasásával meggyőződhet arról, S / hogy a szerkesztőség mindent elkövet annak £ 5 érdekében, hogy olvasóinkat felvilágosítsa és S 8 segitségükre legyen abban, hogy a törvények S 8 ismeretével jobb helyzetet teremtsenek saját S maguknak és családtagjaiknak. £ A Magyar Szó olvasói a legfelvilágosodottabb újságolvasók Magyar-Amerikában. 5 T7 /I • •• • V jr • * / f $ Váljon on is olvasojava! ★ 2 Küldje be az alábbi szelvényt még ma! £ Vegye igénybe ajánlatunkat, mely lényeges I megtakarítást jelent önnek Amerikai Magyar Szó 130 East lóth Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal! Kérem, indítsák meg lapjukat KÉT HÓ- $ * NAPRA, hogy megismerkedhessek a Magyar J y Szóval. Csatolom a rendkívüli felajánlás árát, * Í $2-t. — Kérem, indítsák meg lapjukat HAT : HÓNAPRA, melyért $3.50-t mellékelek. — ; Kérem, indítsák meg lapjukat EGY ÉVRE, J | melyért $6-t mellékelek. $ ; (A Magyar Szó rendes előfizetési ára egy évre 5 $10.00, félévre $5.50) Név:....................................................................... ( Cim: ..................................................................... J i Város: ........................................ Állam:...........:]
