Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-24 / 8. szám
A MUNKAERŐ-HELYZET MAGYARORSZÁGON Thursday, February 24, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD [\ Az utóbbi másfél évtized alatt négyszeresére nőtt a magyar ipar termelése (húsz év alatt ötszörösére), s ez a fejlődés a foglalkoztatottak számának rendkívül gyors növekedését jelentette Az ipar, a kereskedelem, a közlekedés csillapíthatatlannak látszó munkaerő-szükséglete széleskörű választási lehetőséget nyújtott az újonnan munkába lépőknek. A mezőgazdaságból, a háztartásokból bőven áramló munkaerőt szinte tárt karokkal várták az iparban. Tizenöt évvel ezelőtt az ország lakói közül négymillió volt a kereső és ebből 55.2 százalék a mezőgazdaságban dolgozott. A háztartásbeli munkaképes nők száma meghaladta az 1.8 milliót, a munkaképes korú tanulóké a 229,000-et. Ezzel szemben napjainkban a tízmillió egyszázhatvan- ezer magyar állampolgárból a foglalkoztatottak száma 4.8 millió, s ennek már csak 32.3 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban. A csak háztartásban tevékenykedő nők száma egymillió főre csökkent, a munkaképes korú tanulóké viszont már meghaladta az 550,000-et is. Ha ezekhez az adatokhoz hozzávesszük, hogy a népesség 25 százaléka 15 éven aluli, 15 százaléka pedig hatvan éves, vagy ennél is idősebb, akkor ebből a kis, rögtönzött statisztikából is látható, hogy a korábbi években bőséges munkaerő források kimerülőben vannak. És bár a jövőben a magyar gazdaság nem extenziv módon, tehát nem uj munkaerő bevonása utján fejlődik majd tovább, hanem a munka hatásfokának növelése révén, mégis, az előzetes számítások szerint, a következő 15 évben mintegy 600,000-rel kellene növelni a foglalkoztatottak számát ahhoz, hogy a gazdasági célok valóra válhassanak. Ez a létszám az előző 15 évihez viszonyítva 200,000-rel kisebb, azonban előteremtése mégis nagy gondot okoz. A mezőgazdaság munkaerő szükséglete Az elmúlt másfél évtized alatt a mezőgazdaságból több mint félmillió munkaerő áramlott át más népgazdasági ágakba. 1949—-50-ben a keresők 55.2, 1955-ben 43, 1961-ben 37 és jelenleg 32 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban. A munkaerő felszabadítását mindenekelőtt a termelőszövetkezetek, a mezőgazdasági nagyüzemek létrejötte, a munkák nagyarányú gépesítése tette lehetővé. A csökkenési folyamat a mezőgazdasági munka hatékonyságának növekedését és a termelés fejlődését mutatja. Korábban még úgy számoltak, hogy 1980-ban a keresők 20 százalékát foglalkoztatja majd a magyar mezőgazdaság. (Az Egyesült Államokban ez az arány jelenleg 110 százalék). A létszám csakis olyan mértékben csökkenhet, ahogyan azt a munka termelékenysége lehetővé teszi. Magyarországon azonban a falusi munkaerő elvándorlása eddig igen gyors és egészségtelenül nagyméretű volt. S ami különösen súlyosbítja a helyzetet: miden ekelőtt a fiatalok hagyták el a mezőgazdaságot. A gazdasági élet egészséges fejlődése, mindenekelőtt az export fokozása és a lakosság életszínvonalának növekedése megköveteli a mező- gazdasági termelés fejlesztését. Ez viszont ez idő szerint szükségessé tenné, hogy évente mintegy 45—50,000 fiatal lépjen be a mezőgazdasági munkába. Vagy másképpen, a falusi fiatalság felének folytatnia kellene szülei foglalkozását. A fiatalok azonban a város felé tekintenek. A mező- gzdasági munka vonzóvá tételére hozott a kormány legutóbb egy sor, igen fontos döntést. Például: felemelték a hús, a gabona, a tej és egy sor mezőgazdasági termék árát. Kedvezőbbé tették a falusi családi pótlék-rendszert és napirendre került a betegellátás kiterjesztése, a szülési segély felemelése stb. Ezeknek az intézkedéseknek az a céljuk, hogy növekedjék a parasztság jövedelme, kedvezőbb legyen a mezőgazdasági dolgozók szociális ellátása, s igy a parasztság életnívója megközelítse a bérből és fizetésből élőket. A munkaerő fő forrása Az előző 15 évben a munkaerő-utánpótlás jelentős részét biztosították a háztartások. 1949- 50-ben 1.1 millió leány és asszony dolgozott, az összkeresőknek 29 százaléka. Jelenleg egymillió nyolcszázezer női alkalmazottat tartanak nyilván a statisztikák, az összdolgozók 37.4 százalékát. A gondok enyhítésében azonban jelentős tartaléknak látszik az egymillió háztartásbeli nő, mégis az a helyzet, hogy ezek nem jelentenek komoly forrást a következő évek létszámfejlesztéséhez. Több háztartásbeli nő bevonása a munkába ugyanis csak akkor valósulhat meg, ha a gyermeknevelés és a háztartási munka terhétől a jelenleginél nagyobb mértékben mentesülnek az asszonyok. A következő időszakban az uj munkaerő-szükséglet fő forrása már nem lehet sem a mezőgazdaság, sem a háztartás. Az uj munkáskezeket a fiatalságnak kell biztosítani. A változást a következő számok is jellemzik: a 60-as évek elején az újonnan belépő munkaerőnek 50 százaléka került ki az első Ízben munkábalépő fiatalok közül, a következő években ez az arány 75 százalékra emelkedik. Becslések szerint a természetes szaporodásból fakadó uj munkaerő a következő másfél évtizedben mintegy négyszázezer főre tehető. Azonban ennek körülbelül egyharmadát leköti majd az oktatás. 1949-50-ben 225,000, jelenleg pedig 550 ezernél is több munkaképes korú fiatal stanul. És ez igy lesz a következő esztendőkben is. Az ország jövőbeni magasképzettségü szakember szükségletét másképpen lehetetlen biztosítani. Pályaválasztás és munkaerő-szükséglet Igen nagy gondot okoz azonban, hogy a továbbtanulás, a fiatalok pályaválasztása és az ország munkaerő szükséglete gyakran nincs összhangban. Az általános iskolát végzettek jóval több mint a fele tovább akar tanulni és mindössze 33 százaléka jelentkezik szakmunkás tanuló iskolába. A középiskolák befogadó képessége korlátozott és ezen a fokon a legtöbb tanulót a kiszélesedett gimnáziumi hálózat veszi fel. így az ellentmondás fokozódik. Az arányok eltolódása következtében ugyanis az egyik oldalon a népgazdaság egyes ágazataiban, igy a mezőgazdaságban, az épi tőiparban, a vasiparban, forgácsoló- és melegüzemi szakmákban szinte már krónikussá vált a szakmunkáshiány, a másik oldalon pedig nagy gondot okoz a gimnáziumokból kikerült és a felsőoktatásba be nem vonható, szakképzetlen fiatalok, elsősorban leányok munkába állítása. Az egyik oldalon kívánatos lenne a rendkívül felduzzadt adminisztratív létszám csökkentése, ugyanakkor a másik oldalon a létszámemelkedésnek a feltételei szélesedtek, hiszen a gimnáziumból kikerülő fiatalok főként adminisztratív munkára talkalmazhatók, ha szakmai képzést nem kapnak. Az említett ellenmondásokat a következő esztendőkben meg kell oldani, hogy a jelentkező munkaerővel ki lehessen elégíteni a szükségletet. Ennek egyik előfeltétele volt az oktatási rendszer módosítása. Az országgyűlés legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy az oktatás tervét ezután jobban hozzá kell igazítani a népgazdaság munkaerő igényéhez, s ennek megfelelően a jövőben az anyagi erőforrások jelentős részét — a gimnáziumok rovására — a szakiskolák számának gyarapítására kell felhasználni, hogy a fiataloknak az iskolában megszerzett képzettsége megfeleljen a tényleges igényeknek. A következő másfél évtizedben a szükséges munkaerő biztosításának természetesen csák az egyik és nálunk most már igen nehezen járható útja lesz a létszámszaporitás. A munkaerő- hiányból származó gondot nagymértékben enyhítheti az emberi munkának géppel való helyettesítése, az automatizálás. Jelentős munkaerőt szabadíthat fel a korszerű üzemszervezés és a Magyarországon eléggé nagy méreteket öltött munkaerővándorlás csökkentése is. A jövőben egészen bizonyos ezek az utak válnak majd a munkaerő utánpótlásának fő forrásává. 68,000 könyv a kaposvári könyvtárban Dunántúlon járva Csokonai a “kanásznak termett” somogyi gyerekek sorsán keseregvén, igy álmodozott: “De tán jő oly idő, amelyben né- künk a vidékünk uj Helikon lesz.” így lett. Kaposvárott most épült fel az ország egyik legkorszerűbb megyei könyvtára, kortársa és testvére a tatabányainak, a szekszárdinak és idősebb testvére a rövidesen megépítésre kerülő újaknak. Az 550 négyzetméternyi szabadpolcos olvasóteremben és a 110 négyzetméteres gyermekkönyvtárban, amelynek tavaly több mint 1,200 állandó olvasója volt, 68,000 könyvet helyeztek el. A rendszeres felnőtt olvasók száma évi átlagban körülbelül 5,000. A megjövendölt “uj Helikonnak” egy darabkája ez, az emeletén olvasótermekkel, a földszinten előcsarnokkal és a 200 személyes előadóteremmel, munkaszobákkal raktárakkal 9 millió forint, beruházási költséggel épült könyvtár, amely rövid idő alatt máris központja lett a fejlődő megyeszékhely és környéke kulturális életének. Közlekedés - 100 évvel ezelőtt j Pontosan 100 esztendővel ezelőtt szenzáció hozta izgalomba a magyar főváros lakóit: megindult az első lóvasut! “Pest városa ismét egy lépéssel előbbre haladt az európai civilizáció terén. A mi egy évvel ezelőtt még csak jámbor óhajtás volt, gyorsan tény- nyé vált” — büszkélkedtek 1866-ban azok a polgárok, akik 1865-ben még igy keseregtek: “A mi iiju Pestünk is együtt iparkodik haladni a miveit külföld nagyobb városaival. Ha megelőznek ia bennünket, többnyire oly mellékkörülmények okozzák, melyeket eddig leküzdenünk alig állt hatalmunkban...” S most végre sikerült lerakni a “modern nagyvárosi közlekedés” alapjait. A lovasut kiindulási pontja a Belváros József- és a Ferenc-külváro- sok összekötő pontján a Széna téren volt. Onnan, a széles és hosszú “Országúton” és a Váczi utón “száguldott” az utasokkal Újpestre. Megállói a következők voltak: Nemzeti Muzeum, Zrínyi kávéház, evangélikus templom, Lipót-templom, vasúti inditóház, kis sőrcsarnok, Újpest. (A lóvo- natu vaspályának egyébként már voltak előzményei: 1827-ben üzembe helyeztek egy lóvasutat, amely Kőbányáról Pestre vezetett, de a különleges szerkezetű, egysinü vasút nem felelt meg a várakozásnak, ezért 1828-ban lebontották.) A pesti lóvasuton az I. osztály 20, a II. 15, a III. pedig 10 krajcárba került. A megnyitást követő első 15 nap alatt a lóvasut kereken 28,000 utast szállított. A bevétel 3,343 forint és 70 krajcár volt. A lóvasutra ma már csak a legöregebbek emlékeznek. Hiszen a margitszigeti járat — amely pedig legtovább tartotta magát — az első világháború után megszűnt. Az “egy lóerőt” egyre újabb és modernebb- közlekedési eszközök váltották fel. Csak az nem változott, hogy a pesti utas, ha lemarad a földalattiról, ha ott topog a buszmegállónál, ha nem fér a zsúfolásig megtelt villamosra vagy trollyra a csúcsforgalom idején —• ugyan-ugy panaszkodik, mint egy évszázaddal ezelőtt: “A tizenhat személyre számított kocsifedélzeten sokszor harminc ember is talátható, kik onnan a magsból nézik a mélyen alattuk gyalogló közönséget...” Külföldi magyarok tudományos ajándékai az óhazának Számos külföldi magyar megható ragaszkodással gondol az óhazára és ennek azzal is kifejezést ad, hogy tudományos érdekességeket, ritkaságokat juttat az óhazai gyűjteményeknek. Abban például, hogy a budapesti Természettudományi Múzeumnak olyan gazdag zoológiái gyűjteménye van Argentínából, egy nagyon régen kivándorolt szabómesternek, Kovács Andornak van nagy érdeme. Kovács Andor évekkel ezelőtt meghívta és vendégül látta a budapesti Természettudományi Muzeum egyik tudományos munkatársát, Topái Györgyöt, akinek nagy segítségére volt a gvüjtő- nrtunkájában is. Rovák István és Máj tény i Gábor Kanadában élő két fiatal erdőmérnök is értékes ritkaságokat juttatott Budapestre. Küldeményükben szerepel az amerikai cimermadár, a már ott is kipusztulóban levő fehérfejü sas, továbbá a repülő mókus, a virginiai szarvas és több más ritkaságnak szá- mitó állat bőre és koponyája. Az Észak-Amerika sivatagi részében előforduló bogarakból Lenczy Rezső New York-i orvos küldött gazdag kollekciót s ezzel együtt elküldte azt a mintegy 15,000 rovarból álló gyűjteményét is, amelyet régebben Kamerunban szedett össze. Venezuela faunájából dr. Fejérváry Gézáné küldött haza gazdag anyagot. Fejérváryné egyébként az egyetlen, aki nem “privát”, hanem kitűnő zoológus, s mielőtt fiához költözött volna Dél-Amerikába, a budapesti Természettudományi Muzeum munkatársa volt. Az Alpok jellegzetes lepkefajainak legszebb példányaival viszont egy Ausztriában élő magyar ember: dr. Issekutz László jogász örvendeztette megí a Természettudományi Muzeum gyűjteményét. v* 320,000 ingyenes véradó Magyarországon. A magyarországi ingyenes véradómozgalom, amely mögött ötéves múlt áll, 1965-ben is jelentősen fejlődött. Az egész évi begyűjtött vér 70 százalékát a falvak lakói adták. A véradók csaknem kétharmada nő volt. Az ingyenes véradók száma egy év alatt mintegy 80,000-rel nőtt, 1965-ben 320,000 ember adott ingyenesen vért beteg embertársainak. 0
