Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-24 / 8. szám

Thursday, February 24, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 "Hazugság a vietnami politikánk” Egy los-angelesi magyászármazásu polgár mostohafiának szenzációs leleplezései Az, amit Mr. Duncan a zöldsipkások vietnami működéséről elmond, sejtteti velünk, hogy milyen gerilla alakulatokat szerveztek volna ezek a ter­rorlegények Magyarországon, ha az amerikai im­perializmus ott is ki tudott volna egy “piszkos há­borút” robbantani. A szennyes vietnami háborúnak egyik legszeny- nyesebb eszköze az amerikai hadsereg és a CIA kémszervezet által közösen szervezett “Zöld sip- kás” (Green Berets) terrorkülönitmény. Működé­sükről, meiyet elsősorban a függetlenségért har­coló néphadseregek tagjai ellen elkövetett leirha- tatlan kegyetlenségek jellemeznek, az utóbbi hó­napok folyamán nem egy könyv és cikk jelent meg. Mindamellett az amerikai nagyközönség nem ismeri kellőképpen őket. Mondanunk sem kell, hogy a kormány igyekszik is azt minél jobban lep­lezni. A múlt héten azonban az amerikai imperializ­mus eme kriminális tevékenységéről is lehullt a lepel, legalább is ideiglenesen. A zöldsipkás terrorkülönitmény egy volt tagja, Donald Duncan törzsőrmester, aki hat éven át szolgált benne — amely évből 18 hónapot a viet­nami fronton töltött el — szenzációs leleplező kije­lentésben tárta fel a szervezet bűnös működését. Nyilatkozata konklúziójaként a Johnson-kormány vietnami háborúját és politikáját "Hazugság"-nak nevezte. Különös érdekességet kölcsönöz Duncan nyilat­kozatának az a tény, hogy mostohaapja magyar ember. E tényre cikkünk végén még visszatérünk. Duncan, aki katonai szolgálata folyamán nem kevesebb, mint négy kitüntetést nyert a vietnami szabadságharcosok elleni “vitéz” tetteiért, leleple­ző nyilatkozatát a “Rampart” nevű katolikus folyó­iratnak tette. Duncan maga is katolikus és anti- kommunistának tartja magát. A zöldsipkások csaknem minden tette megsze­gése volt a nemzetközi jognak, mondta Duncan, különösen a genfi egyezményeknek. Mikor az ő csoportja megérkezett Dél-Vietnamba, civilruhá­ban voltak (ez magába véve is megszegése a genfi nemzetközi megállapodásoknak) és bizonyos nem­zetiségi kisebbségeket fegyvereztek fel a szomszé­dos Laoszba és Észak-Vietnamba való titkos beha­tolásra ugyanakkor, amikor kormányunk Észak- Vietnamot vádolta a Dél-Vietnamba való beszivár­gással. Kiképzés kínzásokban Hangsúlyozta, hogy a zöldsipkások részletes, alapos és hosszantartó kiképzést nyertek a kínzás minden fajtájából. Ugyanakkor azonban arra is tanították őket, hogy foglyaikat ne öljék meg, ehelyett adják azokat át a bennszülötteknek, hogy azok hajtsák végre a kivégzést, azaz a gyilkossá­got. A kínzásban való leckéket “ellenséges kikérde­zés elleni intézkedések” cim alatt kapták, mely­nek folyamán az orosz titkos rendőrség állítólagos vallatási módszereit mutatták be. De Duncan sze­rint azonnal nyilvánvaló volt minden újonc számá­ra, hogy ez csak fedő intézkedés volt, melynek lep­le alatt az osztag a kínzások sokkal “modernebb” formáiban kapott oktatást. Mikor egy újonc meg­kérdezte, hogy azért mutatják-e ezeket a kinzási módszereket, hogy alkalmazzák azokat, a kiképző tiszt ezt válaszolta: “Erre a kérdésre nem válaszol­hatok, mert az amerikai anyák nem helyeselnék azt.” Az újoncok nevettek ezen és hamar megtanul­ták, hogy a hadsereg még ezeknél is borzalmasabb eszközöket használt. Ugyanakkor hazug propagan­dával a vietnami szabadságharcosokat vádolták terrorral. Nem telt sok időbe, mielőtt rájött arra, hogy Dél-Vietnam népének óriási többsége a szabad­ságharcosokat pártolja. Ahol csak megjelenik a szabadságharcos gerillák egy csoportja, rövid időn belül ezreddé vagy hadosztállyá nő, oly tömege­sen csatlakoznak hozzájuk a parasztok. Felettes tisztjeik azt igyekeztek velük elhitetni, hogy Dél-Vietnam népe csak félelemből csatlako­zik a Vietconghoz. De ez megint gondolkodóba ejtette, hiszen a kiképzésük más részében azt magyarázták oktatói,, hogy a nép támogatását csak barátsággal és kölcsö­nös bizalommal lehet megnyerni. így jött rá, lépésről-lépésre, hogy az egész ame­rikai politika Dél-Vietnamban hazugságra van ékítve, ez* a politikát a legborzalmasabb terror al­kalmazásával tartják fenn. És végül rájött arra, hogy Dél-Vietnam népének óriási többsége, tekin­tet nélkül arra, hogy kommunista-e, vagy nem, a Nemzeti Felszabadító Frontot támogatja és ellen­zi a saigcni bábkormányt. így érlelődött meg benne az elhatározás, hogy mihelyt leszerel, le fogja leplezni Johnson szeny­nyes vietnami háborújának egyik legszennyesebb eszközét, a zöldsipkásokat. Mint fentebb említettük, Duncan egy los-ange- lesi magyarszármazu polgár, a Chicagói Szimfoni­kus Zenekar nyugdíjazott karmesterének, Henry Gerbernek mostoha fia. Duncan kijelentette, hogy az 1956-os magyarországi események érlelték meg benne az elhatározást a terrorkülönitménybe való belépésre. . A zöldsipkások és Magyarország Duncan megemlítette, hogy amikor beállt e kü­lönítménybe, annak főcélja gerilla-osztagok szer­vezése volt idegen országokban. Érdekes volna megtudni, hogy Magyarország is rajta volt-e eme “idegen" országok listáján? Az elnöknek a kongresszus elé terjesztett gazda­sági jelentése avval büszkélkedik, hogy a kormány nak sikerült az 1965. évi bérmegegyezéseket kb. a 3.2%-os gazdasági iránymutató keretén belül .tartania. Szóbelileg a kormány hasonló nyomást gyakorolt az áremelkedések ellen is. Elméletben a béreknek a termelékenységhez viszonyítva kelle­ne emelkedniük anélkül, hogy az árak emelkedné­nek. A jelentésben a Council of Economic Advi­sers megmutatja, hogyan részesül ennek révén mind a tőke, mind a munka, megfelelő arányú előnyökben. Azt állítja, hogy “az utóbbi években a privát árszabások és bérmegegyezések túlnyomó többsége az iránymutató szerint történt...” Most hasonlítsuk ezt össze a Council saját sta­tisztikájával. A privát gazdaságban a reálbérek két 'százalékkal, a privát üzemekben dolgozó munká­sok teljes javadalmazása, a megélhetés emelke­désére való tekintet nélkül 6.7%-kal emelkedett. A vállalatok haszna adólevonások után 20%-kal emelkedett. A vállalatok tízszer annyit nyertek, mint a munkások fejenként és 3—4-szer annyit, mint a teljes munkaerő együttvéve, aszerint, hogy tekintetbe vesszük-e az áremelkedéseket vagy nem. A Labor Research Association kiadványa: “Eco­nomic Notes” februári számában kimutatja: “A kormány következetesen, sőt elferdítve, munkás­ellenes célokra alkalmazza az iránymutató rend­szert.” A vietnami háború kiterjesztésével a kor­mány kiterjesztette a munkásság kijátszását is az iránymutató alkalmazásával. Például: Az iránymutató előírja, hogy a termelékenysé­get a legutóbbi öt évi növekedés szerint kell meg­állapítani. Ez 1963-ban 3.2% volt. De az 1965-ben végződő öt év alatt ez 3.6% volt és ezt kellene 1966-ban is tekintetbe venni. Nyilván a Fehér Ház utasítására, a Council of Economic Advisers mó­dot keresett arra, hogy a hivatalosan elfogadott mutatószám 3.2% legyen. Azt tudták legjobb érv­nek felhozni, hogy az 1965-ben végétért öt évet nem lehet számításba venni, mert nem volt lany­hulás ezen időszak alatt és ezért ez nem mérvadó. Ez az érv nem állja meg a helyét, mivel a) az öt év elegelső éve, 1961 gazdaságilag lanyha év volt; b) az iránymutatóban feltüntetett növekedés felének nem a kiválasztott időszak, hanem a sta­tisztika pontosabb összehasonlítása adta az adatot; más helyen a jelentés nagy gazdasági növekedést jósol 1966-ban és “tartós növekedést. . . hosszabb ideig”, igy nincs logikus alapja annak, hogy az 1966. évi bértárgyalásokban a lanyha éveket ve­gyék alapul. Mivel a 3.2%-os kulcsszám megálla­pítására a Council nem talált semmiféle statiszti­kai alapot, ennek megindokolását nem adatokra, hanem szubjektív, nem tudományos “meggondo­lásokra” alapozta. Egy másik nagy, eddig is alkalmazott félreveze­tés: Az utóbbi öt évben a gyáripar termelékeny­ségének növekedése évenként 4.0% volt, egyéb árutermelő iparban még ennél is nagyobb. Az össz-privát gazdaságra vonatkozó számokat avval a csalafinta statisztikai manipulációval redukálták, hogy a kereskedelmet és a kiszolgáló ipart is be­lekalkulálták, amelyeknek termelékenyséqére nin­csenek statisztikai adatok. Az analízisből kitűnik, hogy a Council feltételezi és a statisztikájában el­rejtve kifejezi, hogy a pénzügyi és kiszolgáló ipa­rok termelékenységének növekedése évenként csak 0.8%-ot tesz ki. A pénzügyi világban az automatizálás elterjedé­Duncan leleplezésének megdöbbentő, szennyes részletein egy reményteljes jelenség sugárzik ke­resztül. Ha tudományos alapossággal annyira agymosott amerikai, mint Donald Duncan meg tudta tisztíta­ni önmagát a propaganda fertőzéstől és eljutott az igazság megismeréséhez, akkor valóban van re­mény arra is, hogy az amerikai nép széles töme­gei, akik, ha nem is olyan rendszeresen és olyan intenziven, mint a hadsereg e külön kiképzésben részesített terroristái szintén agymosásnak vannak kitéve a tőkés sajtó eszközei által, idővel szintén rájönnek az igazságra és ugyanúgy el fogják Ítélni Johnson vietnami politikáját, mint ahogy Donald Duncan törzsőrmester, a vietnami háború aktiv veteránja és szemtanúja elitélte azt. Figyelő se révén, az egy személyre eső óránkénti tranz­akciók termelékenysége egész biztosan gyorsabb tempóban növekedett, mint az ipar (ermelékeny- sége. Ez más szolgálati ágazatokra is éppúgy vo­natkozik. Minden kétségen kívül, a gazdaság ezen ágazataiban is sokkal nagyobb a növekedés, mint azt a Council sejttetni engedi. A nagybani árak 3.4%-os emelkedése 1964 re- cember és 1965 december között, meghazudtolja a kormány ama állítását, hogy sikeresen megállí­totta az áremelkedést. Az árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a megengedett béremelések, melyeket az árak megszilárdulása szerint szabtak meg. Ilyenképpen még a Council kalkulációi sze­rint is a 3.4%, a nagyiparnak a vietnami hábo­rúból eredő megduzzadt haszonrészesedését je­lenti. Ugyanezen idő alatt a megélhetési ármuta- tó “csak” 2.0%-os emelkedést jelzett. Ha az irány­mutató “igazságosan” működött volna, ennek az emelkedésnek nem lett volna szabad bekövetkez­nie. A megélhetési kulcsszámot rendszerint, de kü­lönösen inflációs, háborús helyzetben úgy hami­sítják meg, hogy nem foglalja magában az áremel­kedések egy részét. Például a Council a BLS statisztikáját idézi, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy 1965-ben ár: esés volt gyógyszerekben. Nemrégen az “Endotus- sin-NN” patentorvosságot vásároltam, amely á gyógyszerész szerint ugyanaz, mint az előbbi “En- dotussin-C”, csak az összetételének egyik alap­anyagát megváltoztatták. “Ez most drágább?”, kérdeztem. “Nem”, felelte, “furcsa, de ezúttal nem emelték az árát.” Hogy kikutassam ennek a “furcsaságnak” az okát, összehasonlítottam a régi és az uj üveg cím­kéit. A bennelevő uj anyag mennyisége ugyan­annyi volt, mint a régié, de a négy többi alap­anyag mennyisége 50, 40, 33, illetve 29%-kal csök­kent. A tisztességes statisztikai index ezt áremel­kedésnek mutatná ki. A Council azt is megjegyzi, hogy 1986-ban uj szerződések esedékesek a villanyfelszerelési, a te­lefon, az építkezési iparban és nagy újratárgyalá­sokra lehet számítani a vasutaknál és a szénbányá­szatban. A kormány azon fáradozik, hogy a Gen­eral Electric, az AT&T, és más nagy vállalatokat segítse ezekben az iparágakban a munkások kiját­szásában a meghamisított iránymutató felhaszná­lásával, mialatt azok busás hasznot húznak a viet­nami háború révén létrejött fellendülésből. Kér­dés: a munkásság ezúttal is beadja a derekát? MÉG KAPHATÓ AZ I986-0S 160 oldalas, kitűnő Írásokkal, elbeszélésekkel, versekkel, tudományos cikkekkel Ára csak $1.50 Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 130 E. 16th Street, New York, N. Y. 10003 Victor Perlő: AZ IRÁNYMUTATÓ ÉS A GAZDASÁGI JELENTÉS Hifi! NAPTÁR ú jk

Next

/
Thumbnails
Contents