Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-17 / 7. szám

14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 17, 1966 lAJudbomrváju/ és technika Az űrkutatás újabb fontos szakasza: AHOLD AZEMBER HATÓKÖRÉBEN 1959. január 2-án kezdődött al az aktiv Hold­kutatás. Ekkor indult útjára a Luna 1. (Lunyik 1.), az első mesterséges bolygó, amely meglehetősen közel haladt el a Hold mellett, és konkrét mérési eredményeket is közvetitett. A Luna 1-et hamar követte a Hold felszínére becsapódó Luna 2. és a Luna 3. Az utóbbi fényképezte le elsőnek a Hold túlsó oldalát, és tulajdonképpen nem is volt “iga­zi” holdrakéta, hanem különleges pályán haladó mesterséges hold. Ezzel nagyjából be is fejeződött az első szakasz: tisztázták a Hold néhány fontos fizikai állandóját, néhány jelentős fizikai tulajdon­ságát (péládul azt, hogy nincs mérhető erősségű mágneses tere, ami persze nem zárja ki, hogy a Hold anyagában ne legyenek mágneses kőzetek s igy helyileg észlelhető mágnesesség is). Lefényké pezték a túlsó oldalát, amit ember szeme addig sohasem látott. 1961 második felében kezdték meg az amerikai­ak Ranger holdrakétaprogramjukat. A cél: tv-fel- vételsorozatot közvetíteni a holdfelszinről (már­mint a látható oldalról). Hogy irányítástechnikai szempontból a megfelelő pálya megvalósítása mi­lyen nehézségekkel jár, azt bizonyítja, hogy az amerikaiaknak is nem kevesebb, mint hat Ranger űrrakéta zavaraival, szeszélyeivel kellett megküz­deniük, hogy végül is a hetedik (és az ezt követő Ranger 8. és Ranger 9.) teljesítse feladatát. 1961- től ’64-ik küszködtek a tervezők a Ranger-rel. Ehhez képest valóban meglepő, hogy a Luna 5-től a Luna 9-ig nem egészen egy évre volt csak szük­ség a hibák kiküszöbölésére. Közben még egy szovjet űrrakéta, a Szonda 2. is “besegített” a Hold-kutatásba: 1965. év jú­lius hónapjában a Hold mellett elhaladva (jelenleg is a naprendszerben kering), kéttucatnyi pompás Hold-felvétellel ajándékozta meg a tudósokat ismét a Hold túlsó oldaláról, úgyhogy ezzel a túloldal ismeretlen területrésze is minimálisra zsugorodott. 1963 április 2-án indult a Luna 4., nyilván a to­vábbi Luna holdrakéták pályájának kipróbálására. Ezek után kerülhetett sor a sima, tehát a műszer­berendezések épségben való leszállítását biztosító Hold-leszállás előkészítésére. A Luna 5. 1965 máju­sában indult útjára, immár a sima leszállással a hivatalos programjában. Mivel a feladat csakis az ember beavatkozása nélkül oldható meg, egyelőre pedig a világűrbe nem tudunk az űrrakéták és mesterséges holdak után javitószerelőket felkülde- ni, tulajdonképpen nem is meglepő, hogy az űrku­tatás technikai gyakorlatában oly nagy tapasztalat­tal rendelkező szovjet mérnökök is kénytelenek voltak megküzdeni a berendezés szeszélyeivel, és csak a Luna 9. tudta hiánytalanul megvalósítani elképzeléseiket. Miért kell a “lassú" pálya? Ahhoz, hogy egy holdrakéta elérje a Holdat, legalább másodpercenként 10,900 méter sebesség­gel kell haladnia. Ennél kisebb sebességgel seho­gyan és semmikor sem jut el a Hold közelébe. Emellett minden sebességadathoz azt is meg kell adni, hogy milyen magasságra vonatkozik, mivel a szökési sebesség nagyobb magasságban kisebb ér­tékű. A jól ismert másodpercenként 11.2 kilomé­ter (pontosabban 11,190 m) érték a Föld felszíné­re, 0 méter magasságra vonatkozik. Az ilyen se­bességgel indított holdrakéta, helyes irányítás ese­tén kereken 5 óra (pontosabban 49.7 óra) alatt éri el a természetes sputnikot a Holdat. A holdrakéta pályáját egész repülése alatt gya­korlatilag csak a Föld nehézségi erőtere határozza meg, mivel a Föld vonzási szféráján belül—ami gyakorlatilag egy 930 ezer kilométer sugaru gömb •— egyedül ő felelős minden mesterséges égitest (és a Hold) mozgásáért. Ám a Holdnak is van ne­hézségi erőtere, tehát a Föld vonzási szféráján kí­vül van egy, a Hold középpontja körül 66,000 km sugaru gömbbel leírható tartomány, ahol a Hold az egyeduralkodó. A szökési sebességgel elindított űrrakéta a Hold vonzási szférájába kb. másodper­cenként egy kilométeres sebességgel lép be, és az­után már “szabadon esik” a Holdra. így azután előbbi sebességéhez még hozzáadódik a másodper­cenkénti csaknem 2.4 kilométer, ami a Hold szö­kési sebessége és egyben a nagyon nagy távolság­ból a Holdra szabadon eső test végsebessége. Hold­rakétánk tehát 1+2.4, vagyis másodpercenként kereken 3.4 kilométeres sebességgel zuhan a Holdra. Mivel a Holdnak nincs semmiféle légköre, nem lehet az aerodinamikai (például ejtőernyős vagy féklapos) fékezés semmiféle eszközét felhasználni. Egyetlen lehetőség kínálkozik a sebesség felemész­tésére: a rakétás fékezés. A rakétás fékezés azonban sok hajtóanyagot igényel. Ha nagyon jó minőségű hajtóanyagot visz magával az űrrakéta, akkor is tömegének három­negyed részét hajtóanyag alakjában a fékezésre kell felhasználnia. Az újabb Luna-sorozat holdra­kétáinak másfél tonna körüli súlyúk volt. Ezért kerültek előtérbe a szökési sebességnél lassabban indított holdrakéták pályái. Ezek a pá­lyák nagyon érzékenyek a sebesség iránt, elnyúj­tott lapos ellipszis alakúak. Ha a szökési sebesség­nél másodpercenként 60 méterrel lassabban indul a rakéta (hagyja el a Föld közelségét), akkor nem 50, hanem 64 óra alatt ér el a Holdhoz. Ha a szö­kési sebességnél kilencven m/másodperccel lassabban indul, akkor pedig kereken nyolcvan óra alatt jut el a Holdhoz. A Luna rakéták eseté­ben ilyen 80 óra körüli pályákkal kísérleteztek: a repülési idők 77 és 85 óra között változtak, va­gyis a Hold felé induló rakéta végsebességének másodpercenként 11,110 méter körül kellett jár­nia. Ilyen esetben a Luna 2.6—3.0 km/mp sebes­séggel jut a Hold közelébe, ami egyben annyit jelent, hogy tömegének egyharmadát tudja simán leszállítani. Az ilyen lassú pályák azonban nagyon érzéke­nyek az irányítás pontossága iránt. Ezért a pályát feltétlenül menet közben is helyesbíteni kell, ugyancsak rakéták segítségével. Ezenkívül a na­gyobb pontosságot szolgálja az indításnak az a módja is, amit a Luna 4. óta ugyancsak használ­nak: előbb egy nagyméretű sputnikkal közbenső, parkolópályára lövik fel a rakétát, és onnan csak akkor indítják tovább, ha a földi koordinációs szá­mítóközpont a közbenső pályát és ennek alapján a további sebességnövelés mértékét kellő pontos­sággal meghatározta. Talán a legjobban azzal jel­lemezhetjük a követelmények nehézségét (amivel egyben a sikerhez vezető göröngyös utat is magya­rázzuk), ha tudjuk, hogy ezeknél a rakétáknál a se bességet néhány deciméteres pontossággal kell mérni, és — kis rakétákkal — szabályozni. Nehéz feladat! A fékezett Hold-leszállás A Hold-leszállás a Földről nem irányítható. A másodpercenként három kilométeres sebességgel, gyorsuló mozgással száguldó űrrakéta szabályozá­sára már nem elégséges a földi megfigyelés, hiszen a rádiósugarak is 1.3 másodperc alatt futják be a Föld—Hold távolságot. Teljesen automata szerke­zetnek kell tehát a leszállást irányítania. Ez az automata méri a Hold feletti magasságot, s ennek alapján meghatározza, mikor kell a fékezőrakétá­kat bekapcsolni. És mivel az űrrakéta hajtóanyag­készlete eleve korlátozott (a mi esetünkben nem lehetett egy tonnánál több), ráadásul úgy kell a fékezés menetét is megszabnia, hogy a hajtóanyag összmennyiségét a lehető leggazdaságosabban hasz­nálja fel. A szovjet irányítástechnika a Luna 9. sima Hold­leszállásával legnagyobb sikerét könyvelhette el. Hogyan tovább? A sima Hold-leszállás sok mindenhez nyitott utat. A többi között az ember Hold-leszállásához is. Bár a fékezett Hold-leszállás az űrhajós köz­vetlen irányításával sokkal jobban, megbízhatób­ban megvalósítható, mint az ember nélküli auto­matával, mégsem lehetett az embert a Hold kö­zelébe engedni, amig a feladat megvalósitható- ságát az embertől függetlenül nem tisztázták. A Hold felszíni viszonyairól például csak a mos­tani Luna 9, felvételei nyújtanak, kellő értékelés után, megbízható tájékoztatást. Annyit már most is meg lehet állapítani, hogy a Luna 9. felvételei teljes összhangban állnak a Ranger-felvételekkel: ezek a képek azt is mutatják, amit a Ranger tv- kamerái a becsapódás miatt már nem tudtak köz­vetíteni, de amire logikusan következtetni lehe­tett. Mindenesetre a holdbéli tájék nem túlságosan barátságos. A kráterek, hegyek hihetetlen mér­tékben barázdálják a Hold felszínét. A jövő Hold­leszállásaihoz azonban legalább ezt a területet jól ismerjük — ez a Rainer- és a Marius-kráterek környéke. A képeken pornak nincsen nyoma. A Hold felszínének tényleges megismerése ala­posan befolyásolni fogja a holdjármüvek szerke­zeti kialakítását is. Eddig rugalmas kerekű, kü­lönleges terepjáró modellek készültek, amelyek a feltételezetten poros Hold-felszinen is mozogni tudnak. Lehet azonban, hogy most ezeket úgy kell átalakítani, hogy inkább a lávatengerszerüen köves terepen, meredek falu árkokon át tudjanak haladni. Nagyon valószínű, hogy a Luna 9. itt is egy sor korábbi terv elavulását okozza, és újabb ötletekre, megoldásokra nyit lehetőséget. A Luna 9. működő rádiója az ember első vilá­gítótornya a naprendszerben, a Föld határain túl. Pontosan bemért helyzete arra is módot ad, hogy még több holdrakéta ugyanide szálljon le. A Luna 9. leszállási helyének környékén elő lehet készíteni az első Hold-expedició raktárát! Az első képekből arra is következtethetünk, hogy az ember Hold-leszállásának előkészítéséhez előbb még helyszíni szemlét is kell tartania. A szakemberek, főleg a szovjet Hold-kutatás irányí­tói egyetértenek abban, hogy az ember leszállását meg fogja előzni a holdszputnyik — kabinjában emberrel, a Hold körül keringő űrrakéta —, mely a Holdnak mind a két oldaláról tud felvételeket készíteni, és a leszállóhelyek pontosabb kiválasz­tását a terep alaposabb felderítését teszi lehetővé. Egy dolog bizonyos: a szovjet űrkutatás a Lu­na. 9. sikeres sima leszállásával legalább ugyanak­kora horderejű feladatot oldott meg, mint amek­kora az első szputnik, az első mesterséges boly­gó indítása, az ember első Űrrepülése és űrsétája volt. Az ember hírnökei, a műszeres automaták, most már örök kísérőink felszínéről küldik tudó­sításaikat, és készítik elő az első Hold-expediciót. N. E. Keresik a Naprendszer tizedik bolygóját Naprendszerünk kilencedik, utolsónak tartott bolygóját, a Plútót 1930-ban fedezték fel az arizo­nai Lowell Csillagvizsgálóban. A felfedezés közel sem a véletlennek köszönhette létét: Percival Lowell, az obszervatórium alapitója a külső boly­gók — az Uránusz és a Neptunusz — mozgását vizsgálva, számításai alapján már régebben követ­keztetett arra, hogy létezik egy még távolabbi bolygó is. Lowell ennek a feltételezett bolygónak a helyzetét is meghatározta, és az ő adatai alap­ján — halála után 14 évvel — valóban meg is ta­lálták a kilencedik bolygót, amit aztán Plútónak neveztek el. Bizonyos szabálytalanságokat azonban még ezután is észleltek a Naprendszer külső boly­góinak mozgásában, és ennek alapján még az a gondolat is felmerült, hogy a Plútó nem az a boly­gó, amelynek létezését Lowell megjósolta, hanem csak egy annál sokkal kisebb, véletlenül hasonló pályán mozgó égitest. A Lowell Obszervatórium újabb vizsgálatai azonban megingatták ennek az elgondolásnak a hitelét. Kimutatták ugyanis, hogy a Plútó valószínűleg csaknem akkora, mint a Föld, nem pedig sokkal kisebb. Ennek ellenére egy tize­dik bolygó létezéséről napjainkban is sokat vitat­koznak, és K. Schütte vezetésével német csillagá­szok keresik is. Sajnos, ez a bolygó — ha egyálta­lán létezik — valószínűleg olyan halvány, hogy a legnagyobb távcsövek látókörén is kívül helyez­kedik el, az óriástávcsövek pedig más csillagásza­ti vizsgálatokra vannak beállítva. G. Csebotarjev, a leningrádi elméleti csillagásza­ti intézet munkatársa most visszatért ennek a kér­désiek a vizsgálatára. A külső bolygók mozgását vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy fel­tétlenül létezik még egy égitest, amely valószínű­leg nem nagyobb, mint a Mars, és sokkal távolabb van, mint a Plútó (amelynek a Naptól mért átlagos távolsága több mint hatmilliárd kilométer). Csebo­tarjev szerint ennek a feltételezett bolygónak a helyét meg is tudják majd határozni, ha elég nagy távcsővel kellő mennyiségű felvételt készítenek az égnek erről a pontjáról. A szovjet csillagászok a közeljövőben előreláthatólag erőteljesen foglalkoz­nak majd ezzel a kérdéssel. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Itt küldök lapom megújítására $...................-t, mert nem akarok hátralékban lenni. Kérem, ne­kem is küldjék meg Rácz László: “Porszem a viharban" cimü könyvét. Név:............................................................................ Cim:............................................................................ Város:............................................Állam:.............

Next

/
Thumbnails
Contents