Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)

1965-11-18 / 46. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 18, 1965 .JO Ml TohTélilK^ ÓhAíAbAN 203 MILLIÁRD FORINT RERUHÁZÁS - TÖBB MINT 100 NAGY ALKOTÁS 48 SZÁZALÉKOS IPARI TERMELÉSNÖVEKEDÉS ÖT ESZTENDŐ ALATT Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese nov. 3-án nyilatkozott a televízióban. Bevezetőben áttekin­tést adott a második ötéves terv várható eredmé­nyeiről. Hangsúlyozta: a lervidőszak leglényege­sebb eredménye a mezőgazdaság szocialista átszer­vezésének befejezése volt. A továbbiakban a kor­mány einökheiyettese elmondotta: szocialista ipa­runk termelése a tervszakaszban 48—49 százalék­kal emelkedik, s ez megfelel a terv előírásainak. Öt év alatt az előirányzott 180 milliárd forint be­ruházás helyett 208 milliárd forintot használtunk fel. A többlet jelentős részét a mezőgazdaság, a vegyipar fejlesztésére és az élelmiszeripar kapa­citásának bővítésére használtuk. Az öt esztendő alatt több mint száz nagy alkotást és kisebb-na- gyobb létesítmények ezreit adták át az országban. Apró Antal ezután kiemelte, hogy ebben az idő­szakban különösen a vidéki iparosítás gyorsult számottevően. A mezőgazdaság tervének elemzése­kor azokról a gondokról beszélt, amelyeket a mos­toha időjárás okozott. Az idénycikkek árszínvonalával kapcsolatos kér­désekre válaszolva hangsúlyozta: a kormány to­vábbi erőfeszítéseket kíván tenni a zöldség- és gyümölcstermelés növelésére. Az életszínvonallal kapcsolatban összefoglalta azokat az intézkedése­ket, amelyeket a kormány a nyugdijak emelése, a családi pótlékok és néhány kategóriában a fize­tések rendezése, valamint a kiárusítások rendsze­rének bevezetése révén tett. Megemlítette, hogy a tervszakaszban mintegy ötszázmillió forinttal emel­ték a nyugdijakat, a családi pótlék emelésére 540 millió forintot fordítottak, a néhány területen vég­rehajtott béremelés kihatása mintegy 800 millió forint, s az év közbeni többszöri árleszállítások, kiárusítások pedig az idén mintegy egymilliárd forintnyi megtakarítást eredményeztek a lakosság­nak. Az ország gazdasági erőforrásai, teherbíró- képessége több, hasonló jellegű intézkedést nem tett lehetővé. Apró Antal nyilatkozata további részében a gaz­Tejgyár - a legifjabbaknak Sokan nem tudják, hogy merre van a XIII. kerü­leti Gyermek tér, s még kevesebben tudnak róla, hogy a Gyermek tér 2. szám alatt, modern kis épü­letben 45 asszony lelkiismeretes, szorgos munká­val készíti 1500 csecsemő napi háromszori étkezé­séhez szükséges ételét. — 1951-ben készült el a tej-konyha, s ez alatt a 13 év alatt egyetlen napot sem szünetelt — mondja dr. Erdős Tamásné vezetőnő. — 120 böl­csődét látunk el. 17-féle készítményt főzünk, kizá­rólag tejes ételeket. Naponta 350 liter tejet, két mázsa burgonyát, másfél mázsa főzelékfélét dolgo­zunk fel. Az egyemeletes épület alagsorában két zöldség- •isztitó gép tisztítja a burgonyát és a zöldségfélé­ket, s amikor a gépekből kikerül a már megtisztí­tott zöldség, utána még áttisztitják a szigorú elbí­rálás alá kerülő nyersanyagokat. Tovább haladva, a földszinten levő konyhában már a steril részleg munkálkodik. Egy korszerű gép két óra alatt “át- passzirozza” a két mázsa burgonyát vagy egyéb főzelékfélét, majd hat nagy gőzüstben megkezdő­dik a főzés. A szomszéd helyiségben nagy csend fogad bennünket, pedig kilenc asszony dolgozik itt.. . De nem beszélhetnek. Kis üvegekbe ada­golják a másnapra készült kelkáposztafőzeléket, s amig az üvegeket le nem zárták, addig szájukat kis fehér kendő fedi, hogy ezzel is biztositsák a csecsemők ételeinek sterilitását. Az adagolás után kis vaskosarakba helyezik a gondosan lezárt üve­geket, amelyek bekerülnek az állandóan 0 fokon levő hűtőkamrákba. Innen reggel fél hatkor hat fedett tehertaxi szállitja a Nagy-Budapest legkü­lönbözőbb részein levő bölcsődékbe. A látottak alapján nyugodtan állithatjuk, hogy a csecsemők fejlődéséhez oly szükséges tápanya­gok készitése jobb kezekben már szinte nem is le­hetne. Erről gondoskodik a KÖJÁL-tól mindennap ellenőrzésre kiszálló orvos, az egészségügyi védő­nők, akiknek vezetésével működik a tejkonyha, a csoportvezetők, akik csecsemőgondozónők, s a be­tanított munkásnők, akik mind elvégezték a szük­séges egészségügyi tanfolyamot. No és a korszerű dasági mechanizmus kérdéséről szólt. Elmondotta, hogy elsősorban a tervezés, az anyagi ösztönzés, az árrendszer, a beruházási politika és a vállalatok önállósága növelésének kérdésében készítenek elő változtatásokat. — A munka eddig szükebb kör­ben folyt — mondotta. — Pártunk Központi Bi­zottsága a közeljövőben megvitatja a szükséges változtatások elveit. Azután a részletesen kidolgo­zott javaslatokat szélesebb körű vitára bocsátják, hogy kollektiv munka alapján a lehető legjobb megoldásokat válasszák ki. A kormány elnökhelyettese ismertette a jövő évi terv előkészítésével kapcsolatos munkálatokat, s bej "ette a népgazdasági ágak, a vállalatok időbe’ Qkapják jövő évi előirányzataikat. Már előre látható, hogy a jövő évben a beruházások, a költségvetési kiadások és az import területén az ország teherbíró képességével összhangban álló, mérsékeltebb előirányzatra lehet számítani. Hoz­zátette: készül a harmadik ötéves terv is, és a terv megalapozásához szükséges feltételek itthon meg­vannak. A KGST-országok biztosítják a szükséges nyersanyagok többségét, és megrendeléseikkel öt évre szilárd piacot jelentenek termékeink számá­ra. A harmadik ötéves tervvel kapcsolatban is megemlítette, hogy olyan reális, szolid terv készül, amely a lehető legjobban megfelel jelenlegi adott­ságainknak, és a lehető legeredményesebben szol­gálja további szocialista építésünket. Apró Antal ezután a szocialista országok gazda­ságos együttműködéséről szólott. Ennek keretében adatokat közölt a Barátság kőolajvezetékről, a Szovjetunióból érkező villamosenergia-importről és a magyar—szovjet aluminiumegyezmény végrehaj­tását szolgáló munkálatokról. Az együttműködés különböző területeinek ismertetése kapcsán beje­lentette: kétoldalú kooperáció keretében a magyar ipar 1970-ben már évente 4000 autóbuszt szállít a Szovjetuniónak. Befejezésül Apró tájékoztatást adott a KGST-ben folyó munkáról és azokról a vi­tákról, amelyek ebben a szervezetben a különféle érdekek összehangolását szolgálják. gépek, igy például az a nyolc sterilizáló-kemence is, amely éjszakánként 140 fokon 1,100 üveget sterilizál. — A 13 év alatt még egyszer sem volt panasz a főztünkre — mondja a vezetőnő. — S az elismerés? — Mindannyian anyák vagyunk, s olyan szere­tettel és gonddal készítjük a csecsemők eledelét, mintha a miénknek főznénk, nem várunk köszöne­tét érte... Két uj munkásszálloda Budapesten A 23-as Építőipari Vállalat dolgozói kétemeletes modern munkásszállodát építettek a budapesti Fó­ti utón, az Országos Bányagépgyártó Vállalat mun­kásainak. Dísznövényekkel beültetett és füvesített park közepén áll az épület, amely az üzem 150 dol­gozójának lesz kényelmes, korszerű uj otthona. Most adták át a 23-as vállalat dolgozói az Elek­tromos Müvek 372 személyes munkásszállodáját is a Dózsa György utón. A négyemeletes épület­ben szintenként társalgó, mosdó, zuhanyozó, ruha­tisztító helyiség és 1—6 személyes szobák állnak a dolgozók rendelkezésére. Befejezés előtt a szüret A legutóbbi jelentések szerint a szüret ország­szerte befejezéshez közeledik; csupán Heves me­gyében és Tokaj-Hegyalján vannak még nagyobb szőlőterületek szedetlenül. További várakozásnak semmi értelme sincs: a korai derek ugyanis leper­gették a tőkékről a lombot, s azóta nemcsak hogy nem javul a minőség, hanem a mennyiség is roha­mosan csökken. A julius elején becsült termés országosan körül­belül egymillió hektoliterrel csökkent, a kedve­zőtlen időjárás, főleg a nagy területeken pusztított peronoszpóra és lisztharmat következtében. A mustok cukortartalma általában 1—1.5 fokkal ala­csonyabb a szokásosnál. Csupán a korai érésű sző­lőfajták érték el az átlagos évjáratok cukorátlagát. A hosszan tartó őszi napsütés nem tudta pótolni a nyári nap cukorképző hevét. Befejeződött a nyomozás a gumigyár! tűz ügyében Mint ismeretes, szeptember 18-án hajnali három­negyed 3 órakor tűz ütött ki az Országos Gumiipa­ri Vállalat Kerepesi úti Cordatic-gyáregységében. A tűzoltók megfeszített munkája ellenére is csak másnap estére sikerült teljesen megfékezni a tüzr vészt, amelynek egy halálos áldozata is volt, Tóth László 43 éves segédmunkás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya befejezte az ügyben a nyomozást. Az ed­digi megállapítások szerint 25 millió 600 ezer fo­rint értékű kár keletkezett elsősorban a gépi be­rendezésekben, a raktárban tárolt nyersanyagok­ban és az épületben. A rendőrség négy személy felelősségét állapította meg: közülük Horváth Já­nos 25 éves gépkezelőt és Kürtösi József 35 éves csoportvezetőt előzetes letartóztatásba helyezte, s eljárást indított Veszprémi Béla 40 éves gépkezelő, valamint Pető Lajosné 27 éves segédmunkás ellen is. A tűz keletkezésének s tovaterjedésének oka az volt, hogy a fenti személyek megszegték a vállalat technológiai utasításait, gondatlanul végezték mun­kájukat. Az utasítások előírták: ha a gépekben műszaki hiba adódik, a nyersgumikeverő berendezéseket csak akkor szabad leállítani, amikor az anyagot már eltávolították belőle, igy előzhető meg a gé­pekben összegyűlő és álló gumikeverék öngyulla­dása. A tüzet megelőzően csaknem másfél órával Horváth hibát észlelt a szállítóberendezésben; a ke­verőgépet mégis azonnal leállította, anélkül, hogy az anyagot eltávolította volna belőle. Ezután enge­dély nélkül elhagyta munkahelyét, s bár nem az ő feladata volt, hozzálátott a gép javításához. Ami­kor megérkeztek a lakatosok, már ő távozott el. Kürtösi intézkedett ugyan a keverék eltávolításá­ról, de mellőzte az ehhez szükséges tűzvédelmi, biz tonsági előírásokat. Veszprémi akkor követett el mulasztást, amikor a keverőgép ajtaját becsukva, nem gondoskodott az anyag hűtéséről, s munka­helyét ott hagyva, a javítást nézegette. Petőné, akinek a feladata az volt, hogy a később kigyulladt gépről a szállítószalagra irányítsa az érkező anya­got, eltávozott onnan, s a szokásos étkezési időt negyedórával túllépte. Ilyenformán a meggyulladt anyag lángjait a mozgásban levő szállítószalag to­vábbította a gyúlékony anyagokkal teli raktárba. Horváth, Kürtösi és Veszprémi ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszé­lyeztetés, valamint a társadalmi tulajdonban külö­nösen nagy kárt okozó, gondatlan közveszélyoko- zás büntette miatt folyik az eljárás, Petőné ellen az utóbbi miatt. A felelősök ügyét átadták az ügyészségnek. Elkészüli Magyarország legnagyobb elektromos öntözőszivattyu-telepe Szolnok megyében, a Tisza makkosi szakaszán elkészült az ország legnagyobb pontonokra szerelt, elektromos öntözőszivattyu-telepe. A Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság ezzel másodpercenként — a legkisebb tiszai vízállás esetén is — nyolc köbméter öntözővizet emelhet át a csatornákba. A korszerűsített telep 32 kilométer hosszú fő­csatornarendszert lát el vízzel, és több mint 12,000 holdon teszi lehetővé az öntözést. Elvetették az őszi gabonát Néhány, Békés, Csongrád, Győr-Sopron és Ko­márom megyei, közös gazdaság kivételével az el­múlt héten országszerte befejeződött az őszi gabo­nák vetése. A gépek zöme már mindenütt a megkésett őszi mélyszántásnál dolgozott. A cukorrépa — bár a szedése gyakorlatilag ugyancsak befejezettnek te­kinthető — még mindig sok szállítási gondot okoz üzemeknek. Az ország két legfontosabb burgonya- termő vidékén — Szabolcs-Szatmár és Somogy me­gyében — a hét végére befejezték e fontos élel­mezési cikk betakarítását. A napraforgó hasonló­képpen, biztos fedél alá került. Mindenütt meg­gyorsult a kukorica betakarítása. v* "A húsz óra" cimü Fábri-film újabb nemzetközi sikert aratott. Ezúttal a római filmfesztiválon nyer­te el az első dijat. k* Knut Bergsland finn-ugor nyelvész, az oslói egyetem professzora október 21-én Magyarország­ra érkezett. Tíznapos itt tartózkodása alatt a buda­pesti, a debreceni és a szegedi tudományegyete­men több előadást tartott a finn-ugor nyelvtudo­mány kérdéseiről. j

Next

/
Thumbnails
Contents