Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-23 / 51. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 23, 1965 8 _ --------------------------------------------------------------- ---------——■— Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Olvasónk újévi fogadalma Minarik Kálmán, lapunk kitartó és hűséges kaliforniai olvasója, az alábbi újévi fogadalmat és újévi köszöntőt küldte be lapunkhoz. FOGADALOM Te magasztos nagy eszme, te vagy a mi hitünk, szentháromságunk: Egyenlőség, Testvériség és Szabadság. Ott rejtőzöl minden nincstelen proletár lelkében, ott csüngsz minden szenvedő munkás ajkán. Te, aki a nagyvilág egyharmadáV meghódítottad ... teremtsd meg a te országodat az egész VILÁGON. Kopogtass be a még elnyomott rabszolgák hajlékaiba, odúiba, szakitsd le szemükről a hamis tanok sötét fátyolát. Nyisd ki az évezredes elnyomatás által megszilárdult koponyákat, hogy a te igéid oda behatolhassanak és megfogamzhassanak. önts bizalmat és bátorságot, friss reményt a visszahúzódók s csüggedők leikébe. Te magasztos, szent nagy eszme: Szakitsd le a még megmaradt roskadozó, recsegő gyarmati birodalmak kapuit és világítsd meg azt a göröngyös, vérrel áztatott utat, amely a te ELDORÁDÓDBA vezet. Te magasztos, szent eszme: Öld ki lelkűnkből mindazon gondolatokat, amelyek az önzéshez és fölényeskedéshez vezetnek. Semmisítsd meg bennünk a hiúságot, rossz érzést és gondolatokat, amelyek az ellenségeskedést és széthúzást előidézik, hogy egymással testvériesen, békés barátságban és erős összetartásban élhessünk. Te magasztos, szent eszme: Acélozd meg akaratunkat, osztálytudatunkat, amelyből a mi összetartó láncaink vannak kovácsolva és szilárdítsd meg azt, hogy sem az ellenségeink erős csapásai, sem a köztünk felmerülő kicsinyes súrlódások ne szakíthassák széjjel. . Te magasztos, szent eszme: A mai napon az újév első percében fogadalmat teszünk, hogy áldozni fogunk érted. Segíteni fogjuk azokat a testvéreket, akik e szent gondolatokért kerültek a börtönökbe. A mai napon ismét fogadalmat teszünk, hogy még nagyobb energiával fogjuk az AMERIKAI MAGYAR SZÓT, a mi tanitó lapunkat támogatni, hogy azt a reakció, vagy bármelyik ellenségünk meg ne gyöngíthesse és le ne törhesse. Tegyünk fogadalmat, hogy soha, de soha nem fogjuk szétszakítani a szolidaritás láncát, amely minket a világ becsületes dolgozó népével a végső győzelemig összetart. Boldog ujesztendőt Boldog ujes'ztendőt, harsogja millió torok. De a tömeg zajába fullad e köszöntő. Azt mondják, ami elmúlt, azt felejtsük, Majd jobbat hoz az ujesztendő. Kívánni nem kerül semmibe, És aztán jól hangzik is. Sokan hisznek e kívánságban, Pedig jelentéktelen fogalom ... Üres ... Hamis ... Boldog ujesztendőt nem kívánni, Hanem csinálni kell. Ami a múltat illeti, Azt se felejtjük ám el. Mert a mult: a tapasztalat tárháva ám! HASZNOS ... Nem okoz nekünk gondokat. De értéket adhat a jövőnek És ettől függ minden jó lépés, gondolat. Ne kívánjátok hát a Boldog Ujesztendőt, Hanem csináljatok egy üdvösét... egy szépet. És ne csak egy napot szenteljetek erre, Hanem sok hosszú teljes évet. Csináljatok boldog évet lapunknak: a Magyar Szónak, Mert hirdetője az igazságnak és minden jónak És megvilágítja a göröngyös utunkat, Mert a szocializmushoz ezen utón jutunk csak. Csináljatok sok-sok boldog esztendőt És csináljátok az egész földtekén. Hogy boldogtalan ne legyen senki sem. Hogy ne legyen gazdag és ne legyen szegény. Hogy az ember ne öljön embert soha És sohasem folyjon az emberi vér. És hogy legyen sok ilyen boldog esztendőd Te rajtad múlik ez ... csak te rajtad testvér. Minarik Kálmán ä munkás is kapjon valamit... NEW YORK, N. Y. — Január 4-én megsérültem, munka közben leestem a létráról és az ütődés következtében a fejbőröm megrepedt, amit 4—5 öltéssel kellett bevarrni. Orvoshoz küldtek kártérítés miatt, ő x-ray-re küldött, nem történt-e valami belső sérülés is? Egy egész hétig nem dolgoztam. Az x-ray-ért a kórház $19-t számított, az orvos $20-t. Ezeket az összegeket a compensation valahogyan végre megtérítette a kórháznak és az orvosnak, de nekem, aki megsérültem és emiatt egy egész héten át nem dolgoztam és nem is kerestem semmi sem jár. Az az érzésem, hogy amikor a munkás megsérül a munkája végzése közben, neki is kellene kártérítést adni éppen úgy, mint ahogyan megtérítik az orvosnaak és a kórháznak a költségeket. C. J. Félnek a “felszabadulástól” BRIDGEPORT, Conn. — Karácsony és újév közeledtével fogadják üdvözletemet. Vajon mit hoz az 1966-os év az emberiségnek? Ma Vietnam, a Dominikai Köztársaság és holnap? Meddig fogja Amerika bolonditani a világ népét? Öcsémtől kaptam levelet Buenos Airesből és ő is azt kérdezi, meddig folytatjuk még a. piszkos háborút Vietnamban? Azt írja, hogy ők nagyon szegényen élnek, de nem akarják, hogy őket felszabadítsák. “Erre is jártak a felszabadítók — írja — akiktől nagyon félünk. Félünk, hogy úgy fogWINDSOR, Ont. — Mivel a Magyar Szó olvasója vagyok, E. H. Neuwald minden cikkét figyelemmel kisérem. A múlt évben mi is jártunk Erdélyben. A feleségem ott született és örültem, hogy én is megláthattam feleségem szülőfaluját, azt a helyet, ahol bölcsője ringott és eljutottam Er- deiyoe, anol még sohasem voltam. A négy hét alatt, amit ott töltöttünk, megfigyelhettem az erdélyi nép. életét, örömét, buját és elégedetlenségét. A legtöbb időt Marosvásárhelyen töltöttük, de sok más helyen is jártunk. Én száz százalékban egyetértek avval, amit EHN erdélyi utiáról irt. de nem tudom, hogy ő is megegyezik-e avval, amit én láttam? Ezeket különben az is tudhatja, aki nem is járt ott, de levelezik valakivel Erdélyben. Nagyon szeretném, ha a román és az erdélyi magyar nép testvéri közösségben élne egymással, hiszen úgy a román, mint a magyar dolgozóknak egy az érdekük: béke és nyugalom legyen és meg legyen a boldogulás lehetősége. Sajnos láttam olyasmit is, ami ezt a harmóniát könnyen megbolygathatja és pedig azt, hogy az évezredes magyar község és utcaneveket megváltoztatták. A nép nem panaszkodik nyíltan emiatt, de ki lehet érezni, hogy rosszul esik ez a magyaroknak és én is helytelennek tartom. Marosvásárhelyen azt láttam, hogy a város szép. sok szép lakóházat építettek már fel a munkások részére és sok ilyen volt épülőfélben a Maros partján. Azóta biztosan már ezek is elkészültek. Szegénységet sehol sem lehet látni, az emberek jól öltöznek, akárcsak itt. Nem lehet látni többé mezítlábas gyereket az utcán. Még nem szalad annyi autó az utcákon, mint nálunk, de annál több a motorbicikli. A vendéglők esténként, különösen szombaton és vasárnap tömve vannak. Nagy lakáshiány van a városban. Habár már sok lakást építettek, az ottaniak azt mondják, hogy ezeket leginkább a Romániából odatelepitett emberek kapják. Egyes családok hihetetlenül rossz lakáskörülmények között élnek. Megemlitek egyet a sok közül. Egy kis családnak való háromszobás lakásban (konyha is egy szobának számit, mint itt), három család lakik. Az egyik szobában egy házaspár lakik két gyermekével és a nagymamával. Azt mondták, hogy már 20 éve laknak ott, mégis hiába könyörögnek másik lakásért, nem kapják meg. Az is súlyosbítja a lakáshiányt, hogy a fiatalok nem akarnak mezei munkát vállalni, hanem a városba mennek és ott próbálnak elhelyezkedni. A megélhetés változó, a kereset attól függ, hogy ki milyen munkán és hogyan dolgozik. Itt megjegyzem, hogy úgy Romániában, mint Magyarországon vannak iparkodó, jó munkások, ezek többet keresnek és jobban is élnek. Sokan azonban nem akarnak dolgozni. Ha mégis, kényszerből, munkát vállalnak, az államtól többet akarnak kapni, mint amit munkájukkal az államnak adnak. Romániában az átlag kereset 1100—1200 lei között van, persze vannak, akik ennél jóval többet és akik jóval kevesebbet keresnek. Beszéltem egy építkezési munkással, akinek a havi fizetése nak, bennünket is felszabadítani, mint a vietnamiakat. Hidd el kedves bátyám, hogy elnökötök nem togja megnyerni a Nobel-dijat. “Azelőtt olyan jelöltre szavaztam mindig, akiről biztos voltam, hogy nem fut be. De az utóbbi választáson a jelöltem nagy százalékkal nyerte meg a választást. A nép szavazott, mint a köles. Kérdés, hogy kire szavazhatott? Jelöltünk csúnyán becsapta a népet, mert pár hét múlva levette köntösét. Szemeit forgatja, mint valami apostol és minduntalan szabadságról prédikál. Imitt-amott elszaval egy szép bibliai mondást, szemeit az égre irányítva, mintha a Jó Istentől várná, hogy megveregeti a vállát és mondja: Igazad van!” így ir az öcsém. De az óhazából is kapok levelet. Ők azt Írják, hogy szeretik az amerikai népet, de nem akarják, hogy őket felszabadítsák. Azt Írja a húgom: “Hát süket fülekre talál nálatok a sok demonstráció? Szegény vietnami -nép vérzik, szegény fiaitok vé- reznek. Mi békét akarunk.” Ezeket egyszerű emberek Írják, nem politikusok. Bizony nekünk is vannak bajaink, soraink ritkulnak, hiszen már én is elértem a 76. évet. 53 éven át becsületesen kitartottam sajtónk mellett. Ide mellékelem az 54. évi előfizetésemet a lapra, a naptárra és a kvótára. W. K., egy presovi szlovák-magyar A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyott egy New Yorkban hozott bírói határozatot, amely megtiltja a népiskolákban imádságok elmondatását. 900 lei. Szovátán, a sósfürdőben petrozsényi bányászokkal beszéltem, akik dicsekedtek, hogy most milyen jól keresnek, 4,000 leit kapnak egy hónapra, de az nem mindig van igy. A bányászok keresete átlagban 2,500—4,000 lei között mozog. Szintén Szovátán megkérdeztem egy borbélyüzlet dolgozóit, mennyit keresnek. Azt válaszolták, hogy a hajnyirásért 3 leit, a borotválásért 2 leit számítanak. Állami üzem, a bevételnek 57 százaléka az államé, 43 százaléka az alkalmazottaké, havi keresetük 1,600—1,800 lei között van. Egy rendőrkapitány havi keresete 2,400 lei, egy orvostanhallgatókat kiképző egyetemi tanárnak is ugyanannyi a fizetése. Földmunkásokkal is beszéltem, tőlük sok panaszt hallottam, de nem tudok tiszta képet alkotni életkörülményeikről. Más rendszer szerint dolgoznak, mint Magyarországon, ahol a termelőszövetkezet tagjai határozzák meg, mennyit fizetnek egy napi munkateljesítményért. Ez a norma Magyarországon, nem a végleges napi kereset, hanem csak előleg. Mikor a termény a piacra került, a haszontöbbletet kiosztják a dolgozók között, aszerint, hogy kinek mennyi volt a munkatelj esitménye Amerre jártunk, sehol sem tapasztaltuk, hogy megakadályozták volna a magyar beszédet. Marosvásárhelyen, a Szamostető nyári vendéglőben, nemcsak magyarul beszéltünk, hanem magyar cigányzene mellett magyarul énekeltünk. Az IKKA irodában és a rendőrségen is, ahol jelentkeznünk kellett, magyarul beszéltünk és mindenütt barátságosan fogadtak bennünket. Megemlítem még- egyszer Szovátát, ahol a sósfürdő éttermében román nyelven volt nyomtatva az étlap. Mivel ezt nem értettük meg, szóltunk a pincérnek, aki magyar volt és ő kisegített bennünket. Sokfelé jártunk Erdélyben és Románia más részeiben, de egész utunk alatt senki sem ellenőrizte, hová megyünk. Pedig útközben többször láttunk katonai őrséget úgy községekben, mint utakon. Ott is vannak olyan kisablakos őrházak, de ezekben az őrök nem kakastollas csákót viselnek, mint a régi világban. Elég-jó utak vannak mindenütt. Az iskolákban a fiatalok magyar nyelven tanulhatnak, ebben nem gátolja őket senki. A régi világban nem igy volt. Az állam most sokkal nagyobb gondot fordít a tanulni vágyó fiatal nemzedékre. Az üzletek mindenütt zsúfolva vannak különfélét árukkal, de a vásárlóközönség sem hiányzik belőlük. A húsárukban észleltem valamelyes hiányt, de az éttermekben ezt sem tapasztaltam. Minden nap van bőven friss kenyér. Egy kilogramm barna kenyér 3 lei fehér kenyér 3.50, egy liter tej 3 lei. A dolgozók minimális öregkori nyugdija 300 lei egy hónapra. Ebből 10 lei jut egy napra, ami nem sok, de annyit jelent, hogy nem kell koldulni, mint a régi időkben. Vannak, akik ennél sokkal magasabb nyugdijat kapnak. Az egyedülálló, tehetetlen öregeket az állam aggkori otthonokba helyezi, ahol — amig élnek gondozásban részesülnek. Házaló kéregetőket sehol sem láttam. Kaszás Sándor HOZZÁSZÓLÁS AZ ERDÉLYI CIKKSOROZATHOZ
