Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)

1965-11-25 / 47. szám

8________________________________AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD____________________Thursday, November 25, 1965

Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával.

Néhány ezer, néhány száz

DÉL-KALIFORNIA. — Érdekes cikket olvastam a vietnami helyzettel kapcsolatban a Los Angeles Times-ban. A cikk arról számol be, hogy több mint kétezren vettek részt a vietnami háború elleni “teach-in”-ban a UCLA Student Union nagy báltermében, amit az egyetem vietnami bizottsága rendezett. Ebéd után kezdődött és jóval éjfél után végződött. Felszólaltak, akik támogatják a John- son-kormány vietnami politikáját és azok is, akik ellene vannak. De a vietnami politikánk elleni felszólalók jóval többen voltak, mint a támogatók (2:1).

Dr. Rod Gorney pszihiáter kijelentette, hogy a “teach-in” célja, hogy “az ember jövőjét biztosítsuk” és “azért vagyunk itt, mert tiszteljük az emberi szellemet.”

Simon Casady, a California Democratic Council kontroverziális elnöke is felszólalt a jelenlegi vietnami beavatkozásunk ellen. Casady, akit nemrégen Rvown kormánvzó felkért, hogy mondjon le a Council elnökségéről, kijelentette, hogy a John- son-aamimsztráció által felépített propaganda nagy aggodalommal tölti el. “Ez csak arra szolgál, hogy a vietnami politikánkkal szemben ellenzésünket hangoztassuk.” “Úgy érzem — mondta Casady —, hogy ez visszafelé fog elsülni és azokba az emberekbe harap bele, akik el akarják nyomni a kritikát.”

Az amerikai vietnami politikát támogató felszólalók között volt Suddy Chawadi indiai származású professzor, aki kijelentette, hogy úgy érzi magát mint a bárány az oroszlánketrecben. “Erkölcsös dolognak tartom az Egyesült Államok részéről, hogy ne hagyja el a szinteret, amikor milliók vannak Észak-Vietnamban a kommunizmus ellen”, mondta a professzor, aki a Long Beach-en lévő State Colloséban tanít. A “teach-in” szervező bizottsága élén 50 UCLA-tanár volt.

Miközben a “benntanitás” folyt a teremben, addig kinn, a füves térségen néhány százan “teach- out”-ban vettek részt, amit a Bruin Young Republicans és a Victory in Vietnam Association rendezett. Egyik szószólójuk szerint azért rendezték ezt, “nehogy az emberek azt gondolják, hogy az egész egyetem Vietnam-ellenes.” Ez az összejövetel ösz- szesen két óra hosszat tartott.

Taylor Szabó József

Megegyezik EHN riportjával

LETHBRIDGE, Alta. — Az elmúlt nyáron Romániában voltam látogatóban Turterebesen, Szat- már megyében édesanyámnál, 35 év után először. Nagyon örülök, hogy megláttam, nincs éhség Romániában és megegyezem E. H. Neuwald “Erdélyben jártam” riportjával. Két hónapig voltam ott, különböző városokban jártam, mint Nagyvárad, Szatmár, Halmi, Nagybánya. A bányai Onate Car- patia turizmusból eljöttek értem Turterebesre autóval és egyéni körútra mentem, különböző helyeket láttam. Szép fürdőket, aranybányát, bútorüzletet, nagy uj apartmenteket, vendéglőket, ahol jó ellátás van és igy tovább. Magyarul mindenütt szabadon beszélnek. Az üzletek tele vannak ruhaneművel és élelemmel.

Hogy hibák is vannak, az igaz, valamikor tévedésből, valamikor tudatosan, de ezt mindenütt meg lehet találni. A román állam iparkodik, hogy a népnek jobb jövőt létesítsen.

Több országban is jártam, néhány napig Bécs- ben voltam, majd Münchenben, Bázelben (Svájc), Párizsban és találkoztam magyarokkal is. Azt tapasztaltam, a külföldön élő magyarok terjesztik a hirt, hogy ott nincs semmi.

Irma Boldog

A Gyermekkórus sikere Detroitban

DETROIT, Mich. — A magyar Rádió Gyermek- kórusa Detroitban a Ford Auditóriumban lépett fel és olyan óriási sikert aratott, hogy a közönség nem akarta őket a színpadról leengedni. Sok magyar volt jelen, ’56-osok és mások több gyermekkel, még a kicsi gyermekekért is fizettek $3.50-t, hogy láthassák és hallhassák a magyar gyermekek programját. Papok, apácák sokasága volt a közönség soraiban. A magyar templomok próbálták megakadályozni, hogy a hívők elmenjenek, de azért mégis nagyon sokan ott voltak. Az amerikai közönség is nagy szeretettel és örömmel fogadta őket, s olyan megjegyzések hangzottak el, hogy “az az ország, ahol ilyen gyermekeket nevelnek, még ha kommunista is, büszke lehet”, s ezekhez hasonlók. Többen megjegyezték, hogy Írnak majd Ed Sullivannak, hogy miért nem mutatta be a gyermekkórust az amerikai népnek kellőképpen.

Sok sikert kívánok a gyermekkórusnak kőrútjuk alkalmából.

R. Pavloff

Az imáról, a pápáról és a békéről

MIAMI, Fia. — Az angol újságban olvastam egy véleménykutatás eredményéről. A kérdés az volt, hogy “Amerika népe vallásos-e, vagy nem vallásos?” A szavazás eredménye azt mutatta, hogy — akár tetszik, akár nem — a megkérdezettek 75 százaléka hisz Istenben és a másvilágon való életben; 51 százalék templomba jár legalább egyszer egy héten; 50 százaléka imával köszöni meg a kenyeret, ha leül az asztalhoz. De szerintem ezek a százalékok még sem mutatják valójában, hogy Amerika népe milyen arányban vallásos, mert ha a vallásosságot analizáljuk, az nem attól függ, hogy ragaszkodunk-e a templomhoz, hanem attól, hogy becsületesek vagyunk-e, szeretjük-e embertársainkat, nem kivánjuk-e felebarátunk kárát; megbocsátunk-e azoknak, akik ellenünk vétkeznek. Minden tőlünk telhetőt elkövetünk-e, hogy ha Írni tudunk, írunk, ha beszélni tudunk, beszélünk, ha suttogni tudunk csak, úgy suttogjunk és imádkozzunk is, ha hiszünk benne, hogy BÉKE LEGYEN A FÖLDÖN!

De csak az “imádkozás” nem segít, mint ahogy a szavak sem változtatnak a dolgokon, ha nem TESZÜNK VALAMIT! Megegyezem a francia filozófussal, Montaigne-al, hogy a vallás az emberek saját elgondolása és az ember csinálta az Istent a saját képmására és nem fordítva.

Hiába imádkozunk, hogy a MAGYAR SZÓ 1966- os kvótáját adja meg az Isten, ha az országban élő öntudatos magyar munkásság nem fog hozzá a munkához, hogy lapjának harcos munkáját biztosítsa az emberiség s a világbéke érdekében. S ha az emberből hiányzik az embertársi tisztelet, szeretet, nem számit vallásosnak, még akkor sem, ha sohasem mulaszt el egy vasárnapi misét.

Olvastam a Miami Héráidban egy cikket, amely a pápának a béke érdekében tett amerikai látogatásával foglalkozik, majd olvastam a Magyar Szóban a pápa beszédét és békeszózatát a világ népeihez.

Az első világháborút idézte fel bennem ez a két cikk. Ugyanis most a pápának nem elég, hogy a világ népeihez szóljon, hanem mind az öt világrész népeihez külön-külön szózatot intéz és mint jó politikus, jó üzletember, minden ország szája- ize szerint beszél. Valamelyik elődje, az első világháborúban imádkozott az Istenhez és megszentelte az olasz zászlókat, hogy győzelemmel fejezzék be a gyilkolást és ugyanezt tették kardinálisai, papjai minden országban; imával kérték az Istent, hogy segítse győzelemre az embermészárlást és az ő zászlójukat; a magyar a magyarét, a német a németét, az angol az angolét. Most pedig az amerikai azért imádkozik Istenhez, hogy Vietnamban segítse győzelemre a piszkos háborút!

Amikor a pápa imáját és békefelhivását olvastam, ezek jutottak eszembe. Ha a pápa hozzátette volna azt, hogy “felszólítok minden katolikus hivő! hogy a BÉKE érdekében tegyen meg minden tőle telhetőt”, akkor ezek a hívők tennének is valamit a béke érdekében!

Figyelemmel kisérve napjaink eseményeit Amerikában, az ember elcsodálkozik. .. hogy a véleménykutatások ellenére is, mennyire vallásos az amerikai nép? Fehér Lajos

A “szikla a viharban”

WINDSOR, Ont. — Rácz László “Porszem a viharban” c. könyvét mi, windsoriak nagyon köszönjük és azt is, hogy aki mennyit tud érte fizetni, azt juttassa el a Kanadai Magyar Munkás részére. Mi be is küldtük Torontóba, amit ott köszönettel vettek, mert a mi lapunknak is nagyon jól jön a támogatás, akárcsak a Magyar Szónak. Az én szerény meglátásom szerint mi, a milliók vagyunk a “porszem a viharban”, Rácz László pedig a “szikla a viharban”. Az ilyen példás élet sokakat felébreszt álmaikból, amire bizony nagy szükség van.

Sok harc és áldozat árán értünk el idáig és ezt azoknak a bátor harcosoknak köszönhetjük, akik ki mertek állni a munkásnép érdekeiért és mertek tovább harcolni.

Mindenkinek kijutott kisebb, nagyobb szenvedés az életben, nekem is, hiszen ez természetes, de mégis ki kell tartani és harcolni a győzelemért, mert én biztos vagyok abban, hogy győzni fogunk. Ez legyen minden becsületes munkás célkitűzése. Rácz Lászlónak és szeretett élettársának pedig kívánom, hogy sokáig élvezhessék a kiérdemelt jókívánságokat. Felsőék

Az adományokat mindig nyugtázzuk

MASSILLON, 0. — Megkaptam én is a levelüket és szívesen eleget tennék kérésüknek, hogy küldjék címeket, de sajnos itt nem laknak magyarok. Én a magam részéről minden évben eleget teszek kötelességemnek a lapom iránt, mindig többet küldök be, mint az előfizetés, de soha egy firkan- tást sem kaptam a lapban érte. Ug> látom, hogy maguk olyanok, mint a papok; aki csak 5, vagy 6 dollárt tud adni, az nem számit, csak az, aki százat. Én már nyugdíjas vagyok 6 éve és amit kapok, azt alaposan be kell osztanom. B. K.

Szerk. megjegyzés: Bármilyen összegű adományt kapunk is, azt mindig nyugtázzuk a lapban és köszönő levelet is szoktunk Írni a nyugta kiküldésekor. Az 1964 dec. 17-i lapszámunkban nyugtáztuk azt az 50 centes felülfizetést, amit öntől pl. tavaly kaptunk.

—" " ~ ------ , I

Nagy sikere volt a budapesti gyermekkórusnak Clevelandban

November 9-én este a clevelandi “Music Hall” színpadán mutatkozott be a budapesti “Gyermek Kórus”, Botka Valéria és dr. Csányi László vezénylete mellett.

Ezek a bájos, üde, fiatal gyermekek kipirult arcocskájukkal, tisztán csengő hangjukkal, mesterien fegyelmezett összhanggal, pompás ritmus-érzékkel, valósággal elbűvölték az egybegyült közönséget.

Jelen volt a clevelandi magyarság tekintélyes része, úgyszintén az amerikai zenekedvelő közönség is szép számban volt képviselve.

A műsor a négy évszak dalaiból volt összeállítva, klasszikus s modern szerzőktől: Bartók, Kodály, Schuman, Weber, Weiner, Nakada, Rózsa, ßrabner, Szokolay, Britten és Copeland müveiből.

Ez a tehetséges kis csoport — 30 kislányka és öt fiúcska — 10 különböző nyelven énekel. A clevelandi műsorukban magyar, angol, francia, német, cseh és japán nyelven énekelték a különböző dalokat, sőt a végén a zárószámként latinul előadott “Ave Maria” valóságos mennyei élvezet volt.

A gyönyörű művészi előadás a tanítóknak és a karmestereknek az érdeme.

Mint tudjuk, a tehetséges Gyermek Kórus, csak egy a sok közül, mert ma Magyarországon százszámra vannak hasonló gyermek- és felnőtt dalárdák. Az iskolás gyermekek már első elemitől kezdve ingyenes ének- és zeneoktatásban részesülnek és arra hivatott ének- és zenetanárok oktatják őket klasszikus és modern dalokra, illetve zenére.

Ez a kiváló eredmény főleg Kodály Zoltánnak, a mesternek, a világhírű zeneszerzőnek az érdeme.

Meg kell azonban hajtanunk az elismerés zászlaját Sztojanovits Jenő emleke előtt, akinek a nevéhez fűződik az elemi iskolai ének szakoktatás országos megszervezése már 1910-ben.

Sztojanovits Jenő kiváló zeneszerző volt és zene- pedagógus, karnagy és énektanár. 1912-ben megszervezte a fővárosi iskolai zenetanfolyamokat is. Országszerte dalárdákat szervezett; ő volt az országos Dalosszövetség karnagya.

Az Operaház fennállásának első 25 esztendejében 141-szer adták elő Sztojanovits Jenő színpadi müveit. Bátran tekinthetjük őt a hazai ének- és zeneoktatás egyik első reformátorának.

Sztojanovits azt tartotta:

“Ha a zenét és éneket nem tanítják már a gyermekkorban, ha gondolkodó agyműködést nem vált ki, úgy az csak egyszerűen fizikai hatás marad, mint a hideg és a meleg, az édes vagy a savanyu érzete.”

Leányai: Lili, Edit és Adrienne a családi otthon művészi légkörét szívták és ebből kinőve maguk is az ének szeretetét sugározták.

Sztojanovits Adrienne, a budai “Erzsébet” leány gimnázium énekkarának élén, a magyar gyermekkari kultúra első úttörője volt. Neki ajánlotta egyik szerzeményét az akkor még fiatal zenei “Titán”: Kodály Zoltán, a “Pünkösdölő”-t.

Last, but not least, üdvözöljük Botka Valériát és dr. Csányi Lászlót, akik itt Clevelandban ezt a ritka, művészi élményt lehetővé tették számunkra.

Kalinay Gyula