Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-15 / 28. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday July 15, 1965. Rácz László: Két kongresszus Latin-Amerika közvéleményét két egymással homlokegyenest ellenkező célkitűzésű kongresszus foglalkoztatja. Egyelőre mindkettő csak előkészületi állapotban leledzik és kérdéses, hogy megvalósítható lesz-e. Az egyik kifejezésre óhajtja juttatni a latin-amerikai dolgozók szolidaritását a forradalmi Kubával. Azzal a közelebbi célkitűzéssel, hogy a tömegek kényszerítsék kormányaikat a megszakított diplomáciai és gazdasági összeköttetések ujrafelvételére Kubával. Ezt a kongresszust még májusra tervezték Uruguay fővárosába: Monte- videoba. Előzőleg már számos küldöttség jelentette be részvételét Latin-Amerika országaiból. De az Uruguay-i kormány — annak ellenére, hogy ugyan csak hivalkodik demokrata beállítottságával — a kongresszus megtartását betiltotta. Hasonlóképpen járt el a chilei keresztény-demokrata kormány is, Washington fokozott nyomása eredményeként. Nem engedélyezte a junius közepére Chile fővárosába: Santiagóba összehívott kongresszust. A betiltások visszatükrözik az amerikai imperializmus félelfnét a széles latin-amerikai közvéleménytől. Mert a véres dominikai betörés óta, Latin-Amerika népe fokozott elkeseredéssel áll szemben az Egyesült Államok erőszakos politikájával. Ha nem siKerülne kongresszus formájában e földrész dolgozóinak hangulatát, a forradalmi Kubával való együttérzését kifejezésre juttatni, úgy ez más utakon és formában fog mindenképpen megmutatkozni. A másik kongresszust Washington hivta össze augusztus elejére. Jellemzően a katonai diktatúra alatt szenvedő Brazil volt fővárosába: Rio de Janeiróba. Ennek a kongresszusnak bevallottan az volna a célja, hogy az OAS (Amerikai Államok Szervezete) uj szervezeti formát nyerjen. Az OAS — az Egyesült Államok tényleges parancsnoksága alatt állva — tizenkilenc latin-amerikai államot foglal magában. ( A forradalmi Kubát még régebben kizárták soraikból.) Nem szorul bizonyításra az hogy ez a találóan “Washington gyarmatügyi minisztériumának” elnevezett, Washingtonban székelő társaság, egyidő óta a bomlás jelét mutatja, mert csak Latin-Amerika azon kormányai működnek össze “harmonikusan” Washingtonnal, amelyek tényleges katonai diktatúrát gyakorolnak. Legutóbb is, amikor az OAS az előtt a feladat előtt állt, hogy az Egyesült Államok imperializmusának brutális fegyveres beavatkozását a Dominikai Köztársaságba leplezze, csak kis szótöbbséggel lehetett egy Washingtonnak megfelelő határozatot kierőszakolni. Az újonnan elhatározott OAS zsoldos hadsereg felállítása három állam: Mexico, Uruguay és Chile éles ellenállásával találkozott. Ezeken kívül Venezuela, Peru és Argentina képviselői is ingadozó álláspontot foglalnak el Washington parancsaival szemben. Túl a még eldöntetlen dominikai polgárháború kérdésén és az OAS újjászervezésén, az Egyesült Államok imperializmusa még mélyebben gyökerező nehézségek előtt áll. Ezeket sem a “marinok”, sem a latin-amerikai katonai diktatúrák gorilláinak segítségével nem lehet megoldani. Az Egyesült Államok mindeddig Latin-Amerika piacát, mint saját gyarmat területét háborítatlanul uralta. Elég, ha megemlítjük, hogy Latin-Amerika nyersanyagkivitele és készáru-behozatala háromnegyed részben az Egyesült Államok monopóliuma. A második világháború befejezése óta kontinentális méretekben megindult iparosításban, hasonlóképpen az Egyesült Államok tőkekivitelének jutott egész La- tin-Amerikában az oroszlánrész. Mexicoban például a meglevő 400 gyáripari nagyüzemből 160 egészében az Egyesült Államok tőkéseinek kezében van. További 73 nagyipari üzemben —'mexi- coi tőkésekkel társulva — tartják kezükben az irányítást. A legfontosabb iparágakban: a bányászatban, autóiparban és ugyanekkor a bank- és nagykereskedelmi vállalatokban, hasonlóképpen az Egyesült Államok tőkéje szinte egyeduralmat gyakorol. Éppen úgy, mint az ugrásszerűen fejlődött Mexicoban, Latin-Amerika többi jelentős országaiban: Argentina, Chile s Brazíliában is hasonló az Egyesült Államok befolyása az iparban és kereskedelemben. Az Egyesült Államok imperializmusát: egyeduralmát a latin-amerikai piacokon nem csupán a dolgozó osztályok mind erőteljesebb harca fenyegeti azzal, hogy a gyarmati kizsákmányolást lerázzák vállaikról, de fenyegeti mind érezhetőbben a külföldi imperialista hatalmak versenye is Európából és Japánból. Ez a verseny az utóbbi években kiéleződött főként az automobil-iparban. Német japán és francia kisautók láthatóan kiszorítják az Egyesült Államok autókivitelét egész Latin-Ameri- kában. A fejlődő iparosodással lépést tartva, a német Volkswagen és a japán Datsun autógyár, több százmillió dollár befektetéssel megkezdte autói gyártását Mexicoban. Áruiknak olcsó ára kezdi kiszorítani a Ford és General Motors gyártmányait, annak ellenére, hogy közben ezek is helyi gyártásra rendezkedtek be Mexicoban. Ugyanekkor francia tőkéscsoportok többszáz millió dollár befektetéssel, a petro-kémiai iparban igyekeznek versenyezni az Egyesült Államokkal, mely eleddig korlátozás nélkül uralta a piacot. Még fenyegetőbb az egyes latin-amerikai országokban a belföldi tőkések ellenállása az Egyesült Államok eddigi egyeduralma, gyarmati extra prófétával zsemben. Az iparosodással járó mnid jelentősebb profitlehetőségeket, mind kisebb arányban hajlandók csak megosztani falánk amerikai tőkéstársaikkal. Kényszerítik kormányaikat, hogy az eddigi aránytalan részesedést az amerikai imperializmus javára, az ipari termelésben megszorítsák. Ez történik például Chilében, ahol a keresztény- demokrata kormány felére akarja szorítani a hatalmas Anaconda és Kennecot részesedését a rézbányákban. Úgyszintén Mexicoban, ahol a kormány a Gulf Sulphur és Pan-American Sulphur eddigi egyeduralmát a kén kitermelésben és exportban megszorította a belföldi tőke érdekében. Latin-Amerika uj piacokat keres, hogy egyoldalú gyarmati függőségét az Egyesült Államoktól meglazítsa. Nemcsak külföldön, hanem elsősorban az egymásközti kereskedelem fokozásával, az úgynevezett Latin-Amerikai Közös Piac (spanyol rövidítésben: ALALC) kiépítésével. Ez a törekvés máris sikereket ért el. Mint látható, nemcsak a győztes kubai forradalom okoz fejfájást az Egyesült Államok imperialista diplomáciájának. De újabban a mind erősebbé vált külföldi versengés és méginkább Latin-Amerika gazdasági függetlenségre irányuló törekvése is. Kettős nyomás alatt állva, nem kétséges, hogy a Kubával való együttérzést kifejezni akaró kongresszus betiltása, sem az augusztusra tervezett OAS-kongresszus nem fogja tudni megoldani az Egyesült Államok imperializmusának mind szori- tóbb problémáit. Victor Perlő: A VIETNAMI HÁBORÚ VÁRHATÓ KÖLTSÉGVETÉSE Az hiszem, hogy a Johnson adminisztráció sok milliárd dollárral tervezi emelni háborús költség- vetését. Az Egyesült Államok minden háborúban megsokszorozta katonai kiadásait és azután a felemelt kiadások egyrészét megtartotta a költség- vetés állandó tartozékának. (Mint az alábbi táblázat mutatja). Háború a hadikiadásokat Utána megsokszorozták megtartották 1812-es 7- szer 2-szeresét Mexico-amerikai 4 ” 2 ” Polgárháború 32 ” 2 ” Spanyol-amerikai 3 'A ” 2 ” I. Világháború 26 ” 2 ” II. Világháború 75 ” 11 ” Koreai háború 4 ” 3 .” Az Egyesült Államok most áttér Vietnamban a fegyveres beavatkozásról a leplezetlen háborúra, amelyben veszteséglistája már is meghaladta a spanyol-amerikai háborúban elesettek és sebesültek számát. Az eddigi eljárásokat véve alapul, a katonai költségvetés újabb nagyszabású emelése várható. Ne hagyja magát senki félrevezetni olyasféle nyilatkozatokkal, hogy ebben a korlátolt háborúban nincs szükség a fegyverekre. Nem voltak ''szükségesek'' a spanyol-amerikai, vagy koreai háborúban sem és a két világháborúban is csak a töredéküket használták fel. De az Egyesült Államok gazdag ország. A mi kapitalista kormányunk mindig felhasználta a háborús ALKALMAT arra, hogy pazar fegyver megrendeléseket juttasson a leghatalmasabb üzleti érdekeltségeknek, messze túllépve a katonai techinkai szükségletek határát. Együgyüség volna azt várni a Johnson adminisztrációtól, hogy másképpen cselekedjen. A legtöbb háború után a katonai költségvetést megkétszerezték. De a II. Világháború után a költségvetést a háború előtti arányának 11-szeresére emelték és a nemsokára megindított koreai háború után megháromszorozódott, vagyis elérte a II. Világháború 33-szoros arányát. Ezek szerint a nagy arányú militarizmus a békebeli idők döntő gazdasági tényezője lett és kialakult a hatalmas katonaiipari komplexum, amelynek tagjai nyilvánvalóan kihasználják a vietnami háborút arra, hogy hatalmukat és profitjukat ismételten megsokszorozzák. Demokrata adminisztrációk a hidegháborúban a katonai költségvetést emelték legjobban. Truman elnök erényt csinált belőle és a prosperitás fejlődését a fegyverkezés kiterjesztésére alapozta. Johnson a Truman-féle elgondolásokat követi, mégha valamivel ügyesebben is álcázza szándékait. Úgy hiszem, hogy a közelmúltban Johnson és követői részéről elhangzott magabiztos kijelentések a nemzetgazdaság erejét illetőleg, nem üres beszéd. Véleményem szerint ezt titokban arra alapozták, hogy a várható katonai megrendelések le fogják győzni a gazdaságot fenyegető valóban létező veszélyeket. Johnson maga hétpróbás politikai szerencse játékos. Az elnök és segédszemélyzete határozottan letagadta a háború kiterjesztésének minden lépését, mielőtt azokat megtette. Hasonlóképen, a háborús kiadások emelésének szándékait is leplezték. Ez év januárjában Johnson a katonai költségvetés második mérsékelt csökkentéséről nyilatkozott. Februárban, mikor Észak-Vietnam bombázását megindították, a Költségvetési Hivatal biztosította a Kongresszust, hogy az előre nem látott kiadásokra a költségvetésben foglalt, rendkívülien nagy, 650 millió, dolláros tétel elegendő lesz a fokozott támadások kiadásaira. Még junius 16-án is, mialatt McNamara a vietnami háború fokozásának újabb lépéseit jelentette be, azt hangoztatta, hogy nem lesz szükség a sorozás, vagy a katonai költségvetés emelésére, sem “ipari mozgósításra”. Véleményem szerint ez csak újabb kártya trükk volt a belső tiltakozások elhárítására. Május 4-én Johnson 700 millió dollár külön kiutalást kért a Kongresszustól a vietnami háborúra, figyelmenkivül hagyva a Költségvetési Hivatal korábbi igéretszerü kijelentését. Amikor a kiutalási határozatot hitelesítette, a Pentagonnak “szabad kezet” biztosított bármilyen háborús szükségleteire Vietnamban. Hanson Baldwin hírmagyarázó ezt irta: “Katonai tisztviselők megegyeznek abban, hogy az elnök multheti szabad kéz(blank check) ígérete a Vietnamban harcoló amerikaiak számára, teljesítve lesz (.. . ismét ki fogják tölteni). A 700 millió dollár, az egyik jólinformált forrás szerint, ‘a szükségleteknek csak a felületét karcolta meg’ ”. (N. Y. Times, május 23/65.) Azután részletezte a Pentagon kívánalmait. Sajtókommentátorok szerint a Pentagon 300,000 katonát szándékszik Vietnamba küldeni. A Fortune júniusi számában Írja: “Ha olyan határozat jönne létre, hogy — mondjuk — 300,000 emberrel kell kiegészíteni a nemzet stratégiai haderejét, ez azt jelentené, hogy további 1.5 milliárd dollárra volna szükség csupán fizetésekre és karbantartásra (fegyverek, ha szükség lenne rájuk, emelnék ezt az öszeget.)” Továbbá “a látóhatáron felbukkant” 24 miliárd dollárra menő kiadát 5 éven belül a Nike-X távlöveg-elleni rendszer kiépítésére és “legalább még ennyi különböző más programok kivitelezésére.’ Ez évente 10 milliárd dollárt jelentene, ami közel jár ahhoz a 9 milliárd dollár összeghez, amely- lyel a National Observer tavaly decemberi jelentése szerint, a Haderők Központi Vezetősége emelni akarta a katonai költségvetést. Az a véleményem, hogy Johnson a katonai költségvetést nem egy-két nagy, számottevő összeg hozzáadásával tervezi kiterjeszteni, mint azt Truman tette a koreai háború kezdetén, hanem számos kisebb adagolásban. Ezt az eljárást májusban kezdte meg a 700 millió dollárral és — szerintem — a nyár folyamán nagyobb lendülettel folytatni fogja. í RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA \ 1437 Third Avenue, New York, N. Y. ' g (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 ^ f Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- 5 $ Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország S
