Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-04 / 44. szám
Thursday, November 4, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD HérvéG/ Eetéc írja: Rev. Gross A. László B. D.. Th. M. 'til Hm hallgatunk senkire! A mi nemzeti tragédiánk abban rejlik, hogy felmérhetetlen hadászati ütőerőnk birtokában teljesen elvesztettük józan Ítélőképességünket. Hatalomittas állapotunkkal együttjár az a rögeszme is, hogy természetesen mi vagyunk a világ legokosabb, legtehetségesebb népe, mert hogy a csudába’ érhettük volna el a gazdagságnak, erőnek, befolyásnak ezt a példátlanul magas szintjét, ha nem szárnyaltuk volna túl a világ többi népeit tudásban, leleményességben, előrelátásban... ? De velejár az ilyen megalomániás beállítottsággal az az ellenszenv is, amit azokkal szemben tanúsítunk, akik a miénktől eltérő véleményt hangoztatnak, legyenek azok kipróbált barátok, esküdt ellenségek, vagy teljesen pártatlan, semleges felek. Nem vagyunk kiváncsiak a nézeteikre, sőt határozottan rossznéven vesszük tőlük, ha egyáltalán “beleártják magukat a mi dolgainkba.” Van olyan külföldi celebritás a földkerekségen, akire Washington hallgatna? Nincsen! Ha valaki megkockáztat egy ellenvéleményt vagy enyhe figyelmeztetést, azonnyomban rosszakarónkként bélyegezzük meg az illetőt és ráfogjuk, hogy Moszkvával vagy Pekinggel szimpatizál. De Gaulle-t — az amerikai nagysajtó kórusának lelkes támogatásával — sikerült Washingtonnak olyképpen beállítani szegényesen informált népünk köztudatában, mintha a francia államfő ellenséges indulatokat táplálna az Egyesült Államokkal szemben. Holott ez merő képtelenség, hiszen De Gaulle — ha nem is hajlandó washingtoni füttyszóra táncolni, mert szerinte ez odavezetne, hogy a sikos parkettán megcsúszik és az ülepére huppan — sokkal okosabb és előrelátóbb államférfi, semhogy a világ leggazdagabb és katonailag legerősebb országának a haragját szántszándékkal kihívja önmaga és népe ellen. (Azt azonban javára kell Írni, hogy ennek a gigantikus erőnek a felismerése sem tartja őt vissza attól, hogy a Pentagon és a State Department orra alá borsot törjön egy-egy olyan állásfoglalással, amit a mi adminisztrációnk nem képes összeegyeztetni a saját vonal- vezetésével.) Wilson angol miniszterelnöknek még annyi súlya sincs Washingtonban, mint De Gaulle-nak. Ha próbál is a kulisszák mögött — mert nincs elég gerince a nyilt fellépéshez — némi befolyást gyakorolni a mi kormányunkra, az alig jelent többet a falrahányt borsónál. Sarokbaszoritott, talaját vesztett, tehetetlen ember szegény feje, akinek a szavára már a saját népe sem ád sokat, Washington pedig egyszerűen rá sem hederit. Japán népe és kormányfője is próbált tilalomfát állítani arra az ösvényre, amelyen most már mér- földes csizmákkal és nyakló nélkül haladunk, de ennek sem volt sok foganatja. U Thant, az ENSZ főtitkára egy pár hónappal ezelőtt a kutyaólba (doghouse) került, mert mint ázsiai államférfi és mint a béke megőrzésére hivatott világszervezet vezetője, figyelmeztetett bennünket vietnami viselt dolgaink súlyos következményeire. Oda se neki! De micsoda hőst csináltunk volna belőle, ha történetesen olyan nyilatkozatot tett volna, amit egy kis csürés-csavarással úgy lehetne interpretálni, hogy helyesli délkeletázsiai önkényes, brutális lépéseinket! Huszonöt egyetem — ha nem több — már régen diszdoktorrá avatta volna. Elnökünk minden második mondatában — a Bibliával párhuzamosan — U Thant-ot idézgetné, a bölcs, tisz- tánlátó, fennkölt lelkű nemzetközi tekintélyt... Ki van még, aki számitana? A pápa is próbált bennünket néhány vérszegény szóval jobb belátásra bírni, de ezt meg úgy könyvelték el Washingtonban, mint egy rutin-gesztust, ami —a szentelt vízhez hasonlóan — se nem árt, se nem használ. . . Elvégre is, őszentségének a “hivatala” megköveteli, hogy időről-időre egy-egy békeszózatot bocsásson világgá—de nem kell azt túlságosan mellresziv ni.. . A béke-Nobel-dijas kanadai mmiszterelnök is megszólalt egyszer-kétszer, de későbbi — nyilván Washingtonból sugalmazott — kijelentéseivel érvénytelenítette saját korábbi figyelmeztetéseit. Maradnának a belföldi hangok, mint néldául Morse, Fulbright, Church, McGovern, (Bob) Kennedy, Gruenther és más szenátorok, de hallgat a mi békeszerető, bibliás elnökünk ezekre a saját pártjabeli, egykori kollégáira? Esze ágában sincs! Ellenkezőleg: roppant dühös ráiuk. mert plé'* vak- merőek az övével ellentétes nézeteket vallani. Az elnököt körülrajzó háborús héjják nem hallgatnak senkire az égvilágon, aki mértékletességre és józanságra inti őket. Annál jobban figyelmez- nek hatalmi mámoruk sugallatára. Mit bánják ők, ha az egész világ riadtan és elképedten szemléli az ő alig-alig burkolt célkitűzésűket, ami — minden látszat szerint — nem egyéb, mint a har- hadik (és bizonyára utolsó!) világháború megindítása — mielőtt Kina komoly atomerő-tényezővé erősödik és mielőtt a szovjet—kínai konfliktus elsimul és a két nagy szocialista hatalom egyesülten nézhetne szembe velünk. Aki részeg, az rendszerint a józan embert tartja félkótyának, sajátmagát pedig bölcsnek és okosnak. Ezek a hatalomittas vezetők is úgy tekintenek mindenkire, aki békésebb húrokat penget, mintha azok szenvednének elmezavarban, nem pedig ők... • • • Azt a hatalmat, amely beképzeli magáról, hogy ő legyőzhetetlen, nagyon nehéz — ha egyáltalán lehetséges — letériteni arról a veszedelmes útról, amit választott magának. Aki biztosra veszi a győzelmet, az nem fél a következményektől. Miért is félne? Hiszen a győztesnek mindig igaza van! Ki vonhatná őt kérdőre? Hol az az itélőszék. amely a győztes felett kimondaná a marasztaló verdiktet és hol az a hatóság, amely az Ítéletnek érvényt tudna szerezni? Csak mint történelmi kuriózumot említem meg, hogy a harmadik német birodalom urai — Hitler és társasága — szintén biztosra vették győzelmüket. Ha lettek volna kételyeik, százszor is meggondolták volna, mielőtt világfelháboritó gazságaikat, kegyetlenségeiket elkövették. De mert megrészegedtek a saját erejüktől, el sem tudták képzelni, hogy borzalmas tetteik láttára olyan erők fognak egyesülni ellenük, amelyek máskülönben talán sohasem találkoztak volna egy közös platformon és hogy ennek az összefogásnak a következtében az 1,000 évre tervezett náci-birodalom marad alul... Aztán jött a nürnbergi számonkérés... Való igaz, hogy a győztest nem lehet kérdőre vonni. De az is igaz, hogy sekisem tudhatta előre: ki lesz a győz tes... A népi erők előretörtek Indonéziában Közép-Jávában a kommunista zászló alá tömörült népi erők kiterjesztették hatáskörüket, két területet elfoglaltak és a harmadikat támadás alá vették, a hiradó szervezetek szerint. Az október 1-i puccsot előkészitő militaristák, — akik különböző cselfogással a kommunistákra hárítják a felelősséget, — saját jelentésükben beismerik, hogy Jogjakarta közelében Djatimo és Manisrenggo vidékei már a népi erők kezében vannak és Bjola- li környéke is “veszélyeztetve” van. A népi csapatok offenzivába mentek a katonaság csapatai ellen, amelyek erős ellenállásra találtak ott, ahol megkísérelték visszafoglalni a területeket A katonaság közép Jávában állomásozó Dipo- negoro hadtestében be nem vallott létszámú katonaság átpártolt a népi erőkhöz. A katonaság röpcédulákat szórt le az átpártolt csapatokhoz, amely ben sürgetik őket, hogy “térjenek vissza a helyes útra.” Mrs. Rooseveltra is kémkedtek A National Broadcasting Company tv-program- ján a katonaság kémszolgálatának volt ügynöke, Wülis R. Adams kijelentette, hogy a második világháború alatt Mrs. Franklin D. Roosevelt chicagói hotelszobájában titkos lehallgató készülékét helyeztek el. Ezen nemcsak a telefonbeszélgetéseket, hanem a szobában folyó társalgásokat is lehallgatták. Később, a lakásáról leadott telefoninterjúban Mr. Adams azt is mondotta, hogy felsőbb utasításra a kormányon belüli és kívüli magas pozícióban lévő személyek beszélgetéseit Uyen módon lehallgatták. Ezen helyek egyike volt az Argonne Laboratory, ahol a tudósok az atombomba előkészitő munkáit végezték. A készülékeket nemcsak a laboratóriumban, hanem a szállodákban, ahol a tudósok laktak, sőt még a laboratóriumok női és férfi vécé-iben si e’helyezték. Mrs. Roosevelten kívül Adams még csak hárem nevet említett meg, mint akiknek privát beszélgetéseit lehallgatták. Ezek dr. Enrico Fermi és dr. J. Oppenheimer atomtudósok, valamint Harry Bridges szakszervezeti vezető voltak. Mások nevét nem akarta megemlíteni. Kijelentette, hogy szolgálata alatt Chicagóban a polgári és a katonai kémszolgálatok együttműködtek a lehallgatásokban. Ugyanezen a programon beszélt Robert F. Kennedy, newyorki dem. szenátor is. Ajánlotta a lehallgatás elleni törvény megszigorítását; ez véget vetne annak az általános kémkedésnek, amellyel Országos békefünlelés november 27-én (Folytatás az első oldalról) A newyorki városi tanács 28 szavazattal 2 ellenében, hosszú vita után, október 30-át “Az Amerikai Vietnami Háború Támogatása” napjának nevezte és elrendelte, hogy azon a napon tűzzék ki a középületeken az amerikai zászlót. Másik két councilman nem vett részt a szavazásban. Az október 16-i sikeres országos tüntetések a vietnami háború ellen aggasztják a kormányt, valamint a politikai élet vezetőit, akik között, a fennálló háborús hangulatban, csak itt-ott nyilvánul meg ellen vélemény. A háboruellenes tiltakozások főleg az egyetemi értelmiségiek, a diákok, ifjúsági csoportok és népi szervezetekből erednek. A kormányt támogató különböző hatóságok kezdeményezésére, un. “hazafias” ellendemonstrációkat terveznek az egész országban. Ezért tartottak hasonló felvonulást New Yorkban is a múlt szombaton a Fifth Avenuen, ugyanott, ahol előzőleg a háboruellenes felvonulás volt. > Két councilman szavazott a határozat ellen. Egyikük Theodore S. Weiss, Manhattanból avval nyitotta meg a vitát, hogy kijelentette, az egyéneknek és csoportoknak joguk van a vietnami kérdésben tiltakozásukat kifejezni. A szóbanforgó javaslatot abbeli kísérletnek minősítette, amely a városi kormány egyoldalú véleményét és hatalmát akarja kifejezésre juttatni a vitákkal és ellenvéleményekkel szemben és ilymódon igyekszik megfélemlíteni azokat, akik más véleményt merészelnek kifejezni. “Habár helytelenítem az álláspontjukat, bátorságot mutattak azok, akik a vietnami politikánk ellen felvonultak és nem hiszem, hogy fel kell sorakoztatnunk ellenük az American Legion-t, vagy a Veteránokat, mögöttük a városi kormány hatalmával”, mondotta Mr. Weiss. Külföldi diákok kérdőre vonják az amerikai külpolitikát A Columbia Broadcasting System “Town Meeting of the World” programjának keretében diákok Londonból, Párizsból, Belgrádból és Mexikó városból, az Early Bird mübolygó közvetítésével, kérdéseket tettek fel egy panelhez, amelyben Dwight D. Eisenhower, volt elnök, Thurgood Marshall, legfőbb államügyészhelyettes és Arthur J. Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ követe vettek részt. A fórumot filmre vették és televízión az egész országban közvetítették. Akik a programot végignézték, arra a megállapításra jutottak, hogy Johnson elnök és a washingtoni kormány külügyi politikáját a külföld ifjúsága elitéli. A kérdések, egy kivételével, mind a U.S. külpolitikájára irányultak. Egy külföldi ifjú azt kérdezte, hogy polgárjogi ügyekben, az egyes államokban miért nem hajtják végre a szövetségi törvényeket, de a diákok főképp a U.S. vietnami és dominikai politikáját Ítélték el; a beavatkozást egyik esetben sem találták morálisan indokoltnak és úgy vélték, hogy ezek megszegték a U.S. által elismert “önrendelkezési” jogot. Egy mexikói diák azt a kérdést tette fel, hogy hajlandó lenne-e a U.S. tiszteletben tartani egy másik ország jogát ahhoz, hogy másféle politikai rendszert vezessen be és ha igen, akkor miért látta szükségesnek beavatkozni a Dominikai Köztársaság belügyeibe. Eisenhower és Goldberg azt az elcsépelt választ adták, hogy Amerika elismeri az önrendelkezés jogát, de nem engedheti meg, hogy egy országra “külföldről” igyekezzenek más kormányrendszert ráerőszakolni. Továbbra is a “külföldi vörös veszedelem” jólismert vádjait ismételgették. Kiterjesztik a sorozást A sorozóhivatalok az egész országban felkészültek arra, hogy egyetemi hallgatókat és nős embereket is besorozzanak. Ezek jelenleg a hadi szolgálat alól nagyjából mentesítve-vannak. Egyes sorozóhivatalok már decemberben behívják az aug. 26-a után házasodott férfiakat és újból átértékelik a felsőbb tanulmányokat végző egyetemi hallgatók felmentését. A múlt nyár óta a katonai szolgálatra behivottak számát több mint kétszeresére emelték. Akkor havonta 17 ezret hívtak be. novemberre 45 ezren kaptak behívót. A vietnami háborúból kifolyólag a Pentagon 3 millióra emeli a katonai létszámot. a hatóságok és privát elvének megsértik a polgárok szemé yes jogait. O’yan könnyű a lehallgató készü’ékek előállítása. ho«*y Mr. Adams a telefonon kijelentette: “Meg tudnám mutatni hogyan 'lehet öt nerc alatt lehallgató szerkezetet készíteni.” Elterjedt használatuk melleit, senki sincs biztonságban és ártatlan emberek könnyen bajba kerülhetnek. ___________________________________3,