Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-23 / 38. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, September 23, 1965 JL4 Langston Hughes: Radioaktiv hordárok Mijyen csodálatos — állapítottam meg —, hogy a négerek manapság az élet minden területéh érvényesülhetnek, a hadseregtől meg a tengerészeitől kezdve az oktatás és az ipar minden ágáig! Haladunk, haladunk! ■— Én egy lépést sem haladtam — felelte Simple, fiatal fekete bőrű barátom. — Még most is ugyanaz az állásom van, ugyanaz a vacak fizetésem, ugyanaz az ócska konyhafülkém, ugyanabban a rozzant harlemi házban, és a színem is ugyanaz a régi, fekete szin! •— Nem rólad van szó, egyénileg — oktattam •—, hanem a fekete fajtáról általában. Nézd csak, hány egyetemet nyitottak meg a négerek előtt az utóbbi tiz évben! És vedd számba, hány korlátozó rendelkezést töröltek el! Bárhol lakhat ma már az ember! — Azt akarod, ugye mondani, hogy bárhol megpróbálhat lakni! — Arról se feledkezz meg, hogy az államok bármelyikében utazhatsz, minden megkülönböztetés nélkül! — Legfeljebb kidobnak az autóbuszból! — És mennyi néger tölt be magas állást! — Hát mondj egyet csak, aki közülünk atombombát készít! — Még ha tudnám is a nevét, akkor is államtitok lenne — válaszoltam. — Egyébként is, csak feltevés alapján vitázol, és nincs tudomásod az ellenkezőjéről! Honnan tudod, hogy mivel foglalkoznak kiváló néger tudósaink? — Nem tudom, hogy mit csinálnak, de fogadok, ha atombombával foglalkoznának, hát teleraknák a fényképükkel az összes képeslapokat, hogy elhitessék a négerekkel, hogy az atombomba nem a fehér emberek kiváltsága. Mire észbekapnánk, egy szenátor valahonnan délről már azt indítványozná, vizsgálják meg a néger tudós államellenes tevékenységét, hiszen idegesítené, hogy négereket engednek az atombomba közelébe! Akkor azután azt a négert úgy kirúgnák az atomkutatásból, mint a pinty, és fogadhatna ügyvédet magának, hogy legalább a tudomány közelébe visszakerülhessen. Mire kilábalna a dologból, és “fehérre mosdatnák”, örvendezne, ha közönséges kis bombákat gyárthatna, amelyek csak néhány fickót ölnek meg egyszerre. Te is tudod, meg én is, hogy nem engedik a feketéket egy olyan bombának még a közelébe sem, amellyel egy egész államot el lehet pusztítani, ahogyan azt az atombomba csinálja! Gondold csak meg, mi történne Mississippivel! Jaj nekem! Te már valóban államellenes gondolatokkal kacérkodsz — feddtem meg fiatal barátomat. — Talán azt akarnád, hogy újra polgárháború törjön ki? — Nem akarok én polgárháborút! — morogta Simple. — Különben is, ha Mississippiben lennék, kizárnának az óvóhelyekről, és folyamodhatnék a bírósághoz védelemért! Mire pedig az ügyemet megvizsgálnák a legfelsőbb bíróságon, véget érne a háború! — Bolondokat beszélsz! — szidtam Simple-t. — Az óvóhelyek mindenki számára készülnek! — Nem Mississippiben! Ott majd rendeznek egy népszavazást, amiből kiderül, hogyan szórhatják ki a négereket a légvédelmi óvóhelyekről! Csak nem akarod velem elhitetni, hogy azok a fejvadászok beengednek bennünket az óvóhelyekre, hogy ott szabadon garázdálkodjunk? Bár ha meggondolom, lehet, hogy be kell engedniük, a maguk érdekében. Úgy beszélik, hogy az elkövetkező háborúban minden és mindenki, aki nincs óvóhelyen, úgy megtelik atomokkal, hogy nem lehet hozzá sem nyúlni! Még a szemétdombok is radioaktívak lesznek, ha egyszer hullani kezdenek a bombák! Azt olvastam az újságokban a múlt héten, hogy nem tudják, hogy hová is tegyék majd a sok szemetet, mert az is radioaktiv lesz e"ymillió évig. Hát persze, hogy nem hagyhatják szanaszéjjel heverni! Ha meg a tengerbe szórják, a halak lesznek tőle rad;oaktivak mint azck a japán tonhalak, tudod. Azon tűnődtem, hogy mit esznek akkor a kóbor macskák, ha a szemétdomb is radioaktiv lesz? Ha a feleségem, Joyce, megsimogat egy ilyen macskát, ő is radioaktiv lesz, ugye, és ha én me^imogatom a feleségemet, akkor velem mi történik? — Hagyd már abba! — szakítottam fé'be Simple szóáradatát. — Ha ránk pottyan egy atombomba. a valószínű az, hogy te hamarabb leszel radioaktiv, mint a szemétdomb vagy a macskák! — Hát emiatt fájjon a fehér fickók feje! — morfondírozott Simple. — Ha elképzeljük azt, hogy odalent délen minden néger atomizálódik, akkor ki szolgálja fel a fehérek ételét, ki vigyáz a gyerekeire, ki hordja a csomagjaikat és ki veti meg ágyukat a pullmankocsikban? Gondold csak meg! Ha feltételezzük, hogy a Déli Vasúttársaság minden hordára radioaktívvá válik, akkor minden kézitáska, amit a kezükbe vesznek, radioaktívvá válik! És minden, ami a kézitáskákban van. Valahányszor egy fehér ember előveszi a fogkeféjét, hogy a vonaton megmossa a fogát, a fogai is radioaktívvá válnak. Hogy csókolja meg a feleségét, amikor hazamegy? Azt hiszem, a te agyad már most telítve van valamivel — jegyeztem meg bosszankodva. — Nem, csak azon gondolkozom, milyen szörnyű is lehet az atombomba! — felelte Simple. — Ha egy itt esne le éppen Észak-Harlemnek ebben a csücskében, és én radioaktívvá válnék, azután bemennék a munkahelyemre, lebélyegezném a kartonomat, akkor a bélyegzőóra is radioaktívvá válna. Ha egy fehér ember bélyegezne utánam, ő is megtelne radioaktivitással. Mind a ketten any- nyira tele lennénk atomokkal egymillió évig, hogy szikráznánk tőle, mint a tűzijáték a függetlenség napján! Tőlünk meg az egész üzem megkapná a radioaktivitást! Mert, úgy mesélték nekem, hogyha az ember csak nézi a bomba robbanását, az A kókuszszőnyeg Aki mesélte, zeneszerző. Uj házba költözött, és bárhogy akart dolgozni, nem ment, nem ment, állandóan dörömböltek felette, márpedig ő kész van, ha zavarják. A házfelügyelőtől megtudta, hogy felette egy háromgyermekes család lakik. Három trappoló srác. Nem bírta sokáig, s egy szép napon elcsípte a lépcsőházban a felső lakót, a családfőt, elsírta neki keservét. Az szegény mentegetőzött, hogy a gyerekeket nem lehet lekötözni, a parketta meg dong. — Legalább szőnyeg foghatná fel a zajt — reménykedett a zeneszerző. — Szőnyeg? Az még csak terv nálunk. Sokba került a költözködés. A zeneszerzőnek hirtelen az eszébe ötlött valami: — Ne tessék félreérteni, de nekem rendkívül fontos a nyugalmam. Áldoznék is rá. Mit szólna, ha hozzásegíteném egy szőnyeghez? Persze szemérmesen tiltakozott a szomszéd, de aztán a békesség kedvéért elfogadta a rátukmált kétezer forintot, hogy ebből kitelik egy kókuszszőnyeg, legalább abba a szobába, amely alatt a zongora volt, a komponáláshoz. Uj élet kezdődött, megszűnt a dörömbölés odafenn, a zeneszerző boldog volt, s amikor találkozott a felső mamával, hálásan megköszönte a megértést: — Mégiscsak jó ötlet volt, ugye, a szőnyeg! De az valahogy értetlenül nézett rá. — Miféle szőnyeg? — Hát a kókuszszőnyeg, amire kétezer forintot adtam kedves férjének, hogy a gyerekek halkabban tudjanak járni, tetszik tudni. — Ahá! — kiáltott fel az asszony. — Most már értem, miért vásárolt a férjem háromszáz forintért az egész családnak mamuszt. Kisipar Szép, ha végeredményben nem is meglepő történetet hallottam. — Jó napot — köszönt a kékoverallos férfi, amikor szerszámládát cipelve belépett a lakásba. — Egy kicsit késtem, de az a fő, hogy most már itt vagyok, egy óra alatt rendben lesz minden, mint a pinty. Az asszony szólt volna valamit, de az overallos kedélyesen folytatta: — Fogadni mernék, már biztosan azt hitték, el sem jövök. Nem, kérem, ez ná-am nem fordulhat elő, engem mindenki ismer a környéken, hogy nem beszélek a levegőbe. Csak hát persze manapság egy kicsit várni kell, ha az embernek szerelője van szüksége. De, mondom a fődolog, hogy itt vagyok, esfe már nyugodtan használhatják a fürdőkádat. Hol is van a fürdőszoba? — Valami tévedés lehet -— mond+a végre az asz- szony. — Mi nem hivattunk szerelőt, a fürdőszobában semmi baj nincs. A szerelő nagyot nézett: — Micsodaaa? Hol is a cédula? Hát nem laknak itt Nagvék? — Nem. Itt Kissék laknak. Nagyék két évvel ezelőtt elköltöztek. erős sugárzástól élete végéig könnyezik a szeme, a vére pedig megfehéredik, a haja megőszül, és gyengeelméjű gyerekei születnek. A reggeli lágytojása azonnyomban tojásrántottává változik, ha csak a közelébe megy, és szikrákat szór, és az emberek is szikráznának, tudod, akikkel csak találkozik, és azután ha ez az ember végigmenne az utcán, minden ajtónál megszólalnának a csengők, anélkül, hogy megnyomná a csengő gombját. Ha pedig felhívna valakit telefonon, arra is ráragadna a radioaktivitás, aki a vonal másik végén van! Tehát, ha az ember nem kedvel valakit, például, csak fel kell hívnia, és kikészítheti! Ez az, amit láncreakciónak neveznek! Én már most megtervezem előre az én láncomat! Az első, akit felhívok, a régi háziasszonyom lesz! Ha felveszi a kagylót, remélem, hogy ráragasztom a radioaktivitást, és úgy megtelik vele, mint egy japán tonhal! — Édes fiam — kérdeztem Simple-től —, miért gondolod, hogy éppen te leszel az a kivétel, aki életben marad, és megfertőzheti radioaktivitással embertársait? Bizonyára a legeslegelső bomba át- küld az árnyékvilágba! Engem? Engem aztán nem! — tiltakozott Simple magabiztosan. — A négereket nem olyan köny- nyü a másvilágra küldeni! Én pedig néger vagyok, tehát úgy képzelem, hogy'életben maradok, és mihelyst radioaktiv leszek, én is aktivitásba kezdek! — Más szóval, bármi is történik, azt hiszed, hogy túléled az atombombát? — Ha a négerek Mississippiben kibírják a fehéreket, akkor mi már mindent túlélünk! — hangzott Simple válasza. Karig Sára fordítása — Na tessék! Ilyenek az emberek! Iderendelik a szerelőt, aztán elköltöznek! Gyümölcslével kevésbé árt az alkohol Egy orvosi szaklap, a “Medical World’s News” egyik minapi számában a paradicsomléből és vodkából kevert italnak, az úgynevezett “Bloody Ma- ry”-nek szentelte egyik cikkét. Megállapítja, hogy az alkohol és a gyümölcslé keveréke az italokban “nemcsak szerelmi, hanem érdekházasság is”, tehát hasznos és egyben kellemes. Orvosilag a következő magyarázattal szolgál: a gyümölcsökben bőven megtalálható az úgynevezett fruktóze nevű cukorfajta, amely az alkoholhoz vegyítve meggyorsítja utóbbinak az elégését, vagyis távozását a szervezetből. A “fruktóze hatás” az orvostudományban korántsem ismeretlen. Egy svájci kutató már tiz évvel ezelőtt bebizonyította, hogy olyan kutyák, melyeknek testsulykilogrammonként két grammnyi fruktózét adtak, az alkoholt a normálishoz képest kétszer olyan gyorsan tudták feldolgozni, “elégetni” szervezetükben. Az előbb ismertetett elmélet alapján a narancslével fogyasztott két pohár whisky kb. olyan mértékben részegít, mint egyetlen whisky, ha vízzel keverik. Elmondhatjuk-e azonban, hogy a gyümölcslével fogyasztott alkohol most már lehetővé teszi a nyakló nélküli fogyasztást? Szó sincs róla, hiszen az okozott kár legfeljebb csak kisebb mértékben érvényesül. Az alkohol mindenképpen alkohol marad és az orvosok által megengedett napi maximális fogyasztás gyümölcslé hozzáadásával sem emelhető. A derülátó szakorvosok azt tartják, hogy férfinak naponta maximum 100 gramm, nőnek 75 gramm tiszta szeszt szabad magához vennie (ami tizenegy fokos borra átszámítva megfelel férfinál egy, nőnél pedig háromnegyed liternek). A pesszimista orvosok még ennyit sem engedélyeznek: legfeljebb testsulykilogrammonként egy grammot, tehát 80 kiló súlyú felnőttnél napi 80 grammot. Ezt a mennyiséget semmiféle összetételben sem szabad túllépni. Ha valaki akárcsak csekély mértékben is többet iszik, az úgynevezett “társasági alkoholisták” egyre növekvő kategóriájába sorolhatja magát. Ennek az állapotnak jellemzője, hogy részegség ugyan nem lép fel, de kétségtelenül las- subbodnak a reflexek, homályosodik az emlékezőképesség. a gyomor és a bélrendszer nyálkahártyái fe’ingerelt állapotba kerü'nek. a máj túlságos meg ferhe'ésnek van kitéve. Ezá’tal apránként csökken az étvágy és kifejlődik a máibaj, ame'y akár “társasági”, akár minden jelzőtől mentesen alkoholista eredetű, mindenképpen májbaj marad. A szakértők véleménye szerint, egyébként is kevesebb árta’mára van a szervezetnek, ha valaki ritka időközönként egyszer-egyszer alaposan be- csip, mintha rendszeresen hozzászoktatja szervezetét az alkoholhoz. Ha tehát egyfelől igaz is, hogy az alkohol és a gyümölcsnedvek keveréke csökkenti az okozott kárt, annyi bizonyos, hogy a leghelyesebb tisztán, minden szesz nélkül, kizárólag gyümölcslevet fogyasztani. H—U—M—O—R
