Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-01-21 / 3. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 21, 1965 VIRÁGZIK AZ ÉKSZERRABLÁS AZ EGY. ÁLLAMOKBAN 1964 sikeres és virágzó év volt az ország gazdasága részére. A gyárosok magasabb profitot harácsoltak, mint bármely előző évben. Az ország trösztjei kerek számban 31,000,000,000 dollár profitot csináltak. De nemcsak az olaj-, acél- vasut- bárók és a többi trösztök urai kerestek jól; azok is többet “kerestek”, akik ékszerrablással foglalkoznak. 1964-ben 37 millió dollár értékű ékszert raboltak el, ami öt millió dolláros emelkedést jelent a? előző évihez viszonyitva. Amatőrök és szakértők Az ékszerrablókat két általános kategóriába lehet sorolni: amatőrök és szakértők kategóriájába. Alfred K. Madsen, az amatőrök közé tartozik. Madsen perth-amboy-i lakos, aki egykor hegesztő volt. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére, megismerkedett olyan pasasokkal, akik rávették, hogy hagyja abba a hegesztő munkát és térjen rá a sokkal nagyobb hasznot hozó ékszerrablásra. Tanonckodása után szállodai szobákba tört be, ahonnét egy évi működése alatt 1963-ben egymillió dollár értékű ékszert lopott. Jelenleg börtönben ül és ott folytatja szakmájának továbbfejlesztését. A szakértő ékszerrablók A szakértő ékszerrablókat három al-kategóriába lehet sorolni: a “folyosó-ácsorgó”, a “fegyverrel támadó” és az egyszerű “ablak betörő.” A folyosó-ácsorgók természetesen a nagy, előkelő szállodákban működnek. Néha-néha nem a folyosókon ácsorognak, hanem ott, ahol az uj vendégek jelentkeznek szobakulcsukért. S ha az uj vendég felesége jól fel van cicomázva gyémántokkal, rubintokkal és egyéb ékszerekkel, akkor megfigyelik, melyik szobában helyezkednek el és igy kerülnek a rablók listájára. A fegyverrel támadó ékszerrablók rendszerint a külvárosokban lévő kastélyok lakóit “szabadítják meg” ékszereiktől —, vagy az előkelő negyedekben lakó gazdagok lakásaiban szerzik be zsákmányukat. A statisztika azt mutatja, hogy az ablak-betörők legtöbbször félelmet nem ismerő módon követik el bűntettüket. Ez annak tudható be, hogy nagy részük kábítószer hatása alatt van és főleg azért rabolnak, hogy pénzt szerezzenek a kábítószer megvásárlására. Az orgazdák szerepe Ami az amatőrt a szakképzett ékszerrablótól megkülönbözteti, az az, hogy a rablás elkövetése után miképpen értékesíti az elrabolt ékszert. Az amatőr rendszerint zálogházba viszi a zsákmányt — s tekintettel arra, hogy a zálogházaknak el kell könyvelni minden megvett ékszert, a rendőrség hamarosan a rabló nyomára akad. A szakképzett rabló soha sem viszi a zsákmányt a zálogházba. Hivatásos orgazdákkal van összeköttetése,, akik az ékszer értékének tiz százalékát fizetik a rablónak. Ők viszont az igy vásárolt ékszert ékszerügynököknek adják el, akik eredeti foglalatukból kiveszik a gyémántokat, úgyhogy nem lehet azokra ráismerni. Ha szükséges, egy kis csiszolást is eszközölnek — a biztonság kedvéért. India csillaga Manapság az egész ország másról sem beszél, mint a szenzációs kék gyémánt, az India Csillaga és 23 egyéb értékes ékszer elrablásáról. Amint azt az újságok sok hasábos híreiből tudjuk, ezeket az ékszereket a múlt év október hónapjában “emelték ki” az American Museum of Natural History J. P. Morgan-termében lévő üvegszekrényekből. Három rovottmultu egyént — Jack (Murph the Surf) Murphyt, Roger Clarkot és Allan Dale Kuhnt tartóztatták le és vádolták meg az ékszerek elrablásával. A három vádlott fénykénét leközölték a lapok. Gábor Éva, a magyarszármazásu filmszinésznő, amikor meglátta Murphy képét a lapban, ráismert benne arra az egyénre, aki őt nemrégen megtámadta és $50,000 értékű ékszereitől megfosztotta. S tekintve, hogy az ellopott ékszerek értéke majdnem félmillió dollár, nagy kutatás indult meg azok felkeritésére. Kutatás közben, egy vagy más okból, az egyik rabló jobbnak vélte, ha átpártol az ékszerkeresők sorába. S igy Allan Dale Kuhn ékszerrabló és a newyorki detektívek együttműködése következtében, a Miami Bus állomás egyik raktár fülkéjében megtalálták az “India Csillagát” és a 23 ékszerből még tiz másik rubint követ. India Csillaga ismét a Muzeum J. P. Morgan termének üvegszekrényében látható — módot adva az ékszerrablóknak a gyémánt ismételt elrablására. Emelkedik az ékszer biztosítási dijazás Tekintettel arra, hogy az ékszerrablás egyre nagyobb méreteket ölt, egyre többen esnek áldozatul a rablóknak és egyre magasabb az elrabolt ékszeEgyik pennsylvaniai olvasónk az ottani sajtó vezércikkéből küldött be hozzánk idézetet, amely szerint a kormány “mondhatni, a semmiből” pénzt hozhat létre egy “álcázott” törvény alapján, mely felhatalmazza, hogy különleges értékpapírokat eladhasson a nemzeti bankrendszer (Federal Reserve System) tagjainak. Azt kérdezi, miért ne lehetne az iskolákat és a közérdekű szektor más aktivitásait ezzel a módszerrel finanszírozni, hogy kötvényeket adjanak el a nemzeti bankhálózaton belül és hozzák forgalomba a szükséges pénzösszeget? Kifejti azt a véleményét, hogy ez könnyebb volna, mint az a módszer, amit egy pennsylvaniai bankár ajánlott: a fegyverkezési alapból átutalni pénzt az iskolák finanszírozására. Elsősorban vizsgáljuk meg a pénzrendszer kiemelkedő vonásait. Egyáltalában nem titok az, hogy a kormány úgy bocsát ki pénzt, hogy kötvényeket ad el a Federal Reserve bankoknak. Majdnem minden közforgalomban levő pénz Federal Reserve bankjegyekből áll, amit körülbelül ezen bankházak birtokában levő kormánykötvények értékének megfelelő összegben bocsátottak ki. Jelenleg 35 milliárd dollár értékű értékpapír van ezen bankok kezében és 33 milliárd dollár szövetségi bankjegyet bocsátottak ki. Az ötdolláros bankjegyen, Lincoln képétől balra elhelyezett körben megtaláljuk a kibocsátó bankház nevét. Eredetüeg a kormány a legtöbb kötvényét a kereskedelmi bankoknak adja el, amelyek azokat azután eladják a Federal Reserve bankoknak. Ez az eljárás azonban semmiben nem különbözik a szövetségi bankrendszer által közvetlenül történő felvásárlástól. A valóságban a pénzt nem “a semmiből” hozzák létre. A fedezetet az állami kincstár 15 milliárdos aranytartaléka képezi — és a fizetési mérleg körüli gondokat az okozza, hogy az aranytartalék a törvényesen megkívánt 12 milliárd dollár összege alá eshet. A kereskedelmi bankok kezén 60 milliárd dollár értékű kormánykötvény van, majdnem kétszer annyi, mint a Federal Reserve bankoknál. A kereskedelmi bankok felvásárlásai szintén létrehoznak forgalomba kerülő pénzmennyiséget. A bank a kezében levő kötvények értékét követelésként könyveli el és ugyanezzel az összeggel betétként elismeri a U.S. kormány folyószámláját. A nevezett összeg a pénzkészlet részévé válik. Amikor a kormány ennek ellenében csekket bocsát ki, az majdnem minden alkalommal egyének és társulatok betétszámlájára megy át. A modern pénzkészlet jelentős részét ezek a “követel”-betétszámlák alkotják. 159 milliárd dollár szerepel ilyen számlákon, ebből 34 milliárd dollár készpénz és 124 milliárd dollár “kiegyenlített” követel betét. A kereskedelmi bankoknál levő 122 milliárd dolláros “kiegyenlített” betét, a jelenlegi körülmények között, szintén nagyrészben készpénz jellegű. A bankok a betétösszegeknek csak kis százalékát kötelesek fedezetként tartalékban tartani. A többit kikölcsönözhetik, vagy felhasználhatják több kormánykötvény vásárlására. A fedezet-tartalék ebben a “töredék fedezet” módszerben kb. egy ti- zedrészét teszi ki az illető bankház meglevő hitel- képességének. A fedezet kb. megfelel a bank alaptőkéjének. Ez azt jelenti, hogy a bank tulajdonosai az üzletbe fektetett pénzük tízszeresének megfelelő összeg erejéig köthetnek üzletet. A kormánydeficitek, amelyeket csupán kötvények kibocsátásával fedeznek, a kulcstényezői ennek a pénz- és hitel-piramis felépítésének. A piramis akkor válik bizonytalanná, amikor az összadós- ság aránya megnövekszik az összbevétellel szemben. A deficitek inflációt okoznak, amikor a hitelre alapozott forgalomba hozott pénz összege meghaladja a létező termelőképesség által létrehozható árumennyiség értékét. Ez történt a 2. világháború idején, amikor a kormánydeficitek következményeként két és félszeresen emelték a forgalomban lerek értéke — a biztositó társaságok állandóan emelik az ékszerbiztositási dijakat. Az ékszertulajdonosok az elmúlt évben 71 millió dollárt költöttek ékszereik biztosítására. Ez azt jelenti, hogy a biztositó társaságok 8 milliárd dollár értékű ékszert biztosítottak be. De ez azt is jelenti, hogy a biztositó társaságok 34 millió dollárral többet vettek be biztosítási dijakban, mint amennyi az elrabolt ékszerek értéke. A kérdés az, melyik “üzlet” jobb? Az ékszerrablóké, vagy ékszerbiztositóké? vő pénzkészletet, mialatt a polgári lakosság közszükségleti ellátásában hiány jelentkezett. Ha azonban a kormányadósság a pénzkészletet csupán a termelőképesség határának arányában növeli, akkor azt a pénzügyi hatást váltja ki, hogy a különben tétlenül halmozódó privát profitot tőkebefektetésre használják fel. Bizonyos határokon belül, három formája lehet az iskolák finanszírozásának: a fegyverkezési kiadások egyrészének ideforditása; kormánykötvények eladásával “létrehozott” pénz, vagy az adók emelése. Az első módszert tartjuk a legjobbnak, részben mert a fegyverkezési kiadások veszéllyel terhesek, részben mert a közérdekű kiadásokat jobban növelhetnénk, ha a fegyverkezési versenyre vesztegetett összegeket erre fordítanánk. A második módszer a legrosszabb. Gyorsabb tempóban növelné az ország kamat-terhét — ez jelenleg 11 milliárd dollárt tesz ki évente — mint magát az összadósságot és azoknak a vagyonát és hatalmát duzzasztaná, akik már most is túlsúlyban rendelkeznek ezekkel. Ugyanakkor a bankároknak lehetőséget nyújtana a kormány zsarolására és beleszólást a szükséges kiadások korlátozására. Azonkívül egy kis eltulzással inflációhoz vezetne. Eltekintve a fegyverkezési alapból való átutalástól, a kormánykiadások finanszírozásának legjobb módja a megfelelő adóztatás. Vagyis a vagyon és a magas keresetek fokozatosan emelkedő megadóztatása. Ilyen módon a közérdekű kiadásokból származó előnyöket a dolgozók teljes mértékben élvezhetik. Ugyanakkor ez a módszer csökkentő irányzatot léptetne életbe a vagyon és kereset további koncentrációjában, ami a gazdasági bizonytalanság egyik okozója. Egyébként még a deficites finanszírozás is előnyösebb volna, mint az adóztatás azon módszere, amelynek terhe a kiskeresetű népcsoportokat sújtja. Vidor Perlő: MIBŐL PÉNZELJÉK A KÖZMŰVELŐDÉST? HESS VOLT RABLÓ,------t I legalább is nem szakmabeli, közönséges rab- 