Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-05-20 / 20. szám
Thursday, May 20, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Egyetemi professzorok harcolnak az igazságért (Folytatás az első oldalról) <961 május. Az Egyesült Államok kormánya a liktatura támogatására a partizánok elleni harcra dképzett különleges amerikai egységeket küld űél-Vietnamba. 1961 junius. Szerződés az Egyesült Államok és 'j. V. között a D. V.-nak nyújtandó katonai segély 'löveléséről. Megalakul a Radikálszocialista Párt, amely a hazafias értelmiséget tömöríti Ngo Dinh Oiem diktatúrája ellen. 1962 január. Megalakul a Vietnami Népi Fórra..mi Párt; célkitűzése az imperialista és feudális elnyomás megdöntése. 1962 február. A U.S. hadügyminisztériuma kijelenti, hogy amerikai katonai segitségi alakulatot állít fel D. V.-ban Paul D. Harkins tábornok parancsnoksága alatt. Az alakulat 7 ezer katonából áll. Diem palotáját dél-vietnami repülőgépek bombázzák, nem sikerül azonban általános felkelést kirobbantani a fővárosban. 1962 április. A Felszabadításért Küzdő Nemzeti Front illegalitásban kongresszust tart, megválasztja vezetőségét és a népi ellenállás felfokozására szélit fel. Diem elrendeli, hogy D. V. 17,000 falu- . ít "stratégiai település" név alatt falakkal körülvett koncentrációs táborokká változtassák. A lakosság azonban számos helyen ledönti a falakat. 1964 őszén a U.S. megindította a nagyméretű offenzivát, nemcsak Dél-Vietnam, hanem az északvietnami Tonkin-öbölben is. 1965 elején megkezdte észak-vietnami városok és kikötők rendszeres bombázását, azon ürügy alatt, hogy állítólag Dél- Vietnamba onnan szállítják a hadi felszerelést és onnan vezénylik a partizánok ellenállását. Az amerikai professzorok azonban jól ismerik ezen események történelmi hátterét, őket nem könnyű becsapni. A fenti történelmi visszaatekintés és az abból kifejlődő események adták meg az indító okot arra, hogy az egyetemeken a tanárok és az ifjúság felszólaljon és kérdőre vonja a kormány cselekedetét Vietnamban. így történt az, hogy Washingtonban az egyetemi tanárok megtartották az országos "Teach-ln" vitát. A tanárok ez esetben bátran kinyilvánították alapos tudományos kutatásra és megfigyelésre alapozott véleményüket és lehetetlen volt őket néhány felületes válasszal "elintézni." Analizálták egész külpolitikánkat és megállapították, hogy az Egyesült Államok politikája helytelen volt már a II. világháború után is, amikor az elvérzett Szovjetunió ellen megszervezték a NATO-t. Akkor sem volt a politika reális és most sem az a Kinai Nép- köztársasággal szemben. Politikánk kimondja, hogy tárgyaljunk a béke, az atomleszerelés, stb. kérdéseiben, de ugyanakkor SZERINTÜNK EZ AZ ORSZÁG NEM LÉTEZIK. Nem ismerjük el létezését és létjogosultságát. A vietnami helyzetben pedig a saját "kiszolgálónkat", Diem-et, — akit egy amerikai kolostorból exportáltunk Vietnamba — tettük hatalomra s később azzal igyekeztünk védekezni, hogy "önálló" kormányt segítünk, az elfogadott nemzetközi önrendelkezési törvény alapján. Valótlanságokra alapozzuk politikánkat, amikor azt mondjuk, hogy nem vagyunk hajlandók a Viet- cong-al tárgyalni, csak Hanoi-al, vagy esetleg Pe- kinggel és a Szovjetunióval. Ez a politika irreális, mert a Vietcong és a Nemzeti Felszabadító Front nem tartozik sem Hanoi, sem Peking hatáskörébe, hanem önálló fegyveres erő, ill. politikai szervezet, amelynek politikai bázisa a Dél-Vietnam területének 60—70 százalékát kitevő, saját fennhatósága alatt lévő terület és az ott lakó nép. Irreális politikát vezetünk, amikor Észak-Vietnamot bombázzuk azzal a gondolattal, hogy azok be fogják adni a derekukat, amikor tudjuk, hogy a bombázások még nagyobb elszántságot és gyűlöletet keltenek úgy a kormány, mint a nép részéről. Lehetetlen az egész 16 órás nyilt vitát röviden leírni, de befejezésül egyet akarunk kiemelni, amit a polgári sajtó szeretne, ha elfelejtenénk és ami egész biztosan megteszi a kellő hatást az amerikai népre. (Dubinsky és Meany "munkásvezérek" ia- kájszerü kijelentései ellenére, amelyekkel mair előre becsmérelték az egyetemi tanárok hősies felszólalását.) A N.Y. Times már hétfőn reggel sietett kijelenteni, hogy a tanárok nem helyeztek kilátásba más megoldásokat a vitán kivül. Megcáfolja ezt dr. Melman iró és Columbia egyetemi professzor ötperces hozzászólása, amelyben javasolta, hogy ez a "Teach-ln" továbbra is folytassa abbeli szerepét, amit a kongresszusnak kellene betöltenie. Kifejtette, hogy a törvényhozók csak lakájszerepet töltenek be, teljesen feladták azt a jogot, hogy külpolitikánkat megvizsgálják, megvitassák és hogy erről beszámoljanak az amerikai népnek. Teljesen ki vagyunk szolgáltatva, mert a sajtó is elhallgatja a tényeket. Felhívta a jelenlevőket, hogy alakítsanak egy politikai szervezetet, amely ne csak a "Teach-ln" szerepét töltse be, hanem állandóan harcoljon és vegyen részt a mindennapi politikai küzdelmekben és buktassa meg azokat, akik hozzájárulnak az igazság elhallgatásához. Mi, haladó szellemű emberek, örömmel és megelégedéssel figyeltük a washingtoni "Teach-ln" lefolyását. Végre előttünk is bebizonyosodik, hogy a szabadságszerető amerikai nép legjobb fiai észrevették a nagy "agymosást", amely országunkban folyamatban van és avval válaszolnak, hogy ez* tovább nem engedik meg. Párizsban egy teherautó beleszaladt egy személy- gépkocsiba. A halálos balesetért kéthónapi börtön- büntetésre Ítélték a teherfuvarozási vállalkozót. Indokolás: a sofőr már húsz órája vezetett egyfolytában, amikor a baleset történt. Fiatal amerikai iró, Stephen Schneck nyerte el az idei Fermentor irodalmi dijat, amelyet 13 ország — közöttük Anglia, Olaszország, Franciaország és az Egyesült Államok — kiadóiból álló bizottság ad ki évenként. 3WXJ»V\VV\\\\\V\\V\\\\\N\V%\VSSVSS«S*S*WWSS^1k\\%\\\VVVV\V\\V\VV\VÍ VWVWSWVVAVXWWVWWVWWWWVWVmVVWVWVWWWNV HérVéGi tevéc írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. így szerzünk mi barátokat! Az “Amerikai Államok Szervezete” (OAS) alapokmányának 17-ik cikkelye félre nem érthető nyelven MEGTILTJA a szervezet bármely tagjának, hogy akár közvetve, akár közvetlenül, katonai megszállást vagy egyéb erőszakos lépést alkalmazzon egy tagállam ellen — BÁRMELY OKBÓL —, ha mindjárt csak ideiglenesen is. Az Egyesült Államok alapitó tagja ennek a szervezetnek, tehát annak minden szabálya reá nézve is kötelező... De a mi kormányunk rá sem hederit az ünnepélyes körülmények között aláirt és elfogadott megállapodásokra és szabályokra. Hatalmi mámorunkban, minden jogi és erkölcsi szokvány cinikus felrúgásával, nevetséges ürügyek hangoztatása mellett, valósággal betörtünk San Domingóba, ahol a zsarnoki kényszeruralmat gyakorló junta ellen fellázadt a nép — még pedig alkotmányosan gondolkodó magasrangu katonatisztek vezetése alatt. Az U.S. tengerészgyalogság bevonulásának az volt a rendeltetése, hogy a “veszélyben forgó” amerikai állampolgárokat kiürítse. Az erről szóló hivatalos bejelentésből arra lehetett következtetni, hogy amint a kiürítési műveletet elvégezték, az amerikai haderők tüstént elhagyják a Dominikai Köztársaság területét, amelynek a “belügyei- be az Egyesült Államok természetesen nem kíván beleavatkozni.” Először is: semmiféle kiürítésre nem volt szükség, hiszen azt még Washington sem meri állítani, hogy a dominikai csetepaté során egyetlen amerikai állampolgárnak akárcsak hajaszála is meggörbült volna. Másodszor pedig: amikor egy amerikai külföldre utazik ideiglenes szórakozás vagy tartós letelepedés okából, hát azt a saját kockázatára teszi. Jól is néznénk ki, ha egy pár arrogáns amerikainak a felképelése elegendő ok volna arra, hogy katonáink ezrei és tízezrei stante pede behatoljanak abba az országba, ahol a pofonok elcsattantak! De San Domingóban még ennyi sem történt... Mikor a kiürítés befejezést nyert (ekkorra már minden kiürítendő U.S. polgárra négv-öt tengerészgyalogos jutott!), nemcsak hogy nem vonultunk ki a kis országból, amelybe a nemzetközi jog sárbatiprásával rontottunk be, hanem sietve megdupláztuk katonáink számát azon a mondvacsinált alapon, hogy most már azért van szükség a jelenlétünkre, mert “közben a lázadás vezetése 58 (vagy 63) kommuni fa kezébe került és félő. hogy ha nem lépünk kö; e, egy második Kuba keletkezne San Domingóba amit természetesen mi nem vagyunk hajlandók 'egengedni.” Szóval: eszünk ágában sincs kitak, ^dni, sőt ellenkezőleg: állandóan növeljük a már-már 48,000 főre rugó vitézeink számát. . . Az az 58 vagy 63 kommunista (hogy hogyan tudták ilyen pontosan megszámlálni őket, az rejtély előttünk1) egész biztosan ott volt a lázadás kitörésekor és élénk részt vett a harcokban kezdettől fogva, azt garantálni merem, mert tetszik tudni, ezeknek a fránya kommunistáknak megvan az a megrögzött szokásuk, hogy minden népi megmozdulásból kiveszik a részüket. (Nem is tartanák magukat méltóknak a kommunista névre, ha nem volnának hajlandók teljes erejükkel belevetni magukat az ilyenfajta harcba.) Világos tehát, hogy az ő szereplésük nem a kiürítés után, hanem jóval a tengerészgyalogság berontása előtt kezdődött. Ilyenformán vagy bődületes ostobaság vagy pedig nagyfokú álnokság azt állítani, hogy azért kell San Domingóban maradnunk, mert az ő kezükbe csúszott át a lázadás vezetése és csak mi tudjuk megakadályozni, hogy ott egy kubaihoz hasonló fordulat következzék be... De kérem szeretettel: mire jó mindez a fejtetőre állított okoskodás? Minek itt kiagyalni a legnyaka- tekertebb ürügyeket és magyarázatokat, mikor a vak is látja, hogy van ennél egy sokkal egyszerűbb és logikusabb megoldás — csaknem olyan egyszerű és logikus, mint a Kolumbusz sokatemle- getett tojása: 1. Egy pár félig-meddig demokratikusan kormányzott országtól eltekintve, előbb-utóbb elkerülhetetlenül kirobban valamilyen népi megmozdulás Latin-Amerika minden országában. 2. Minden ilyen országban található néhányszáz vagy néhányezer U.S. állampolgár, akinek az élete és biztonsága egy kis polgárháború kitörése esetén “komoly veszélyben forogna.” 3. Minden latin-amerikai országban — százat teszek egy ellen! —^ akad 58 vagy 63 kommunista, aki egy népi lázadás vagy forradalom esetén kutyakötelességének tartja, hogy minden erejét, tudását és képességét latbavesse a küzdelem sikerének az érdekében. Hát ha igy áll a dolog, mi a csudának várjunk az ilyen valószínű eshetőségek bekövetkeztére — nem volna sokkal egyszerűbb és praktikusabb, ha most mindjárt bevonulnánk és magvában vagy bimbójában elfojtanánk minden olyan törekvést, amely a san-domingóihoz hasonló helyzethez vezethetne?! Ehhez is pont annyi erkölcsi s jogi alapunk volna, mint a san-domingói betöréshez! Ha oda beronthattunk azon a címen, hogy — ki tudja? —• esetleg felképelik egyik-másik ott élő vagy ott szórakozó honfitársunkat és — ki tudja? — netalán egy maroknyi kommunista feni a fogát ott egy Castro-féle csínyre, hát hasonló indokolással miért ne masírozhatnánk be Braziliába, Guatemalába, Haitibe, Kolombiába, Paraguayba vagy bármely más latin-amerikai országba??!! Hogy mit tartok Washington legújabb botrányos lépéséről, ezt igen akkurátosan kifejezi egy egyszerű chicagói nőnek az alant idézett levele, amely a Chicago Daily News május 11-i számában jelent meg: “Gonosz nép vagyunk. Ráerőszakoljuk más népekre a saját akaratunkat — puskagolyó és bomba segítségével. Elpusztítjuk Dél- és Észak-Vietnamot, mert attól félünk, hogy ha hazahozzuk a katonáinkat, a vietnamiak olyan kormányt választhatnak maguknak, ami nekünk nem volna ínyünkre. “Elfoglaljuk a Dominikai Köztársaságot, mert attól tartunk, hogy máskülönben a dominikai nép egy nekünk nem tetsző kormányt támogatna. “Terrorizáljuk és megsemmisítjük ezeket az országokat “a saját érdekükben,” mert hiszen “mi jobban tudjuk, mi válik nekik javukra, mint ők maguk.” "Miben különbözünk mi a németektől, akik annakidején támogatták Hitler műveleteit?! Humá- nusabbak, demokratikusabbak vagyunk mi, min* ők voltak? (Hangsúly a cikkíróé.) “Értésére adtuk-e már az elnöknek és választott képviselőinknek, hogy minket elrettentenek (horrify) a mi kormányunk cselekedetei?! “Felszólitottuk-e már az elnököt, hogy vonja ki a katonáinkat úgy Vietnamból, mint a Dominikai Köztársaságból? Orditunk-e elég hangosan, hogy szüntessék be a gyilkolást (murder), amit a mi nevünkben folytatnak?! HELEN WALKER.” (ft\\\\V\V\\\VV\\\VVV\\\V\\\VVX\\V\\V\\VK KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE!
