Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-06 / 18. szám

w.......... *„o. Id. Ihursday, May 6, 1965 AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC., 130 E. 16th Street, New York, N.Y. 10003. Telefon AL 4-0397. mi mmimutiöiim ELŐLÜNK? Forradalom és intervenció a Dominikai Köztársaságban tanácsadókat” küldtünk nekik. Dominikai beavatkozásunk nál már e fügefaveleket sem használtuk. Nem használtuk azért, mert 1. nem volt már látszat kor mány sem, amely “meghívott” volna bennünket; 2. “tanácsadókat” sem küld­hettünk, mert nem maradt a régi rendszernek katonasága, amelyet “oktatni” lehetett volna. A Dominikai Köztársaság­ban a gyűlölt ellenforradalmi rendszert szétzúzta a domini­kai nép forradalmi harca. Csu­pán egv-két ágyunaszád, né­hány repülőgép maradt a régi rendszer képviselőinek kezé­ben. Tad Szüle, a New York Times tudósitója tisztán rámu­Ragyogó, napfényes tavaszi j időben, szépszámú közönség volt jelen a Union Square-en New Yorkban május elseje, a munkásság hagyományos ün­nepének tiszteletére. Az idei ünnepség témája a béke kér­dése volt és az ennek jegyé­ben elhangzott beszédek kife­jezték az amerikai nép tilta­kozását a U.S. vietnami “pisz­kos háborúja”, az ottani há­borút kiterjesztő meredekpo­litikája és a U.S. legújabb do­minikai, imperialista beavat­kozása ellen. A nagygyűlés másik főtémája a megerősitett szavazójogi törvényért folyó küzdelem volt. A szónokok között volt Christopher Kearns, a Catho­lic Worker munka társa, C. Sutler, a Morning Freiheit; James E. Jackson, a Worker szerkesztője, Henry Winston, a Kommunista Párt vezetője, Esther Caroll és Miriam Bau- mel a szabóipari, ill. kalapos­ipari munkások szószólója, Mike Stein, a KP newyorki szószólója és mások. Az ünneplő nagygyűlés után nagy felvonulás indult meg a 14. utcai National Guard ka­szárnya elé, ahol többszázan piketeltek a vietnami és a do­minikai beavatkozás ellen. A május elsejei rendezőbizottság később délután kedélyes ösz- szejövetelt tartott a Union Square-i Marc Bálteremben, ahol a munkásmozgalom régi és uj barátai kitűnő műsor és ennivalók mellett, testvéri szellemben tovább ünnepelték május elsejét. Ifjabb bombázás Mississippiben Indianola, Miss.-ben bomba­támadás érte három néger la kos otthonát; melyből kettő teljesen leégett. A Student Nonviolent Coordinating Com­mittee egyik önkéntes munkát végző tagja, Fred Winn azt mondta, hogy Mrs. Irene Ma- gruder — akinek házában szállást kapott — az első né­ger a városban, aki befogadta lakásába a polgárjogi munká­sokat. Éppen az ő nappali szo­bájában szunyókált, amikor valaki tüzbombát dobott a ven­dégszobába, ahol rendes fek­vőhelye volt. Azt is elmondotta, hogy két polgárjogi önkéntes munkás a Freedom House-nak elneve­zett mozgalmi szálláson aludt, amikor fehér egyének “Molo- tov-cocktail”-t (házikészitmé- nyü tüzbombát) dobtak be az ablakon, azután elmenekültek. Súlyos sérülést szenvedett Oscar Giles néger kereskedő ugyanazon házban levő üzlete és otthona, amelybe valaki tüzbombát dobott. Mr. Giles aktivan vett részt -a polgárjo­gi mozgalomban. Mit hoz a Medicare? Kormányunk egyik jelentésében azt hozta a lakosság tu­domására, hogy “egyelőre nem tartjuk szükségesnek az atom­fegyverek használatát Vietnamban." Habár nem mondják, mégis kitűnik, hogy a kormány foglalkozott ezzel a gondolat­tal, aminek jelentősége csakis az lehet, hogy “szükség ese­tén használni fogják.“ Még egy évvel ezelőtt csak a "tanácsadók" szerepét töl­töttük be Dél-Vietnamban, ma már viszont azt mondjuk, hogy az atombombát "csak azért nem használjuk, mert eddig még nem volt rá szükség." így a kör lezárult. , Nyílt titok, hogy a State Department arra törekszik, hogy necsak Észak-Vietnamot vonja bele a háborúba, hanem valahogyan kiprovokálja Kínát, hogy azután megtámadhassa. Mivel konvencionális fegyverekkel nem tudnánk Kina óriási területét és hétszázmilliós lakosságát legyőzni, atomfegyvere­ket kellene igénybe venni. Hogy kormányunk ezt megtehesse, valamilyen módon le kell törnie az ellenállást, amit ma az ifjúság, az értelmiségiek és kisebb-nagyobb mértékben a munkásság mutat háborús politikánkkal szemben. így azután Dean Rusk és Johnson el­nök minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a tiIta-1 kozásokat lekicsinyeljék és úgy a vezetőket, mint az egyszerű embereket elriasszák a tiltakozástól. Walter Lippman egyik cikkében rámutat erre és azzal vádolja az elnököt, hogy a vita berekesztését kívánja és azt a gondolatot próbálja elhinteni az emberek agyában, hogy az egyetlen hazafias és biztos ut a vita befejezése és a lakosság felsorakoztatása Johnson mögé. Tény az, hogy a sajtót és a hírszolgálatot korlátozni próbálják. Amint George Beebe, az Associated Press elnöke április 20-án kijelentette: Az ameri­kai nép nem kap értelmes beszámolót és nincs tájékozva a tényleges helyzetről. Ha figyeljük azoknak a mesterkedéseit, akiknek a hiva­tása lenne az amerikai közönség felvilágosítása, kitűnik, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a békemozgal­mat diszkreditálják. S hozzájuk csatlakoznak olyan "haladók'^ is, mint pl. Norman Thomas, valamint más békeszervezetek "vezetői", akik mindent megtettek a kulisszák mögött, hogy az április 17-i washingtoni béketüntetés ne legyen óriási siker és elijesszék a tömegeket a részvételtől, mert szerintük az if­júság nem volt hajlandó kizárni a béketüntetők soraiból a baloldaliakat. Annak bizonyítására, hogy az amerikai nép milyen kevés felvilágosítást kap a helyzetről, szolgáljon például ez a kis hir Rómából: — 17 neves orvos felhívást adott ki Rómában, melyben az olasz közvéleményhez fordulnak, rendezzenek akciókat és a bevételből vásároljanak egy tábori kórházat a Vietnami De­mokratikus Köztársaság részére. A felhívás hangsúlyozza, hegy az olasz pártok és szakszervezetek, ifjúsági, kulturális szervezetek politikai és erkölcsi szolidaritása azt bizonyítja, hogy az olasz dolgozók szolidárisak azokkal, akik a független­ségért és szabadságért küzdenek. Erről és ilyen hírekről az amerikai polgári sajtóban nem olvashatunk. Nem írnak róla, vagy eldugják lapjaik hátsó ol­dalain. Ugyanakkor lekicsinylik azokat a hireket, amelyek ar­ról jelentenek, hogy milyen ellenszenvet váltanak ki a viet­nami bombázások világszerte. Mert ha figyeljük a sajtót, azt olvadhatjuk, hogy a vietnami bombázások alig kerülnek egy­két reoülőbe, egy-két halottba az Egvesült Államoknak. A sajtó elhallgatja azokat a hireket, amikről a másik oldal jelen­téseket hoz. Itt van pl. egy hir az Uj Kina hirügynckséalől: — Jelentések szerint a Vietnami Demokratikus Köztársa­ság légvédelmi csapatai 1964 augusztus 5e és 1965 április 21-e között 221 amerikai repülőgépet lőttek le a V.D.K. terü­lete fölött. Ezt a hirt nem közölte a sajtó, de nem is cáfolta adatok­kal. hanem egyszerűen elhallgatta. Ha viszont a sorok között akarunk olvasni, akkor kitűnik, hogy nem megy minden ugv, ahogy kormányunk szeretné, mert felhívja a repülőcépgyártó társaságokat, hgqy fokozzák a gyártás temoóját. Valami bűz­lik Dániában! Miért kell fokozni a repülőgép-gyártást, ha nin­csenek veszteséoek? Miért nem elegendő a rendes termelés a szükségletek ellátására? (E cikk megírásával egyidőben a N.Y. Times végre egy eldugott kis hírben megjegyzi, hogy a kínai hírügynökség ilyen jelentést hozott.) Amikor a reakciós Dirksen szenátor támogatja Johnson elnök háborús politikáját, azt a sajtó, mint fontos hirt tárja az amerikai közönség elé; ugyanakkor elhallgatja a tiltakozá­sokat, vagy olyan módon ir róluk, hogy hatásuk minél kisebb legyen. Johnson elnök parancsara amerikai katonaság szállt part­ra a Dominikai Köztársaság­ban és beavatkozva az ottani polgárháborúba, megtámadta a forradalmi hadsereget, a do­minikai szabadságharcosokat. Az emberiség újabb megdöb­bentő példáját látta annak, hogy miként értelmezi az Egyesült Államok kormánya a népek önrendelkezési jogát, a demokráciát, a nemzetközi jo­got. Dominikai beavatkozásunk cinizmusban kétségkívül felül­múlja vietnami katasztrofális szerepünket is. Ott legalább egy néhány évig azzal próbal­| I V sunkat takargatni, hogy az ot­tani kormány “meghívására” mentünk oda és csak “katonai Sikeres május 1-i ünnepség New Yorkban tat e tényállásra Santo Domin- góból, a sziget fővárosából kel­tezett helyszini tudósítása e figyelemreméltó szakaszában: “Nem fér kétség ahhoz, hogy Washington ezúttal egy háromtagú katonai klikk (jun­ta) mögött sorakozott fel, mely a fővárossal átellenben. aj Ozama folyam túlsó partja;1, fekvő San Isidro haditelepen működik, de amely már nem (Folytatás a 3-ik oldalon; A Medicare ért folyó sok­éves küzdelemben, de különö­sen most. hogy a közeli meg­valósulása előtt áH. egyesek túlzottan rózsás képet feste­nek arról, amit a javaslat meg valósítása eredményezni fog. Egy biztos, hogy nagy váltó zásokat fog előidézni az egész s é g ü gyi szolgáltatásokban, mert megszabja, hogy a prog­ramban résztvevő korházak és intézmények színvonala meg­feleljen a hivatalosan felálli tott követelményeknek. Minden kórház, amely részt- vesz a Medicare programban, kell, hogy a legjobb kór­házak mintájára ellenőrző bi­zottságot nevezzen ki. A Me- dicare-javaslat felhatalmazza az orvost, hogy a kórházból lábadozó-otthonba utalhatja a beteget, ahol nemcsak a beteg kap ingyenes pót ápolást, (. e megkönnyíti a túlzsúfolt kór­házak terheit is. Hiba azon­ban az, hogy a javaslat értel­mében csak kórházi tartózko­dás után mehet a beteg a lá­badozóotthonba, holott gyak­ran csak erre lenne szüksé ,e. Ilymódon az orvosok minimá­lis időre utalják majd a bete­geket a kórházba, hogy utána az otthonba utalhassák. Ez (Folytatás a 2-ik oldalon) Kormányunk a meredek szélén táncol és minden nap, amivel a vieinami piszkos háborút meghosszabbítjuk, közelebb viszi népünket és az egész világ népét a katasztrófához. Nem nyugodhatunk addig, amig a washingtoni vezetőket ki nem jó- zanitjuk. Minden ember legyen igazi békeharcos. Olvasóink egyetlen egy napot se mulasszanak el anélkül, hogy valamit tegyenek a béke érdekében, a piszkos háború beszüntetés­ért. Mindenki tehet valamit! Ha mást nem, terjessze a béke­szervezetek szavát. Beszéljen családja tagjaival, rokonaival, barátaival és ismerőseivel és sorakoztassa fel őket is a béke- harc érdekében. írjunk, írassunk leveleket képviselőinkhöz, szenátoraink­hoz, az elnökhöz és követeljük a háború beszüntetését. Ve­gyünk részt a tüntetésekben, a tömeggyüléseken és minden olyan megmozdulásban, amely hozzájárul ennek a szégyenle­tes emberölésnek a beszüntetéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents