Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-02-18 / 7. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 18, 1965-ÜL­NI VAN ÉS Ml NINCS MAGYARORSZÁGON? Egységfront Magyarország ellen Irta: PAÁL MÁTHÉ Az ultrahazafiak, akik olyan sokáig éltek a szülő­hazából, akik a történelem folyamán annyiszor ^bocsátották áruba az országot, akik folyton azt hangoztatták, hogy a fő baj az, hogy a magyar nemzet sohasem egységes és azért nem tud boldo­gulni, mindig a “nemzetet” jelölték meg, amin az uralkodó birtokos osztály és annak cselédei érten­dők. Mert a magyar nép, a dolgozó munkás és paraszt, a kisemberek milliói sohasem számitottak “nemzetnek”, ők nem voltak “államfenntartó” elemek, nem voltak a “haza fenntartó oszlopai”. Ők csak jogtalan, robotoló páriák voltak. A ma­gyar mágnások, gentryk, bankárok, gyárosok ezer évnél hosszabb uralma most húsz .éve véglegesen összeomlott és első ízben alakult ki a nemzeti lét Magyarországon, amelyben megszűnt az emberek közti megkülönböztetés és egységesen építik a szebb, a boldogabb Magyarországot azokból a ro­mokból, amelyeket a régi úri “nemzet” átkos örök ségül hagyott a magyar népre. Ma még sok munka vár a magyar népre, de egy bizonyos: a “három millió koldus” országa meg­szűnt, nincs munkanélküli, nincs éhező, rongyos ember, nincs osztályok szerinti megkülönböztetés és soha a magyar népnek nagyobb szabadsága, több joga nem volt, mint ma és sohasem volt egy­ségesebb, mint ma. Az "ultrák" egységfrontja Magyarország fejlődését, szabadságát, függet­lenségét semmi sem igazolja jobban, mint az, hogy politikai és gazdasági kapcsolatai vannak minden független országgal és a nyugati hatalmak kivétel nélkül az eddigi és az amerikai kormány által megkívánt, alacsonyabb színvonalú diplomáciai és gazdasági összeköttetést magasabb színvonalra emelték, vagyis kölcsöhösen nagykövetségeket ál­lítottak fel és a kereskedelmi szerződések korlá­táit megszüntették. A szomszédos Kanada, melynek a háború óta sem diplomáciai, sem kereskedelmi összeköttetése nem volt Magyarországgal, most szintén nagykö­vetségi és kereskedelmi megegyezést kötött a ma­gyar állammal. Egyetlen egy ország sem próbált politikai kikötéseket tenni, vagy beleavatkozni Magyarország belügyeibe. Még a Vatikánnal is megkötötte M.agyarország a kölcsönös megegye­zést. Csak az Egyesült Államok kormánya az, mely ezideig ilyen megegyezést nem kötött, pedig Rusk külügyminiszter már több mint egy éve kijelen­tette, hogy a “magyarországi helyzet megérett ar­ra, hogy az eddigi álláspontunkat újra értékeljük és diplomáciai, kereskedelmi összeköttetésünket normalizáljuk.” Akkoriban az egész magyar reakció megmoz­dult, az itt előregyártott levelek tömegével pró­bálták a kormányt terrorizálni, hogy ez a mindkét oldal által óhajtott és szükséges fordulat be ne következzen. Nagyon szomorú volna, ha egy ilyen nagy ország külpolitikájára egy kis reakciós, há­borús bűnösökből álló szökött társaság által befo­lyásolt és főleg papíron létező szervezetek, mint a Magyar Szövetség, a Szabadságharcosok Világ- szövetsége és más hasonszőrű alakulatok döntő befolyással lehetnének. Hiszen az amerikai kor­mánynak tudnia kellene, hogy ezen alakulatok MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy EBBEN A HÓNAPBAN lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $......................A Cím: .................................................................. Név: .................................................................. Város:......................................Állam:............. irányítóinak sem az amerikai, sem az óhazai ma­gyarsághoz nincsen közük, ők csak önmagukat képviselik. A választások előtt a politikusok rendszerint nagyon óvatosak és minden olyan lépést kerülnek, amely szavazatvesztést jelenthet. így a magyar ügyet is jónak látták félretenni, de kétségtelen, volt, hogy újra napirendre kerül. Tudjuk, hogy a tárgyalások megindultak, de a magyar “ultrák” is rohamot indítottak és valótlanságokkal próbál­ták meggátolni a tárgyalásokat. Természetesen azok a lapok verik a nagydobot, amelyek a lefolyt elnökválasztások alkalmával Goldwater szekerét tolták, melyeknek politikai ideáljai a Szálasi-féle nyilasok vagy a John Birch Társaság. Szomorú és szégyenteljes dolog, hogy az úgynevezett demokrata, liberális lapok is kon­tráznak nekik. A pittsburghi Magyarság az irányitó ezen a té­ren, Gombosék és társaik pedig sunyi módon bó­logatnak, pedig nagyon kilátszik a lóláb, hogy ezt az ügyet Johnson elnök békés külpolitikája és a szociális belpolitikája ellen akarják kihasználni. "Vasfüggönyéről írnak Nézzük csak meg, hogyan néz ki az a “vasfüg­göny”, amely Magyarországot és a magyar népet elzárja a külföldtől? A statisztikai kimutatások szerint az elmúlt év októberéig, tehát 9 hónap alatt egymillió 74 ezer 400 külföldit ment Magyar- országra, köztük 13,103-an az Egyesült Államok­ból A “rab” magyarok közül kilenc hónap alatt több mint 950,000 utazott külföldre, minden tiz magyar közül egy látogatott el más országba. Ezekből az amerikai államokba 4,649 ment. Úgy a ki-, mint a beutazások az 1964. év első 9 hónap­jában több mint kétszeresét tették ki az 1963. év forgalmának. Azt írják, hogy a magyar kormány nem tartja be a Vatikánnal kötött megegyezést. Egy cleve­landi pap, aki Magyarországon volt látogatóban és a magyar püspökökkel együtt ment ki Rómába, azt irta a Szabadságban, hogy a magyar kormány betartja a megegyezést és semmilyen korlátozást nem tapasztalt a vallásgyakorlat terén. Ugyanezt mondják az óhazában járt református papok. A clevelandi katolikus pap arra figyelmezteti az amerikai magyarokat, hogy “ne legyenek pápáb- bak a pápánál.” Ezt persze nem veszik figyelembe a magyar birchisták. Kifogásolják, hogy Magyarországon a termőföld 98 százaléka termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban van és ezért a termelés még a belföldi szükségleteket sem fedezi. Tény az, hogy Magyarországon 1935-ben 2 millió 791 ezer hold földön termeltek búzát, mig 1964-ben csak 1 millió 932 ezer holdon. De amig 1935-ben az összterme­lés 2 millió 195 ezer tonna volt, addig 1964-ben 900 ezer holddal kevesebb termőföldön 2 millió 59 ezer tonna termett. Ennek oka, hogy 1935-ben átlag 8, 1964-ben pedig átlag 11 métermázsa búza termett holdanként, vagyis 3 métermázsával több. A búzatermeléstől elvett 900 ezer holdon más fontos élelmiszer termett. így 1964-ben 50 ezer font rizs, ami 1935-ben ismeretlen mezőgazdasági termék volt Magyarországon; a cukorrépából a há­ború előtt 954 ezer, 1964-ben pedig 3 millió 433 ezer tonna termett és a magyar földműves is bősé­gesen eszik cukrot, amit azelőtt csak ünnepnap látott. így lehetne a kerti veteményekről, a gyü­mölcsről, szőlőről és más terményről adni kimu­tatást, melyekből a fogyasztás ma sokkalta na­gyobb, mint a háború előtt volt. Hogyan is mondta Gombos Zoltán, a Szabadság főszerkesztője? "Ma­gyarország népe jól él, nincs éhező, rongyos, fol­tos ruháju ember, nem lehet mezítlábas embert látni." De fecsegnek az urak az ipari termelés összeom­lásáról is; itt van erről is egy pár adat: A szénter­melés 1938-ban 9 millió 360 ezer tonna volt 1963- ban 30 millió 477 ezer tonna; a villamosenergia 1938-ban 1399 millió kilowatt volt, 1963-ban 9664 millió kilowatt. Erre nagy szükség van, mert nem­csak az ipar fogyaszt sokkal többet, mint régeb­ben, hanem a lakosság villanyfogyasztása 1938 óta hatszorosára emelkedett. Ez tapasztalható az egész iparban; az elmúlt 20 év alatt 3—4-szer annyit termelnek, mint a felszabadulás előtt. De folytatják a rágalmakat és megszabják a fel­tételeket, vagyis, hogy fogadott hazánk csak az alábbiak teljesítése esetén normalizálja a kapcso­latot a szülőhazánkkal: A “szabadságharcos” politikai foglyok szabadon- bocsátása. Tudott dolog, hogy a magyar kormány az amerikai kormány beavatkozása nélkül teljes amnesztiát adott a politikai foglyoknak és csak a gyilkosok és más súlyos bűntények elkövetői van­nak börtönben. Nem hihető, hogy ezeknek szaba- donbocsátását az amerikai kormány követelné, el­tekintve attól, hogy ez Magyarország belügye. Az amerikai kormány jól tudja, hogy Magyar- • ország függetlensége nem lehet alku tárgya, hogy nem szabhatja meg a magyar kormányformát, az ország gazdasági felépítését és csak az amerikai polgárok ügye az (ha van ilyen), ami megbeszélé­sek tárgya lehet. A tárgyaló felek mindkét rész­ről nemzetközi joggal tisztában lévő diplomaták, gazdasági szakértők, teljesen egyenrangú felek, akik kölcsönös megegyezést óhajtanak kötni, köl­csönös előnyökkel. Ezeknek a tárgyalásoknak a si­kere mindkét ország érdeke és sértő lenne feltéte­lezni, hogy bármelyik fél azzal próbálná befolyá­solni, hogy jogtalanul egymás belügyeibe avat­kozzon. De kár a gőzért “ultra” urak, lehet, hogy a propaganda megszéditett egy pár politikust, de a hazájuk érdekeit szem előtt tartó kormányférfia­kat nem és erről rövid időn belül meggyőződ­hetnek. Akármilyen cifra nevet vesznek fel, sem az amerikai, sem az óhazai magyarságot nem tud­ják befolyásolni. RÖVIDEN u* Vadmacskát lőttek Székesfehérvár határában. Az erdőkben ma már ritka ragadozó egy 80 centi hosszú és 6 kilós példány volt. v* Régi, híres tabáni kőfaragódinasztia legöregebb élő leszármazottja hunyt el Reisz Lipót személyé­ben. Őse az 1700-as években Lichtenstein herceg­ségből települt át Budára. h0 A Tiszazug legszebb középiskoláját avatták fel Tiszaföldváron. Az uj gimnázium építésére nyolc­millió forintot fordítottak. Egyetlen embernek volt motorkerékpárja más­fél évtizeddel ezelőtt Földesen, amikor megalakult a Rákóczi Tsz. Ma a községben több mint 100 vil­laszerű ház található, és 160 tsz-tagnak van motor- kerékpárja, tizen pedig autótulajdonosok. C+J> u* Az erdőgazdálkodás helyzetéről rendeztek or­szágos tanácskozást az állami erdőgazdaságók igaz­gatói, főmérnökei és főkönyvelői a Földművelés­ügyi Minisztériumban. ^ A takarékos diákok száma az általános és a kö­zépiskolákban a tavalyinál is több, s igy a takarék­bélyegben megtakarított pénz is túlszárnyalja a ta­valyit. Az iskolaév első felében elérte a 60 millió forintot. v* Húsz kilovoltos villamos távvezetéket építettek küzdelmes munkával az Észak-dunántuli Áramszol­gáltató Vállalat dolgozói a Hanság erdőségén, ná­dasain át, süppedő, lápos talajon. A vezeték a ka­puvári kapcsolóállomásról indul ki, és Mosonszent- jánosnál csatlakozik a mosonmagyaróvári körveze­tékhez. $••••••••••••••••••••••••••••••••••••••£ ! A LEENDŐ ADMIRÁLISOK, j • akik azért járnak tengerészeti akadémiára, J • hogy ott megtanulják a tengeri hadviselés • • csinját-binját, szorgalmas és lelkiismeretes • • tanulás helyett — csaltak. Ahol és amikor * • csak lehetett, "puskát" használtak, mint mi • • is, akik gimnáziumba, polgáriba vagy reálba * 2 jártunk és tanulás helyett inkább a tanárain- J • kát csaptuk be. S A vizsgálat megindult, amelynek végét £ J több száz admirális jelölt nem várta be. in- • • kább lemondtak a dicső jövőről és hátat for- • • ditottak az akadémiának. Szégyen! Hálátlanság! Az államnak ezre- • • sekbe került a csalók oktatása és ez a sok • • pénz most kárba vész! • • Amikor Magyarországról meglógtak a "har- * • cosok"; vagy amikor egy dolláréhes atléta * • "menedéket" kér, akkor ezeket nem szégyen! { • nem hálátlanság! jelzőkkel illetik, hanem váll- J J veregetéssel és brávó! kiáltással fogadják. • Pedig a szökevények és a dolláréhes atlé- • • ták iskoláztatása is pénzbe került és a költse- • • geket olyan ország népe viselte, amely terű- • • letben, vagyonban és népességben meg sem * • közelíti Amerikát. * • Ugye, egy és ugyanaz a hálátlan cseteke- J 2 det nem lehet egyszerre szégyen és dicsőség. • '«••«••••••••••••••••••••••••••••••«ft»** rrw-ww » i/ ^ www : . ; RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA '■ 1437 Third Avenue, New York, N. Y. < ! (A 81-lk Street sarkán) — Telefon: LE 5-M84 < i * Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bai« i * Mitzvah-torták. — Postán szállítónk az onxág 4 ► minden részébe. — Este 1.30-lg; nyitva sa a aAAaaAAAaAAAá a aA—

Next

/
Thumbnails
Contents