Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-07-16 / 29. szám

Iá

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, July 16, 1964

WALTER HAMANN:

SZORITÓBAN

Minden jel szerint reám várt. Amikor átléptem a fogadószoba küszöbét, fölállt, elém jött, és szenv- telenül mondotta:

— Kammer a nevem. Megbíztak azzal, hogy meg mutassam a munkahelyét. Tessék...

A fogadószoba négy ajtaja közül kinyitott egyet, és előttem haladva, végigvezetett a hosszú folyosón, föltárt egy másik ajtót, s én beláttam abba a terembe, amelyben ezután dolgoznom kell.

írógépek kopogtak, számológépek kattogtak. A teremben ülő emberek ügyet sem vetettek rám. Kammer megállt az egyik kisebb asztalnál, levette az írógép védőhuzatát, s magához intett:

— Ez itt a munkahelye. A szemközti szekrénybe akaszthatja a kabátját.

Ismerkedtem a helyzettel. Leültem, átnéztem az iratokat. Néha fölemeltem a fejem; hajlott hátakat láttam magam körül, és néztem Kammert is, akinek tőlem jobbra volt a helye. Csak egyszer pillantott rám. Tekintete valamire figyelmeztetett. Akkor még nem tudtam megérteni, hogy mire.

Két óra hosszat dolgoztam. Várakozáson felül jól alakult minden. Nyújtózkodtam. S abban a pillanatban szemem megakadt az íróasztal lapján egy kicsiny, alig észrevehető domborulaton. Oldalába tölcsér alakú nyílás mélyedt. Megérintettem, mire fölcsendült egy hang:

— Ne nyúljon hozzá.

Hangszóró — gondoltam. — De honnan jön a hang?

Tizenkét órakor halk csengetést hallottam. Az irógépkopogás megszűnt. Kammer hozzám lépett. Én ülve maradtam.

— Ebédidő — közölte. — Most az étkezőbe megyünk.

— Köszönöm — feleltem. — Hoztam magammal harapnivalót.

— Jönnie kell! — mondta, mint valami ráolvasást. — A cég rendelkezése.

— Árulja el, legyen szives, mi ez itt? — kérdeztem, s a tölcsérre és a domborulatra mutattam.

Kammer titokzatosan intett. Hozzá hajoltam.

— Kihallgató berendezés... A cég rendelkezése — súgta.

— Nem megyek — ellenkeztem. — Itt maradok.

— Ahogy tetszik.

Semmi különös nem történt. Ebéd után a többiek visszajöttek. Csak estefelé szólalt meg újra a hangszóró:

— Haladéktalanul jelenjék meg a huszas szobában.

Fölálltam, indultam, végigmentem a folyosón, átvágtam a fogadószobán és beléptem a 20-asba. Kis helyiség volt. Sötét öltönyös, őszhaju, szikár férfi ült az Íróasztalnál. Hidegen végigmért és kijelentette:

— Meg kell szoknia munkakörülményeinket.

— Természetesen, feltétlenül — válaszoltam.

Be sem mutatkozott. Úgy látszik, nem tartotta

szükségesnek megneveznie magát. Én azonban tudtam a nevét. A szoba ajtajára erősített táblácskán elolvastam: “Weissenleder ügyvezető.”

— Nálunk csak kitűnő képzettségű szakemberek dolgoznak — mondotta. —- Magát, úgy tudom, Müller hozta be.

— Igen ■— feleltem.

— Forduljon meg — mondotta Weissenleder.

Megtettem, s megdermesztett az ijedtség. A mi

termünket, a számviteli termet láttam. Mindent láttam, ami ott végbement.

— Kizárólag arra törekszünk, hogy fennakadás

nélkül folyjék a termelés—jelentette ki Weissenleder. — Azért mutattam meg magának, hogy a jövőre vonatkozólag figyelembe vegye. Én mindent láthatok. Megértette?

Mi mást tehettem — meghajoltam. Homlokomat verejték lepte el. Újra szembefordultam vele.

— Rendkívül fontos, hogy módunkban legyen mindenkit megfigyelni — folytatta Weissenleder. — Ezért minden helyiségbe televíziós berendezést szereltettünk fel.

Szünetet tartott, miközben elgondolkozva tanulmányozott engem.

— Az ebédidőről is beszélni akartam magával. Alkalmazottaink az étkezdében ebédelnek. Kivétel nélkül, minden alkalmazottunk.

Változatlan, monoton hangon hozzáfűzte:

— Most elmehet.

Mentem, azzal az elhatározással, hogy örökre távozom. Csak a kabátomat s az irattáskámat akartam magamhoz venni. A teremben egyenesen a szekrényhez tartottam. Zárva találtam. Kammer most is görnyedten ült. Megérintettem a vállát. Bosszús, elhárító mozdulatot tett.

— A kulcsot... :— kértem — szükségem van a szekrény kulcsra.

— A szekrény csak a munkanap végeztével nyílik ki — válaszol Kammer- A cég rendelkezése.

Kammer asztalán megszólalt a hangszóró:

— Túl sokat beszélgetnek. — A következő mondat nekem szólt. — Maga pedig üljön a helyére.

Én azonban elhatároztam, hogy mégis elmegyek. Azt se bántam, ha ottmarad a kabátom és a tás.- kám. Az ajtóhoz léptem. Az ajtó fölött kigyuló fény felírást világított meg: “A munkanap végezte előtt tilos a termet elhagyni.”

Próbáltam kinyitni az ajtót. Nem engedett. Senki sem törődött velem. Kammerhez futottam. Reszkettem. Kiabáltam:

— Hogyan juthatok ki? Ügyet sem vetett rám. Én álltam asztalánál, figyeltem, miképpen dolgozik a számológépével. Úgy tűnt, észre se vesz. Nem akart észrevenni. Fél óráig álldogáltam mellette. Végre mégis megszólalt:

— Üljön kérem, a helyére. Legyen szives.

Én azonban nem akartam. Jártam föl és alá. Az egyetlen hely, ahova leülhettem volna, az asztalomnál álló szék volt. Lassanként éreztem, hogy a járkálás terhessé válik, belefáradok. Asztalomhoz mentem, leültem mellé, kezemet lapjára fektettem. Semmit sem csináltam. Kis idő múlva hallottam a hangot:

— Nyugodjék meg. Majd hozzászokik cégünk munkakörülményeihez.

Ismét az iratok tanulmányozásába merültem. Csak azért, hogy agyonüssem az időt. De egyszer tudatára ébredtem, hogy akaratom ellenére dolgozom a számológéppel. Mintha valaki szoritóba fogott volna és rákényszeritene. Egy idő múlva, amikor szünetet tartottam, észrevettem, hogy Kammer mosolyogva néz rám. Szomorúan, sajnálkozva mosolyog rajtam.

A hangszóró kijelentette:

— Kitűnő!

A munkanap végén Kammer megkérdezte:

— Tehát marad?

És arcán újra mosoly suhant át, szomorú mosoly, amely éreztette: előre tudta, hogy pontosan ez fog történni.

Azóta két év telt el. Tegnap én vezettem egy uj alkalmazottat munkahelyére. Ugyanúgy viselkedett, mint én. És ugyanaz történt vele, mint velem.

S mialatt hiábavaló menekülési kísérleteit figyel tem, tudtam, hogy arcomon ugyanaz a szomorú gúny fejeződik ki, mint annak idején Kammer arcán, akit egyébként fél évvel ezelőtt eltemettünk.

Szántó Irén fordítása

A CBS nyugat-németországi hanglemezgyár pert indított egy újságíró ellen, aki azt állítja, hogy Marika Kilius műkorcsolyázó-világbajnoknő nagy sikerű slágerlemezein nem az ő hangja hallható, hanem egy kóristalányé.

7T

NICARAGUA két nagy városában, Managua- ban és Leon-ban egyetemi hallgatók bennülő tün- teetést rendeztek és általános sztrájkot helyeztek kilátásba, ha a kormány nem szabadítja ki a Nemzeti Felszabadító Front vezetőjét, Carlos Fonseca Amador-t

A postahivatalokban bevezették az automatikus levél lebélyegzőt. Ennek az a hátránya, hogy nem fedezi fel a levélre ragasztott rósz bélyeget. Az uj Kennedy bélyeggel vissza lehet élni, mert oly nagy, hogy kettévágva két bélyegnek használható- A gép átbocsát bármilyen rajzot, amely színben és nagyságban bélyeghez hasonlít.

ART BUCHWALD:

Felkészülés Amerika-ellenes tüntetésekre

Mihelyt bárhol a világon bármi is félresikerül, a külföldi diákok azonnal nagyokat tüntetnek valamelyik amerikai nagykövetség előtt. Barátaink és ellenségeink egyaránt a legjobbnak tartják diákjaik indulatainak levezetésére, ha a fiatalok betörnek néhány amerikai autót.

Az Egyesült Államok külügyminisztériumát egy ideig aggodalommal töltötték el ezek a tüntetések, de újabban felismeri előnyös oldalaikat is. Szerencsére sikerült e kérdés tisztázása végett interjút készítenünk a külügyminisztérium Amerika- ellenes tüntetésekkel foglalkozó külügyminiszterhelyettesének uj helyettesével.

Amikor hivatali szobájába léptünk, lángoló amerikai autók fényképeit láttuk a falakon és íróasztala mögött hatalmas térképen gombostűk jelezték a tavalyi Amerika-ellenes tüntetéseket. Annyi gombostű volt a térképen, hogy az egyes országok neveit kibetüzni sem tudtuk.

A külügyminiszter-helyettes helyettesének íróasztalán bronzba öntött összenyomott paradicsom díszelgett. Büszkén mutatta nekünk: “Ezt a paradicsomot vágták Richard Nixon fejéhez Venezuelában. Tudja, az ottani hat válság egyikében — érzelmi okokból megőriztem.”

“Úgy látom, komoly részleget vezet” — jegyeztük meg elismerően.

“S ha tudná, milyen rohamosan növekszik —• válaszolta' boldogan. -J- Minél több a tüntetés, annál több alkalmazottal dolgozom.”

“így tehát a külügyminisztérium előmozdítja az Amerika-ellenes tüntetéseket?”

“Persze” — bólogatott buzgón.

“Miért?”

“A tekintélyünk végett. A külügyminisztérium szerint, ha diákok támadják meg az amerikai nagy- követséget, ez annak a jele, hogy törődnek velünk. Sokszor olyasmit is tulajdonítanak nekünk, amihez semmi közünk sem volt.”

“S mondja meg őszintén, nem kínosak ezek a tüntetések?”

“Dehogy, szó sincs róla. Ez politikánk szerves része. Nézze, világszerte annyi népszerűtlen kormányt támogatunk, hogy szívesebben vesszük, ha a diákok ellenünk és nem saját kormányaik ellen tüntetnek. Nem akarjuk, hogy kormányaik megbukjanak.”

“S tulajdonképpen mivel foglalkozik az önök osztálya?”

“Nos, az idén a legnagyobb teljesítményünk az volt, hogy egy csomó pénzt megtakarítottunk adófizetőinknek. Ócska, kivénült kocsikat szállítottunk külföldre. Megbizottaink az amerikai nagykövetség környékén parkírozzák őket, s amikor a diákok odaérkeznek, a jó autók helyett ezeket rombolják szét. A diákoknak jólesik, hogy amerikai autót égetnek, ugyanakkor megoldódik a problémánk, hogy mit is kezdjünk az ócska aütóinkkal.” “Micsoda remek ötlet!”

“Alkalmazottaink most dolgozzák ki azoknak a bunkereknek a terveit, amelyeket nagykövetségeink zászlórudjai alatt rendezünk majd be. A bunkereket tele rakjuk amerikai zászlóval, s mihelyt valamelyik diák letép egy zászlót, automatikusan felvonunk egy másikat, anélkül, hogy alkalmazottaink testi épségét veszélyeztetnénk.”

“S az mi?” — kérdeztük, kíváncsian rámutatva egy dobozra.

“Az Amerika-ellenes tüntetésekhez használandó felszerelések. Mindegyik diplomatánk kap egy dobozt. Amennyiben ellenséges tüntető tömeg közé keveredik, a ládában levő Amerika-ellenes transzparenssel jelezheti, hogy ő is tüntető. Amerika- ellenes jelszavak hosszú listája is hozzátartozik a felszereléshez. A diplomata szorult helyzetben ezeket kiabálhatja. A ládába gézpólyákat, rögzítő kötéseket és az elsősegélynyújtás tankönyvét is elhelyeztük arra az esetre, ha a diplomata képtelen eloszlatni a diákok gyanakvását.”

“S mi a helyzet a betört ablakokkal?”

“Minden nagykövet felelős saját ablakaiért, és ha betörik azokat, levonjuk a külföldiek szórakoztatására szánt reprezentációs alapjából.”

“S hoztak-e kötelező rendelkezéseket, amelyekhez a diplomatáknak tüntetésekkor tartaniuk kell magukat?”

“Csak egyetlen egyet, de ezt nagyon szigorúan vesszük. Ha tüntetéseken rothadt gyümölccsel, vagy záptojással hajigálják meg diplomatáinkat, semmiképpen sem szabad visszahajigálniuk, mert ez rossz fényt vetne az Egyesült Államokra.”

ELLENTMONDÁS,

EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!

PAUL’S SHELL SERVICE

<; GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS !| 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan j| j: Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE PAL, tulajdonol; I

yrtMWWVVHWtWWWWHWVHVWW»wmW ggpmm* * > n——

; RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA «

1437 Third Avenue, New York, N. Y. {

* (A 81-lk Street sarkán) — Telefon: LE 5-8491

* Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Ba J

* Mitzvah-torták — Postán szállítunk <az orsz ,

> minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva