Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-12-03 / 49. szám

Thursdav. December 3. 1964

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

<*

“A tóul”

A los-angelesi Munkás Női Kör szokásos teaestjén egyik régi barátnőnk egy “Hatikva” nevű újság augusztusi számának négy oldalát nyomta a kezembe. Ilyen ajándékozás rendszerint céltudato- _san történik, azért ott nyomban hozzá fogtam a négy oldal tanulmányozásához.

Nem tudom, hogy a “Hatikva” szó mit jelent és azt sem, hogy ezt az újságot hol adják ki, mert ezt a négy oldal sehol nem árulja el. Valószínűnek tartom, hogy valahol Dél- vagy Közép-Amerikában jelenik meg, mert az 5-, 6-, és 11- és 12-ik oldalakon levő hirdetések Buenos Airesből és Caracas- ból erednek.

A négy oldalból több mint másfél oldalt “A kiút” cimü cikk foglalja el, mely “A Hatikva Szabad Fórumát” gazdagítja és amelyet bizonyos dr. Grosz Viktor irt “hozzászólás Lakatos Mihály és dr. Zsür- ger László eszmecseréjéhez” ürügye alatt.

A 10-hasábos cikk teljes 8 hasábon át hozzászól és csak az utolsó két hasábon mutatja meg “a kiutat ebből az abszurd, dolgozó világ produktumainak nagy részét meddőén felemésztő, a világot két egymás'sal farkasszemet néző és két részre osztó ‘hidegháborúból’, anélkül, hogy egy, azt megsemmisítendő meleg háborúra kerülne sor.”

Az olvasó tudja, mint ahogyan én is tudom, hogy a jószándéku emberek milliói, nagy elmék vezetésével, évek, évtizedek óta éppen ezt “a kiutat” keresik, mert az eihberiség végső pusztulását kockáztató “melegháborutól” mindenki fél, csak a gonoszok és a hibbantak nem. Elképzelhető hát az izgalom és a kíváncsiság, amellyel a cikk olvasásához kezdtem.

Tudom, nyájas olvasó, hogy e bevezető sorok olvasása után, izgatottan várod “a kiút” ismertetését, de várj cspk nyugodtan, amig sorra kerül, mert a tizhasábos cikk utolsó két-hasábjához én sem az olvasás elején, hanem a végén jutottam.

Az első nyolc hasábon, amelyen dr. G. V. hozzászól, mond érdekes dolgokat is. Azzal kezdi a cikket, hogy “a földnek kapitalista közgazdasági rendszerben élő része két évtizede, sőt.. . majdnem fél évszázada,. .. szélmalom elleni harcot viv, vagy készül vívni, képzelt ellenségei ellen...”

“... az Egyesült Államok. . . egyik legsúlyosabb politikai tévedését követte el, amikor a kommunista veszélytől való félelmében betiltotta és szövetségeseivel is betilttatta, hogy a Szovjetuniónak stratégikus anyagokat, nehéz fegyvereket és gépeket szállítsanak...”

“Ugyanezt a hibát követte el Kínával szemben is. . . a nyugati ipari országok nemcsak elvesztettek egy 700 milliós piacot, de ma már megjelent Kina a világpiacon könnyűipari cikkeivel, verhetetlen áraival, mint a nyugati ipari államok versenytársa. Nem is említve csak a mai ‘politikában’ lehetséges helyzetet, hogy a 700 milliós kínai népPÉCS. — Lapjuknak részemre való rendszeres továbbításáért fogadják hálás köszönetemet és kérem, hogy továbbra is tiszteljenek meg vele, annál is inkább, mert már nyugdíjba mentem és igy még több időm jut az olvasáshoz. Egyben kérem, hogy ha tehetik, küldjenek egy példányt az 1964-es naptárból, ha még van. A lapjuk bátor kiállását nagy- rabecsülöm és továbbra is sok sikert kívánok.

Fonyódi Nándor

Folyik a szabad rablás

MICHIGAN. — 52 éve vagyok olvasója a magyar munkás sajtónak, de eddig nem vettem tollat a kezembe, mivel nem tudok jól Írni. De most már nem bánom, hogy miképpen irom meg ezt a levelet, de meg kell Írnom. 74 éves nyugdíjas vagyok és sokat olvasok a Medicare-ről. Ez az ügy már engem is beteggé tesz. mert ha már nem tudunk Medicare-t kapni, hát legalább azt elérhetnénk. hogy a lelkiismeretlen orvosok ne zsarolnák ki az olyan magamfajta öreg munkást.

Tényleg úgy van, hogy isten őrizze az embert attól, hogy specialistához kelljen mennie. Én. is találkoztam eggyel a kórházban, amikor több orvos az ágyamhoz hozta, kezet fogott velem, reám mosolygott, a mellemet meghallgatta kétszer és már ment is. Még ma sem tudom, hogy minek jött hoznék a Nemzetek Szövetségében nincs képviselete és azt a Formosa szigetén 8—10 milliós népesség felett ‘uralkodó’ diktátor látja el. ..”

Ilyen és hasonló kétségtelenül helyes megállapítások után dr. G. V. arra a következtetésre jut, hogy “. . . a kapitalisták és kommunisták közötti kenyértörésre, a két ma egymással szembenálló világhatalom között, háború utján egyelőre nem kerül sor.”

Néhány hasábbal tovább a cikkíró kimutatja, hogy “a Szovjetunióban és általában a vasfüggöny mögött, emelkedett az életstandard, ... ott ma már nincs éhező, a dolgozó pedig. .. a jólétet, sőt fényűzést jelentő cikkekre is igényt tart. Ezzel szemben . . . Latin-Amerika köztársaságaiban... a leg- kétségbeejtőbb gazdasági és legtöbbjében politikai krízist találjuk. Nem jobb a helyzet Ázsia és főleg Afrika újszülött államaiban sem.”

Rámutatva a tőkés országok és a NATO szövetségesek közötti súlyos ellentétekre, dr. G. V. megállapítja, hogy “a Szovjetunió és a Kínai Népköz- társaság között hasonló ellentétek nem állnak fenn.”

Még egy-két rövid idézet és utána rátérek “a kiút” ismertetésére. . . Azt mondja dr. G. V., hogy “nem a fehér, sem a sárga ‘mennyországok’ képezik a veszélyt a kapitalizmusra, hanem a másfél milliárdnyi éhező, akik nemcsak nincstelenek, de analfabéták is. . . mig a vasfüggöny mögött megvalósult a csaknem 100 százalékos alfabétizmus...”

És végül Kubával kapcsolatban az iró megállapítja, hogy “az Egyesült Államok kormánya tudja, hogy nem a kommunizmus (orosz, kínai, kubai) a tulajdonképpeni veszély, hanem a castroi példa, a nép millióinak felkelése a néhány ezernyi, vagy tiezernyi jóllakott ellen, a mindennapi kenyérért.”

Az olvasó tanúm rá, hogy dr. G. V. tizhasábos cikkének első nyolc hasábján, nagyon helyénvaló megállapításokat tesz és ezért megérti, ha e helyes megállapítások által felcsigázottan néztem “a'kiút” elé. Viszont én is megértem, ha az olvasó most már türelmetlenül várja a ‘kiút’ ismertetését. Nem is várok tovább, térjünk át együtt “a kiutra” és kéz-kézben vonuljunk ki az “abszurd hidegháborúból.” Elvégre ez az, amiért évek óta dolgozunk, ami elé hő vággyal tekintünk.

Dr. G. V.-nak nem is egy, hanem “több lehetősége ' van “a kiutra”, amit hosszúra nyújtott idézetek helyett, rövidre fogva igy ismertetek:

^ A kapitalisták ne növeljék meglevő milliárd- jaikat.

v A latifundisták mondjanak le 100 ezer, vagy 50 ezer holdjaik “nagy részéről.”

"" Tegyék ezt “okos egoizmusból”, mert ha nem, forradalom esetén esetleg egy dollár, egy hold nélkül maradnak.

Felesleges és ésszerűtlen, hogy az Egyesült Államok 50 milliárd dollárt költsön hadi költség- vetésre és további milliárdokat rakéták és müboly- gók kipufogtatására.

V E két tételből felszabaduló milliárdokból lehetne a tömegeket “kommunizmus ellen immunizálni.”

^ A másik ut: a coexistencia, a békés együttélés, de nem a mai értelemben, hanem egyes országokon belül a kapitalisták között egyrészről és a kommunisták között másrészről. “Amint ez a mi

zám, hiszen én nem kértem őt erre. De kitaláltam azután másnap, hogy meg akart operálni. Amikor kérdeztem, hogy mire akarnak megoperálni, azt mondták a többi orvosok, hogy nem tudják; ha kinyitnak, akkor fogják megtudni, hogy mire kell engem operálni.

Nem egyeztem ebbe bele és másnap elhagytam a kórházat. Pár nap múlva kaptam ettől a specialistától egy 35 dolláros számlát. Kérdem önöket, hogy ki kell ezt nekem tényleg fizetnem? Hisz ennél szabadabb rablást el sem tudnék képzelni! Hat napig voltam a kórházban, eddig 453 dollárt fizettem ki. Már előre félek, hogy még az én doktoromnak is mi fog járni és még hány lelkiismeretlen orvos fogja tőlem követelni a pénzt? S közben semmit sem találtak nálam és úgy jöttem ki a kórházból, ahogyan bementem. Most igazán szegényebb leszek, nem is tudom, hogy mennyivel, mert hiszen amit leírnak a számlára, azt ki kell fizetnem.

Ha idehaza lettem volna, jobban éltem volna és nem fizettem volna ki 5—600 dollárt. Talán ki akartak valamit próbálni rajtam és még hozzá nekem kellett az árát megfizetni? Ilyen lelketlen világban élünk.

Nemrégen tértem vissza Magyarországból, ahol találkoztam egy pár orvossal. Ők nagyon sírnak, mivel nincs olyan jó dolguk, mint az amerikai orvosoknak. De szeretném, ha már itt is sírnának egy kicsit az orvosok!

Emil Novitzky

parányi, de az egész világnak példát adó mintaországunkban, Izraelben, már meg is valósult.” És

végül:

v0 Az államhatalom feladata lenne az óriási és nagybirtokok egy részét a nélkülözők rendelkezésére bocsátani, gépekkel, szerszámokkal, állatokkal ellátni.

Ezt dr. G. V. “nem nevezné kommunizmusnak”, hanem az együttműködés, kooperativizmus nemes, szimpatikus kifejezésén szólítaná, “mint ahogy azt Izraelben is nevezik.”

“Ez volna a kapitalizmus és kommunizmus között folyó hidegháború ideális megoldása,” mondja dr. G. V. oly nemes egyszerűséggel, mintha Kolumbusz sokat emlegetett tojását helyezte volna az egymással szembenálló felek tárgyaló asztalának mértani középpontjára.

Ennél a pontnál befejezhetném ezt az ismertetést azzal, hogy máris sokat foglalkoztam oly egyén írásával, aki a világ nagy problémáit úgy szeretné megoldani, hogy “a kapitalisták ne növeljék a mil- liárdjaikat”, és úgy, hogy “a latinfundisták mondjanak le 100 ezer, vagy 50 ezer holdjaik nagy részéről”, valamint a hadiszergyárosok a hadiszer- gyártásról és hogy az államhatalom ossza fel a nagybirtokokat.

Meddő lenne a vitatkozás és a magyarázkodás, mert ha valakiből doktor lett és a “Hatikva”-ban iró lett, anélkül, hogy pályafutása alatt észrevette volna, hogy a kapitalisták, a latifundisták és a magántulajdon szentségét védő államhatalom önként soha, mindig csak kényszerből “mond le”, — akkor hiába minden beszéd és kár a gőzért. A tíz hasáb írója vagy nem képes, vagy nem hajlandó szembenézni a valósággal.

Befejezés előtt azért teszek néhány megjegyzést “az egész világnak példát adó mintaországról, Izraelről.”

A Magyar Szóban “Izraeli Kis Tükör” c. cikkemben 1962 január 18-án ezt Írtam:

“Izrael szocialista országnak indult”, — mondta többek között (Haifában a pádon ülő ember), —• de hol vagyunk mi már attól!”

“Hol vagyunk?” — ismételtük szavait és megkaptuk a választ:

“Az ország csak 13 éves és állítólag van már 400 milliomosunk. Ahol milliomosok vannak, ott mindig szegények is vannak. A milliomosok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek.”

Lehet, hogy amióta ott jártam, 1961 óta, megváltozott a helyzet és az izraeli milliomosok dr. G. V. javaslatára, vagy anélkül, önként rátértek “a kiutra”, még pedig úgy, hogy “lemondtak” milliók egy részéről. Lehet, hogy ez történt, de én babonás vagyok és ezt csak megcáfolást nem tűrő bizonyíték alapján vagyok hajlandó elhinni.

Ami az izraeli “coexistenciát” illeti, az említett cikk azt is szóvá tette, még pedig a következő formában:

“Ottlétünk idején az izraeli belügyminiszter —• aki történetesen nem fehérbőrű —, a miniszterek gyűlésén odavágta kollégáinak: Eljön az ideje, amikor Ml leszünk többségben és akkor majd nem TI, hímem Ml fogunk dirigálni az országban.

A belügyminiszter e kijelentését annak idején az egész izraeli sajtó tárgyalta, tehát elhangzása nem kétséges. Az is lehet, hogy ottlétünk óta megszűntek a “TI” és a “MI” különbségek, de mielőtt elhiszem, elfogadható bizonyítékokat szeretnék látni.

Ez a két idézet — mint izraeli kis tükör —, alapot ad arra, hogy kétségbe vonjuk dr. G. V. állítását, mely szerint Izrael “az egész világnak példát adó mintaország.”

Nagy a gyanúm, hogy a “kiutat” kereső nincstelen milliók az izraeli példa helyett azt a két példát fogják követni, amelyektől dr. Grosz Viktor óvja a kapitalistákat: az 1917. évi szovjet példát és a “kubaszerü” példát. Mert ez a kettő eredmény re vezetett.

És különben is: nem hiszem, hogy lenne olyan ország a világon, amelynek népe manapság elhiszi, hogy ha még nyugodtan, türelmesen vár (és éhezik), akkor egy szép derűs napon a kapitalisták és a latifundisták ezüst tálcán nyújtják át mil- liárdjaikat és holdjaik “nagy részét”, amelyet az államhatalom ráadásul majd gépekkel, szerszámok- mal és állatokkal fog köriteni.

Nem, tisztelt doktor ur, ilyen ma már a mesében sincs. Önön kívül senki el nem hisz ilyet, sem

Afrikában, sem Ázsiában, sem Dél-Amerikában, de még Izraelben sem. Ez nem “kiút”, mert ez még vakutcának is túl vak.

Ilyen naiv elképzelései ma már csak azoknak vannak, akik elefántcsont toronyba zárkózva, egymás írásaihoz való hozzászólásokkal szórakoznak, a történelmi fejlődéssel nem akarnak, a rideg valósággal nem mernek szembenézni.

Köszönőlevél Magyarországról