Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-11-26 / 48. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 26, 1964 Magyarországi élményeimről MAGYAR CSALÁD OTTHONÁBAN Irta: LUSZTIG IMRE Egyre nagyobb azoknak a száma, akik hazalátogatnak Magyarországba. Sokan, a régen kivándoroltak közül, s évröl-évre azok száma is növekszik, akik 1956-ban hagyták el az országot. A látogatók visszatértük után beszámoltak a látottakról, élményeikről. Sok ilyen jelentés látott napvilágot az utóbbi esztendőben a Magyar Szó hasábjain. Mindennek ellenére úgy vélem, érdemes részletesen beszámolni az országban tapasztalt élményeimről, annál is inkább, mert alkalmam volt beszélni bányászokkal, mérnökökkel, vasasokkal, tanítókkal, kereskedelmi alkalmazottakkal, egyetemi tanárokkal, szakszervezeti vezetőkkel, a járó-kelőkkel. Meglátogattam gyárakat, bányákat, a Fóti Gyermekvárost, a budapesti Zsidó Múzeumot. Alkalmam volt elmenni színházba, moziba, a balett-táncegyüttest megtekinteni, ellátogatni az Operába és a világ zenei életének egyik kimagasló müvét, Pablo Casals “Jászol” cimü Ora- torio-ját meghallgatni, melyet maga a mester vezényelt. Találkoztam a budapesti gázmüvek vezetőivel is és a tőlük kapott felvilágositás szintén érdekes témát nyújt az Egyesült Államokban élő magyarok számára. Több ízben elbeszélgettem a Medicor Müvek, az orvosi müszergyár főmérnökével, miáltal az eddig előttem is teljesen ismeretlen magyar orvosi műszergyártás eredményeiről kaptam részletes felvilágosítást. Az öt hetet nem töltöttem teljes egészében Budapesten. Ellátogattam Dunaújvárosba, voltam Pécsett, Tatabányán, Miskolcon, Egerben, Csepelen, Kazincbarcikán, ahol megtekintettem a Borsodi Vegyikombinát egy részét és elbeszélgettem MINDENHOL a munkásokkal, gyermekeikkel és megismerkedtem a magyarországi dolgozók élet- körülményeivel. Szóval úgy vélem, élményeim leírásával nem fogok sok ismétlésbe bocsátkozni. látogatás Steiner Rudolfnál Egy szép szeptemberi reggelen elhatároztam, hogy ellátogatok az Üllői úti uj lakótelepre, melyről sokat hallottam és saját szememmel akartam meggyőződni ezen uj városrész életéről, vagyis kik és hogyan élnek az uj házakban. Elhatározásomat tett követte. Úgy tiz óra tájban értünk célunkhoz. Amig csak szemünk ellátott, szép ötemeletes háztömbök tárultak elénk. Azok, akik ismerték a város e részét a múltból, mint Mária Valéria telepet, azt mondják, hogy nyomortanya volt, ösz- szetákolt kunyhókkal, fűtés, vízvezeték, csatornázás nélkül. A páratlan tisztaság az utcákon szembetűnő volt részünkre, akik “hozzá vagyunk szokva” a new- yorki piszokhoz. Kocsinkkal megálltunk egy háztömb előtt az autók részére kijelölt helyen és elindultunk gyalog azon ház felé, ahol a házmestereié éppen locsolta a járdát és néhány gyermek labdázott. Az említett ház a lakótelep Ifjúmunkás utca 12. számú épülete volt. Megszólítottuk az egyik kislányt, aki kérdésünkre megmondta, hogy Steiner Katinak hívják. Itt lakik szüleivel a második emeleten. Megkérdeztük őt és a házfelügyelőnőt, hogy felvinnének-e bennünket a lakásba, szeretnénk elbeszélgetni a család többi tagjával. Mindketten nagy készséggel vállalkoztak erre. Mikor a ház liftjéhez (elevátorához) értünk, a házmesterné kezébe akartam adni a szokásos járadékot. Ő a leghatározottabban, de illedelmesen visszautasította azt, mondva: örömet szerez részére, hogy amerikai vendégek az “Ű” házát tisztelték meg látogatásukkal. Kiszállunk a második emeleten. Becsöngetünk. Steiner Rudolfné nyit ajtót. Bemutatkozunk és megkérdjük, elbeszélgethetnénk-e egyről-másról egy ideig? Váratlan betoppanásunktól néhány másodpercig szótlan maradt, de hamar összeszedte magát és meleg kedvességgel betessékelt először a kis konyhába. Láttuk, hogy kissé zavarban van. Meg is tudtuk később, hogy miért. Ugyanis úgy Steiner Rudolf, az apa, mint a felesége, a második műszakban (shiften) dolgoznak és megérkezésünk előtt pár perccel keltek föl, s a ház nem volt rendben, hogy vendégeket fogadjanak. Néhány “feszült” perc eltelte után azonban betessékeltek a szép, nagy jól bútorozott szobába. Ott találtuk Steiner Rudolfot. Beszélgetésünk folyamán megtudtuk, hogy 41 éves, a Kőbányai Fütő Berendező Vállalatnál dolgozik, mint fény-nyomó. E két szobás összkomfortos lakásban lakik feleségével és három gyermekével. Legidősebb gyermeke, Rudolf, 18 éves ipari szerszámkészítő és este gimnáziumba jár. Mérnöknek készül. A 16 éves Ilona, mint küldönc dolgozik 400 forint havi fizetéssel. Kati, a 13 éves kislány, akivel az utcán találkoztunk, persze még az általános iskola hallgatója. Felesége, mint segédmunkás dolgozik. Az ő keresete 1,000 forint havonta. Steiner Rudolf keresete 1,500 és 2,000 forint között váltakozik. Szóval a család jövedelme 2,900 és 3,400 forint közt van havonta. Kérdem, hogyan élnek meg ebből a jövedelemből? Ott ült Steiner Rudolf velünk szemben az asztalnál. Az egyik oldalán ott állt mellette kistermetű, bájos felesége, a másik oldalon az állandóan mosolygó, gyönyörű kislánya. Később Ilonka, a nagyobb lány is csatlakozott hozzánk. “Hát kérem — kezdte mondókáját Steiner — különösebb panaszra nincs ok. Dolgozunk szorgalmasan és az igazat megmondva, nem könnyen, de a keresetből telik nemcsak élelemre, de tessék nézni, van nekünk rádiónk és televíziónk is.” Kérdezem, hogy van-e adósságuk a televízióra? “Igen, részletre vettük. Havonta 400 forintot fizetünk, amig a 6,000 forintot ki nem fizetjük”, mondja Steiner. “Hogyan étkeznek?” “Hát kérem, reggel eszünk vajas, vagy zsíros kenyeret, tojást és kávét. Ebédre disznó, vagy marhahúst főzelékkel (háromszor hetenként), mákos tésztát. Este sonkát vagy sajtot és teát.” “Hogyan élnek a lakásban?” “Ez a lakás palota a részünkre. Ezelőtt a Harmat utca 7. szám alatt laktunk. Nem is éltünk, csak tengődtünk. Az egész család egy szobában. Se fűtés, se fürdőszoba. A szoba fala állandóan penészes volt. Lehetetlen volt a szobát tisztán, rendben tartani. Most kérem, a három gyermek alszik egy szobában, mi ketten meg itt ebben a szobában. Mindkét szobában, amint látni tetszik, van egy-egy divány-ágyunk. Nappal mint díványt, éjjel, mint ágyat használjuk. Van egy kis konyhánk, spejzunk, WC és fürdőszobánk. Itt élünk három éve és nagyon meg vagyunk elégedve. “Havonta 124 forint házbért fizetünk, hat hónapon keresztül 198 forintot fűtésre és havi 80 forintot gázra. Szóval az átlag házbér fűtéssel együtt kb. 223 forint havonta, ami keresetünknek kevesebb, mint tiz százalékát teszi ki.” “Az élet persze nem könnyű — mondja Steinerné — különösen részemre, s ezt nem panaszképpen mondom, aki nyolc órát dolgozom a gyárban. Hazatértemkor a háztartás után kell néznem, noha Ilonka és Katika is segédkeznek, de legalább most nem kell aggódni, hogy talán holnap nem lesz munka, mint a múltban. Most tudjuk, hogy minden hónapban mennyit keresünk és igy tudjuk magunkat mihez tartani.” A beszélgetés e pontjánál Steiner felállt az asztaltól, a falnál álló szekrényhez ment, kinyitotta annak egyik fiókját, kivett onnan néhány dobozt és visszatért az asztalhoz. “íme kérem, tessék megnézni” — mondta a legtermészetesebb hangon, de kis bajusza alatt megelégedett mosolyt lehetett észlelni. Kinyitotta a dobozokat, amelyek munka-érdemjeleket tartalmaztak. Steiner Rudolf szocialista brigád tagja a munkahelyén és számos kitüntetést kapott mintaszerű munkájáért. Ezeket mutogatta nekünk szerény büszkeséggel. “Járnak-e szórakozni valahova?” — kérdem ezután. “Hetenként, vagy két hetenként egyszer elmegyünk a moziba. FTC szurkoló vagyok és nincs egy meccs sem amelyet meg ne néznék.” “Van-e szabadságuk, s ha van, hogyan töltik azt el?” — kérdem. “Ez évben 18 napi fizetett szabadságot kap- tem — mondja Steiner —, Az egész családdal együtt a Székesfehérvár menti Velencei-tónál töltöttük el szabad időnket. Vasas szakszervezetünk teszi ezt lehetővé” — magyarázza Steiner. Tekintettel arra, hogy úgy Steinernek, mint feleségének délután 2 órakor munkába kellett mennie, abba kellett hagynunk a beszélgetést, habár úgy ők, mint mi, készen lettünk volna azt folytatni még hosszú ideig. Melegen búcsúztunk egymástól, mintha nem is néhány órával ezelőtt ismerkedtünk volna össze, hanem régi jó barátok lennénk már hosszú ideje. Steineréktől eltávozva ellátogattunk a közelben lévő Üllői lakótelepen a Hámán Kató Általános Iskolába. Az iskolalátogatás után, amikor az utcára értünk, ott találkoztunk ismét Steiner Katikával, aki odajött hozzánk és mondotta: apuka és anyuka szeretnék, ha az amerikai vendégek megtisztelnék őket és vasárnap eljönnének ebédre. Képzelhetik kedves olvasók, milyen kellemes benyomást tett reánk e kedves meghívás. Megcsókoltuk Katikát. Ezúton kívánjuk megköszönni a Steiner házaspárnak a meghívást, s egyúttal bocsánatot kérni tőlük, hogy nein tudtunk annak eleget tenni túlságosan “zsúfolt” programunk miatt. v0 Szolnok megyében már 85 művelődési házat, otthont, klubot tartanak nyilván a tanácsok. Az idén négy községben — Kenderesen, Jászfénysza- run, Tomajmonostoron és Jásziványiban — épül uj művelődési ház, amelyeken már az utolsó simításokat végzik. Megkezdték az uj művelődési otthon alapozási, illetve tervezési munkáit Csépán és Jászalsószentgyörgyön is. jx Szalkszentmárton ifjú nemzedéke gondosan őrzi a Petőfi emlékeket. A költő atyjának egykori lakóépületét — amelyben a kocsma és a mészárszék volt — a község úttörői gondozzák. Legutóbb felfedezték a mészárszék ajtaja körül — a vakolat alatt — a falra festett régi mészárszéki cégért, amely egy bárdot, kést és egy villásszarvu tehénfejet ábrázol. A több mint száz éve, piros festékkel festett fali cégér megóvásához a Budapesti Műemlékvédelmi Bizottság segítségét kérték. e-*J> Abidjant, Elefántcsontpart fővárosát választották az afrikai fejlesztési bank székhelyéül. A bank 1963-ban alakult Khartumban, 26 állam támogatásával; alaptőkéje 250 millió dollár. Fejlődik a kultúra, tanul és szórakozik a magyar ifjúság
