Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-11-26 / 48. szám

Thursday, November 26. 1964____________________ AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD ______________ q

Ötven esztendeje. . . 1914 jul. 28-án a dalmáciai Meljinében kiálltunk az útra. Barna Gyuri, a kürtös, elfujta, hogy “imához”, azután kettős rendben jobbra át és a fehérvári 69-es ezred kilencedik százada — 331 magyar katona — elindult a háborúba.

Indulás után szomorú nótát énekeltünk: “Este van már, hatot ütött az óra. . .” Tényleg este lett a századnak. Sokszor úgy gondolom, hogy rajtam kivül talán már senki sincs életben közülünk. A szerbiai harcok, az első tél, az isonzói pergőtüzek megölték a századot.

Katonák voltunk, de nem kellett ott a háború senkinek, sőt a mindsürübben érkező háborús hi- reket se vettük egészen komolyan. Akkor hökkentünk meg igazán, amikor 1914 májusában olvastuk az újságban, hogy lengyel földön 600,000 tartalékos vesztegel az osztrák határ közelében. De háborút csinálni manapság, a huszadik században, a hires fölvilágosodottság idején?

Amikor Mihály testvérem megkapta a behivót, azt mondta a “bajcos” kocsmájában a háború hiré- re összegyülteknek: “azt hittem, a népnek ma már több esze van, minthogy háborút lehessen vele csinálni. ..” 1914 karácsonyára megjött az értesítés, hogy “1914 dec. 14-én a galiciai Dziedzicében a hazáért hősi halált halt.” György testvérünk is ka tona volt akkor és Pál testvérünk, a hatgyermekes családapa is megkapta a behivót hamarosan. Őrá is szükség volt Bukovinában. . .

A magyarok nem akartak háborút, mert semmi szükségük nem volt rá, de a kutya se kérdezett bennünket. Sem gazdasági, sem történelmi szempontból ezekre a háborúkra nem volt szükség, csak arról volt szó, hogy kevesebb legény legyen a világpiac nevezetű csárdában, amit egy kis becsülettel, egy kis születéskorlátozással el lehetett volna intézni. Valamikor nemsokára úgy is meg kell ezt fenni. De tyukeszü, erőszakos emberek a népbo- londitó hazug propaganda segitségével belelökték Európát a katasztrófába. Az antant Dzsingisz khán- jai Szarajevóban csapdát állitottak és a bődülete- sen buta, aljas Habsburgok beleléptek.

A háborús gonosztevőkre a hazug propaganda eredményeképpen a legtöbb nép úgy gondol visz- sza, mint igazi hősökre, az emberiség jótevőire. Erős és régi fegyver a propaganda, már a régi görög és római történelemirók Írásai is hazabeszélés- sel vannak tele. Livius római iró már a kereszténység előtti időben hangoztatta, hogy “Róma az örök város”, vagyis Róma, a történelem legaljasabb rablószervezete, örökké ölni, rabolni, pusztítani fogja a népeket isteni rendelés következtében.

Manapság a népek azt hiszik, hogy ezt a pápa találta ki. Az első Róma bukása után még 1500 évig az volt a jelszó: “minden pénzt Rómába.” Ma már nagyobb részt Amerika vette át Rómának pénzzel való tömését.

A háború folyamán óriásivá fejlesztették a propagandát az antant oldalán, de a másik oldalon is igyekeztek, habár a központi hatalmak propagandája úgy viszonylott az antantéhoz, mint a koszos macska a tigrishez. A magyar népet nem kellett bolonditani senkinek, mert ezeréves nyuzás után már szinte a vérében volt, hogy mindenki az ellensége. A magyar ötszáz év óta nem csinált háborút, de háborúja mindig volt. Milyen hősi történeteket olvastunk mi pl. a Rákóczi-féle szabadságharcról, különösen az amerikai magyarságot bolondították vele egyes honfitársak üzleti érdekből, de a valóságot sohasem Írták meg; hogy Rákóczi éppen úgy, mint minden ur, gyűlölte, megvetette a parasztot, vagyis a magyart, s egyszer nyíltan meg is mondta, hogy ha tudná, melyik csontja húz a magyarokhoz, azt azonnal kivágatná. Azonban az történt, hogy a Habsburgok, akik örökösen országokért háborúskodtak, pénzszűkében voltak és arra a szörnyű gondolatra vetemedtek, hogy az urakat is meg kell adóztatni. Rákóczi és társai, a többi urak ez ellen lázadtak fel. Ők nem voltak magyarok, a néppel nem azonosították magukat, sőt a nyelvét sem beszélték, de akkor úri magyar jogaikra hivatkoztak.

A magyar nép az első világháborúban sokat haladt a tisztánlátás dolgában, de az idő rövid volt ahhoz, hogy tudata megerősödjön. Amellett Hortjcww/.wwvwwtmwwmwTOVwwww

ingyen hirdetésként kinyomtatja a lap fején Alfred A. Adler ügyvéd nevét, mint a lap “general coun- sel”-jét, ez sem olyan ártatlan játék, mint aminek kinéz. Adlert ugyanis nemrég Assistant District Attorney-nek nevezték ki. Az a mód tehát, ahogyan v,ár most feljátssza Adlert, lényegében a megfé- -*mlités célját szolgálja.

: Kvázi: “My Friend, The D.A.” “You better watch :ut!” a bírálói felé. B. C.

thyék terrorja és a mindig ellenséges papok fokozott munkája visszalökte a haladásra törekvő “köznépet” az ezeréves letargiába. Még a “keresztény kurzus” iskolarendszerét is felépítették, amivel vissza akarták lökni az idő kerekét ötszáz esztendővel, az úri világba.

Akik megdöbbentek az iskolázott és második világháború után menekültek botrányos tudatlansága, a mai világ ügyeivel szembeni vaksága felett, azoknak be kell látniok, hogy erről van szó. A népellenes propagandát űzők ahhoz az alattomos fogáshoz folyamodtak, hogy a változást (a haladást) csak a zsidók akarják. Mikor Horthy legényei félig agyonvertek — társamat, Dobos Jánost, egy szegény özvegyasszony egyetlen fiát megölték — végig azt kurjongatták: “a zsidók szekerét toltad, te kutya.”

De sokszor eszembe jutott, amikor olyan mérgeLEVÉL A BUSZOSOKHOZ

Az Amerikai Magyar Szó egyik jó barátja felkereste szerkesztőségünket és átadta az alább közölt levél egy másolatát, melynek eredeti voltában nincs okunk kételkedni. Bár a levél a Muszosok nak szól, de — mint a címzésből kitűnik — dr. Kiár Zoltán címére ment, nem lévén jobb cim a levél írójának birtokában. Mivel nem vagyunk biztosak abban, hogy a címzettek a levél tartalmát tudomásul vették, igy helyet adunk annak lapunk hasábjain.

Gabriel de Csepel Bennett Lodge 1659 Sherbrook West Montreal, Que.

Montreal, 1964. október 30.

A MUSZ avagy

Association of former Forced Laborers of Hungary Vezetőségének 100 West 80th Street New York 24, N. Y.

Tisztelt Uraim!

Newyorki barátaim és jóakaróim felküldték ide az “Az Ember" legutóbbi, 1964. október 31-i számát, minthogy engem kiszerkesztettek benne.

A rólam irt két-hasábos cikk rész, melyet a lap szerkesztője az önök 1964. október 18-án d. e. tartott ülésével kapcsolatban irt, tartalmilag úgyszólván elejétől végig szemenszedett hazugság. Ezt azok az urak, akik az ülésen résztvettek nagyon jól tudják. Elsősorban a cikk mellett látható kép bizonyára nem az ülésről készült, mert a maguk Elnöki Tanácsának ülésén összesen kb. 25 egyént számoltam meg, akik közül kettő asszony volt ha jól láttam, a fényképész Hoffmann fiú, aki csecsemő lehetett amikor a MUSZ létezett, több idős régi amerikás magyar stb. Igazi MUSZ-os szerény véleményem szerint alig lehetett több mint legfeljebb 5 vagy 6. Nem is tudtam, hogy az önök választott elnöke Kiár Zoltán is MUSZ-os volt. Nem éreztem magamat Klártól vagy más valakitől “kidobva", mert a másik teremben tartózkodtam Mayor úrral és nejével, az étterem tulajdonosaival és Roth úrral 1 óráig, amikor önök befejezték időrövidség okából az ülést.

Hogy egy pár dolgot említsek: nem keresztel- kedtem ki “közismerten", mert Ágosta-i Evangélikus hitben nevelkedtem, nem vagyok 2 méteres csupán 1 méter 96 centiméter, nem vagyok "belső tagja" a dr. Görög vagy más "klikk"-nek, nem gyalázom az "Embert", sohasem "jártam" az ő szerkesztőségébe hizelgőleg, nincs tudomásom arról, hogy az "Az Ember" utján a családomnál állást szereztem (amennyiben családom Kiár protekciójával alkalmazott engem, akkor természetesen hálás vagyok neki és akkor kérem felejtsék el ezt a kitételt, mert akkor ez a rész szin igaz persze). Továbbá nem téptem ösz- sze Hoffmann ur hősi halotti emléktáblájáról készült fényképet, igaz, hogy egy másik alkalommal igen is eltéptem Kiár orra és szeme előtt egy "Ember" példányt, melyben lehetséges, hogy szó volt a szegény Hoffmann úrról, akinek halálát nagyon sajnálom. A fiatal Hoffmann ur valóban rámszólt ugyan, de nem mondta azt, amiről Kiár beszámolt. Öcsém soha életében nem találkozott Klárral, igy őt nem etethette és takargathatta "édes gyermeke" módjára. És még folytathatnám, ha kívánják és ha ezáltal nem untatnám Önöket. Nem tartom érdemesnek, hogy kitérjek e cikk stílusára, amit minden kicsit olvasott, magyar nyelvet kevéssé biró, intel*

sen vágtam a szenet West Virginia bányáiban, hogy volt-e valami igazuk? De mindig csak arra jöttem rá, hogy nem volt egy krajcárnyi igazuk sem. Kevés tudománnyal, kevés fölkészültséggel a magyar nép javát akartuk.

Az uradalmi szénafészerből még a saját lábamon mentem haza, de pár óra múlva a polyvafészerben — ahová a sógorasszony tanácsára elbújtam — észrevettem, hogy se lábamat, se kezemet nem tudom mozdítani és csak akkor jöttem rá teljesen, hogy meg vagyok verve. Két hét múlva, amikor a várpalotai csendőrök elfogtak, azt mondták, hogy nekem nagyon sok barátom van a faluban és mikor Veszprémbe vittek, megmondták az ottaniaknak, hogy “ezt nem kell megverni” (azt a veszprémi földalatti várbörtönt Fodor Erna nem nézte meg).

Igen, akkor meg voltunk verve, de mit gondot most a Horthy-csőcselék, hogy az a világ újra visz- szajön? Nem jön az vissza soha többé! Ma már atombombát is tudunk csinálni, de annyi eszünk nincs, hogy békességben éljünk egymás mellett!

ligens és ízléses olvasó meg tud birálni.

Higyjék el uraim, hogy Kiár Zoltán szemé-' lyében nagyon szerencsétlenül választottak elnököt. Nem hiszem, hogy Kiár Zoltán olyan megbecsülésnek és köztiszteletnek örvend, hogy a Maguk jó ügyeit tudná eredményesen képviselni. Nagyon csodálkoznék azon, hogy Kiár Zoltán valóban meghallgatásra talált Johnson elnöknél vagy akár a mostani demokrata elnök- helyettes kandidátusnál vagy akár a New York állam szenátor-jelöltjénél vagy akár New York város polgármesterénél. Bár majdnem minden számban látom ezeknek a kitűnő uraknak fényképét Kiár Zoltánnal és egy "Ember" példánynyal, kérdem vajon nem-e ügyes reklám ez, abból a célból, hogy az újságot többen vegyék. Nem akarok kitérni arra sem, hogy az ilyen do- loq izléses-e s más újság főszerkesztője, pl. a N. York Times meg a Herald Tribune főszerkesztője, aki legalább olyan jó barátságban van a fent nevezett közéleti férfiakkal, valaha is közölne lapjában ilyen fényképeket. Pedig minden bizonnyal ezek az amerikai főszerkesztők |él ismerik az elnököt, szenátort meg Wagner urakat és nagyon könnyű volna nekik velük együtt lefényképeztetni magukat. Ha pedig vá-> lerlenül van ilyen képük, akkor sem szerkesztenék azt ki, mert Ízléstelennek vélnék az ilyen eljárást és a lap olvasói sem szeretnék azt.

. .Szerény véleményem szerint sokkal helyesebb lett volna önöknek saját körükből egy arra érdemes, derék, jó modorral biró egyént elnökükké kiválasztani, aki ügyüket jól képviselné. Any- nyi zsidó és zsidó származású egyén él itt New York városában is, hogy könnyen találhattak volna ilyen érdemes személyt. Nekem is számos volt MUSZ-os barátom van itt, akik nagyon jól elhelyezkedtek Amerikában. Van közöttük sok sikeres ügyvéd, gépész és épitő-mérnök, egyetemi professzor, sportember, kereskedő, iparos, bankár, vendéglős stb. még újságírót és orvost is ismerek, akik szerintem kissé különbek Kiár Zoltánnál, aki saját maga szerint újságíró és orvos is volt.

Nem hinném, hogy önök valaha is meg tudnának egyezni az UHJA-val vagy CBC klubbal, vagy egyéb körrel irodahelyiség ügyben, ameddig Kiár vezeti Magukat. Azt sem hiszem, hogy az "Az Ember" jól szolgálja célkitűzéseiket, éppen ellenkezőleg azt hiszem Kiár Magukat használja fel személyes támadásaira.

Az "Az Ember" valamikor gerinccel biró lap volt, néhai Göndör Ferenc, majd pedig Deák Zoltán szerkesztésével. Azóta úgyszólván teljesen érdektelen és csodálkoznék, ha még jövő évben is folytathatja megjelenését. Azt hiszem erős túlzás, hogy annyi előfizetője van, mint azt Kiár állítja és nem hiszem, hogy annyian olvassák, mint azt önöknek állítja Kiár. Nem hiszem, hogy a zsidóság 99.99 százaléka van Kiár s lapja mögött, mindenesetre én nem vagyok mögötte, öcsém és családom sincs mögötte és zsidó barátaim sincsenek mögötte, azonkívül nincs mögötte a demokratikus egyletek nagyrésze és igy már nem lehet igaz, hogy 99.99 százalékot képvisel, amint azt Kiár önöknek állította és mely kijelentését saját füleimmel hallottam az önök ülésén.

Ennek a levélnek az a tulajdonképpeni célja, hogy felhívjam az önök figyelmét a fentiekre és hogy önöknek őszinte, jó tanácsot adjak. Remélem nem vettem igénybe türelmüket és volt értelme ennek a pár sornak.

Sok szerencsét kívánva az önök célkitűzéseihez, maradok tisztelettel:

csepeli Weiss Gábor

KESERŰ EMLÉKEK ir,a:vargaandras