Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-11-26 / 48. szám

4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 26, 1964 Äz acélmunkások szervezete jobb munkaviszonyokat követel Jövő tavasszal jár le a United Steelworkers szak- szervezet szerződése a nagyvállalatokkal, de a szer­vezeti vezetők már most nagy súlyt helyeznek az üzemeken belüli helyi panaszok kérdésére és azon a véleményen vannak, hogy ezeknek orvoslása nélkül nem lesz megegyezés az acéliparban. Már intézkedések történtek, hogy a szakszerve­zeti tárgyalóbizottságok decemberben megbeszé­léseket kezdjenek a 11 legnagyobb acélvállalattal abból a célból, hogy mielőtt az általános kérdések napirendre kerülnek, megoldják a helyi problémá­kat. A szakszervezet igyekszik elkerülni azt a hely­zetet, ami fennállt az autómunkásoknál, vagyis az általános vonatkozású követelményekben való megegyezés után úgy Fordnál, mint General Mo­torsnál a munkások a helyi panaszok miatt sztrájk­ba léptek. A vasúti kazánfűtők kiegyeztek A javítóműhelyek sztrájkra készülnek A vonatvezetők, kazánfűtők és tolatómunkások két szakszervezete, a Brotherhood of Locomotive Firemen and Enginemen és a Brotherhood of Railroad Trainmen, a hetek óta folyó bérkövete­lési tárgyalások után kiegyezett 163 vasúttársaság­gal. A kiegyezés nagyjában megfelel az elnök által kinevezett bizottság ajánlatainak, avval a külön eredménnyel, hogy még egy heti szabadságot vi- vott ki a a hosszú ideje szolgálatban levő munkások részére. így 20 évi szolgálat után a munkások évi 4 heti szabadságot kapnak. A kiegyezés november 30-án kerül szavazatra a tagság elé. A vasúti javitó és alkatrészmühelyek 6 szakszer­vezete lapzártakor még sztrájkra készült. A fizetés- emelések a legfontosabb követelmények. Egyelőre kevés eshetőség mutatkozik a kiegyezésre. Ha a műhelyek sztrájkba lépnek, az ország vasutainak 98 százaléka leállíthatja működését. A 6 szakszer­vezet 140 ezer munkást képvisel. John F. Kennedy, a nagy “kezdő” (Folytatás az első oldalról) egy az élete delén, karrierje zenitjén levő rokon­szenves fiatal államférfi mosolya és a derült ég­ből sújtó mérhetetlen tragédia mélységei között, valamennyien ismét átéreztiik a veszteség nagysá­gát. Mi, haladó szellemű amerikai magyarok nem szentimentalizmusból álltunk meg adózni e komor évfordulónál Kennedy elnök emlékének. Tudatá­ban voltunk nemcsak jelleme, egyénisége, szere­pe nagyságának, nemcsak pozitív, oldalainak, ha­nem a negatívnak is. Osztjuk a N. Y. Times vé­leményét, amely egy tőkés lapnál meglehetősen őszinte megállapitás keretében mutat rá arra, hogy Kennedy “eszes, keményfeiü ember, ügyes, hata­lomkedvelő politikus volt, aki nyakig benne volt a hatalommal járó homályos manőverekben és ne­héz döntésekben.. .” Kennedy az amerikai imperializmus államférfiu- ja volt. De több volt ennél. Több volt, mert képes volt messzebb látni, mint az átlagos imperialista. Egyike volt az elsőknek, akik belátták annak szük­ségességét, hogy túl kell tenniük magukat osztá­lyuk és a rendszer szocializmus-ellenes ideológiájá­nak egy részén, ha hatásosan akarják a népet, a hazát és rendszert szolgálni. Megtette az első lépé­seket a békés együttélés irányában. Ezt csak egy nagy ember volt képes megtenni. És talán ezért kellett meghalnia. Carlyle a hősökről irt értekezésében a nagy em­bereket ‘kezdőknek’ nevezi. S ez igen jellemző le­írás. Egy nagy ember azért nagy, mert messzebb Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York. N. Y. 10003 Telephone: AL 4-0397 Ent. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az VSA-ban és Kanadában egy évre $10, félévre $5.50. Minden más külföldi országba egy évre $12, félévre $6.50. Si lát, mint az átlagos ember s azt, amit lát, jobban akarja, mint mások. És hogy ezeket elérje, megva­lósítsa, kezdeni mer ott, ahol mások nem mernek kezdeni. Ilyen értelemben volt John F. Kennedy “nagy kezdő.” Nagy ember, nagy államférfim Figyelő A választás segített a szélső jobboldalnak (Folytatás az első oldalról) tűzéssel, hogy az 1966-os, vagy az 1968-as választá­sokban siker koronázza munkájukat. Megkettőzött erőfeszítéssel toboroznak tagokat a John Birch Society-ba, egyre erőteljesebb propagandát fejte­nek ki szócsöveiken keresztül s eltökélt szándékuk a Republikánus Párt teljes hatalomba vétele. A már jólismert reakciós szervezeteken kívül, a Cincinnatiban működő Young Americans for Free­dom kampányt indított 15 millió dolláros alap elő­teremtésére. Szószólója szerint a szervezetnek egyik célkitűzése az, hogy a goldwaterizmust ter­jessze a középiskolai és egyetemi diákság körében, akik eddig még nem szavaztak, de a legközelebbi elnökválasztáson már szavazóképesek lesznek. A new-orleansi szegregációs hírlap, The Independ ent American szerkesztője, Kent Courtney, a leg­fontosabb feladatnak tekinti a sajtó megközelítését és hatalomba kerítését. 34 rádióállomáson leadott kommentárjain felhívja hallgatóságát a szélső jobb­oldali ügyek támogatására. Egyik legutóbbi prog­ramján sürgette, hogy a “konzervatív szervezetek vezetői foglalkozzanak a helyi kereskedőkkel és vállalati vezetőkkel.” Ezeknek kellő “kioktatása után” az illetők majd “meggyőződnek arról, hogy a napilapok, amelyekben hirdetnek, nem a ‘privát vállalkozás’ rendszerének támogatói”. Ha ennek nyomán “a hirdetők kifogást emelnek a hírlapok ‘szabad vállalkozás’ és ‘szabad kereskedelem-elle­nes’ vezércikkei ellen, majd észrevehetjük a válto­zást a hírlapok politikájában is.” A reakciós szervezetek minden elérhető mód­szerrel és a legszélsőségesebb monöpóltőke támo­gatásával lázasan tevékenykednek az amerikai fa­sizmus megszervezésén. A most lezajlott választá­son jelöltjük nem került hatalomra, de elérték, hogy egy törvényes, nagy párt keretében működ­hessenek. A választási kudarcból leszűrt tanulsá­gok alapján talán megváltoztatják taktikáikat. Azt remélik, hogy nagyobb ügyességgel és több de­magógiával esetleg a jövőben sikerülni fog az ame­rikai nép többségét maguk mellett felsorakoztatni. Ezért most következik a legkritikusabb időszak az amerikai politika történelmében, amelyben a ha­ladó szellemű erőknek egységet kell kovácsolniok, hogy igv megerősödve legyőzhessék a reakció me­rész próbálkozását. Egyezmény US és USSR között A szovjet fővárosban nagy jelentőséget tulajdo­nítanak a US és USSR november 19-én aláirt meg­egyezésének a két ország tudományos együttműkö­déséről a tengervíz édessé tételében. Hangsúlyoz­zák, ez logikus folytatását jelenti annak a korábbi, összehangolt lépésnek, amellyel csökkentették a katonai célú hasadóanyagok termelését. A kommentárok kiemelik, hogy viszonylag rövid idő alatt került sor a megállapodásra, amelyet a két ország tudósainak kölcsönös látogatásai készí­tettek elő. Az amerikai elnök tudományos tanács­adója, Hornig az Izvesztiának adott nyilatkozatá­ban kijelentette, hogy ez a lépés nemcsak az ame- kai—szovjet viszony “felmelegedését” segíti elő, hanem haszonnal járhat a gyengén fejlett országok számára is. A szovjet atomerő-bizottság szóvivője sajtónyi­latkozatában hangsúlyozta, hogy a két ország tu­dósai a legnehezebb feladatok megoldásában, olyan berendezések létrehozásában működnek együtt, amelyeknek évi teljesitménye sok millió tonna édesvíz lesz. Az első atomenergiával működő szov­jet berendezések — jelentette ki — 1969-ben ké­szülnek el. Egyikük a Káspi-tenger partján, Sev- csenko város mellett épül fel. A szovjet szakemberek tervei szerint e tenger­parti berendezések segítségével fokozatosan iparo­sítani lehetne Közép-Ázsia nagy kiterjedésű siva­tagos területeit, és ellensúlyozni lehetne e forró éghajlatú területeken a szárazság állandó fenye­getését. Az olaszországi Genovában rendezett nemzetközi verseny zsűrije a Paganini-dijat Jean-Jacques Kan- torov francia hegedűművésznek Ítélte. A verse­nyen 15 országból 31 művész vett részt. Taylor a vieSnami háború kiterjesztését ajánlja (Folytatás az első oldalról) tékkal való kacérkodást azon feltevéssel igyekszik elfogadhatóvá tenni, hogy lehetséges lesz a hábo­rút bizonyos “keretek között” tartani anélkül, hogy lángba borítsa egész délkelet-Ázsiát. Washingtonban jelenleg éppoly kétségek állnak fenn a saigoni kormány életbenmaradásának lehe­tőségeiről, mint 3 évvel ezelőtt, amikor az Ngo Dinh Diem-kormány meglehetősen ingatag lába­kon állt. Az amerikai segítséggel azóta történt kor­mányváltozások mindez ideig nem tudták megerő­síteni a dél-vietnami kormány politikai helyzetét. A nép egyre fokozottabb ellenállást tanúsít és egyre kevesebb odaadással hajlandó saját népi had serege ellen küzdeni. A kormányellenes tüntetések napirenden vannak. Épp ezért Mr. Taylor és a töb­bi “katonai tanácsadók” nem tartják ajánlatosnak amerikai gyalogság bevetését a szintérre, mert úgy érzik, ennek végzetes politikai következményei lennének. Arról hallani sem akarnak, hogy onnan kivonuljanak és igy a teljes csőd által diktált kilá- tástalanságban most még a háború kiterjesztésé­nek veszedelmétől sem riadnak vissza. Taylor állí­tólag annyira ragaszkodik a háború kiterjesztésé­hez, hogy kész lemondani követi megbízatásáról, ha a kormány nem egyezik bele. Az észak-vietnami külügyminisztérium követelte, hogy az Egyesült Államok szüntessen be minden provokációs és agresszív lépést Észak-Vietnam el­len és azonnal hagyjon fel a dél-vietnami agresz- sziós háborúval. Ezrek tüntettek Saigonban Vasárnap sokezer főnyi tömeg tüntetett Tran Van Huong kormánya ellen. A tüntetés a budd­hista központnál kezdődött, mindenüvé elterjedt és határozottan politikai jelleget öltött. A rendőr­ség által elfogott zászlók felirataikon követelték koalíciós kormány felállítását, amelyben a népi hadsereg is képviseletet kapjon. Könnygázzal, majd egy helyen tüzifecskendőkkel próbálták szét­verni a tömeget, de néhányan kézrekeritették a csöveket és a rendőrségre irányították. Egy másik helyen a tömeg elfogott egy teherautót és annak hangszóróján a szónokok a kormányt “forradalom­ellenesnek” és “hatalmat bitorlónak” nevezték. A tömeghangulattal szemben a kormány nem mert erőteljesebben beavatkozni. Az eseményeket megelőző napokban a dél-viet­nami hadsereg koncentrált légitámadási hadműve­lete a népi erők ellen teljes kudarcba fűlt. Koncentrált légitámadás Vietnamban Miután helikopterek csapatokat szállítottak a népi erők egyik legerősebb gócpontjába, a Thudau- mot közelében 40 négyzetmérföldnyire elterülő er­dőségbe, ugyanott a dél-vietnami kormány 7,000 főből álló csapatot összpontosított és evvel megin­dította eddigi legnagyobb támadását. A kémszolgálat megállapította, hogy a népi ellen­állás 300 főnyi csoportja azon a helyen rejtőzkö­dik. Súlyos kétségek merültek fel azonban ennek a támadási taktikának helyénvalóságával kapcso­latban a mozgékony gerillák ellen. Ugyanis, a né­pi csapatok, legalább három nappal a támadás megindítása előtt visszavonultak a területről, a nagy felkészültség csak hült helyüket találta és 36 órával a hadművelet megindítása után még min­dig nem akadtak nyomukra. Később arról is jelentettek, hogy az akció kezde­te előtti légitámadásban 42 személy elpusztult. Nem tudták megállapítani, hogy katonák voltak-e, vagy ottlakó civilek. Nem találtak a közelükben fegyvereket. Az amerikai parancsnokság beismer­te, hogy a múlt tapasztalatok után, nem volt meg­győződve a koncentrált támadás helyességéről. Számtalan esetben a gerillák gyors lecsapással tá­madtak, azután hirtelen elmenekültek. Az ame­rikai vezetőség mégis 105 helikopterrel járult a kampányhoz, amely a 10 vietnami helikopter al­kalmazása mellett a vietnami háború eddigi leg­jobban összpontosított támadását képezte. Barrikádok Saigonban Saigonban egy iskolában többszáz diák barriká- dokat emelt az iskolaépület köré, tiltakozását fe­jezve ki a katonakötelezettség ellen. A diákok el­fogták a külföldi tanítókat, közöttük egy amerikait is és túszként tartották. A rendőrség megkísérelt behatolni az elrekesztett bejáraton, de a diákok kövek áradatával és az ablakokból rájukdobott is­kolai bútorokkal sikeresen ellenállt.

Next

/
Thumbnails
Contents