Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-11-19 / 47. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 19, 1964 Rácz László: Most már tudjuk mi hiányzik Eddig csak arról tudtunk, hogy Spanyol-Ameri- kában több mint kétszáz millió dolgozó számára nincs elegendő élelem. Hogy hiányzanak orvosok és iskolák. Hogy ezért Chilében, példának okából, 270,000 újszülöttből 80,000 hal meg, még mielőtt első életévét betöltötte volna. Hogy az összlakosságnak háromnegyed része Írástudatlan. Hogy e földrész földműves lakossága, kevés kivétellel, lakóházak hiányában odúkban, vályogviskókban él. De nemrégiben megtudtuk, hogy mi az, ami Spanyol-Amerikában legfőképpen hiányzik. Egészen illetékes helyről: a Rómában ülésező katolikus egyházi zsinat részéről, melyet VI. Pál pápa hivott össze. Ezen a zsinaton a világ minden részéről összejött püspökök, főpapok hónapok óta tárgyalják az egyház legégetőbb vitás elvi, taktikai és szervezeti kérdéseit. Nem célja e sorok Írójának, hogy a zsinaton felvetett kérdésekkel, vitákkal és határozatokkal foglalkozzék. Megelégszem azzal, hogy kiragadom a felszólalások közül a mexikói érsekprimás: Miranda feljajdulását. Jól megalapozott beszédében arra mutatott rá, hogy Spanyol- Amerikában sürgős intézkedésekre van szükség. Nem a borzalmas tömegnyomort, az éhezést, a gyermekhalandóságot, a kulturális visszamaradottságot sorolta föl. Beszédében azt emelte ki, hogy mi az, ami valójában hiányzik e földrészen. Pontos statisztikai adatokkal indokolta meg, hogy a katolikus papságban mutatkozó hiányt kell a legsürgősebben orvosolni. Mert Spanyol-Amerikában az 1960. évet alapul véve, a katolikus papok száma mindössze 37,000-et tesz ki. Ez az “elenyésző meny nyiség” annyit jelent, hogy mintegy) 5,400 hivőre jut csak egy lelkipásztor. Hogy milyen hiány ez, arra nézve a mexikói főpap összehasonlitotta a helyzetet a kis Belgiummal, ahol minden 500 hivőre — beleértve a csecsszopókat is — jut egy katolikus lelkipásztor. Valószínű, hogy ez a szembeötlő aránytalanság az oka annak, hogy Spanyol- Amerika annyira elmaradott Európa mögött. Számítása szerint legalább 170,000 katolikus papra volna szükség ezen a földrészen, hogy a hiányt pótolják. De mi lesz — kérdezte —, ha a népszaporodás olyan mérvben duzzasztja föl az összlakosságot, mint ez a legutóbbi években tapasztalható? Az aránytalanság 1980-ra úgy fog fokozódni, hogy csak 7,500 hivőre fog jutni egy katolikus egyházi személy. Hogy fogja tudni az elenyésző számú papság fontos feladatát teljesíteni? Ép ezért sürgős intézkedéseket kért a zsinattól, hogy ezt az égető kérdést megoldja. Nem tudom, elhatározott-e a zsinat konkrét intézkedéseket? De az tudvalévő, hogy átmeneti megoldásokat már régóta találtak a hiány pótlására. Spanyol-Amerikát elárasztották Európából — főként Spanyolországból — importált katolikus papokkal. Ezenkívül, amióta a forradalmi Kubában idegenből jött katolikus lelkipásztorok talpa alatt forró lett a talaj, ezek közül is számosán Spanyol-Amerikában telepedtek meg. És a gyarmati elnyomás alól szabaduló Afrikában is mind kevesebb “munkalehetőség” nyílik hittérítők számára, ezek nagyrésze is Közép- és Dél-Amerika országai rendelkezésére áll. A római zsinatnak tehát elegendő “anyagból” lehet válogatni, hogy e földrész éhező-nyomorgó milliós tömegeit “lelki táplálékban” részesítse — ha már testi táplálékhoz nem is juthatnak. Hogy ezek a hittérítők milyen “lelki táplálékot” nyújtanak hívőiknek, arra csak két példát fogok kiragani. Chilében nemrégiben folyt le az elnökválasztás. A keresztény demokrata jelölt: Frei támogatására, a bennszülött katolikus papság sorait fudozzasztot- ták idegenből, Nyugat-Németországból az az Egyesült Államokból százával küldött hittérítőkkel. Ezek nemcsak a szószékről mennydörögték vádjaikat a Népfront jelöltje és a kommunizmus ellen, hanem gazdag egyházi és állami alapokból (a német “Misereor”, az amerikai “Care”, valamint a “Szövetség a Haladásért”) élelmiszerek és ruhacikkek osztogatásával toboroztak híveket a szegénysorsu nők soraiból a klerikális elnökjelölt érdekében. Mexikóban is feltünedeztek idegen hittérítők. Polgári lapok a napokban tudattak arról, hogy létezik Mexikóban egy “Magyarország Barátai” cégé- rü katolikus egyesület. (Ilyen barátoktól mentse isten szülőhazánkat!) Ezen egyházi társaság a lapok szerint — egy-két magyar emigráns arisztokratából és főképpen Kubából elmenekült “gusanokból” (férgekből) és Chiang Kai-shek Mexikóba szalaj- tott híveiből toborozódott össze. A polgári lapok színes riportban számoltak be arról, hogy ez a vegyes társaság a napokban az ’56-os ellenforradalom emlékére szent misét rendezett. A mise alkalmából egy szülőhazánkból elszármazott hittérítő: Erdélyi Ferenc nevű jezsuita — akit Kubából ki- ebrudalt a forradalom — tartotta a propaganda szónoklatot. Mert messziről jött, élt a szokás jogával és hazugságaival nyilván rekordot ért el szaktársaival szemben. Mindjárt elöljáróban azzal kezdte, hogy Magyarországon az ’56-os események miatt “200,000 jó magyar senyved börtönökben”. De ennél jóval több “pontosan 230,000 száműzött Ez év szeptemberében az újságok első oldalon foglalkoztak egy saigoni textilgyár, a Vimytex 2 ezer munkásának sztrájkjával. A sztrájkot a munkáltató provokálta, amikor a 60 cent napibérért dolgozó munkások vezetőit, aktiv szakszervezeti szervezőket, elküldte a munkából. A dél-vietnami kormány — a Pentagon eme satnya teremtménye. —sztrájkokat és tüntetéseket eltiltó törvényekkel válaszolt erre a helyzetre. Munkáltatók kizártak dolgozókat, kik a Vimytex sztrájkolókat segítették. Saigon dolgozói nagyhatású 48 órás általános sztrájkkal ütöttek vissza, mely lemondásra kényszeritette a Khanh-kormányt és a Vimytex munkások számára előnyös megegyezést eredményezett. Kik húznak profitot ezekből a 60 centes napibérekből? A Women’s Wear Daily ipari közlöny szerint a Vimytex gyár 40,000 orsóval és 800 automata szövőszékkel rendelkezik, aminek az értéke 6 millió dollár és hogy ez az összeg — ha nem is a gépek — az Egyesült Államokból származik. Azt nem mondja a cikk, bár valószínűleg az igazságra tapint az a feltételezés, hogy az összeget az amerikai adófizetők pénzéből “gazdasági megsegítés” címén juttatták a gyárnak. A gyár felének H. P. Jen, newyorki export-importőr a tulajdonosa, társ- tulajdonosa pedig egy vietnami üzletember. A legtöbb ilyen esetben azonban a külföldi tulajdonos csupán papíron szerepel. Ez csak parányi részecskéje annak az egész világra kiterjedő képnek, amely magában foglalja az Egyesült Államok óriási pénzjuttatásait, az amerikai kapitalisták érdekében kifejtett politikai és katonai intervencióit, amiket a “kommunizmus elleni harc” jelszava alatt végez. De ez a képnek csak egyik oldalát illusztrálja. Egyidejűleg kormányunk ezen eljárása amerikai dolgozókat foszt meg a munkától, akik 25-ször annyit kerestek, mint azok a vietnamiak, akik megélhetésükért kénytelenek harcolni amerikai tulajdonban levő gyárakban, ahelyett, hogy békében hagynák őket, hogy maguk vezethessék saját gyáraikat. A hidegháború gazdasági törekvése., kezdve a GATT-tól (tőkésországok nemzetközi kereskedelmi és vámegyezménye) a Marshall-terver. keresztül, az Alliance for Progress-ig, egy célt szolgáltak — elősegíteni az amerikai korporációk külföldi befektetéseinek lehetőségét. Progresszív közgazdászok, köztük e cikk Írója is, kezdettől fogva figyelmeztettek, hogy ez alapjában az amerikai, valamint a külföldi munkások érdeke ellen van. Valóságban ez “a külföldre szöktetett gyárüzemeket” jelképezte és nagyban hozzájárul a hazai munka- nélküliséghez. A legtöbb szakszervezeti vezető, támogatva a hidegháborút és a kommunistaellenes propagandát, nem fordított figyelmet erre a problémára, hanem elfogadta a hivatalos álláspontot, hogy az Egyesült Államok gazdasági külpolitikája több munkaalkalmat fog teremteni. Az ezáltal kedvezőtlenül érintett amerikai munkásság első nagy csoportjába a hajómunkások tartoztak, a külföldi cégjelzés alatt működő amerikai hajók révén. A National Maritime Union harcolt az ellen, hogy tagjait megfosszák a kereseti lehetőségtől, de ugyanakkor támogatta az ezt a helyzetet előidéző külpolitikát. Az NMU nem kapott jelentős támogatást ebben a vesz tett harcban más szakszervezettől. A hidegháborús hisztéria csökkent és a béke tiszteletreméltó álláspont lett. A munkások és szakszervezeti konferenciákon megjelenő delegátusaik nyíltan beszélnek a külföldre szöktetett gyárüzemek által számos iparban előidézett kiterjedt és nagyarányú károkról. Panaszaik különösen amei SAIiJUF-A) Y? «Äfft szenved Szibériában a fizikai és szellemi hidegtől.” A magyar jezsuita ugyanakkor harsogta híveinek ezeket a Háry Jánost is megszégyenítő hazugságokat, amikor hivatalos távirati jelentések szerint a Vatikán és a magyar kormány között létrejött kölcsönös megegyezés alapján, Budapesten öt újonnan kinevezett katolikus püspököt szenteltek föl ünnepélyes külsőségek közepette. A római zsinatnak — azt hiszem — más rendszabályokhoz kellene folyamodnia, hogy a Spanyol- Amerikában mutatkozó papi_hiányt orvosolja, mint az ilyen hittérítők alkalmazása. A mérgező politikai propagandát űző, importált Erdélyi féle jezsuitákkal, a hívőkben csak az a meggyőződés fog megerősítést nyerni, amit nagy költőnk, Petőfi akként fejezett ki, hogy “Ahol pap emelt szót, Ott az igazság megfeszittetik.” rikai tulajdonban levő külföldi gyárakból importált árucikkekre vonatkoznak. Az 1957-es évi kormánykimutatások az amerikai korporációk külföldi intézményeiből eredő behozatalt 3,800,000,000 dollárban, az összimport 27 százalékában állapították meg. 1964-ben ez az ösz- szeg, minden valószínűség szerint, elérte az ötmil- liárd dollárt, s ebben kétmilliárd dollár értékű kőolajtermék és másfélmilliárd dollár értékű gyári árucikk van. Amerikai korporációk engedélyével termelő külföldi gyárak is nagymennyiségben importálnak, amiből az amerikai cégek szabadalmi dijat és osztalékot húznak. A legnagyobb fontossággal bírnak az exportra dolgozó iparokban előállt munkaveszteségek, amikor a termelést amerikai cégek külföldi gyáraiba költöztetik. 1963-ban amerikai vállalatok 9 milliárd dollár értékű iparcikket exportáltak, de ugyanezen típusokból 22 milliárd dollár értéküt külföldön gyártottak. így a világpiacnak amerikaiak által kontrollált része 70 százalékban elveszett az amerikai munkások számára. Japán az alacsonybérezésü országok egyik legjobban ismert példája, ahol a fejlett iparok termelése főként amerikai tőkével, vagy amerikai szabadalommal, sok esetben mindkettővel működő gyárakban történik. 1959 és 1963 között amerikai villamos felszerelések exportja Japánba 57 millió dollárról 35 millió dollárra esett, mig a fordított folyamat — Japánból Amerikába — 75 millióról 175 millió dollárra emelkedett. Az import névértékét meg kellene kétszerezni, hogy megfeleljen az általa kiszorított belföldi termelés értékének. A kérdést azonban nem kell eltúlozni. Az amerikai cégek külföldi gyárainak bizonyos termelése kiegészíti a belföldi termelést. Külföldi tőkebefektetés bizonyos export-egyensúlyt hoz létre. Szükséges importálnunk is, hogy exportálhassunk. De az Egyesült Államok külkereskedelmi felépítménye a 2. világháború óta kedvezőtlen az amerikai foglalkoztatottság szempontjából. Az amerikai tőke külföldi befektetései terén megnyilvánuló aktivitások károsak az amerikai dolgozók szempontjából. Hozzájárulnak az állandósított tömeg munkanélküliséghez. Kívánatos, hogy a helyzet javulását eredményező, gazdaságilag egészségesebb változtatásokat léptessenek életbe. A szakszervezetek elérkeztek ahhoz a ponthoz, hogy ellenezzék a külföldre szöktetett gyárüzemeket, de még nem dolgoztak ki konkrét tervet ennek az eljárásnak az ellensúlyozására. Következő cikkemben ilyen programot szolgáló javaslatokkal foglalkozom. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Tokió lakossága meghaladja a 10,600,000 főt. Nehézségeket okoz Nyugat-Németországban a családi pótlék fizetése az ott dolgozó mohamedán val- lásu külföldi munkásoknak. Több nejük lévén, sok a gyermekük, s igy nagy összegű családi pótlékra jogosultak. Egy török munkás például két felesége és 23 gyermeke után havi 1440 márkát kap. Az összeg azonban hamarosan emelkedni fog, mivel — mindkét felesége várandós... A VII. nemzetközi Chopin zenei versenyt 1965 februárjában rendezik meg Varsóban. Eddig 29 országból 91 művész jelentette be részvételét. A legtöbb felvágott- és kolbászfélét a németek eszik. Az NSZK-ban például 400 fajtát gyártanak ezekből; a kulmbachi huskutatási intézet most javasolta, hogy — a munka racionalizálása érdekében — csökkentsék százra a választékot. , «•SS s&, jjsvoü ni3j. •swotóűsoanom jvv.seso WWW<WWWWMW>WWWWWW<VW(WWW<MWy«»«»i<WWWWWWVWMWW«WMWWWWWWWMW«WW Vidor Perlő: KÜLFÖLDRE SZÖKTETETT GYÁRTELEPEK
