Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-10-29 / 44. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, October 29, 1964 tAAjdbonvvájtA/ ás technika A VOSZHOD ÚTJA Milyen a világ az űrhajó ablakából? — Magassági rekord Arhangelszk és a Tiizföld között A szovjet űrkutatás minden egyes újabb kísérlettel nagyobbszabásut, váratlanabbat hoz. Ha visz- szatekintünk az elmúlt néhány esztendő eseményeire, szinte lélegzetelállitónak kell neveznünk az eredményeket. A fejlődés rendkivül medeken iveit az 1964. október 12-én fellőtt Voszhod űrhajóig, amelyben — a világtörténelemben első Ízben — három űrhajós helyezkedett el. . Az uj kísérlet mennyiségi szempontból is, minőségileg is más, mint a korábbi szovjet és amerikai űrutazások voltak. Mennyiségi eltérést jelent az, hogy ezúttal az utasok 409 kilométer magasságig jutottak fel Földünk légkörébe. Ez magassági rekord. Meg kell említenünk azonban, hogy a földközelségre, illetve földtávolságra (perigeumra és apoge- umra) az első jelentésekben megadott adatok csakis a legelső keringésre vonatkoztak. A pálya minden keringés alkalmáyal módosul kissé, elsősorban a légkör fékező hatása következtében. Természetesen más tényezők is közrejátszanak az űrhajó pályájának változásában, igy például a Föld szabálytalan alakja (nemcsak a pólusok lapultsága, hanem az egyenlítő ellipszisvolta is — az egyenlítő kis- és nagytengelye között kb. 200— 300 méternyi az eltérés), továbbá a légkör sűrűségének kismérvű változásai a pálya különböző pontjaiban stb. Gagarin, Titov s a többi szovjet és amerikai űrhajós felbocsátására olyan időpontban került sor, amikor a naptevékenység a jelenleginél erőteljesebb volt, azaz több napfolt mutatkozott, mint most, a foltminimum időszakában. Ez a körülmény bizonyos mértékig határt szabott az elérhető maximális magasságnak. Jól ismeretes ugyanis, hogy Földünket erős sugárzás-övezet veszi körül, amelyet felfedezőjéről Van Allan-féle zónának nevezünk. Az övezetben, 800 kilométer magasságtól felfelé már olyan erőteljes az élő szervezetre káros sugárzások hatása, hogy huzamosabb időn keresztül ilyen magasságban nem keringhetnének űrhajósok. Az itt kapható sugárdózis végzetes lenne számukra. ,A Van Allemféle övből időnként különböző méretű, általában 3—400 kilométer vastagságú “nyúlványok” hatolnak le a mélyebben fekvő légrétegekbe. Ezeknek a nyúlványoknak alsó része elérheti a földfelszíntől számított 280—300 kilométeres magasságot. Az ilyen képződmények kialakulására azonban csak erőteljesebb naptevékenység időszakában számíthatunk. Most azonban, amikor bekövetkezett a napfoltminimum állapota, nem áll fenn annak veszélye, hogy a Voszhod űrhajó belekerüljön a Van Allen-övezet valamelyik nyúlványába. A mennyiségi eltéréseknél sokkal jelentősebb a minőségi különbség a jelenlegi és a korábbi ürha- jó-kisérletek között. Első alkalommal fordul elő ugyanis, hogy egyetlen űrkabinban három személy foglal helyet. A szereplő űrhajósok kiválasztása kitűnőnek mondható; amint ismeretes, egyikük — Borisz Je- gorov — orvos, az ürpilóta Vladimir Komarov mérnök-ezredes — a harmadik utas pedig Konstantin Feoktistov, a műszaki tudományok kandidátusa. Mindhárman különböző feladatok végrehajtásával foglalkoznak; igy tehát egyidejűleg kerülhet sor az űrutazással kapcsolatos orvosi-biológiai megfigyelések — köztük az önmegfigyelés — elvégzésére, a műszaki teendők ellátására és az űrhajó irányításával kapcsolatos technikai és navigációs programpontok megvalósítására. Vajon milyennek is látszik a Föld és a csillagos égbolt az űrhajó megfigyelőablakából? Milyen az a különös és idegenszerü világ, amely a Föld körül keringő Voszhodot körülveszi? Abból a magasságból tekintve, ahol az űrhajó pályája húzódik, az égbolt rendkivül sötét. Nyoma sincs annak a megnyugtató kékségnek, amelyet a földfelszínről nézve megszoktunk. A rendkivül ritka légkörben a Nap sugarai úgyszólván egyáltalán nem szóródnak szét. Sötét üvegen keresztül nézve a Nap légkörének legkülső rétegei, az úgynevezett napkorona is megfigyelhető. A csillagait igen éles. tüszurásnyi pontoknak tűnnek, fényük nem vibrál, s akkor is látható a mélyfekete égbolton, amikor a Nap a látóhatár fölött ragyog. A Föld színe kékesnek tűnik, különösen a horizont tájékán, amely ebből a magasságból tekintve természetesen sokkal szélesebb, mint a földfelszínről nézve. Itt a tájat nem takarja el felhőzet, az űrhajósok könnyen felismerhetik a térképről jól ismert formákat: a nagy tavak és tengerek partvonalát, a hosszú lánchegységeket, a folyamóriásokat; éjszaka pedig (az éjszaka fogalma itt úgy értendő, hogy az űrhajó éppen a Föld árnyékban tartózkodik) megláthatják a világvárosok fényét is, mint erősen sziporkázó csillagocskákat az álomba borult Föld felszínén. . . Tekintettel arra, hogy az űrhajó igen gyorsan kering a Föld körül (másodpercenkénti sebessége majdnem nyolc kilométer, egyetlen keringés időtartama pedig körülbelül másfél óra), az űrhajósok minden egyes keringés után más és más tájak fölött haladnak el. A pálya hajlásszöge 65 fok az egyenlítőhöz képest, észak felé tehát egészen Arhangelszk földrajzi szélességéig juthatnak el, dél felé pedig majdnem az Antarktisz partjáig, a Tüz- földtől délre levő Graham-földig. Eközben számos rendkívüli megfigyelésre nyílhat alkalom, igy például észlelhetik a Karib-ten- ger fölött esetleg kialakulható hurrikáncentrumok mozgását, a felhőzet eloszlását stb. Ebből rögtön következik, hogy néhány évtized múlva, amikor az űrhajózás már szinte mindennapos dolog lesz, a meteorológiai szolgálat sokkal pontosabbá válhat a jelenleginél, hiszen a földkörüli pályán mozgó űrhajókban elhelyezkedő megfigyelők rendkivül értékes adatokat szolgáltatnak majd a meteorológiai intézetek számára. A tengerszint magasságában egy köbcentiméternyi levegőben körülbelül 25 trillió molekula található. A Voszhod űrhajó pályájának perigeumpont- jában, azaz a földfelszínhez legközelebb eső szakaszán a részecskék száma már csak néhány milliárd. A molekulák száma a magasság növekedésével igen rohamos mértékben csökken, 400 kilométerrel a felszín fölött csupán száztizmillió molekula van egy köbcentiméternyi térfogatban. Ez a sűrűség a Hold légkörének állapotához hasonlítható. Sokan azt gondolnák, hogy a légkör hőmérséklete ebben a magasságban már rendkivül alacsony. Nos, ennek épp az ellenkezője igaz. Földfelszíni értelemben véve valóban kibírhatatlan hideget éreznénk, ha az adott körülmények között egy másodpercre a szabad űrbe kerülnénk a kabin belsejéből. Ennek az az oka, hogy testünk felületébe csak viszonylag igen kicsiny számú részecske ütközne be, s a molekulák kis száma folytán a nyert hőenergia túlságosan kevés lenne számunkra. A levegő 2—300 kilométer magasságban már semmiféle földi szennyeződést nem tartalmaz, eltekintve attól, hogy a néhány évvel ezelőtt végzett magaslégköri nukleáris kísérletekből származó radioaktiv részecskék egy része talán még nem ülepedett le teljes egészében a Föld felületére. Ezek a részecskék azonban már annyira szétszóródtak a légkörben, hogy semmiféle veszélyt nem jelentenek a jelenlegi jirhajósok számára. Az atom- csend-szerződést megelőzően végzett földi nukleáris robbantásokból származó radioaktiv- és porrészecskék egyébként sem juthattak el a felszálló légáramlásokkal abba a magasságba, ahol a Voszhod keringett. A világűrből Földünkre az apróbb-nagyobb meteorikus testek milliárdjai érkeznek. Az űrhajózás kezdeti időszakában még úgy vélték, hogy a meteorikus por, de különösképpen a nagyobb meteor veszélyforrás lehet. Az eltelt időben végzett vizsgálatok azonban rendkivül megnyugtató eredményekkel jártak. Kitűnt ugyanis, hogy a meteorikus eredetű porszemcsékkel történő találkozást az űrhajó kabinfala tökéletesen sértetlenül vészeli át (a becsapódó meteorikus testecskék relative nagy sebessége ellenére is), nagyobb meteorokkal történő összeüt- közlésre pedig a földkörüli pályán való keringésnél úgyszólván semmi lehetőség sincs. Kiszámították, hogy egy ürhajó-nagyságu test sok ezer évig is keringhetne bolygónk körül anélkül, hogy egy- egy nagyobb meteorral találkozna. A más égitestek felé történő űrhajózásnál a meteorveszély valamelyest nagyobb; a korábbi szovjet Vénusz-rakéták rádióját a feltevések szerint egy meteorrajjal való összeütközés némitotta el. Bár most a naptevékenység minűnumában a Napról érkező sugárzások hatása egy néhány napos keringés ideje alatt nem veszélyezteti az űrhajósok egészségét, a kozmikus sugárzás (a világűr további részeiből) veszélyes lehetne. A szovjet tudósoknak azonban sikerült tökéletes sugárzásvédelmet biztosítani az űrkabinok utasai számára. A jelenlegi, a maga nemében páratlanul álló ür- hajó-kisérletet rendkivül körültekintő kutatómunka előzte meg. Különös gondot fordítottak az űrhajó belső térségében levő levegő állapotának vizsgálatára. A külvilágtól teljesen elszigetelt próbakabinban, az űrutazáshoz mindenben hasonló feltételek megteremtésével végeztek kísérleteket. A kísérletben részt vevő asztronauták 10—120 napig tartózkodtak a kabinban! A megfigyelések rendkivül fontos eredményekhez vezettek. így többek között megállapították, hogy minél jobb általános feltételeket sikerült megteremteni a kabinban tartózkodó űrhajósok számára (ideértve természetesen a pszichológiai tényezőket is!), annál erőteljesebb sugárzáshatásoknak lehetett alávetni az asztronautákat, anélkül, hogy szervezetük megsínylette volna ezt! Ez a rendkívüli kisérletsorozat lehetővé tette a szovjet tudósok számára annak megállapítását, hogy miként viselkedik az emberi szervezet igen hosszú időn keresztül tartó űrutazásnál. H. P, WWMWWWl/VWMWWWWWWWWUWWWMy» jj ANYANYELVŰNK! Árumozgatás a minisztériumban Kissé szokatlan dolog, hogy az egyik magyar minisztériumban “mozgatják” az árut, de itt a bizonyíték: “A Könnyűipari Minisztérium területén 125,000 tonna árut mozgattak meg.” Ez a mondat — akárhogyan elemezgetjük is — elsősorban azt jelenti, hogy az említett minisztérium területén, azaz épületében, udvarán stb. ilyen meg ilyen szállítások zajlottak le. Persze, ha a szövegkörnyezetet is ismerjük, könnyen rájövünk, hogy itt a területén szót nem konkrét, hanem átvitt jelentésben kell érteni, mégsem hagyhatjuk szó nélkül e furcsa mondatot. Annak, hogy mind a tér, mind a terület főnév használatos a magyar nyelvben átvitt értelemben is, egészében véve csak örülhetünk. Már Petőfi joggal tulajdonított pl. a tér szónak valamilyen üehetőség’-féle átvitt jelentést, midőn ezt irta: “Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek Az emberiségért valamit.” Ez azonban nem lehet menlevél a szinten átvitt értelemben, de fölöslegesen vagy hibásan használt — rendszerint -n rágós — terén és területén alakok számára. Fölösleges a terén vagy területén akkor, ha az előtte álló főnév hatá- rozóragos alakja önmagában is kifejezi azt, amit a névutószerü terén, területén-nel alakult szókapcsolat. Kár azt mondani: a munka terén; elegendő ez: a munkában. Hibás az átvitt értelmű terén vagy a területén akkor, ha konkrét tárgyra vonatkoztatják a szakírók, ugyanis átvitt értelemben csak valamilyen tevékenységnek, tudománynak, társadalmi jelenségnek vagy más effélének teréről, területéről beszélhetünk. Tehát azt esetleg mondhatjuk, hogy X. Y. főleg a mikrobiológia terén (vagy: területén) fejtett ki értékes munkásságot, olyasféle, konkrét tárgyra való vonatkozástól azonban, amilyen a “hiány a hordósör területén”, mindenképpen óvakodjunk, nem beszélve már említett cimadó példánkról. Ha másra nem is, legalább arra vigyázzunk, hogy saját cikkeink “terén” — ezt értse kiki tetszése szerint! — ne legyenek ilyen terület-sértések. g Összejövetel a NŐK VILÁGA 30 ÉVES JUBILEUMÁRA CLEVELANDON október 31-én, szombaton este 8 órakor a Buckeye Social & Educational Club helyiségében, 13700 Kinsman Rd. alatt (Russian Hall) Kártyaparty keretében ünnepeljük meg ezt a nevezetes évfordulót és kérjük a clevelandi és környéki magyarság és lapolvasók támogatását BELÉPŐDÍJ 50 CENT A Rendező Bizottság