Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-09-24 / 39. szám
16 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Sept. 24, 1964 ÉRDEKES EREDMÉNYEK AZ UTOLSÓ FORDULÓBAN Budapest, szeptember 13. Az utolsó fordulóban szinte már nem is volt tét, csak a harmadik hely kérdését kellett tisztázni. S talán ennek tudható be, hogy a vasárnapi mérkőzések színvonala általában magasabb volt az őszi idény át- ^ lagánál. Ezzel persze nem mondunk nagyon sokat. Tulajdonképpen csak az történt, hogy a csapatok a mezőnyben nyugodtabban, tetszetősebben szőtték támadásaikat, a kapu előtt azonban, néhány kivételtől eltekintve, már “régi” hibák is voltak. Ennek ellenére huszonkilenc gól esett az utolsó fordulóban s ebből az U. Dózsa—Szeged és a Vasas—MTK mérkőzésen tizenkettő! Nagy harc folyt a harmadik helyért. A Tatabánya, a Győr és az U. Dózsa versenyzett érte. Mind a három csapat idegenben játszott. A Tatabánya, amely hetek óta a bronzérem várományosa, Csepelen meg is szerezte azt. így hát hiába győzött Szegeden a Dózsa és vett el egy pontot a Győr a Ferencvárostól, nem tudták a bányászokat befogni. Szépen búcsúzott az NB I-től a Debrecen és a Diósgyőr. Az előbbi jó játékkal Pécsről hozott el egy pontot, az utóbbi odahaza a Honvéddal játszott döntetlenül. Érdekes, hogy a Vasas a bajnokság hajrájában mennyire feljött. A piros-kék gárda kvalitásos együttes, az utóbbi hetekben mutatott játék illik hozzá. Majdnem ugyanezt mondhatjuk a lilákról is. Véget ért hát az NB I nagy versenyfutása, jöhetnek a válogatott mérkőzések és az olimpia. Ferencváros—Győr 0:0 Népstadion, 65,000 néző, vezette Bajics (jugoszláv) FTC: Géczi —- Novák, Mátrai, Dalnoki — Perecsi, Orosz — Kökény, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. AfVWWWWWWVin/WVXAA/VtAAAA/VX/VWWWWW MÁR KÉSZÜL AZ 1965-ÖS MAGYAR NAPTÁR Lapunk szerkesztősége jókor hozzáfogott a naptár elkészítéséhez, hogy 1965 első napjaiban mindenkinek a kezében ott legyen a MAGYAR NAPTÁR. Kedvenc Íróink, mint Rev. Gross László, E. H. Neuwald, Rácz László, Bódog András és mások ezúttal is érdekes Írásokkal szerepelnek a naptárban. Lesznek szép magyarországi képek, sok elbeszélés, tudományos cikkek, ismertetés az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, naptári rész, sok érdekes tudnivaló. Benne lesz azoknak a névsora, akik az elmúlt esztendőben örökre eltávoztak körünkből. Mindenki tudatában van annak, hogy egy ilyen évkönyv elkészítése milyen rengeteg munkával és milyen nagy költségekkel jár. Ha olvasóink nem lettek volna áldozatkészek a múltban, akkor naptárunkat már régen fel kellett volna adnunk, mint ahogy sok más amerikai magyar kiadvány megszűnt az elmúlt években. Olvasóinknak ebben az évben is be kell bizonyi- taniok áldozatkészségüket, hogy a naptár éppen olyan szép és tartalmas legyen, mint a múltban volt. Mindazoknak, a nevét, akik a naptár költségeihez hozzájárulnak, ebben az évben is az "AKIK NAPTÁRUNK MEGJELENÉSÉT LEHETŐVÉ TETTÉK" fejeimmel ellátott oldalakon fogjuk kinyomtatni. Kérjük tehát, hogy töltsék ki az alábbi szelvényt, melyen egyúttal jelezzék azt is, hogy menynyi naptárt tudnak elhelyezni ismerőseiknél és barátaiknál. Ugyanis csakis annyi naptárt nyomtatunk, amennyire szükség mutatkozik. Amerikai Magyar Szó 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal! Én is szeretnék hozzájárulni az 1965-ös MAGYAR NAPTÁR előállításához. — Mellékelek $....... .............-t. Kérem, nyomtassanak részemre .................. példányt a naptárból, melyért itt küldök $. . . . . ....................-t. Név:............................................................................ Cim:........................................................................ Város:..........................................................Állam:................ Győr: Tóth — Kiss, Orbán, Tamás — Palotai, Máté — Szaló, Morvái, Orosz, Takács, Keglovich. Az első negyedórában fölényben játszottak a zöldfehérek, de sem ekkor, sem a félidő hátralevő részében nem tudtak gólt rúgni. Nem voltak eredményesek a győri akciók sem. Mindkét oldalon hiányzott az igazi gólratörés. Az FTC állt többször közelebb a gólszerzéshez. Először Varga jól helyezett lövését védte Tóth, aztán látványos Varga—Fenyvesi akció után a balszélső közeli lövése ugyancsak a kapusban akadt el. A legnagyobb helyzet először Varga, majd Kökény előtt nyílt. Géczi kapuját egy Takács-lövés és egy Keglovich-előretörés veszélyeztette leginkább ebben a játékrészben. A II. félidő a ferencvárosi csatársor és a győri védelem harcát hozta. Egyre átütőbbek lettek a ferencvárosi rohamok és percről percre veszélyben forgott Tóth kapuja. A győri védők a két fedezet és Orosz segítségével óriási munkát végeztek, mégis sorra alakultak ki a ferencvárosi helyzetek. A fél órán át tartó ferencvárosi rohamok után parázs győri támadások következtek, de ezek az akciók sem hoztak gólt. A Népstadion idei utolsó bajnoki mérkőzése különösen a II. félidőben hozott élvezetes játékot, csak éppen a gólok hiányoztak ebből a találkozóból. Ebben nemcsak a ferencvárosi csatárok, hanem a kitünően játszó győri védők is “ludasok” voltak. A mérkőzés után a bajnokság záróakkordjaként ismét kis ünnepségre került sor. Az FTC úttörő csapata virágokkal köszöntötte a bajnokságot nyert felnőtt együttest, majd Tímár György, az MLSZ elnöksége nevében kívánt sok sikert a Ferencvárosnak. Az üdvözlésekre Végh Aladár, az FTC elnöke válaszolt. Tatabánya—Csepel 3:2 (1:0) Ujpesti-Dózsa—Szeged 5:3 (4:1) Pécs—Debrecen 1:1 (0:0) Diósgyőr—Bp. Honvéd 1:1 (1:1) Dorog—Komló 3:1 (1:0) Dunaújváros—Budafok 1:1 (1:0) Ózd—BVSC 1:0 (0:0) Ganz-MÁVAG—Oroszlány 2:0 (2:0) Székesfehérvár—Egyetértés 6:1 (3:0) Salgótarján—Borsodi Bányász 2:0 (0:0) Nyíregyháza—Láng 4:1 (3:0) Szállítók—Miskolci VSC 4:0 (3:0) Győri MÁV DAC—Szombathely 2:1 (1:0) IN MEMÓRIÁM Bartók Veronika, 1953 szept. 23, Woodside, N. Y. Turner Istvánné, 1958 szept. 23, Vienna, O. Papp Izidor, 1953 szept. 25, Cleveland, O. Kacsó Gedeonná, 1951 szept. 25, Melvindale, Mich. Révész János, 1955 szept. 25, Chicago, 111. Antal Teréz, 1959 szept. 25, Medina, O. Schönbrun Max, 1962 szept. 25, Miami, Fia. Lengyel János, 1952 szept. 28, Gary, Ind. Tóth Frank Sajnálattal tudatjuk, hogy Frank Tóth Detroit, Mich.-ben 49 éves korában elhunyt. Gyászolja édesanyja, Mrs. Róza Tóth, valamint fivére József, barátai és ismerősei. Tóth Frank Clevelandon született és fia volt lapunk kedves olvasójának, Róza Tóthnak, akinek ezúton küldjük őszinte részvétünket. Tudósító RÉSZVÉTNYILATKOZAT őszinte részvétünket küldjük Hirsch Ferenc, kedves budapesti olvasónknak és családjának New Yorkban, unokaöccse, Guttman Miklós korai tragikus elhunyta alkalmából. A Magyar Szó ügyvezető Bizottsága MEGEMLÉKEZÉSEK Fájó szivvel emlékszem meg szeretett férjemről, akit elfelejteni soha nem tudok. Vörös Béláné • Szeretettel emlékszem meg drága férjemről, Ma- gyary Józsefről, aki szeptember 15-én volt egy éve, hogy eltávozott tőlem. Emlékét örökké szivembe zárom. Elizabeth Magyary Hailé Szelasszié, Etiópia császára szeptember második felében hivatalos látogatást tett Lengyelországban. KI TUD TÖBBET? 7. forduló Rejtvénysorozatunk e heti kérdései: 1. Melyik ország hivatalos pénze a bolivar? Bolivia Venezuela Kolombia 2. Két ország nemzeti zászlaja egyforma: a hatalmas Indonéziáé és a kis Monacoé. Melyek a nemzeti színeik Kék-sárga Kék-piros Piros-fehér 3. Csőmbe, a volt katangai diktátor, a most megbízott kongói miniszterelnök bibliai névre hallgat, Mi a keresztneve? Izsák Mózes Áron 4. Ki az az amerikai tábornok, aki a “korlátozott háborút” az atomkorszakban is lehetségesnek tartja és erről szóló elméletét a “The Uncertain Trumpet” cimü könyvében tette közzé? Norstad Lemnitzer Taylor 5. A “Julius 26-i mozgalom” melyik ország történetében jelentett fordulatot? Vietnam Venezuela Kuba 6. Az állammonopolista kapitalizmus erősödése Franciaországban is azzal jár, hogy a burzsoá állam egyre inkább részt vesz a gazdasági életben. Az ipari termelésnek kb. hányad része jut az állami vállalatokra? Egyharmad Egyötöd Egyhatod A megadott három válasz közül kettő megtévesztő. Olvasóink feladata, hogy a helyes választ kiválasszák és két héten belül postára adják szerkesztőségünk címére. Mindazoknak, akik legalább három kérdésre helyes választ küldenek, egy-egy magyar nyelvű könyvet ajándékozunk. 1..................................................................... 2........................................................................ 3 .................................................................. 4 .............................................................. 5 .............................................................. 6 .................................................................... CfJ Lapunk szeptember 10-i számában megjelent rejtvénysorozatunk 5. fordulójának helyes megfejtése: 1. Tanganyikában — 2. Kb. 3,000 — 3. Aluminium — 4. Ottawában — 5. 16 millió — 6. Kommunista. cw Helyes megfejtéseket küldtek be a következők« Knerly József, Detroit; Leibner József, Brooklyn; Gaál Endre, Maryland és Berta Gyula, McKeesport. — Az ajándékkönyveket elküldtük címükre ESÖNÉLKÜLI IDŐJÁRÁS az ország fő élelmiszer és rostanyag termelő vidékein kritikus helyzetet teremtett, jelentette a Mezőgazdasági Hivatal. Maine-től New Mexico-ig a Hivatal 28 államban 879 megyét ismert el szárazsági segélyre jogosultnak. Ez jóval több mint a tavaly segélyért folyamodó területek száma. ; RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA ^ 1437 Third Avenue, New York, N. Y. * (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-813# <é y ttlgnonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bat* J * Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az orssif J ► minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva j taAaaaaaÁAA «a a. ■*. <TW