Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-09-24 / 39. szám
Thursday, Sept. 24, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 2 Két néger vezetőt választottak meg Alabamában Az alabamai Tuskegee-ben a városi utóválasztásokon a két előbbi fehér tanácsnok helyett két négert választottak be a városi tanácsba. Egyikük Rev. K. L. Buford polgárjogi vezető, a másik dr. Stanley Hugh Smith egyetemi tanár. Ugyanezen a választáson kibukott Howard Rutherford polgár- mester is. Ellenfele, Charles M. Keever, a néger lakosság támogatásával kapta a szavazatok többségét. A polgárháborút követő évek óta ez az első eset Alabamában, hogy fehér ellenféllel szemben néger jelöltek nyerték el a szavazatok többségét. Az uj városi tanácsnak most két néger és három fehér tagja lesz. Négy évvel ezelőtt csak 500 szavazóképes néger volt Alabamában. Ma a választási nyilvántartásban 1,133 néger neve szerepel. Nem minden orvos ellenzi a Medicare-t Az orvosok között sokan vannak, akik ellenzik az American Medical Association szégyenteljes és etikailag elitélendő állásfoglalását a Medicare törvény ellen. Az orvosszövetségtől való félelmükben egyesek nem merik véleményüket nyilvánítani, de akad közöttük néhány bátor lélek, aki nem fél meggyőződését nyilvánítani. Ezek közé tartozik dr. Caldwell B. Esselstyn, Hudson, N. Y.-ból, aki nemrég a Senate Finance Committee előtti tanúvallomásában kijelentette, hogy az országban sokszáz orvos támogatja a társadalombiztosításon keresztül nyújtott aggkori egészségügyi biztosítást. Dr. Esselstyn tagadta, hogy a Medicare megvaló- sitása megváltoztatná az orvos és a paciens közötti viszonyt. Megjegyezte: “Nehéz megérteni, hogy a kórházi számla máshonnan jövő kifizetése miatt a beteg ne bízna az orvosban, vagy az orvos ne lenne képes meggyőzni a beteget, hogy mit tegyen egészsége érdekében.” Egy alkalommal, az AMA egyik tagja azt öz érvet hozta fel, hogy a társadalmi alapból fizetett orvosi javadalmazás aláássa azt a bensőséges viszonyt, ami az orvos és a paciens között fennáll. Valaki azt kérdezte tőle: “Mi fejleszti ki a bensőséges viszonyt az orvos és a betege között?” Az orvos erre ezt felelte: “A beteg által közvetlenül, az orvosnak fizetett honorárium.” “Eszerint, minél nagyobb a honorárium, annál bensőségesebb a viszony?”, volt az újabb kérdés. Az orvos erre zavarba jött és kitérő választ adott. Mégis, ezt a hamis etikai érvet hangoztatja minduntalan az AMA és óriási összegeket költ propagandára, amely a megszavazás előtt álló Medicare-törvény megvalósítása ellen irányul. FIATALOK FÓRUMA Moszkvában a múlt héten az első — három évvel ezelőtti — ifjúsági világparlament sikere nyomán immár másodízben került sor a világ demokra tikus és haladó fiatalságának nagy tanácskozására. A második Világifjusági Forum jelentőségére már a külsőségek is utalnak: a teljes üléseket a Kreml Kongresszusi Palotájában és a Szakszervezetek Házának Oszlopcsarnokában, a fontos politikai megnyilatkozások e két hagyományos színhelyén tartják. Munkájában 350 szervezet képviselői vesznek részt, százhúsz, tehát több országból, mint ahány tagállama napjainkban az Egyesült Nemzetek Szervezetének van. Ezért keltette fel már a fórum ösz- szehivásának hire felelős államférfiak, nagyhírű művészek és tudósok figyelmét is. Ezért is, de nem csupán ezért. A moszkvai Világifjusági Fórum jelentőségét ugyanis csak akkor mérhetjük fel igazán, ha tudjuk, hogy ezen az ifjúsági világparlamenten a delegátusok korunk sorskérdéseivel foglalkoznak. Hogy melyekkel, arra tömören válaszol a találkozó hivatalos jelmondata: “Szolidaritás a békeharcban, szolidaritás a nemzetközi függetlenségért és a fel- szabadulásért vívott harcban.” A Világifjusági Fórumon — ez természetes — bizonyára lesznek viták, hiszen az előkészítő bizottság olyan szervezeteket is meghívott Moszkvába, amelyek csupán a legfőbb kérdésekben tették magukévá a nagy nemzetközi párbeszéd eszméit, s a gyakorlati megoldásokban, vagy a részletkérdésekben esetleg más véleményen vannak. Ha azonban a delegátusok éppen a fő kérdéseket tartják majd szem előtt és a világifjusági egység és szolidaritás eszméjét helyezik az előtérbe, s a fórum szakbizottságaiban folyó viták is ennek érvényesülését szolgálják, az ifjú nemzedék, amely — U Thant ENSZ-főtitkár szavaival — már többször bebizonyította, hog^ képes hatékonyan részt venni az emberiség előtt álló problémák megoldásában, újabb nagy lépést tehet előre. Integráció-ellenes iskolabojkott New Yorkban Az iskolák őszi megnyitásának első két napján, két integráció-ellenes szervezet: a Parents and Taxpayers Coordinating Council és a Joint Council for Better Education, New Yorkban bojkottot szervezett az “iskolapárositás” ellen. Az integrációért dolgozó newyorki csoportnak hosszú küzdelembe került, hogy az iskolaszék végre, habár kezdetlegesen, valamilyen megoldást találjon a szegregált iskolák kiküszöbölésére. Demonstrációknak, iskolabojkottnak és tiltakozó felvonulásoknak volt az eredménye, hogy az iskolák párosításával — a tanulóknak egy közeli iskolába való szállításával — véget vessenek egynéhány iskolában a legkirívóbb faji elkülönítésnek. A kizárólag fehérekből álló két csoport azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a gyermekeknek a legközelebbi iskolákból való áthelyezését ellenzi csupán és nem az integrációt. De nem nehéz keresztül látni a népámitó taktikájukon. Igazi céljukat elsősorban az mutatja, hogy szervezeteik úgyszólván kizárólag fehérekből állnak, itt-ott egy két félrevezetett néger részvevővel. Másrészt New York számos vidékén már ezelőtt is vittek autóbuszon gyermekeket kevésbé zsúfolt iskolákba, de ezek a szülőcsoportok sohasem tiltakoztak ellene. A hirtelen felburjánzott ellenállás mögött reakciós hatalmak állnak, amelyek pénzelik a mozgalmat és mérgező propagandával vezetik félre a szülőket. A kétnapos bojkott után a két csoport nem tudott megegyezni a további taktikában. A Parents and Taxpayers az áthelyezett gyermekek szüleinek a bojkott további fenntartását ajánlja. Ez a csoport Jackson Heights-on két ideiglenes privát iskolát állított fel. A másik csoport, a Joint Council, ellenzi a bojkott folytatását, ehelyett bírósági eljárást és törvényhozást ajánl az integrációt megakadályozó programjának kivitelezésére. Legközelebbi lépésük a most összeülő City Coun- cil-ra gyakorolt nyomás lesz. Kísérletet tesznek, hogy megnyerjék a városi tanács támogatását az iskolák párosítása és az integráció további megvalósítása ellen. A néger anyák azonban örömmel és megújult reményekkel kisérték el gyermekeiket az újonnan integrált iskolákba. Az egyik néger kislány anyja büszkén vezette gyermekét a szép, modern iskola- épületbe és megjegyezte: "Reméljük, hogy ezután a mi gyermekünk is olyan iskoláztatásban részesül, mint a többiek." A néger mozgalmi vezetők nincsenek megelégedve a csiga-lassúsággal haladó iskolai integrációval és további demonstrációkról, esetleg újabb iskola-bojkottról beszélnek. A reakciós fehér szervezetekkel szemben egységes tervet kell kidolgozni ok, hogy a leromlott állapotban levő épületekből a fajilag elkülönített osztályokból a gyermekeket jobb iskolákba helyezzék át, ahol olyan oktatást kapnak, mint a város többi gyermekei. Az elnök főtémája: a nukleáris háború veszélye A Columbia folyón az Egyesült Államok és Kanada által közösen épített vízerőmű szerződése szeptember 16-án lépett életbe. Az ebből az alkalomból tartott ünnepségen Johnson elnök, félbeszakítva a nyugati államokban folytatott kampányát Lester B. Pearson kanadai miniszterelnökkel együtt résztvett. Együtt repültek Vancouverbe, majd onnan autón mentek a Blaine, Wash, és Douglas, B. C. (Kanada) között felállított, márványból készült International Peace Arch-hoz (Nemzetközi Béke Diadalív). Az elnök az ünnepségen, valamint a repülőtéren és a közbeeső állomásokon elmondott beszédeiben nagy súlyt helyezett a nukleáris háború veszélyének elkerülésére. Újból elismételte előbbi álláspontját, hogy az atomfegyverek feletti rendelkezés egyedül az elnök kezében kell, hogy maradjon. Kijelentései homlokegyenes ellentétben állnak Goldwater republikánus elnökjelölt álláspontjával, aki a hidrogénbomba és egyéb atomfegyverek feletti rendelkezést olyanok kezébe juttatná, akik alig várják, hogy a végzetes lövegeket használhassák. Az atomháború borzalmairól beszélve, az elnök azon véleményét nyilvánította, hogy teljesen kibontakozott atomháborúban kb. 300 millió ember pusztulna el. Majd igy folytatta: “A borzalmas tragédia közepette az egymás után kilőtt fegyverek az emberiség egyre nagyobb részét érnék utói. A felszálló, halált sugárzó felhő, pusztító utján mindenüvé elterjedne és az istenadta földön minden élőlényt, vagy növényt kiirtana. Azokban az elképzelhetetlen órákban a még meg nem született generációk is örökös nyomorékságra lennének Ítélve.” Az Egyesült Nemzetekkel kapcsolatban Johnson elnök ezt mondotta: “az atomenergia előretörésével nem várhatunk többé addig, amig határainkat érinti a háború” .. .“a nagyhatalmak nem ringathatják magukat a tévhitben, hogy vértelen háborúval könnyű diadalt aratnak. Az atomenergia sürgősen megköveteli a békés megoldásokat — és az Egyesült Nemzetek megerősítését.” Egyúttal kihangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz azért, nehogy kiegyensúlyozatlan, felbőszült egyének vagy mechanikai hibák nukleáris háborút indítsanak. Részletezte mindazokat az óvóintézkedéseket, amelyek ezek elkerülésére szolgálnak. A nyugat-berlini reakció az NDK-val kötendő egyezmény ellen Meglepő követeléssel állott elő a nyugat-berlini Szabad Demokrata Párt (FDP) kongresszusán Hoppe pénzügyi szenátor, a párt nyugat-berlini másodelnöke. Bírálta a szövetséges hatalmaknak a nyugat-berlini kérdésben tanúsított magatartását, mivel ezek nem állnak ki Nyugat-Berlinnek Nyugat- Németországhoz való csatolása mellett, sőt azt sem szorgalmazzák, hogy Nyugat-Berlint legalább az eddigieknél szorosabb kötelékek fűzzék az NSZK- hoz. Hoppe azt követelte, hogy korlátozni kell a szövetségesek nyugatberlini megszállási jogait, különösképpen pedig a megszállási státusból fakadó vétójogot. (Jelenleg ugyanis a nyugat-berlini szenátus által elfogadott törvények csakis akkor léphetnek életbe, ha azokat a három nyugati megszálló hatalom főparancsnokai jóváhagyják.) A kongresszuson felszólaló Mende bonni alkan- cellár, az FDP országos elnöke óvatos formában támogatta ugyan Hoppe elgondolásait, de kijelentette, hogy ezekről nem szabad a nyilvánosság előtt vitatkozni, mivel mindenképpen el kell kerülni, hogy Nyugat-Berlinben a megszálló hatalmakkal ellentét támadjon. Hoppe beszéde érthetően igen nagy feltűnést keltett Nyugat-Berlinben. Kijelentéseire a nyugatberlini SPD igen gyorsan reagált. Willy Brandt polgármester azonnal magához kérette áttanulmányozás céljából Hoppe beszédének szó szerinti szövegét s a szociáldemokrata vezetés alatt álló szenátus egyik szóvivője kijelentette, hogy nem szabad a jelenlegi nyugat-berlini helyzet olyasféle megváltoztatását követelni, amely a szövetségesek jogainak csökkentésével járna. A dolgot azonban bonyolítja, hogy Nyugat-Berlinben a szociáldemokrata párt a szabad demokratákkal alkot koalíciót, s Hoppe maga is tagja a Nyugat-Berlint kormányzó szenátusnak. Annak viszont még semmi jele, hogy a szenátus vagy a nyugat-berlini képviselőház számon akarná kérni Hoppétól ezt a szenátus hivatalos vonalával ellenkező beszédet. A nyugat-berlini megszálló hatalmak főparancsnokságai igen tartózkodóan viselkednek ebben az ügyben, s eddig még semmilyen formában nem foglaltak állást. Hoppe beszédén kívül a nyugat-berlini FDP kongresszusának egy másik eseménye is azt mutatja, hogy a nyugat-berlini reakció ismét erősebben mozgolódik, és Bonn támogatásával igyekszik ráerőszakolni saját elképzeléseit a szenátusra. A kongresszuson ugyanis, miután Oxford, a párt képviselőházi frakciójának elnöke és még mások is az utazási engedélyek ügyében az NDK kormányával kötendő egyezmény azonnali aláírását követelték. Mende bonni alkancellár kijelentette, hogy Bonnban saját szemével látta Franz Amrehnnak, a CDU nyugat-berlini elnökének, a nyugat-berlini ultrák vezérének Erhardhoz irt levelét, amelyben Am- rehn követelte, hogy a bonni kormány ne adja beleegyezését a megállapodás aláírásához. Amrehn már a tavaly decemberi egyezmény megkötését is élesen támadta. NYUGAT-NÉMETORSZÁG 1963-ban 637 millió márkát fizetett ki különböző gyártási eljárások, szabadalmak, műszaki leírások importjáért. Ugyanakkor nyugatnémet mérnökök, technikusok, feltalálók, tudósok alkotásaiból származó szellemi exportért csupán 421 millió márka folyt be. Az NSZK szellemi export—import mérlege tehát erősen passzív, szemben a két világháború közötti évtizedekkel. amikor a német tudománv és technika, különösen a hitlerizmus előtt, sokkal keresettebb volt világszerte.
