Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-08-27 / 35. szám

g ______________________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday August 27, 1964

az eboen a rovatban kifejtett nezetek oero szükségszerüen azonosak a szerkesztőség álláspontjával,

A magyar uralkodó oszlás

BUDAPEST. — Csak most jutottam hoz zá, hogy a szépen épülő szülőföldről jelentkezzem, habar 5 hete járom a városokat, falvakat. Aki a királyság és Horthy-időkben falun és Pesten élt, az nem tud eléggé csodálkozni, hogy az uj rendszer, ilyen rövid idő alatt, mennyit adott a népnek, s mire számíthat a magyar nép a jövőben. A munkások és parasztok egyre növekvő bizalommal tekintenek az ország vezetőire és tudatában vannak annak, hogy jólétük csak saját akaratuktól és szorgalmuktól függ.

Az uj rendszer uj embereket nevelt ki, jól öltözött a gyermek és felnőtt egyaránt. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem lehetne sok minden jobb is, mert pl. a lakásviszonyok a városban nem a legjobbak. Jobb és több lakásra volna szükség, s habár nagyban folyik az építkezés, még mindig nem elég. Az emberek megértik, hogy az életszínvonalat nem dollárral és forinttal kell mérni, hanem azzal, hogy a dollár ritkul a nép kezében, a munkája bizonytalan s ott van az 5—6 millió munkanélküli. Amikor ilyesmiről beszélgetünk, akkor mindig az a válasz, hogy itt van mindenkinek munkája, aki dolgozni akar és nem éhezik senki.

A munkásnak munkás a barátja. A rokonom két heti ingyenes beutalást kapott egy balatoni üdülőbe és nekem is szereztek beutalást, amit eleinte vonakodtam elfogadni, mert nem akartam a helyet elvenni egy magyar dolgozótól. De meggyőztek, hogy a magyar tenger mellett nemcsak én leszek idegen és igy is volt: vagy tízezren vannak itt idegen üdülők, a keleti és nyugati országokból egyaránt.

Lengyel, Tolna megyében, a szülőfalumban a tsz-elnökkel jártuk a tehénistállót. Büszkén beszélt a bonyhádi tehenekről, amikor előkerült egy ember és felém nyújtotta a kezét. Szervusz Feri, hát nem ismersz meg? Müller Antal vagyok, együtt botoztak meg bennünket a Horthy-bitangok. Látod, még mindig én vagyok a trágyás, pedig akkor megfogadtam, hogy ha még egyszer változás lesz, az uralkodó osztállyal csináltatjuk a piszkos munkát.

Erre az elnök megszólalt: Hát nem úgy történt, nem Te vagy ma az uralkodó osztály?

Jehn Ferenc

(Régen, amikor a szocializmus még csak elméletben létezett, egyeseknek voltak olyan illúzióik, hogy az uj társadalmi rendszerben az uj uralkodó osztálynak, a munkásságnak nem kell nehéz fizikai munkát végeznie. Ma már tudjuk, hogy az or- szágépitő munkát csak a munkásság végezheti el, s ebben legfeljebb a gyorsan fejlődő technika lehet — és van — segítségére. — A szerk.)

A novemberi elnökválasztásról

MIAMI, Fia. — Atomháború vagy béke! A Magyar Szó junius 18-i számában azt irtain, hogy Goldwater gondolkodása egyenlő a fasizmussal és hogy minden félreértés elkerülése végett, jó lenne ha a republikánusok Goldwatert választanák elnökjelöltnek. Ez meg is történt.

A Johnson és Goldwater politikája közli különbségnél az amerikai népnek a következő vonalra kell figyelemmel lenni és választani: Goldwater atombombás, termonukleáris háborús vonalát a Szovjetunióval való leszámolásra, vagy Johnson békepolitikáját kövesse, amivel eltávolodik a leszámolási politikától?

A Johnson-adminisztráció azon az alapgondolaton vezeti külpolitikáját, hogy Amerika és a Szovjetunió között a katonai erőviszonyok holtpontra jutottak.

A kubai krizisnél jutott legjobban kifejezésre, hogy emiatt egyik fél sem kezdhet háborút,, mert az a civilizáció elpusztulásához vezetne. Az is kidomborodott, hogy Amerika nem kényszerítheti akaratát a Szovjetunióra. A Johnson-adminisztráció rájött arra is, hogy nem folytathatja a Dulles- féle meredek politikát és törődnie kell az ország elhanyagolt belügyeivel, a polgári egyenlőséggel (civil rights), az öregek egészségügyi szükségleteinek kielégítésével (social security alapom hogy a sok közül csak ennyit említsek.

Lássuk hát, mi történne, ha Amerika népe Goldwater leszámolási politikáját (show down) fogadná el és megválasztaná őt (amitől Isten óvja ai egész vüágot). Goldwater szerint ez a kommunizmus kiirtását jelentené az egész világon. Erre fektetné a fősulyt és nem az ország belügyeire. De ezt csak háborúval, még hozzá automháboruval lehetne elintézni és ez nemcsak a kommunizmust, hanem az egész emberiséget kiirtaná. Ha megválasztanák elnöknek, akkor az amerikai nép a fasizmushoz és a háborúhoz adná hozzájárulását.

Johnson elnök hozzájárulása a háború veszélyének enyhítéséhez még nem jelent világbékét, csupán a kiegyensúlyozott atomerő jele, amely fegyverszünetet kényszerit mind a két félre a hidegháborúban. Támogatta a népre előnyös szociális törvényeket és a béke fenntartását szolgáló lépéseket.

Evvel nem azt akarom mondani, hogy egyetértek Johnson politikájával. Nem! Sőt, egyetértek Neuwalddal és a Magyar Szóban megjelent cikkével, amely azt mondja, hogy a két rossz közül a kisebbiket kell választani. Johnsont választom tehát és ezt kell minden öntudatos és békeszerető embernek tennie.

Szerintem a novemberi elnökválasztásnál az ame rikai népnek két fontos kérdésre kell választ adnia (ÉS ENNÉL A VÁLASZTÁSNÁL MINDEN POLGÁRNAK SZAVAZNIA KELL): akarja, hogy az ország és a kormány továbbra is a béke érdekében dolgozzon? Akkor szavazzon Johnsonra. Vagy azt akarja, hogy az amerikai munkásság hosszú és keserves harcok árán megnyert szakszervezeti jogait, népjóléti törvényeit megnyirbálják, tönkretegyék? Akarja-e, hogy Amerika visszamenjen a Dulles-féle szakadékszélen táncoló háborús politikához? Akarja-e, hogy a fasizmus, hitlerizmus, a Birch Society, a KKK növekedjen és terjedjen? Hogy ocsmány ábrázattal vigyorogjon mindenre, ami liberális, ami emberi? Ha igen — és el akarja veszteni szabadságát is —, adja Goldwaterre szavazatát.

Úgy látom, hogy a novemberi választással kapcsolatban ez a két kérdés képezi a vita tárgyát. Minden más bedobott kérdés csak összekavarja a célt és az egyenes választás lehetőségét.

Fehér Lajos

A lapot terjeszteni kell

NEW YORK, N. Y. — Egyik magyar honfitársam megkért arra, hogy fizessem elő a lapot a részére, de a saját nevemre, mert mint mondta, ő “fél.” Én pedig azt szeretném tudni, hogy mitől fél? Talán a visszatartott munkabérek őrzőitől? Sohase féljen senki, hiszen szabad országban élünk, itt sajtószabadság van. Az újságárusok mindenféle lapot árusítanak, köztük az Amerikai Magyar Szót is. Én már jó 8 éve vagyok olvasója és Budapestről is több mint 10 éve kapok újságokat, könyveket és semmi bajom.

Az ilyen lapot, mint a Magyar Szó, terjeszteni kell, nem pedig félni tőle. J. Nedeczváry

Politikai vakság nem szavazni

ELSINORE, Cal. — Azok, akik komolyan gondolkoznak, a következő két hónapban álljanak meg egy-egy percre, tegyék kezüket a szivükre és gondolják át, milyen kritikus helyzet előtt állunk. Nehezen tudom megérteni az olyan kijelentéseket, mint “én nem szavazok”, “egyik elnökjelölt olyan mint a másik”, “nincs közöttük különbség”, stb., stb.

Sajnos elérkeztünk ahhoz az időponthoz, amikor komolyan át kell gondolnunk, milyen eshetőségek várnak ránk Goldwater megválasztása esetén. A legkegyetlenebb reakció minden oldalon, fasizmus, idegengyűlölet, antiszemitizmus, szóval minden, ami az ultra-reakciós politika velejárója Megismerkednénk a fajgyűlölet minden nemével, s végül az atomháborus öngyilkosság lenne osztályrészünk.

Lesznek olyanok, akik azzal érvelnek: mit várhatunk a demokrata Johnson-adminisztrációtól? Dél-Ázsia, vagy Kuba elleni támadásokat, vagy a négerüldözést, stb., stb.?

Mi, szabadgondolkodásu emberek, sohasem adhatjuk támogatásunkat az ilyen agresszív politikához, de egy demokratikus országban, összefogva az értelmiséggel, nehéz küzdelmek árán biztosíthatjuk a békét. Tehát senki sem lehet semleges életünk e legkritikusabb időszakában.

Tudom, hogy november 7-én nem rohanunk kitörő lelkesedéssel a szavazó urnákhoz, de ha az ultra-reakciós banda kerül uralomra, akkor még

azokat a demokratikus jogainkat is elveszítjük, amelyek ma még rendelkezésünkre állnak. A történelem a tudatlanság elleni küzdelmek hosszú láncolata. Schubert J.

“El A MI El ELADÓ”

Houston, Texas a “Deep South”-ban van. Ezért különösen hangzik, hogy ottani fehér lakosok erőteljes mozgalmat indítottak a társadalmi szellemet mérgező fajelmélet visszautasítására. Olyan kérdésben léptek fel — dicséretes módon — amely az ország minden lakott területén felmerül és amit a fajgyűlölők és az üzleti érdeket szem előtt tartó ingatlan-ügynökök a legnagyobb lelkiismeretlenséggel kihasználnak. És ami még érdekesebb, ennek a biztató jelenségnek a története a Wall St. Journalban, a legreakciósabb lapok egyikében jelent meg, Frank Morgan riporter helyszíni szemléje alapján.

Morgan, a város egyik 1,000 családi házból álló településéről tesz jelentést. A középkeresetü tulajdonosokra valló csinos házak előtti pázsiton pi- rosbetüs táblák jelzik: “Ez a ház nem eladó.” Morgan meginterjuolt néhány háztulajdonost és megtudta, mit szándékoznak kifejezni a szokatlan felirattal. Azt, hogy az ottiakó családok ott is akarnak maradni, annak ellenére, hogy a környékre az utóbbi időben néhány néger család is beköltözött, így adják az ingatlanuzsorások tudtára, hogy pánikkeltő terveik itt nem fognak sikerülni.

Ismert dolog, hogy amikor néger család költözik fehérlakta területre, megindul a hazugságkampány az ingatlanok elértéktelenedéséről. “Jószívű” ingatlan-ügynökök felajánlják segítségüket, hogy leszállított áron megveszik a fehérek házait. Akik ennek bedőlnek, néhány ezer dollár veszteséggel megszabadulnak nehezen szerzett otthonuktól, amit az ügynökök azután alaposan felsrófolt áron adnak el az otthont kereső néger családoknak. Ezzel az eljárással sorozatos társadalmi bűnt követnek el. Boldogtalanná teszik a félrevezetett fehér családokat, amelyeket igy szinte kiűznek otthonaikból, hozzájárulnak újabb gettók kialakulásához és a normálisnál magasabb profitot hágnak zsebre minden külön munka nélkül.

Ám a Riverside Terrace józan háztulajdonosai tanultak. Amióta két évvel ezelőtt az első néger család beköltözött, az árak kezdtek süllyedni. Az egyik, 26,000 dollárért vásárolt ház értéke 18,000 dollár alá szállt. Bizottság alakult ennek a folyamatnak a megállítására és a helyzet rövidesen megfordult. Nemcsak megszűnt a fehér családok kiköltözése, hanem 11 uj fehér család is beköltözködött a területre. Az ingatlanérték emelkedett, a Federal Housing Administration is emelte árértékelését. Egy 9 hónappal előbb 17,250 dollárra értékelt házat újabban 18,500 dollárra értékelt.

A bizottság tagjai kiemelik, hogy szervezkedésük nem néger-ellenes. A területen most 175 néger család lakik. A bizottságnak egyelőre még nincs néger tagja, de együttműködik a néger ház- tulajdonosok megbizottaival. így, közösen megállapodtak abban, hogy az integrálást folytatják, mig eléri legalább a 65% fehér és 35% néger arányt. “Amikor teljesen feloldódik a beköltözésünkkel szembeni félelem, készek leszünk csatlakozni a bizottsághoz,” mondotta Ira L. Wimberly, a helybeli egyetem néger viruskutatója.

A bizottság nyilvántartja az eladó házakat és segít az eladásukban, tárgyal a vásárlókkal. Harcolt Houston két napilapja ellen, amelyek hónapokig igy hirdették a Riverside Terrace eladó házait: “színes birtok eladó.” Mivel ezt diszkriminációnak tekintették, a tulajdonosok tiltakoztak az újságoknál és többszöri tárgyalás eredményeként a hirdetéseket végül is a rendes “eladó” rovatban helyezték el.

A Riverside Terrace lakói ellenállnak a város más területéről jövő támadásnak is. Az integrálás tekintetében még felvilágosulatlan fehérek azzal vádolják őket, hogy magatartásukkal ártanak a fehérek érdekeinek. De ahol az értelem foglalja el az őt megillető helyet, ott a sötétségnek nehezebb a dolga. A Riverside Terrace lakói is már csak a vál- lukat vonogatják, írja Mr. Morgan riportjában. Egyesek már kezdik felismerni az integrálással járó előnyöket is. “Két évig laktunk itt, anélkül, hogy valakit ismertünk volna,” mondja Mrs. Frances Rich, akinek férje a Houston Egyetemen fizikát tanít. “Most mindenkit ismerünk az utcánkban és majdnem mindenkit a területen.”

Rev. G. H. Woodward, aki az integrálás megindu lásával szándékosan költözött oda, ezt mondta: “A világ halad előre. Olyan korszak következik, melyben az emberek megtanulnak békésen együttélni. Azt akartam, hogy gyermekeim a gyakorlatban tanulják ezt meg.”