Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-06 / 6. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 6, 1964 A Népszabadságból: Kifosztották a "kedves” rokonok... Idős asszony György Győzőné, hetven fölött jár, de még jól emlékszik azokra az évekre, amikor — 10—12 éves korában — a bükki hegyek lábánál virágot szedett... Emlékszik a tájra, ahol született, ahol gyerek volt. Pedig hatvan éve nem járt ott, sőt még Magyarországon se! György Győzőné ugyanis Kalifornia lakosa immár hatvan esztendeje... Elmentek az évek, ő nyugdíjas lett, s elhatározta, hogy hazaköltözik szülőföldjére. Erre gyűjtött évek óta — az útra, meg arra, hogy majd a rokonok, az ő pénzéből, építenek neki egy szo- bácskát és egy verandát! Ez volt a kikötés: egy uj, világos szoba és egy veranda, ahová meleg tavaszinyári napokon kiülhet pihenni... Küldözgette is a pénzt, 200—300 dollárt esetenként, meg rengeteg csomagot, hogy a sajóecsegi rokonok építsék fel a kertjükben azt a kis szoba-verandás házat. . . Rövid idő alatt 5,500 dollár érkezett Sajóecsegre, a Karácsonyi családhoz. Küldje csak a néni a pénzt, majd ők olyan szép kis házat varázsolnak a kertjükbe, “amilyet még Amerikában sem látnak”. . . . Meghalni ott, ahol születtem" György néni egyébként Karácsonyi Barnáné rokona, s bár soha nem látták egymást, a kaliforniai nagynéni mindig szeretettel ápolta a rokoni kapcsolatokat. Azelőtt is, amikor csak tehette, csórna- gokat küldött, s most, az utóbbi években különösen sok levelet-csomagot adott fel Sajóecsegre címezve. Hazafelé készülődött. “Megöregedtem, ott akarok meghalni, ahol születtem...” — irta egyik levelében. És a rokonok válaszoltak: “Nagyon fogunk örülni, ha a néni jön!” Sokáig, hónapokig készülődött a nagy útra György néni — az óceánon átkelni ilyen korban, már nem könnyű. De aztán mégis elindult és szerencsésen meg is érkezett — Kaliforniából Sajóecsegre. És másfél hónap múlva — feldultan visz- szautazott. Füstbe ment a terve, a szoba-verandás ház, és nem tud megpihenni hátralevő öreg napjaiban szülőföldjén. Miért? Ő maga ezt a címet adta levelének, amelyet a Kanadai; Magyar Munkás szer kesztőségéhez irt: “Kifosztottak a rokonok!”’“... Úgy terveztem, hogy hazamegyek az óhazába öreg napjaimat eltölteni és meghalni ott, ahol születtem. És hogy ne legyek terhére senkinek, azért küldözgettem haza megtakarított pénzemet a rokonaimnak, hogy építsenek nekem egy szobát verandával. Ok fogadkoztak, Ígértek füt-fát, csak küldjem a pénzt, minden meglesz, amit kívánok...” A falu rosszallja Hogy mi történt György néni hazaérkezése után, arról már az egész falu tud. .. — Nagyon becsapták szegény öregasszonyt.. . — Elköltötték a pénzét és egy sötét helyiségbe akarták bedugni.. . — Addig jó volt, amig jöttek a csomagok, a sok. pénz. . . Karácsonyiék úgy árulták a nájlonharis- nyákat, meg a ruhaneműt, mint valami házalók. A falu véleménye enyhén szólva rosszalló. Hogy mi minden zajlott le Karácsonyiék és a kaliforniai tokon között, arra mindenki csak ennyit mond: — Elképzelheti, ha ez a szerencsétlen öregasz- szony két hét után elköltözött tőlük és egy vadidegen fogadta be egy pici konyhába. . . Kiváncsi voltam, mit mondanak ők, Karácsony iék? Igen szép, hat-nyolc éve épült házban laknak a Sajó partján. A tanácselnökkel megyek hozzájuk. Kitűnő betonjárdán visz az ut. Benyitunk Karácsonyiékhoz. Nagy kedvességgel fogadnak. Hárman lakják a szép házat — a Karácsonyi házaspár és a fiuk, aki szintén meglett ember már. Előveszem György néni nyomtatásba került levelét, s odaadom. — Még hogy mi kifosztottuk? A szemtelenje! —: pöröl Karácsonyiné. — Hol az ötezerötszáz dollár forintértéke? — kérdem. — Építettük ezt a verandát, először is... Nézem, igen, épült egy veranda az ő házukhoz ragasztva. — Ez lett volna a nénié? — Ez. . . — De ő egy külön szoba-verandás házat kért. . . — Ebből a pénzből? Még mit nem. Átutalt kétezer dollárt egyben. Abból épült a veranda. — De ez a maguk verandája.. . S 45 ezer forintba került volna? Túlzás, nem? És másodszor: hol a szoba? Harmadszor pedig: az háromezerötszáz dollár? — A szoba, ez lett volna, de neki ez nem tetszett, azt mondta sötét... — mutatnak egy tényleg sötét helyiséget a saját házukban. Ide dugták volna a nénit. — A többi pénzt apránként küldte, az öregasszony? — Igen, igy! — Kétszáz-háromszáz dollárokat... Mi azt hittük, ez ajándék... — Gondolom, úgy küldte,' ahogy tudta, ahogy pénze volt... — Pénze? Az egy amerikai milliomos, csak kisajnálja most tőlünk, szegény emberektől... — Nyugdíjas milliomos? Még nem hallottam ilyenről.. . — Pedig az... Azt hiszi, Amerikában számit az a kétezer-háromezer dollár? Nem firtatom tovább a témát, hiszen nyilvánvaló: először jól megpumpolták a külföldi rokont, aztán elköltötték a pénzt, s most fösvénységgel vádolják a nagynénjüket. Pedig az, szegény csak egy kis nyugalmat akart, úgy, hogy senkire ne legyen rászorulva. Ismét előveszem a nyomtatott levelet: “Veszekedések voltak, amikor felelősségre vontam őket, és akkor engem kilöktek még a portáról is... ” — Dehogy löktük... Ő akart elmenni magától. . . De jobb is! — mondja a férfi. —Valami mégiscsak lehetett abban, amit ir, ha vadidegen helyre, ott is egy szűk konyhába húzódott az amerikai “milliomosság” után — próbálom sejtetni, hogy már jártam Petuséknál, akik befogadták György nénit, amikor a rokonok kilökték Százdolláros kaland Oslo és Hamburg rendőrsége hetekig nyomozott egy pénzhamisító banda után. A rendőrségi akták szerint a banda százdollárosokat készít, amelyek azonban rendkívül ügyetlen hamisítványok, jóllehet a bankjegy rajza megközelíti az eredetiét, papírja egészen más. A végén a nyomozást megszüntették — nem tudtak rájönni, kik készitették a hamisítványokat. Csak annyit sikerült megállapítani, hogy a bánjegyek Budapestről kei'ültek Norvégiába és Nyugat-Németor- szágba. Az oslói és hamburgi rendőri szervek mindenesetre felhívták hazájuk többi szolgálati helyét, hogy figyeljék, nem próbálkozik-e majd másvalaki hasonló hamis százdollárosok beváltásával — valószínűleg nemcsak ez a kettő készült belőlük. Persze hogy nemcsak ez a kettő. Az egyik filmgyári kellékraktárban tucatszámra hevertek ilyen százdollárosok. Néhány éve, egy filmhez készültek, kelléknek. És amikor elkészült a film, a kellékpénzt bevágták egy ládába. Talán majd egyszer lesz egy film, amelyhez ismét kellenek. A filmgyári kellékesek eleget tréfálkoztak rajta, hogy bárcsak valódi lenne ez a láda százdolláros. K., az egyik tréfás kedvű kellékes zsebre is gyűrt néhányat belőlük: nagyon hatásos, ha az- ember egy eszpresszóban, miközben a három forintot kaparja elő a zsebéből a duplára, öt-hat darab százdollárost is előhúz, csak úgy véletlenül. * Amikor a kellékes szomszédasszonya, egy idős, nyugdíjas néni megszorult, kihez fordult volna kölcsönért, ha nem K.-hoz, akinek a zsebe tele van százdollárosokkal. K. tettetett szomorúsággal közölte, hogy forintja nincs, csak dollárja. — De ha a néni talál valakit, aki megvesz egy százdollárost, akkor abból a pénzből szívesen adok — ajánlotta fel. Milyen jó vicc lesz, amikor a néni igyekszik pénzzé tenni a bankjegyet, s a vevőjelölt, aki már-már rááll, hogy feketén valutához jut, meglátja, hogy filmbeli kelléket, értéktelen papírdarabot ajánlanak neki! A vevő, akit a néni talált, azonban sohasem látott százdollárost, és a kellékért minden további nélkül kifizetett 3500 forintot a néninek. Ebből 3000-et kapott a kellékes, s most már nem viccből, hanem komoly pénzszerzési szándékból egy ismerősének ajánlotta a következő “százast.” Ezt is 3500-ért sikerült eladnia. Az első vásárló Oslóba utazott, hogy fiát meglátogassa, a második Hamburgba, kiküldetésbe. Már előre számolgatták, hogy a plusz száz dollárért, amelyet a Nemzeti Bank tudta nélkül szereztek és vittek magukkal, mi mindent tudnak bevásárolni. Bevásároltak. Mert amikor be akarták váltani, az oslói és a hamburgi bank pénztárosai teljesen egyformán cselekedtek. Megnyomtak egy gombot, megszólaltak a vészcsengők, s bezárultak a pénztárterem automata ajtajai. Szegény magyarok maguk közül. De nem, váltig hajtogatják, hogy ők “ajándékba” kapták a pénzt, s különben sem volt szó külön szobáról-verandáról. Leveleket mutatnak, amit a néni irt még azelőtt, mielőtt hazajött volna. Megfeledkeztek talán, mi van ezekben a levelekben? Mert kivétel nélkül, mindegyikben arról olvasok, hogy a néni alig várja már az utazást, és hogy “.. .készen legyen a szoba meg a veranda...” Ír a pénzről, s arról is: azért küldi Karácsonyiék nevére, hogy igy könnyebben ki tudják venni a bankból az építkezéshez. És minden levélben ir a csomagokról: milyen kérésnek tett eleget, mit küldött! Hogy nagyobb legyen a csomag Z Nem utaztam volna el a távoli Sajóecsegre, ha nem tűnik fel György néni nyílt levele a Kanadai Magyar Munkásban, s ha nem tudnám, hogy Magyarországon mennyien élnek vissza külföldön élő rokonaik jóhiszeműségével, jó értelemben vett hiszékenységével. Eddig is tudtunk esetekről, amikor itthoniak külföldi rokonaiknak küldött leveleikben oda-oda biggyesztettek kétértelmű jelzőket a magyarországi viszonyokról, “nyomorról”, miegymásról, csak azért, hogy nagyobb legyen a csomag, amit kapnak. Mégis más a kunyerálás, mint ez az eset, bár ez is ebből fajult idáig. Karácso- nyiék először pumpolták a külföldi rokont, pedig szép házuk, szép jövedelmük van, aztán a pumpo- lásból kikerekedett egy “szép kis” csalás. S ennek a csalásnak György néni tolla nyomán hire járt odakinn. Ez pedig már korántsem családi viszály, belső magánügy. Sz. L. kíváncsian tekintettek széjjel, hogy milyen rablótámadás miatt keletkezett ez a ribillió. A villámgyorsan kiszáguldó rendőröktől tudták aztán meg, hogy mindez miattuk történt. Illetve, a Pesten igazán jutányos áron beszerzett “százdollárosaik” miatt. j A túlságosan jól sikerült tréfa foglalkoztatta a budapesti rendőrséget is. A kellékes ellen eljárás indult, és a bíróság előtt felel majd tettéért. A kelléktárból pedig biztosabb helyre szállították a bankjegyeket. — Lám, lám, a pénz nem lehet annyira értéktelen, hogv ne kelljen őrizni. , P. f. 1 uvmtMumvmuuHuuuuuuvwuuuHuv A BORSODI utak építésére, korszerűsítésére az idén 90 millió forintot költenek. Makadám burkolatú bitumenes ut épül az idén a többi között Tárcái—Tokaj, Sátoraljaújhely—Dámóc, Mezőkövesd—Hollóstető, Mezőcsát—Tiszaszederkény között. Miskolcon mintegy 4 kilométeres szakaszon látják el uj aszfaltburkolattal a nagy forgalmú utakat. j ★ MEGINDULTAK a traktorok több helyütt Bács megyében. A nagy teljesítményű gépek zöme a szőlők és gyümölcsösök alá forgatja a talajt, a partosabb homokos részeken pedig néhol a tavasziak alá szántanak. A fenti képet egyszer már közöltük lapunkban, de akkor elmulasztottuk megírni, hogy a képen látható koszorút Merk János kaliforniai olvasónk helyeztette el régi jó barátja Bebrits Lajos budapesti sirjára
