Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1964-01-30 / 5. szám

Thursday, January 30, 1964

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

9

A NAGY SZIVAR ÉS A KIS CIGARETTA

Irta: BÓDOG ANDRÁS

Mindenekelőtt ezennel ünnepélyesen kijelentem, mint ahogy azok teszik, akik magas kormány- hivatalt vállalnak el, hogy se részvényem, se egyéb érdekeltségem nincs, egyetlen cigaretta, Vagy dohánynemü vállalatban, sót még arra is esküt tehetek, hogy se anyósomra, se pedig egyéb családtagomra nem ruháztam át ilyen érdekeket, tehát még sokkal érdektelenebb vagyok az ilyen vállalatok üzleteiben, mint ahogy ez a hivatásos politikusoknál szokásos. Ezek szerint kérem tehát, hogy bírálják el mondanivalómat. Hála a nagy nyilvánosságnak, ma már elkerülhetetlenül tudja inindenki a hivatalosan megállapított tényt, hogy a dohányzás, még hozzá leginkább cigaretta formájában, a légzőszervek megbetegedéseire hajlamosít, igy elsősorban tüdőtágulásra és tüdőrákra vezethet. Ezt körülbelül sejtettük, sőt majdnem biztosra vettük, legalábbis az utolsó 5—6 év óta, ha nem még korábban, hiszen elég sok statisztikai adat állt rendelkezésre elég régóta. Ilyesmiről néha olvastunk a lapokban, vagy hallottunk a rádióban, de nem túl sokat, amit csöppet sem kell csodálni, mert végre is a cigarettagyárak jó hirdetők, ami színtiszta igazság, már pedig senki sem kívánhatja a lapoktól, hogy az igazság ellen írjanak.

Ezért kicsit meglepett, amikor a múlt héten az ország legfőbb orvosi hatósága hivatalos nyüatko- zattal rámutatott a cigarettázás nagy veszélyességére és a sajtó, rádió, sőt televízió ez egyszer nem fukarkodott híranyagával. Még színes riportok is jöttek, magánemberek véleményét közölték, dohányzás elleni szervezetekről írtak, valóságos ke- resztesháboru folyt a cigaretta ellen.

Minden csoda három napig tart és ugylátszik ez sem fog tartani sokkal tovább. Úgyszólván feltételezhetné az ember, hogy a nagy hűhó szinte szándékos, hogy a dolog minél hamarabb kifújja magát, mert minél hangosabb a lárma, annál hamarabb belefárad újság, rádió, ember, kisebb lesz az úgynevezett hírértéke a dolognak és annál korábban kerül vissza a rendes kerékvágásba a cigaretta is, meg a hirdetési bevétel is.

Mint ez már lenni szokott. A furcsaság nem is ebben volna, hanem abban, hogy a gyárosok csak tétován védekeznek az áradat ellen és a legdrágább hirdetések közlői sem keltek fel védelmükre. Pedig milyen egyszerű lett volna!

Mi a baj a cigarettával? Tüdőrákot okozhat. Kinél? Aki dohányzik. Minél erősebbek, annál nagyobb a veszély számára. Mi a segítség? Nem kell rászokni a cigarettára. Aki pedig rászokott, mondjon le róla. Ennyi az egész.

Nem akarom azt mondani, hogy könnyű leszokni a dohányzásról. De nem lehetetlenség. Aki elkezdte 10—20—30 évvel ezelőtt a dohányzást — az akkor is tudott már annyit, hogy a füstölés nem egészséges, árt a szervezetnek. Ennek ellenére elvállalta a kockázatot. Később olyan hírek jöttek, hogy a veszély nagyobb, mint eleinte gondolták. Aki tovább dohányzott, ezt is vállalta. Úgy gondolta, hogy a füst élvezete megéri a kockázatot. Most pedig, hogy a rákveszély és cigarettázás ösz- szefüggése még hivatalosan is megállapítást nyert, újra csak az egyénnek kell eldöntenie, hogy érde- mes-e vállalnia a veszélyt. Ha néni akarja, fel kell adnia a cigarettát, vagy mérsékelheti a kockázatot azzal, ha ezentúl kevesebbet dohányzik.

Ennyi az egész. De a lényeges az, hogy mindenki önmaga számára dönti és döntheti el a kérdést. A dohány lehet méreg, de az ember legfeljebb önmagát és saját egészségét vezsélyezteti vele, nem a szomszédét. Bizonyos mértékben urai vagyunk saját életünknek és ha játszunk vele — önmagunk életével játszunk, nem a másokéval. Az egész ségügyi hatóságoknak joga, sőt kötelessége volt figyelmeztetni bennünket a veszélyre — de hogy megfogadod-e tanácsát, vagy sem — ez már a te magánügyed. Senki mást nem érint, hogy mit fogsz csinálni.

Persze más a helyzet egészen, ha olyasmiről volna szó, ami mások érdekeit, egészségét, életét veszélyeztetné... Ha például az én cigarettám füstje nem illanna el a levegőben, leülepedne a legelőkre és megmérgezné a tehenek tejét, káros kisugárzó anyagokkal telítené meg a káposztásföld termékeit, vagy megfertőzné az állatok húsát. Ha ilyenfajta szivarokat gyártanék és füstölnék szét a levegőben, jaj, de hamar kulcs- és lakat alá tennének, ha nem volnék hajlandó azonnal feladni ezt a foglalatoskodást.

Hogy, hogy nem történt, még nem olyan régen, sőt talán még ma is gyártják az ilyen szivarokat és füstölték boldogan .Ma-is sokan kárhoztatják, hogy egy ostoba egyezmény miatt a föld alatt lehet csak füstölni. De még furcsább a dologban, hogy idestova huszesztendei gyártásuk alatt a hatóság milyen nagyon vonakodott bevallani, hogy ezek a nagy-nagy szivarok milyen ártalmasak az egészség re. “Oh — mondták a nagy katonák és hazafiak, akik szeretik az ilyenfajta dohányzást — nem árt az senkinek, de amit árt, az úgyis katonai titok. Nincs, nem létezik, baloldali propaganda az egész.” Néhány nagy tudós és bátor ember nehéz és hosz- szadalmas küzdelme kellett, hogy felébresszen bennünket a nagy veszélyre. Mindaddig pedig mit csinált a szabad sajtó, rádió, televízió? Ugyanaz, amely most olyan háromnapos önmegtagadással közli velünk, hogy az a vékony háromincses cigaretta bajba hozhatja saját tüdőnket? Mit mondtak a nagy hirmérgező vállalatok az óriás szivarok veszélyéről az eltelt húsz év alatt? Legjobb esetben hallgattak, még jó volt, ha le nem ócsárolták, rágalmazták és kicsinyelték azok nézeteit, akik harcolni próbáltak a nemzet- és világfertőzés ellen.

Ne hányjuk fel azonban a múltat. Annyira legalább eljutottunk ma, hogy nemzetközi egyezmény a próbaszivarozást betiltotta. Első lépés. Csak tegnap este hallotttam,. amint elnökünk kijelentette, hogy a további szivarkészitést is meg kellene állítani. Ugyanis jelenleg már annyi ezekbe való töltelék-dohány van felhalmozva, hogy a világ minden lakoságra juthat belőle fejenkint kétszáz tonna dinamitnak megfelelő mennyiség.

Bevallom, hogy tévedhetek és Johnson elnökünk csak húsz tonnányit említett, azonban szerény leszek és akár húsz, akár kétszáz esik az én szegény fejemre, untig elégnek tartom. Sőt, sokallom. A rám eső mennyiségről szives örömest lemondok és meggyőződésem, hogy legfeljebb egy milliomod részének kivételével, az. emberiség többi része is hajlandó lemondani a maga fejadagjáról, nem hogy keveselné azt.

Akár húsz, akár kétszáz tonna esik rám, ezen már keveset lehet segíteni egyelőre. De azt legalább elkívánhatnánk, hogy ahol már ennyi átkos dohány és szivar van felhalmozva, oda gazembereket, őrülteket és a háborús dohányzás szenvedélyeseit, akik tüzszerszámokkal készenlétben szaladgálnak, közeibe ne engedjék. Például a sajtó, rádió és televízió, meg a politika nagyszájú mérgezőit, akik annyira szeretnék látni, ha elfüstölnénk jó- néhányat azokból a nagy szivarokból, hogy jól sze- lelnek-e?

Nagyon, de nagyon kevesen vannak sajnos, akik szabadon és hatásosan próbálgatják meggyőzni az embereket a nagy nemzeti tömegszivarozás rettenetes veszélyeiről, mindenféle formájában, akár radioaktiv bombának, akár katonai tanácsadásnak, akár német revíziónak, vagy bármi másnak nevezik az emberiség háborús mérgeit. Ezekről a tömegmérgekről alig beszélnek. Legkevésbé pedig hivatalosan. Ellenben mindenki óva int mindenkit, hogy nagy ideje volna leszokni az apróka cigarettáról, amellyel pedig legfeljebb kiki csak magának árthat.

Egye fene, rágyújtok egy másik cigarettára! Képmutató az, aki a cigaretta ellen kiabál, a nagy szivarokról, meg hallgat, mint csuka a fűben. ..

FOGADJA MEG JOHNSON ELNÖK TANÁCSÁT

Irta: PAÁL MATHÉ

Megdöbbenéssel olvashattuk az “Az Ember” január 4-i számában a Dacsó Mihály orvosprofesz- szorról szóló Írást, melyben a szerkesztő ur úgy feldicséri ennek a kiváló embernek a képességeit, hogy talán maga a professzor is elpirult annak olvasásakor. Eddig ilyenfajta leírásokat csak a kártyapartikon megjelent hölgyekről olvashattunk, ami rendben is volna, azok bizonyára örömmel fogadják, de egy komoly orvostudóst igy agyba-főbe dicsérni, igazán ízléstelenség. Főbizonyitékul felhozni azt, hogy a leggazdagabb embereket is az ő klinikáján kezelik, mint pl. Joseph Kennedyt, Gábor Magdáf, stb., legfeljebb csak azt igazolja, hogy jólkereső, divatos orvosról van szó, de nem azt, ami egy orvosnál a lényeg: a tudást és mellette a humanizmust. Ha azt ü’ta volna a szerkesztő ur, hogy a professzor klinikája nyitva áll a szegény, öreg betegek előtt, éppen úgy, mint a milliomosok előtt, ez igazi dicséretnek számított volna. Lehet, hogy ez a helyzet, de nem hiszem, hogy Dacsó professzor szívesen veszi ezt a fajta piaci reklámozást. De nem is ez az Ízléstelenség háborított fel annyira, mert végeredményben ez dr. Kiár és dr. Dacsó magán, vagy üzleti ügye, hanem az, hogy ebbe a tisztára tudományos ügybe is belecsempészi féktelen gyűlöletét és saját humanitását a dr. Dacsó nagyságának árnyékába helyezi.

"Öreg sors Kádáréknál"

Megkérdezhetnék olvasóink, hogy mi köze van dr. Dacsó feldicsérésének a magyarországi öregek sorsához? Megmondom: az a tehetetlen vak gyűlölet, amely nem tud, de talán nem is akar különbséget tenni az igazság és a tudatos elferdítés között. Itt van a példa, ahogy az “Az Ember”-ben megjelent:

Öregsors Kádáréknál

De a bizonyítékok tömege áll rendelkezésemre, hogy: miként Ítélik LASSÚ, de BIZTOS éh- hal álra a mai Magyarország lelketlen kommunista vezérei az ott élő öregeinket, adván nekik havi 500 forint nyugdijat, amely zugárfolyamu 10 dollárral egyenértékű!

így viselkedik az egymástól csupán SZIN-ben különböző két lelketlen, terrorista rabló-gyilkos rendszer az öregekkel szemben, akiknek munka erejét már nem képes kizsákmányolni..!

Öregsors az USA-ban

E két rendszerrel szemben itt van KENNEDY és JOHNSON Amerikája, amelyben legelső vonalbeli kérdése lett az öregek ügye..!

Egy ízben már foglalkoztam ezzel a tényferdi- téssel, igy most csak röviden a következőket: Minden magyarországi látogató, akár magvar- származásu, akár nem, megállapítja, hogy a magyar nép jól táplált, nem rongyos és az emberek nem koldulnak. Ez nem kitalált mese, erre a legjobb bizonyíték az amerikai helyettes külügyi titkár, Raymond E. Leslie által a William Penn (volt Verhovay) Egylethez küldött válasz arra a beadványra, amiben azt kérték, hogy kormányunk ne ismerje el a Kádár-kormányt és vetesse fel újból a magyar ügyet az Egyesült Nemzetek programjára. (A Wm. Penn beadványát nagy hozsannával üdvözölték az amerikai magyar lapok, de a külügyi titkárság válaszát nem szeretnék leközölni.) Válaszában Mr. Leslie a következőket irta:

— Azonban tekintve azt, hogy Magyarország belső helyzete nyilvánvalóan javult, világossá vált, hogy összehasonlítás alapján és relativ szemszögből nézve, Magyarország mai helyzete a mérséklet több megnyilvánulását tükrözi és jobb viszonyokat teremtett a népnek, mint bármely más, a Szovjet-tömbhöz tartozó országban.

Levelének további részére még visszatérek, most csak annyit állapitok meg, hogy kormányunk ismételten kijelentette, hogy a magyar nép helyzete javult és ez vonatkozik az öregekre is. Miként Amerikában, úgy Magyarországon sem kielégítő az öregek nyugdija, ezt mindkét kormány tudja és igyekszik a helyzeten javítani. Magyarországon úgy, hogy anyagi erejéhez mérten szociális otthonokat létesít, ahol az öregek elhelyezést nyernek. Ezek persze nem elegendők, de számuk állandóan emelkedik. A magyar törvények szerint a gyermekek kötelesek a munkaképtelen szülők eltartásához hozzájárulni és e törvényt szigorúan be is tartják. Ha az bármilyen okból lehetetlen, ugv az ilyen öregek kerülnek be a jól berendezett, jó ellátást adó intézetekbe. A már munkaképtelen nyug díjasok éppen úgy, mint a dolgozók teljesen ingyenes orvosi, kórházi és gyógyszer-ellátásra jogosultak, azonkívül fogorvosi kezelésre és orvosi segédeszközökre, mint szemüveg, mankó, tolókocsi, stb. is jogosultak. Az említett 500 frt nyugdíj a minimum.

S mi van Amerikában? A kormány által nemrégen kiadott hivatalos statisztika szerint kb. hat millió olyan 65 éven felüli amerikai van, akinek nincs elég ennivalója, ruhája, rendes lakása és semmilyen orvosi ellátása. Igaz, hogy kormányunk próbálkozik, hogy a nyugdíjasoknak egy kezdetleges orvosi és kórházi kezelést biztosítson, habár sem Truman, sem Eisenhower, sem a Kennedy-kor- mány nem tudta ezt keresztülvinni és nem lehet tudni, hogy a Johnson-adminisztrációnak sikerül-e.

Ha a szerkesztő ur legalább újságot olvasna, akkor tudná, hogy a mi országunk a betegek, a nyugdíjasok, a szegények ellátása terén legalább 50 évvel van elmaradva az európai országok, és különösen a szocialista országok mögött.

Fogadja meg tehát dr. Kiár Johnson elnök tanácsát és ne gyűlölködjön, ne folytasson szélmalom harcot a magyar nép kormánya ellen, hanem harcoljon itt az amerikai néppel együtt az öregek, a betegek orvosi és kórházi ellátása érdekében, a reakciós kongresszus és a pénzéhes orvosszövetség ellen, mint amelyek a kormány népjóléti programjának kerékkötői.