Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-16 / 3. szám
/ 11 Minden más, újságban közölt hirnél jobban felvilágosit a dél-vietnami harcokról az a tudósítás, amelyet W. G .Burchett személyes megfigyelései alapján küldött a National Guardian hetilapnak és amely a lap jan. 2-i számában jelent meg. Mr. Burchett októberben érkezett a gerillák által felszabadított területre, beutazta az egész vidéket és beszélgetéseket folytatott a Nemzeti Felszabadító PYont és a gerilla csapatok vezéreivel, politikai vezetőkkel, a kormánycsapatokból átpártolt katonatisztekkel, hadifoglyokkal és a felszabadított területek községi tanácsaival. Megtekintette a dzsungelben felállított arzenálokat is és megállapította, nehéz viszonyok vannak mindenütt, különösen a bombázásnak és támadásnak kitett határterületeken, mégis a közszellem és a hangulat bizalmat- keltő. Abban lehet találni a magyarázatot erre a bizakodó hangulatra, hogy a dél-vietnami felszabadító erők és maga a nép is megérti, hogy a U.S. mély katonai és politikai krízisbe jutott Dél-Vietnam- ban. Jóllehet, az ottani U.S. tudósítók arról Írnak, hogy holtpontra jutott a kormánycsapatok offen- zivája, az igazság az, hogy stratégiailag védelmi helyzetbe kényszerültek. Elvesztették a katonai iniciativát és többnyire csak a Nemzeti Felszabadító Front kezdeményezésére reagálnak. Ezek nem olyan természetű dolgok, amelyeket a buddhisták vagy a diákság üldözésének megszüntetésével meg lehet oldani, mert indító okai már a buddhista lázadások előtt is fennálltak. A buddhisták elnyomása ellen Washington valószínűleg nem is tiltakozott volna, ha a “kommunisták” elleni harc szerintük kedvezőbb eredményeket tudott volna felmutatni. A Dél-Vietnamban kipróbált “különleges hadviselés” módszere teljes csődbe jutott. Rosszul választotta Amerika erre a vietnami népet, amely a gerilla háborúkban és a politikai, katonai taktika összeegyeztetésében nagy gyakorlattal rendelkezik. A “különleges hadviselés” abból áll, hogy a szokásos kolóniális expediciós hadjárat helyett,” ágyu- töltelék”-nek a helyi lakosságot használják, de a stratégiai és taktikai felügyeletet a neokolonisták (ez esetben az U.S.) szolgáltatják. A “különleges hadviselés” taktikáját a U.S. Dél- Vietnamban már teljesen kimerítette. Paul Harkins generális vezetésével teljesen kézben tartja a hadműveletek stratégiáját; U.S. tanácsadók fektetik le a haditerveket és vezetik a taktikai műveleteket a parancsnokságtól kezdve a legalárendel- tebb szakaszokig. A körzeti és helységi kormányzatban is jelen vannak a politikai és katonai tanácsadók és az U.S. légierők, minden leplezés felhagyásával résztvesznek a harcokban s kormánycsapatokat szállítanak a harctérre. A népi hadsereg központi bizottságának egyik tagja úgy vélekedett, hogy a “különleges hadviselés” eljutott a végső stádiumba. Ha az amerikaiak továbbfejlesztik a harcokat, akkor fel kell hagy- niok a “különleges hadviseléssel és a U.S. csapa tok közvetlen bevonásával “korlátolt”, vagy “helyi” harcokban lesznek kénytelenek aktivan részt- venni. “Lehet, hogy megteszik,” mondotta a felszabadító hadsereg vezetője, “mi minden esetre felkészülünk rá. Mit gondolnak, hogy majd 150 ezer, vagy 200 ezer főnyi csapattal jobb eredményt tudnak elérni, mint amit Franciaország 7 év alatt elért 400 ezer fővel, vagy Algériában 8 év alatt 800 ezer fővel? Mi ezt nem hisszük, de elkészültünk a hosszú gerilla háborúra, mig meg nem tanulják a .leckét.” A Diem hadseregéből átpártolt katonatisztek egyöntetű véleménye az. hogy U.S.-nek a katonai stratégia feletti nézeteltérése a Diem-kormánnyal és nem a buddhisták elnyomása adta meg az igazi okot a Diem kormány megdöntésére. Áz Egyesült Államok már belátta a stratégiai falvak sikertelenségét és fel akarta adni a védelmükre felállított különálló katonai erődítéseket is, de Diem és kormánya nem akarta kiadni kezéből a szóbanforgó területeket és azok lakosságát. Az amerikai tanácsadók könnyen mozgatható, kisebb csapatok alkalmazását javasolták, mivel a nagyobb csapatok a népi hadsereg támadásai következtében védelmi helyzetbe kerültek, de a Diem-kor- mány még hitt a nagyméretű, egész hadosztályokat alkalmazó hadműveletekben. “Az Egyesült Államok azonban még mindig nem vonta le a konklúziókat a ‘különleges hadviselés’ elméleti és taktikai alkalmazásából, mert ez a módszer még uj a U.S. haderők számára.”, mondotta a népi hadsereg egyik tapasztalt vezetője, “de a ‘különleges hadviselés’ taktikájával szemben kellően megszervezett gerillák működéséből AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD tanulva, mi határozott konklúziókat vonhatunk le.” “Az amerikaiak csődben vannak Dél-Vietnamban. Csupán csak gerillák alkalmazásával meghiúsítottuk taktikájukat. Már beállott a krízis a ‘különleges hadviselés’ szerinti taktikájukban, ami egyelőre még nem jelent veszedelmet számukra, mert felszerelés és hatásos eszközök terén túlerőben vannak. De az erőviszonyok napról napra változnak a mi javunkra és amikor ezek bizonyos fokot elérnek, a taktikai krízis veszedelmes lesz számukra.” A fejlemények lényege abból áll, hogy a U.S. mindent beledobott a “különleges hadviselés” stratégiájába, a népi csapatok ellen és mégis védelmi állásba kényszerült. Mi lesz akkor, amikor majd a gerilla csapatok helyett egy, vagy több ezredet kitevő hadtesttel állnak szemben? Logikus következménye a népi háborúnak, hogy ez is bekövetkezik és ez vezetett a franciák Dien Bien Phu-nál szenvedett kudarcához is. Mr. Burchett a továbbiakban leírja, hogy miben áll a gerillák újonnan kifejlesztett, legsikeresebb taktikája, amellyel egymás után arattak győzelmet az amerikaiak “bekerítő” taktikája felett. Az amerikai hírek mindig újabb csapdáról jelentettek, amellyel sikerült bekeríteni a felszabadító csapatokat, de súlyos veszteséget szenvedtek és kénytelenek voltak visszavonulni amikor elpusztításukra került volna a sor. A tény az, hogy minden esetben a népi csapatok manőverezése indította meg a ‘bekerítést,” amelyek a tervbevett módon végződtek. Mr. Burchett leírja a Loc Ninh-nél, a Mekong Deltában történt összeütközést, amely október 19-én és 20-án a Diem kormánycsapatok és az amerikai katonai vezetőség számára katasztrofálisan végződött. Loc Ninh a deltának tipikus lapos mocsárvidéke, rizsföldekkel, öntöző csatornákkal és patakokkal, itt-ott néhány fával és az egész lápos vidéken elterülő 6 láb magas bambusz és egyéb vizi növényzettel. Ezt a területet féltucat diemista katonai állomás vette körül, különböző távolságban. Október 17-én ezek közül egyiket a gerillák megtámadtak Nhu Ngang-nál, megöltek 75 katonát, akik nem voltak hajlandók megadni magukat és zsákmányul ejtettek nagyszámú hadi felszerelést. Másnap az amerikaiak helikopteren küldtek csapatokat a terület visszafoglalására, de miután bekerítve találták magukat, visszavonultak a helikopterekhez, a gerillák tüzelése mellett. Aznap a gerillák még két más ellenséges állomást is megtámadtak, ahol felrobbantották az erődítéseket. Ezeknek a katonai állomásoknak a megsemmisítésével előre kiszámították, hogyan fog az ellenség reagálni. Minden úgy is történt, mondotta a népi hadsereg egyik tisztje. “20-án hajnalban két B-26 bombázó érkezett és robbanóanyagokat, napalm- bombákat kezdett kirakni. Ezután hadirepülők jöttek, amelyek rakétalövegeket és gépfegyvertüzet adtak le, mialatt 17 helikopteren csapatok érkeztek. Az amerikaiaknak ideális szintérnek látszott a terület, teljesen lapos, minden fedezék nélküli vidék. Nem tudták, hogy a rizsföldeken lévő árkokba mi jól besáncoltuk magunkat és a bambusz olyan jó fedezéket adott, hogy még a bombázás sem sértette meg. A légi támadás ernyője alatt a diemista csapatok előrenyomultak; két 200 emberből álló csoport, térdigérő sárban gázolt át a rizsföldeken. Hátul követték őket, kezükben pisztollyal és automatikus fegyverekkel az amerikai tanácsadók. A sok dörgés, tiiz és füst után, nyilván azt gondolták, hogy teljesen kiirtottak bennünket. “Csapataink visszatartották a tüzelést mindaddig, amig az élcsapatok 17 yard közeibe kerültek; akkor megkezdtük a támadást az automatikus fegy verekkel. Ezek a csapatok elpusztultak és a lőtá- volságunkon kívüli hátvéd visszarohant a helikopterekhez. Egy másik, 300 emberből álló csoport, amely az előbbi két csoport között indult felénk, amikor meglátta, hogy mi történik, nem volt hajlandó továbbmenni. “Még több repülőt és bombázót küldtek fölénk és borzalmas bombázásba és tüzelésbe kezdtek, de mi jó mélyen beásva, csak szépen ültünk és hallgattuk a zenebonát. 11 órakor még több helikopter jött, amelyekből egyet lelőttünk és eltaláltunk egy B-26-ost is, amely később lezuhant. Megerősítéssel újabb támadásba kezdtek, de amint az élcsapatokat lekaszáltuk, a többiek nem voltak hajlandók előre nyomulni, s a repülőkre hagyták a további támadást. Délután 5 órakor újabb csapatokkal és hasonló eredménnyel ugyanez megismétlődött. Akárhogy ösztökélték őket az amerikaiak jó mélyen, a hátsó állásokból ■— mert már maguk is veszteségeket szenvedtek —, amint az élcsapat a tüzvonalba került, a többiek nem nyomultak előre. Végül abbahagyták a támadást és csak a repülőgépekről folytatták azt egész szürkületig.. Halottaikat és sebesültjeiket otthagyták egész éjjel a sárban és vízben a rizsföldeken, ahova elhullottak. “Éjjel csapataink észrevétlenül kivonultak, néhány megfigyelő kivételével. Az amerikaiak nem tudták, hogy már nem vagyunk ott és korán reggel állásainkra ágyutüzet adtak le. De ezt csak védelemből tették, hogy sebesültjeiket elszállíthassák s újabb támadást nem kíséreltek meg.” Az ezt követő hetekben a taktikát a népi erők újból megismételték és a nyugati rádióhirek egymásután jelentettek a Mekong Deltában a kormánycsapatok állásainak megtámadásáról és veszteségeiről. A kormánycsapatok legénységében a közszellem azelőtt is nagyon alacsony volt, de a saigoni katonai puccs után még alacsonyabb fokra süllyedt. A katonák azt remélték, hogy a Diem-kormány vége a háború végét is jelenti, ehelyett azonban sorsuk egyelőre az, hogy életüket egyre kilátástalanabb és véresebb harcokban feláldozzák. Példátlan gaztett Brazíliában Egy gyáros bérgyilkosokkal kiirtatott egy indián falut A brazíliai Mato Grosso államban, az Amazonas medencéjében novemberben leromboltak egy indián települést, és lakóit lemészárolták — jelentette az uj év első napjaiban a brazíliai állam- ügyészség Indiánvédelmi Szolgálat igazgatója, dr Noel Jutels. A Cintas Largas (Nagy Övék) törzshöz tartozó indiánok Mato Grosso állam északi részén, az Ari- puana folyó partján táboroztak, és az volt a szándékuk, hogy állandó falut építenek maguknak. A falu helyének kiválasztásánál az indiánok számára döntő szempont volt, hogy távol esett a lakott településektől; legalább háromnapi járóföldre. A tömegmészárlást egy Antonio Junqueira nevű gumigyáros szervezte meg, hogy “megtisztítsa” az őserdőt. Az indiánok ugyanis veszélyeztették volna a kaucsukfák értékes nedvének lecsapolásával fog lalkozó “seringueirók” munkáját. A mészárlás részleteit az akciót végrehajtó öttagú csoport egyik letartóztatott részvevője mondotta el. A csoport egy Cessna tipusu kis repülőgépen érkezett a helyszínre. Tagjai állig fel voltak fegyverezve pisztolyokkal, géppisztolyokkal és kézigránátokkal. Az öt bérgyilkos a terület “megtisztításáért” 800 dollárt kapott. A jelentés felhívja az államügyész figyelmét arra, hogy Maranhao államban hasonló mészárlások fenyegetnek, ha nem hoznak azonnal megfelelő intézkedéseket. Keletnémet ügyvéd közreműködik a náci büniárgyaláson A frankfurti 22 náci koncentrációs tábor volt vezéreinek tárgyalásánál a bíróság elfogadta Friedrich Kául keletnémet professzor közreműködését a vádak összeállításában. A professzor bizonyítékokat nvuitott be arról, hogy a vádlottak keletnémet polgárok rokonainak meggyilkolásában is részt- vettek. HA MIAMIBA JÖN NYARALNI, keresse fel a Kfagyar Amerikai Kultur Klubot 3901 N. W. SECOND AVENUE Az egész ország magyarságának találkozó helye • Kitűnő magyar konyha • Minden vasárnap előadások. • Cigányzene, tánc! • Nyitva kedd, csütörtök, szombat és vasárnap Telefon: fi, 1-9458 ' fi II. S. TAKTIKA CSŐDJE DÉL-VIETKAMBAN Thursday, January 16, 1964
